2025. január 4. szombat

jan. 4
0:18
Jégtömbök hullottak a Megyeri híd szerkezetéről, egy autóban kár keletkezett – videón a döbbenetes jelenet (Blikk)
A Megyeri híd szerkezetéről hullottak le jégtömbök az útra. A jégdarabok egyike egy taxira esett, amelynek behorpadt a teteje. A sofőr egyelőre tanácstalan azzal kapcsolatban, hogy ki téríti majd meg számára a járművében keletkezett károkat. Mindenesetre nagy szerencsére, hogy nem történt nagyobb baj.
jan. 4
0:18
Csodaszámba megy, ami a Balatonnál történt, ezen még a szakértők is meglepődtek (Most Hír)
Mi történt? Rendkívüli hőmérsékleti kontraszt alakult ki a Balatonnál január 2-án: míg Siófokon fagypont közelében volt a hőmérséklet, Keszthely térségében 12 Celsius-fokot mértek a déli órákban - közölte a HungaroMet Zrt. pénteken a honlapján.
jan. 4
0:22
Megnyugodhatnak a nagykanizsai kukások? A Mohu közleménye szerint az új szolgáltató átvenné a munkavállalókat (Blikk)
A MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. és a Kaposvári Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. (KHG) számít a nagykanizsai kukásokra, új nagykanizsai szolgáltatóként a KHG jogfolytonossággal, változatlan bérrel kész átvenni az alkalmazottakat – közölte az MTI-vel a MOHU és a KHG közös közleményben pénteken. Kiemelték, hogy a nagykanizsai szemétgyűjtést ko
jan. 4
0:24
2024.01.04. Üzenet: Pápai Attila (Gyulatelevízió)
A biblia olvasásában megtaláljuk a nekünk szóló próféciákat.
jan. 4
0:26
Teljesen megújult a Máv-csoport weboldala, új külsővel és funkciókkal várja az utasokat (Blikk)
A MÁV-Csoport korábban bejelentett megújulásával együtt a mavcsoport.hu weboldal is frissül. Hegyi Zsolt vezérigazgató a Facebook-oldalán közölte, hogy az új platform gyorsabb ügyintézést és átláthatóbb tájékoztatást biztosít az utasoknak. Az utasok innentől egy helyen érhetik el az összes releváns közlekedési információt.
jan. 4
0:30
"Apa mondta, hogy hozzam el" – Vigyázat, lopják a szánkókat a Normafán (Blikk)
Ismét lehet szánkózni a Normafán! Az üzemeltetők bejelentették, hogy hóágyúzással alkalmassá tették szánkózásra és sífutásra a pályát, ám a Facebookon többen arról számoltak be, hogy a környéken lopják a szánkókat. Volt, aki meg tudta menteni a gyermeke szánkóját, miután arra kétszer is szemet vetettek vadidegenek.
jan. 4
5:54
Még mindig nem látni a végét? Trump hivatalba lépésével tovább drágulhat az üzemanyag (ATV)
Meghaladta a 403 forintot a dollár árfolyama, a magyar deviza gyengülésével tovább drágulnak az üzemanyagok szombattól. Elemzői várakozások szerint a dollár tovább fog erősödni idén, ami nem kedvez a kormány gazdasági terveinek. Magyar Péter kritikája szerint a kormány "repülőrajtja" nem is sikerülhetett volna rosszabbul.
jan. 4
6:00
Súlyos veszély ütötte fel a fejét a Balatonon (Infostart)
A madarak a Baltikumból érkeznek, hogy a jégmentes tavon táplálkozzanak. Egy kárókatona naponta 60-80 dekagramm halat fogyaszt, így több ezer példány jelenléte napi több tonna hal elvesztését okozhatja a Balatonnál.
jan. 4
6:36
Elhagyta a 60 évvel idősebb kunhegyesi polgármestert a 20 éves felesége (Blikk)
A legszebb és legönzetlenebb szerelem sem tart örökké, hát még az, ami komoly ellenszélnek vannak kitéve. Alig több, mint két éve egy ország dobott egy hátast, amikor Kunhegyes akkor 78 éves polgármestere, Szabó András és 60 évvel fiatalabb arája, egy 18 éves leányanya kimondta az igent. A megdöbbentő korkülönbségre és a pletykálkodókra fittyet hán
jan. 4
6:48
Fagyos reggel után jön az enyhülés: ilyen időjárás várható a napokban (BorsOnline)
Mutatjuk a részleteket!
