2024. december 8. vasárnap

dec. 8
16:03
A konfliktusok hazánk számára is komoly biztonsági kockázatot jelentenek (Demokrata)
Ezért a párbeszédnek kiemelt jelentősége van – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
dec. 8
16:12
Támad a havazás: Friss térképen mutatjuk hol lesz hó óráról órára hétfőn (így érint téged) (Most Hír)
Időjárás: Megmutatjuk a legújabb térképeken, hol kell készülni havazásra hétfőn Magyarországon.
dec. 8
16:57
"Nem mindig az a legjobb segély, amit kérnek" – Gáncs Kristóf az Ökumenikus Segélyszervezet filozófiájáról (Infostart)
Sok család kerül egész évben a látókörükbe, ahol maga az élelmiszer-beszerzés is problémát jelent, nem egyszerűen arról van szó, hogy az ünnepi menüt készítik már, hanem azon gondolkoznak, hogy egyáltalán lesz-e mit tenni az asztalra.
dec. 8
17:03
Csodás fordulat! Visszakaphatja otthonát az állapotos lányával kilakoltatott Katalin (Blikk)
Ez aztán a váratlan és pozitív fordulat. Nemrég még arról számoltunk be, hogy a bíróság csak 1,5 millió forintos illeték fejében hajlandó foglalkozni Csordás Katalinék ügyével, ám most arról értesítették a nőt, megtörtént a perfeljegyzés. Azaz elindulhat a per annak érdekében, hogy megállapítsák, visszakerülhet-e a nő neve az elárverezett ingatlaná
dec. 8
17:03
Ismét Semjén Zsoltot választották meg a KDNP elnökévé (Demokrata)
A miniszterelnök-helyettes úgy értékelt, felelősségük messze túlmutat egy párt iránti felelősségen.
dec. 8
17:09
Mikulásokat üldöztek Budapesten (Infostart)
Vasárnap tartották 9. Mikulásfutást Budapesten, a sportos télapók a Fővám térről indultak, a cél ugyanitt volt.
dec. 8
17:18
Semjén újraválasztott pártelnökként: Ha nincs erős KDNP, akkor nincs Fidesz–KDNP-győzelem 2026-ban (Telex)
A politikus öt újabb évre a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke lett.
dec. 8
17:27
Itt vannak a hatoslottó nyertes számai, valaki 235 millió forintot nyert (SzMo)
Most megnézheted a nyertes számokat, hátha te is a győztesek között vagy! Egy játékos 235 millió forinttal lett gazdagabb.
dec. 8
17:33
Semjén Zsolt újrázott (Infostart)
Újraválasztották Semjén Zsoltot a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnökévé öt évre a párt vasárnapi budapesti országos választmányi ülésén.
dec. 8
17:39
Nemzetközi felmérés: finn, svéd és osztrák diákokkal is felveszik a versenyt a magyarok (Infostart)
Kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak a magyar diákok a 2023-ban megszervezett Nemzetközi Matematikai és Természettudományi Trendvizsgálatban – közölte az Oktatási Hivatal. Azt írták: átlageredményük meghaladja a átlagot, és nem tér el jelentősen a korábbi mérések hazai eredményeitől.
dec. 8
18:09
Ünnepeljen malaccal! – sertéshúsfogyasztást népszerűsítő kampány indult, és még nyerni is lehet (Infostart)
A magyar hagyományokban mélyen gyökerezik a sertés tartása, vágása, feldolgozása és fogyasztása – mondta az InfoRádióban az Agrármarketing Centrum ügyvezető-helyettese. Giczi Gergely szerint az elmúlt évtized kampányai sikeresnek bizonyultak, ugyanis 2013 óta csaknem tíz kilogrammal nőtt a fejenkénti éves sertéshús-fogyasztás Magyarországon.
dec. 8
18:15
Pokolian sötét időjárásra készülhetnek a magyarok a jövő héten: ez végtelenül hosszú lesz (Pénzcentrum)
A jövő hét elején még többfelé várható eső, havas eső, havazás, majd csökken a csapadék esélye, és a hét második felében jellemzően borult, párás időre kell készülni, 1-6 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklettel. A szél sokfelé élénk lesz - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
dec. 8
18:45
Szeged egykori fideszes polgármesterjelöltjének cége újítja fel a hódmezővásárhelyi Kossuth teret (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
dec. 8
19:06
Büdös a Hyundai és zabálja a hűtőfolyadékot, de az importőr szerint az autó hibátlan (Telex)
Több olvasónk ugyanezzel a hibával kereste meg a Telexet, de egyikük esetében jogi eljárást helyezett kilátásba a márka magyarországi központja, a márkaszervizekben pedig nem találták meg a bosszantó jelenségek okát.
