250 ezer forintra emelné a díjmentes készpénzfelvétel összegét a Jobbik – a témáról a párt elnöke tartott sajtótájékoztatót péntek délelőtt Nyíregyházán.
Időjárás: A hétvégén tartósan borult, ködös és napos tájak is lehetnek az országban. A meteorológia most frissítette a veszélyjelzési térképet. Tarts velünk és mutatjuk ebben a cikkben, hol kell vigyázniuk az autósoknak.
A Színes Erzsébetváros Facebook-oldal előszeretettel oszt meg fotókat utcára tett karácsonyfákról, amiket nem éppen Vízkereszt napján tettek ki a gazdáik. Osztottak meg képet tavasszal, de még nyáron is, azt azonban még mi sem gondoltuk volna, hogy érkezik egy fotó egy fáról, amit akár már úgy is hagyhattak volna, hiszen mindjárt itt van a karácson
2024. november 8-án a 80. születésnapja, és a 800. könyvének megjelenése alkalmából rendezett ünnepség után hirtelen rosszul lett, és szívinfarktussal kórházba szállították, ahol altatásba került, majd egy héttel később, november 15-én elhunyt.
Mint ismert, 80 éves korában elhunyt Nemere István író. Halálhírét a felesége, a szintén íróként tevékenykedő Szentgyörgyi Judit közölte a Facebook-oldalán. A közmédia november 16-án, szombaton Nemere István író emléke előtt tiszteleg. Az M5 kulturális csatorna délutáni műsorában idézik fel a kivételes képességű, kereken 800 kötetet megjelentetett
Orbán Viktor a reggeli interjú után a Kossuth Rádióban a Facebook elé ült és posztolt, méghozzá 2025-ről. Jóslatokba bocsátkozott, mint korábban az elhunyt bolgár jósnő, Baba Vanga.
Augusztus 31. örökké emlékezetes dátum marad a 18 éves csengődi Molnár Ramóna életében, ugyanis ezen a napon választották meg a Fásy Ádám nevével fémjelzett Magyarok Világszépe szépségverseny királynőjévé. A fiatal lány a versenyre titokban jelentkezett, a szüleit csak akkor avatta be, amikor meghívást kapott a castingra.
Orbán Balázs az egyetlen idén az ELTE jogi karán, akinek a doktori disszertációját a Tudományági Doktori Tanács (TDT) nem támogatta egyhangúan. Ez rendkívül ritka. A hírek hallatán az ELTE Média és Kommunikáció Tanszékének docense, Polyák Gábor írt egy hosszabb bejegyzést. Kiemelte, hogy az intézmény tanáraként kikéri magának, hogy Orbán Balázs ebb
Hallottad mit tervez a Lidl? A bolthálózat a jelenlegi 210-ről 250-re növelné magyarországi üzleteinek számát a következő években. Az áruházlánc a legújabb boltját a fővárosi agglomerációban nyitja meg - mondta a Lidl Magyarország igazgatóságának elnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Ha valaki egy több százezer főt számláló politikai csoportba adminisztrátorként bekerül, akkor akár a csoportot is megszüntetheti vagy átveheti az irányítást fölötte – ezt mondta Híradónknak Magyar Péter, azon videó kapcsán, melyben egy Tisza-szimpatizáns Facebook-csoport moderátora arról beszél, hogy valaki megkereste, és havi 500 ezer forintot aj
Magyarországon van a legenyhébb következménye annak, ha egy politikus megsérti a demokrácia alapelveit. Egyebek mellett erre jutott a Policy Solutions friss kutatása, amelyben nyolc európai országot vizsgáltak. Eközben tegnap újabb 180 nappal meghosszabbították a veszélyhelyzetet, ami a megkérdezett szakértők szerint ellentétes a demokratikus működ
Rekordszámú, több mint 17 ezer 500 magyar diák tanult tovább külföldön a tavalyi tanévben – derül ki egy kutatásból. Az Engame Akadémia felmérése szerint Ausztria a legnépszerűbb célpont a diákok körében, a második Németország, majd Hollandia, Dánia és végül az Egyesült Királyság következik. Az ellenzék szerint egyre fokozódik az agyelszívás a magy
Várható olvasási idő: 2 percMinőségi, sokak számára luxusnak számító Szamos szaloncukorhoz juthatnak hozzá az élelmes magyarok tömegei a Tesco trükkjének köszönhetően.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Várható olvasási idő: 2 percA legrosszabb esetben akár több százezer forintba is fájhat a kerttulajdonosoknak, ha fakivágásra van szükség ezek miatt a fák és az egyre szélsőségesebb időjárás miatt.
Vitézy Dávid viccnek tartja, hogy a Fidesz jelentkezéses alapon választaná ki a főpolgármester-jelöltjét. Szerinte Lázár János azzal akar neki ártani, hogy az ellenzéki közegben összefideszezi. A Podmaniczky Mozgalmat civil szervezetté alakítja, de állítja, nem akarnak indulni 2026-ban.