jan. 4
7:18
Sokaknak keményen zsebbe nyúlós lesz az Ügyfélkapu megszűnése (Infostart)
Telefoncserére kényszerít az ügyfélkapus átállás, milliárd forintos költséget jelent ez az érintetteknek.
jan. 4
7:36
Megvan a Kongresszus új, republikánus elnöke (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jan. 4
7:42
Lezuhanó jégdarabok okoztak kárt egy budapesti hídon, kártérítést remél az autós (Infostart)
Jégtömbök estek le a Megyeri híd szerkezetéről, egy autó behorpadt tetővel hagyta el a helyszínt. Az még kérdés, hogy a kárt ki téríti meg?
jan. 4
8:18
Drogkutató: az orvosi célú kannabisz legalizálása tulajdonképpen a marihuána legalizálását jelentené (Infostart)
Magyarországon a drogfogyasztás negatív tendenciát mutat, nőtt is a fogyasztás mértéke, illetve az elmúlt tíz évben 14 évre csökkent az első kipróbálás időpontja – mondta az InfoRádióban Téglásy Kristóf, a Drogkutató Intézet stratégiai igazgatója.
jan. 4
8:24
Több pénzt akarsz 2025-ben? Hoztunk 3 lehetőséget, amit ki kellene próbálnod (Most Hír)
Nagyot változtak a munka világának trendjei. Aki képben van a változásokkal, sokat tehet zsebre. A covid alatt sokat elterjedtebbé vált a távmunka, és ma már nem ritka, hogy felelős pozíciókat is kiadnak a cégek otthoni munkavégzésre. Lehet, hogy a kényelmes munkavégzés és a busás fizetés miatt érdemes lehet új szakmát kitanulni. 2025-ben az alábbi
jan. 4
8:30
Új kiadvány, szakmai nap és szintet lépő edzők (Gyulatelevízió)
Eseménydús időszakon vannak túl a Szeged-Csanád Grosics Akadémia utánpótlás együttesei. A pálya mellett azonban más helyszíneken is zajlott az élet, a spanyol és a portugál futballról szóló szakmai fórum mellett egy új szakmai kiadványt is bemutattak, és több edző szerzett magasabb végzettséget. Makra Zsolt, a Szeged-Csanád Grosics Akadémia utánp
jan. 4
8:42
Ha ma este lemarad, 11 évet kell várnia rá: elképesztő égi jelenséget láthatunk szombat este (Blikk)
Ritka és lenyűgöző égi jelenség vár ránk január 4-én kora este a Magyar Csillagászati Egyesület szerint. A Hold sötét pereme elfedi a Szaturnuszt, ezt pedig szabad szemmel is megfigyelhetjük. Legközelebb csak 2036-ban lesz látható hasonló jelenség, így nem érdemes kihagynunk.
jan. 4
8:48
Több mint hatezren érkeztek Ukrajnából pénteken (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 32 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.
jan. 4
9:00
Durvul a járványhelyzet, megszólalt a Belügyminisztérium a kórházi szigorításokról (ATV)
A járványhelyzet miatt látogatási korlátozást és kötelező maszkhasználatot vezettek be a Semmelweis Egyetem Klinikai Központjának épületeiben. Hasonlóan járt el a Váci Jávorszky Ödön Kórház is. A Belügyminisztérium azt közölte, az egészségügyi intézmények saját hatáskörben dönthetnek a látogatás rendjéről.
jan. 4
9:06
Az Ügyfélkapu+ és a DÁP fejlesztője szerint "az átállás nem vita tárgya" (vasárnap.hu)
Az Ügyfélkapu+ és a Digitális Állampolgár alkalmazás fejlesztője, az IdomSoft Kft. szerint a január 16-ai átállás nem vita tárgya, hiszen az egyfaktoros azonosítás már nem felel meg az európai sztenderdeknek, míg az új bejelentkezési módszerek sokkal biztonságosabbak lesznek. Elmondásuk szerint mindkét rendszerben tökéletesen működik a regisztráció
jan. 4
9:18
A Telex munkatársa véletlenül a DK-nak is elküldte az emailt, amiben Gyurcsány Ferencről írt (Most Hír)
Rövid friss hír(?) következik a DK, Gyurcsány Ferenc és a Telex környékéről.