dec. 8
19:33
Mikor lesz bölcsőde ebből a luxusvillából? – 220,23 millió forintos Eu-s támogatás járt a felépítésére (Blikk)
Minden valószínűség szerint a "legszebb panorámájú" és "egy luxus villához leginkább hasonlító" címet is elnyerné az a minibölcsőde, amelyik Üröm határában épült fel, méghozzá 220 millió forintos uniós támogatással. A Vadmarcipán bölcsi bár lassan egy éve díszíti a település “Rózsadombját", de mégsem fogad gyermekeket. Összesen 16 lurkó gyönyörködh
dec. 8
19:33
A szeretet mindig győzedelmeskedik a sötétség fölött (Demokrata)
Advent második vasárnapján a remény gyertyáját gyújtjuk meg – emlékeztetett Hollik István.
dec. 8
19:51
Újabb részletek derültek ki a hálapénzt elfogadó győri főorvosról: "Közben a zsebét matatta" (SzMo)
A rendőrök december 6-án négy gyanúsítottat értek tetten. A gyanú szerint rendszeresen pénzt kértek a páciensektől a kezelésekért.
dec. 8
20:39
Választmányi ülést tartott a KDNP - nem voltak nagy meglepetések (ATV)
Újraválasztották Semjén Zsoltot a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnökévé öt évre a párt vasárnapi budapesti országos választmányi ülésén.
dec. 8
22:18
Büszke a MÁV-vezér, hogy alig késnek a vonatok (Telex)
Vitézy Dávid szerint viszont a valóság és a részletes adatsor helyett csak egy kozmetikázott propagandaadatot közöl a vasúttársaság.
dec. 8
22:39
Adventi kertet nyitott a Máltai Szeretetszolgálat, ingyenesen látogatható (SzMo)
A Máltai Adventi Kert minden csütörtökön és pénteken déli 12 órától, hétvégén pedig 14 órától 20 óráig várja a látogatókat.

2024. december 9. hétfő

dec. 9
0:15
Elstartolt a Megasztár várva várt döntője: frenetikus a show! (Blikk)
Ma este eldől, ki lesz az idei Megasztár győztese! Az izgalmas döntőben nemcsak a négy finalista, hanem legendás magyar előadók is színpadra lépnek, hogy emlékezetessé tegyék az estét. A közönség szavazatai most mindent eldöntenek: vajon Balogh Rebeka Valéria, Tóth Abigél, Gudics Máté vagy Orbán Rudolf lesz a hetedik évad győztese?
dec. 9
0:15
Semjén: A Fidesz-Kdnp az EU történetének legsikeresebb politikai konstrukciója (444.hu)
Újabb 5 évig Semjén Zsolt a kormánypárt elnöke.
dec. 9
0:19
Súlyosak lehetnek a következmények, mégsem tudnak a magyarok orrspray nélkül élni – A háziorvos elárulta, hogyan szokhatunk le róla (Blikk)
Döbbenetes adatok láttak napvilágot: az elmúlt évhez képest közel duplájára nőtt az orrspray-függők száma hazánkban, derül ki a Sterimar felméréséből. Saját bevallása szerint minden tizedik magyar nem tud létezni hatóanyagos orrspray nélkül. Hogy mi lehet ennek az oka, arról dr. Kiss Csaba háziorvost kérdeztük.
dec. 9
0:23
Adventi csoda a vízen: lenyűgöző látvány fogadta a Balaton déli partján az arra járókat (Blikk)
A balatonfenyvesi adventi hajós felvonulás új színt visz a téli Balaton életébe. A fényvitorlás, amely decemberi hétvégéken indul, különleges élményt kínál a látogatóknak, miközben a tó varázslatos hangulatát élvezhetik. A nagyjából fél órás túra alatt az utasok nemcsak a Balaton szépségét élvezhetik, hanem a különleges adventi hangulatot is.
dec. 9
0:24
2024.12.09. Üzenet: Kittlingerné Tóth Márta (Gyulatelevízió)
Az ünnep csendjében sok mindent megérthetünk.
