Magyarország 2023-ban jelentős lépést tett a Türk Államok Szervezetével való gazdasági együttműködés felé, amikor Szijjártó Péter külügyminiszter bejelentette, hogy hazánk csatlakozik a szervezet befektetési alapjához. Szijjártó szerint Magyarország célja, hogy "hidat képezzen Kelet és Nyugat között", és kész e partnerség európai pillérévé válni.
Mit mond a halál méltóságáról, a szenvedésről, a halott búcsúztatásáról és a gyászról a keresztény, az iszlám, a buddhista, a hindu vallás és hagyomány? Nem szükségszerűen jelent rosszat a szenvedés, és nem azonos a fájdalommal, a síremlék pedig csak az evilágon maradottaknak bír jelentőséggel. És mi a legszebb dolog, ami egy haldoklóval történhet?
Mindenszentek (latinul: festum omnium sanctorum) a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, a protestánsok az elhunytakról emlékeznek meg ilyenkor. A halottak napja fokozatosan vált egyházi ünnepből az elhunytakról való megemlékezéssé.
A Republikon Intézet hétfőn hozza nyilvánosságra új kutatásának eredményeit, de Horn Gábor már pénteken elárult néhány fontos részletet az ATV Start című műsorában.
Orbán Viktor november 5-én hivatalos látogatásra érkezik Kirgizisztánba. A miniszterelnök 5-én és 6-án tárgyal a közép-ázsiai országban, valamint részt vesz a Türk Államfők Szervezetének ülésén is. A kirgiz elnök három héttel ezelőtt, október 11-én járt Magyarországon.
November első napján az egész világon az elhunyt hozzátartozókról, az ősök tiszteletéről szól, halottjainkról. A Blikk Tátrai Zsuzsanna néprajzkutatót kérdezte, milyen speciális, magyar népszokások jellemezték ezt a napot.
A középiskolák rangsorának egyik fontos metszete, hogy az egyetemi felvételiken elért eredmények alapján miként teljesítettek a középiskolák. Ezt a részrangsort is a budapesti Eötvös József Gimnázium vezeti, éppúgy, mint a teljes listát. Utána viszont átrendeződnek a helyezések: második helyen áll a veszprémi Lovassy gimnázium, amely az általános r
Orbán Viktor miniszterelnök november 5-én hivatalos látogatásra Kirgizisztánba utazik - erősítette meg az MTI-nek Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke pénteken a helyi sajtóhíreket.
Mindössze 27 éves korában meghalt Babik Barbara, az Alföld televízó szerkesztő-műsorvezetője. A tragédia hosszú betegség után történt. A fiatal lánynak a televíziózás volt a mindene.
Többen meghaltak és mintegy harminc ember megsérült pénteken, amikor leszakadt az újvidéki vasútállomás szerkezetének egy része - közölte a szerbiai közszolgálati televízió (RTS).
A nő a telefonban arra hivatkozott, hogy támadás érte a bankszámláját, majd arra utasította a 64 éves férfit, kövesse az utasításait, hogy elkerüljék a további károkat.
Nincs gazdasági alapja annak a 12 százalékos minimálbér-emelésnek, amit a kormány is szorgalmazna jövőre, mondták Híradónknak közgazdászok. Az alacsonyabb bérek és mérsékelt fogyasztás mellett lassabb lesz a gazdaság talpraállása. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter viszont kizárólag külső okokkal magyarázza a hazai bajokat, annak ellenére is, ho
Polt Péter legfőbb ügyész szerint nincs összefüggés Törös Katalin menesztése és a diákjait büntetésből alsóneműre vetkőztető nyírmeggyesi tanító ügye között.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az elmúlt három évben eltűnt a Békés megyei őztörzsállomány mintegy egyharmada, a szakemberek találagatják az okot. Szóba került a sakálok pusztítása, a fokozott mezőgazdasági méreghasználat, ismeretlen betegség és az őzek meddősége is. A vadászok elmondása alapján az Alföld többi megyéjében és a Partiumban is hasonló jelenséggel állnak szemben. Az
A XI. és a III. kerületben kiterjesztik a parkolási zónákat, a belvárosban jelentős emelkedésre számíthatnak a kerületek lakói, több helyen megszűnik az első autók díjmentessége, a XII. kerületben pedig hiába reménykedtek az ingyenes parkolásban, Kovács Gergely polgármester biztosított arról, hogy ez nem fog megtörténni.
Paczolay Máté külügyi szóvivő pénteken reagált az ukrán elnök kijelentéseire, és közölte, hogy egy Magyarország–Ukrajna átfogó együttműködési megállapodásban hangsúlyosan kell szerepelnie a magyar nemzeti közösség jogai visszaadásának.
Szombaton hidegfront érkezik hazánkba, változóan felhős éggel és elszórt záporokkal főként északnyugaton és keleten. A nap folyamán erősödő északnyugati széllel és 15-17 fok közötti hőmérséklettel számolhatunk, amely estére gyorsan csökken. Vasárnap már száraz, napos időre készülhetünk, élénk széllel és hajnali fagypont körüli hőmérséklettel.