jan. 4
9:24
Nevetséges magyar komplexusról beszélt egy szlovákiai történész a Nato-nagykövet atlaszbotránya kapcsán (SzMo)
A szlovákiai ellenzék szerint a kormánynak ki kellene kérnie magának, hogy a magyar nagykövet olyan atlaszt adott ajándékba, amelynek történelmi részei Nagy-Magyarországot idézik.
jan. 4
9:42
Elhagyta Kunhegyes volt polgármesterét a 60 évvel fiatalabb felesége (Telex)
Két éve még polgármesterként vette feleségül a lányt a 78 éves férfi.
jan. 4
10:00
"Megtanítsam vezetni?"- Drámaian növekszik a büntetőfékezések száma, sokszor tragédia a vége a "megleckéztetésnek" (ATV)
A büntetőfékezés nem csupán közlekedési probléma, hanem komoly társadalmi kihívás is. Égető szüksége lenne a hazai szabályozásban is, hogy bevezessék az agresszív vezetőkkel kapcsolatos külön rendelkezéseket. Legalábbis erre a megállapításra jutott egy ebben a témában született jogi tanulmány, amely tragikus balesetek mellett a közlekedési agresszi
jan. 4
10:06
Ügyfélkapus változás - Több dolog is egyértelművé vált, íme a bejelentések (Infostart)
A digitális állampolgárság továbbra sem lesz kötelező, mindenki mindent intézhet személyesen is, csak az internetes lehetőségek közötti átállás az. És még egy sor dolgot egyértelművé tett szombatra az IdomSoft.
jan. 4
10:12
Gyurcsányék 56 napot adtak az Országgyűlésnek, hogy az feloszlassa magát (444.hu)
Visszaszámlálás indul.
jan. 4
10:18
Egyre többen küzdenek influenzaszerű tünetekkel (hirado.hu)
Például a fővárosban a Semmelweis Egyetem Klinikai Központjának betegellátó szervezeti egységeinél korlátozták a látogatást, illetve kötelezővé tették a maszkviselést.
jan. 4
10:24
Egyszerre kondulnak meg a harangok Amerikában a meg nem született csecsemők emlékére (vasárnap.hu)
Az Egyesült Államok Életkoalíciója arra kéri minden életpárti felekezet lelkészeit az Egyesült Államokban, hogy 2025. január 22-én, szerdán délben kongassák meg templomi harangjukat – a Roe kontra Wade elleni 55. évfordulóján.
jan. 4
11:06
Az államfő egyeztessen az előrehozott választás lehetőségéről – Ezt követelik Sulyok Tamástól (ATV)
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke mai közösségi média posztjában kemény kritikát fogalmazott meg a köztársasági elnök jelenlegi szerepvállalásával kapcsolatban. Az elnököt arra szólította fel, hogy szakítsa meg hallgatását, illetve a szabadságát és az újévi beszéde lemondása helyett vállaljon aktív szerepet a nemzet érdekében. Sőt, leginkább egyezt
jan. 4
11:24
Második világháborús puskagránátokra bukkantak az esztergomi Duna-parton (Demokrata)
A lőszereket a katonák elszállították a Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére.
jan. 4
11:30
Második világháborús tüzérségi lőszerekre bukkantak az esztergomi Duna-parton (hirado.hu)
Második világháborús puskagránátokra bukkant egy horgász az esztergomi Mária Valéria hídnál a Duna-parton – írta a MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred a Facebook-oldalán szombaton.
jan. 4
11:30
A DK már be is nyújtotta a parlamentnek az előrehozott választásról szóló javaslatát (Telex)
A dokumentum szerint március 1-jén oszlathatná fel magát az Országgyűlés.
jan. 4
11:36
Kiadták a figyelmeztetést, érkezik a kemény ónos eső: ezek a megyék biztosan nem ússzák meg (Pénzcentrum)
A ködös tájakon jöhet ma ónos szitálás, hószállingózás, továbbá egy-egy helyen hózápor sem zárható ki. Vasárnapra ónos eső miatt adtak ki figyelmeztetést.
jan. 4
11:54
Orbán Viktor már nem számíthat a középosztályra, amely lázadhatna is (Menedzsment Fórum)
Ha a választások eredménye ezen a társadalmi csoporton múlna, az Orbán-rendszer demokratikus úton már megbukott volna, most azonban további eszköz is van e csoport kezében a politikai változás kikényszerítésére — állítja Kapitány Balázs.
jan. 4
11:54
Világháborús "örökségbe" botlottak az esztergomi Duna-parton (Infostart)
A lőszerek sorsa: elszállítás, megsemmisítés.