dec. 9
0:27
Véget ért az őrült show! Ő lett a Megasztár hetedik évadának győztese (Blikk)
Meglepetésekkel és érzelmekkel teli volt vasárnap este a Megasztár döntője. A versenyzők közös nyitánya a világhírű zeneszerzővel, Desmond Child-dal, majd négy ikonikus duett és további három fantasztikus egyéni produkció után a női énekesek számára véget ért a verseny, így a finálé harmadik fordulójában két férfi esélyes, Gudics Máté és Orbán Rudo
dec. 9
4:57
Temetői díjak – Ledöbbentek a helyiek: duplájára drágultak a sírhelyek ezen a településen (ATV)
Jelentősen emelkednek a temetői díjak Balassagyarmaton. A sírhelyek megváltásáért majdnem az eddigi összeg dupláját kérik majd. Az egyik helyi önkormányzati képviselő próbált utánajárni annak, hogy mi indokolja a drágulást, de érdemi választ nem kapott.
dec. 9
5:18
Ma még azzal is jobban járnak a hátrányos helyzetű roma gyerekek, ha szegregált, de legalább speciális iskolába járnak (Telex)
Nagyobb probléma, hogy a roma gyerekeket indokolatlanul nagy arányban diagnosztizálják enyhe értelmi fogyatékosként. Ebben a vizsgálatot végzők előítéletei és szubjektív megítélése is közrejátszhat, derült ki egy friss kutatásból.
dec. 9
5:21
Nagyon hiányzik valami a Balatonnál (Infostart)
Kristálytiszta a Balaton vize, de van némi gond.
dec. 9
5:27
Drágulhat a Paks2 projekt: a szakértő szerint ez nem mindenkit zavar (ATV)
Drágulhat a Paks2 beruházás - erről beszélt a Portfóliónak adott interjúban a Roszatom leányvállalatának alelnöke, aki szerint egyebek között az infláció és az építőanyag-költségek emelkedése befolyásolhatja a paksi atomerőmű bővítésének árát. Az árak emelkedése miatt a szerződés egyes részeit is módosítani kell majd. Tordai Bence szerint a forintg
dec. 9
5:39
Szörnyű baleset az M0-son, a vétkes autó vezetője elrobogott a helyszínről (Infostart)
Ilyen borzalmat ritkán látunk magyar autópályán, szerencsére. Ebből amúgy egy is sok.
dec. 9
7:00
Újabb csapás, szakított a Nyerő Páros egyik álompárja (Most Hír)
Átok ülne a műsoron? Miután megnyerték a Nyerő Párost, szakított Kamarás Norbi és Párja, Odette.
dec. 9
7:03
Mit érdemes csinálni jövőre a PMÁP-kamatokkal? (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
dec. 9
7:24
Hahó, fiatalok! Fideszes politikus vagyok, és ez itt az első TikTok-videóm (Telex)
Az utóbbi hetekben TikTokra parancsolták a Fidesz politikusait, akik egymás után regisztrálnak is. Keresik a kapcsolatot a fiatalokhoz, mert a felmérések alapján ebben a korosztályban nagyon gyengén teljesít a kormánypárt. Így zajlik a harc a fiatalokért a közösségi médiában.
dec. 9
7:33
Adventi kertet nyitott a Máltai Szeretetszolgálat, ingyenesen látogatható (SzMo)
A Máltai Adventi Kert minden csütörtökön és pénteken déli 12 órától, hétvégén pedig 14 órától 20 óráig várja a látogatókat.
dec. 9
7:57
Sulyok Tamás volt ott a Notre-Dame újranyitásán Párizsban (ATV)
A köztársasági elnök a Facebook oldalán azt írta: "Európa múltja, jelene és jövője a kereszténység".
dec. 9
8:00
Ellenzi a fenntartóváltást, aláírásgyűjtésbe kezdett az Óbudai Árpád Gimnázium szülői közösségének egy része (Telex)
Szerintük kész tények elé állították őket,
dec. 9
8:00
Rá nem gondoltunk volna! Megvan az Álarcos énekes újabb lebukott versenyzője (Most Hír)
Tudod ki volt az Álarcos énekes újabb kiesője? Az RTL szórakoztató műsorában az Ananász bukott le vasárnap este, a déli gyümölcs jelmeze alatt Kocsis Tibor lepleződött le.
dec. 9
8:03
Egy kisvárosnyi menekült érkezett vasárnap a háború elől (Infostart)
Ukrajna határain át most többen jöttek, mint Románián keresztül.