A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség a vesztegetés elfogadásának büntette miatt indult büntetőügyben az elsőfokú bíróság ítéletének helyben hagyására tett indítványt.
A magánpraxisok nem küzdenek orvoshiánnyal, de a hatékonyságon változtatni kell – mondta az InfoRádióban Lancz Róbertet, a Primus Magánegészségügyi Szolgáltatók Egyesülete és a Doktor24 vezetője.
A háromgyerekes család egyetlen lakcímkártya miatt került bajba, a kormányhivatal szerint méltányosságnak az esetükben helye nincs. Most gyűjtést indítottak, és a pénz fele összejött, de csak 15 napot kaptak, hogy fizessenek.
Várható olvasási idő: 2 percMegdöbbentő dolog derült ki egy friss tanulmányból: az Európai Unióban és az Egyesült Királyságban 40 000 ember idő előtti halálához járulhatnak hozzá minden évben a gáztűzhelyek által kibocsátott káros anyagok. Magyarországon a családok mintegy 60%-a gáztűzhelyen készíti ételeit! Megmutatjuk azt is, mit tehetsz, hogy t
Jobb, ha tényleg földöntúli képességei vannak a teskándi "Jézusnak," mert egykori hívei, akiket hosszú időn keresztül húzott le tetemes összegekkel a magát spirituális gyógyítónak és "lelket mentő mesternek" kiadó csaló, komoly kártérítésre tartanak igényt. A nyugdíjas kuruzslónak most főhet a feje: nem elég, hogy nemrég 23 rendbeli csalás miatt ha
Kövér László, az Országgyűlés elnöke péntek este Budapesten találkozott Peter Ziga-val, a Szlovák Nemzeti Tanács elnökével. A megbeszélés után Kövér kijelentette, hogy a két ország közötti kapcsolatot stratégiai jelentőség és baráti szellem jellemzi.
Szeptember elején egy besurranó tolvaj egy felértékelhetetlen relikviát lopott egy az egyik XV. kerületi családi házból, mégpedig egy 1988-as aranyérmet. Csongrádi László olimpiai bajnok kardvívó házát rabolták ki. A rendőrök megtalálták az elkövetőt és visszaadták az aranyérmet.
Várható olvasási idő: 2 percA karácsony nagyon húzós tétel a magyarok éves kiadásait nézve. Most kiderült, mennyien vesznek fel hitelt a szeretet ünnepére.
25 éves koráig egyetlen korty alkoholt sem ivott. 30 éves koráig nem érdekelte az utazás, a kalandok világa. 20 éves korától ír teszteket, véleményeket, ajánlókat filmekről, játékokról, Aztán egyszer csak bevillant, kocsmákat kellene tesztelnie. Egy magyar srác, a zalai Ulu lett a világ egyik leghíresebb kocsmaturistája, kocsmafelfedezője, tesztelő
A Mol elnök-vezérigazgatója véleménycikkében arról írt, mennyire árnyalt kérdés az orosz energiahordozók vásárlása, szerinte legkritikusabb nyugat-európai országok nyakló nélkül veszik vagy szállítják az orosz energiát – sutyiban."
Legutóbbi videóinak főszereplője már Magyar Péter volt, idén februárban pedig több megafonos társával azt mutatta meg, hogyan kell bólogatni egy Orbán-videó közben.
Hol várható az első komolyabb havazás Magyarországon? A novemberi hideg után végre megérkezik az igazi téli időjárás: a Dunántúl egyes részein akár 5-10 centiméteres hótakaró is kialakulhat! Az elmúlt 15 év leghidegebb novemberi időszaka után most olyan frontrendszer érkezik, ami végre meghozza az első igazi havazást. Cikkünkből megtudhatod, hogy p
Magyar a Tisza Párttal jövő héten szerdán kel útra, szerdától szombatig több nagyobb településre is ellátogat, de elmondta azt is, hogy kisebb településekre és falvakba is menni fognak.
A szelídgesztenye télen az egyik legnépszerűbb ropogtatni való, faszénen sült illata betölti az egész utcát. Leletek azt bizonyítják, hogy már ősidők óta az emberek egyik fő tápláléka volt. A rómaiak nagy rajongói voltak, a legionáriusok hosszú útjukra ezt vitték magukkal. Állítólag a magyarok Károly Róbert királynak köszönhetik az itthoni honosítá
A végső határidő előtt sikerült megállapodásra jutni az Európai Parlamenttel az Európai Unió 2025-ös költségvetéséről. Az új költségvetés összesen 199,4 milliárd eurós kötelezettségvállalást és 155,2 milliárd eurós kifizetést tartalmaz, jelentette be Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára Brüsszelben, szombat
Az építési és közlekedési miniszter támogatja a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetőjének kezdeményezését, hogy ingyen lehessen kutyát és biciklit szállítani a MÁV és a Volán járatain is.