jan. 4
12:12
Meghibásodott magánrepülőgép miatt a tenerifei reptéren ragadt egy repülőnyi Wizz Air-utas (Telex)
A gép elállta a kifutópályát, ezért a január 2-án, Teneriféből Bécsbe tervezett járat csak több mint egynapos késéssel tudott indulni.
jan. 4
12:18
Hatalmas előrelépés, hogy a kormány kiemelt hangsúlyt fektet a fogyatékosságügyre (hirado.hu)
A látássérültek ugyanúgy sok hasonló kihívással találkoznak, mint a többi hátrányos helyzetű ember, ugyanakkor hatalmas előrelépés, hogy a kormány kiemelt hangsúlyt fektet erre a területre, ezt mutatja az önálló fogyatékosságügyi államtitkárság létrehozása is, amely a fogyatékossággal élő embereket és családjaikat érintő problémák megoldására fókus
jan. 4
12:30
"Botrányos" előadást tartott egy volt kormánytag? – Nagy a baj a szociális ágazatban (ATV)
Tisztán látják a szociális szféra súlyos gondjait a kormányban, de erről nyíltan nem beszélnek. Legalábbis ez derülhetett ki a volt szociális államtitkár, a református szeretetszolgálat mostani vezetője előadásából.
jan. 4
12:48
Benyújtotta a parlamentnek Magyar Péter javaslatát a DK (Infostart)
Az előre hozott választás ügyéről van szó.
jan. 4
12:54
Orbán Viktor állítólag egzotikus úton jár — Hadházy Ákos szerint többen aggódnak a miniszterelnökért (Menedzsment Fórum)
Egy dél indiai újság a miniszterelnök és családja Kerala államba való érkezéséről tudósit, akit öt fős kíséret is elkísér.
jan. 4
13:06
Második világháborús lőszereket talált egy horgász az esztergomi Duna-parton (Telex)
Az illetékesek 20 darab második világháborús, német gyártmányú puskagránátot azonosítottak.
jan. 4
13:06
Gyurcsány most sem tudta visszafogni magát, ezúttal katolikus püspököt vett célkeresztbe (vasárnap.hu)
Csak kimutatta a foga fehérét a baloldal evangéliumi szónoka– Gyurcsány szerint ocsmány a katolicizmus
jan. 4
13:08
Orbán Viktor a családjával Indiába utazott (Telex)
A miniszterelnök útjáról egy dél-indiai újság számolt be.
jan. 4
13:12
Valóban elbocsátottak a paksi bővítésen dolgozó több száz embert, de a projektcég szerint amiatt, mert befejeződtek a talajszilárdítási munkálatok (444.hu)
Hadházy Ákos értesülésére reagáltak.
jan. 4
13:36
Januártól 3,2 százalékkal emelkednek a nyugdíjak (hirado.hu)
Zsigó Róbert kiemelte, a kormány idén is garantálja az inflációkövető nyugdíjemelést.
jan. 4
13:36
Az új év nyugdíjemelést is hoz (Demokrata)
Januártól 3,2 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, februárban pedig érkezik az emelt összegű 13. havi nyugdíj is.
jan. 4
13:48
Orbán Viktor Indiába utazott a családjával a helyi sajtó szerint (SzMo)
A miniszterelnököt nem hívták meg a lengyel uniós soros elnökség nyitányára, helyette majd két hétre a világ legnépesebb államába utazott.
jan. 4
14:00
Soltész Miklós: A mi feladatunk, hogy az itt élő népek, népcsoportok békességben éljenek (hirado.hu)
Vállajon emlékművet avattak a nyolcvan évvel ezelőtt málenkij robotra elhurcoltak emlékére.
jan. 4
14:06
Sokkoló: két férfit is cápák ölhettek meg a napokban (Pénzcentrum)
Az új-kaledóniai hatóságok pénteki közlése szerint cápatámadás okozta egy 40 éves férfi halálát a szigetcsoport egyik szigetén. Ausztrália déli partjainál a helyi hatóságok szerint szintén cápatámadás okozhatta egy fiatal férfi eltűnését.
jan. 4
14:06
Brutális Clubcard akciót aktivált a Tesco rögtön az év elején – ez megvédi a család pénzét (Most Hír)
A karácsonyi és újévi költekezés után remek hír, hogy sokat takaríthatsz meg a Tescóban, ha használod a Clubcardot a vásárláskor. Mutatjuk a részleteket!

Keresés