dec. 9
8:06
Most kaptuk a hírt: Baj van a Balaton vizével (Most Hír)
Nagyon szép tiszta a Balaton vize, viszont a vízszint lehetne kicsit jobb is.
dec. 9
8:09
Fontos! Még az idén megváltoznak a rendőri igazoltatás szabályai (Blikk)
A Belügyminisztérium rendelete szerint még az idén életbe léphet az állami digitális szolgáltatásokról szóló új szabály. Az intézkedés érintené a rendőri igazoltatásokat, amelyek során a jövőben több lehetőség is lenne a személyazonosság igazolására. Illetve a rendelet a tűzvédelmi vizsgák szabályaira, az oktatási intézmények működésére és az egész
dec. 9
8:09
Elhunyt Borenich Péter újságíró (Demokrata)
Életének 85. évében hunyt el a Magyar Rádió egykori munkatársa, tényfeltáró újságíró, több száz dokumentumműsor készítője.
dec. 9
8:15
Gudics Máté felesége rohant a színpadra, majd a férje nyakába ugrott – A Megasztár döntőjének legjobb fotói (Blikk)
Vasárnap este véget ért a Megasztár. A négy finalista – Balogh Rebeka Valéria, Tóth Abigél, Gudics Máté és Orbán Rudolf – a döntő első részében duettekkel lépett színpadra, amelynek során a tehetségkutató korábbi győztesei segítették őket: Gudics Máté duettpartnere Rúzsa Magdi volt, Orbán Rudié Molnár Ferenc Caramel, Tóth Abigél Tolvai Renivel lépe
dec. 9
8:42
Gyulára látogatott Joulupukki, az igazi, finn Mikulás (Gyulatelevízió)
Fél órával a program kezdete előtt a kisvonatig állt a sor, annyian várták Joulupukkit, az igazi finn Mikulást, aki idén Gyulára is ellátogatott. Az Almásy-kastélyban egy rövid sajtótájékoztatót is tartott a nagyszakállú, a Gyula Tv először egy rövid, alkalomhoz illő üdvözlést kért tőle. Az elhangzottak azt jelentették, hogy  kellemes karácsonyi
dec. 9
9:27
A szekszárdi fideszes önkormányzat egy szekszárdi fideszes országgyűlési képviselő családi cégétől rendelt élelmiszercsomagokat (444.hu)
Hadházy Ákos szerint 3-4 milliót keres így a családi cég a szekszárdi nyugdíjasokon.
dec. 9
9:33
Ismerjék meg a farmosi Jason Stathamet, aki a saját testével védte a rakományt (Blikk)
Újabb meglepő jelenetsort rögzítettek a magyar utakon. Ezúttal a Pest vármegyei Farmoson készült egy videó. A felvételen szereplő férfit a farmosi Jason Stathamként kezdték el emlegetni, miután – egy haladó platós kocsi tetején állva – a testével tartotta egy helyben a rakományt. Mutatjuk a felvételt!
dec. 9
9:36
Fájó szívvel kér bocsánatot a váci püspök azoktól a gyerekektől és családoktól, akiket az egyház papjai bántalmaztak (Telex)
Marton Zsolt egyben kegyelmi újratervezésre hívta őket.
dec. 9
9:45
Elképesztő, mi derült ki a magyarok kedvenc befektetéséről: akinek ilyen papírja van, erről tudnia kell (Pénzcentrum)
Jövőre mintegy 1700 milliárd forintnyi kamatot fizet ki az állam a hazai állampapírtulajdonosoknak. Kurali Zoltán, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója viszont arra számít, hogy sokan benn maradnak a megtakarításaikba vagy más megtakarításokba mennek át - derült ki a Portfolio interjújából.
dec. 9
9:57
Rosszul lett és ájultan esett össze az eredményhirdetés után a Megasztár második helyezettje, orvosok rohantak hozzá (Blikk)
Öt héten keresztül fokozott stressznek volt kitéve a Megasztár felfedezettje, Orbán Rudolf. Az énekes – aki vigaszágon jutott be az élő show-ba – nehezen viselte a feszült pillanatokat a tehetségkutató döntőjében. Az eredményhirdetés után rosszul lett és elájult, így azonnal orvosok siettek a segítségére.
dec. 9
9:57
A 13. havi nyugdíj új szabályozása: Mit jelent az idősek számára? (ATV)
Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Karácsony Mihály, a Nyugdíjas Parlament elnöke élesen bírálta a kormány legújabb döntését a 13. havi nyugdíj jogosultsági körének szűkítéséről.

Keresés