Kormányzati forrás szerint a magyar állam minden részletre kiterjedő garanciát kapott a jelenleg értékelhetetlen városrészre tervezett beruházással kapcsolatban. A terület elhanyagolt és veszélyes anyagokkal szennyezett.
Az Állami Számvevőszék szokatlan adatigénylést küldött el a MÁV pályaudvar-privatizációs programjáról. Lázár János miniszter azonnal válaszolt: az államvasút készséggel áll elébe az váratlan vizsgálatnak.
A Fővárosi Önkormányzatnak adott igazat a bíróság a Magyar Államkincstárral szemben a szolidaritási hozzájárulás ügyében kedden, a bíróság megállapítása szerint a korábban kiadott beszedési megbízások jogellenesek.
Mint ismert, múlt hét végén lárvák és kukacok jelentek meg a pilisi ivóvízben. Eleinte úgy tűnt, a probléma csak a város egy utcáját érinti, de nem sokkal később kiderült, a település más részein is találtak lárvákat az ivóvízben. A mai naptól pedig a fővárosi kormányhivatal elrendelte a pilisi ivóvíz fogyasztásának tilalmát, és kötelezte a Dabas é
További megállóhelyeket akadálymentesítenének az 56-os villamos vonalán, ezért a BKK feltételes közbeszerzési eljárást indított legalább nyolc megálló átépítésére és korszerűsítésére, a projekt részeként átépítenék Hűvösvölgy végállomást is, illetve tervbe vették a Krisztina tér és a Budagyöngye állomások modernizálását is.
Sok mindent láttak már a budapesti Pléh csárda dolgozói, de azon, amit egy csöppnyi koreai lány művelt, ők is megdöbbentek. A Tzuyang nevű influenszer – vagyis internetes tartalomgyártó – néhány napja osztotta meg azt a videót, amit a magyar fővárosban készített. Kifejezetten azért jött hozzánk, hogy rántott húst egyen, de aztán egy olyan ételbe is
A rendőrség csaknem 4,8 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatásból vásárol felderítő eszközöket, amelyeket az ország schengeni határszakaszain használnának majd – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.
Hajdú Péter utólag azt gondolja, jól járt el a Varga Judit volt igazságügyi miniszterrel készült interjú során, és tanult is abból, bár ma már úgy látja, nem sikerült jól megtalálnia a bulvár és komoly politika közötti egyensúlyt – erről több körben is hosszan beszélt a Telex "Most jövök" címmel futó podcastjának legújabb epizódjában, amelyben vála
Bigott fideszesek, melegek örökbefogadása, a Varga Judit-interjú tanulságai, a kábeltévék halála, és a kapcsolata Friderikusszal. Hajdú Péter a Most jövökben azt is elárulta, hogy kire szavazna, ha Medgyessy lenne Orbán kihívója. Interjú.
Az adóhivatal embere egy papíron alacsony forgalmat bonyolító szalonban varratott magára, de sem az előleg befizetése, sem pedig a mű elkészülte után nem kapott nyugtát.
A Fővárosi Vízművek is segíti Pilis település vízellátását a kedden útnak indított három, egyenként 5 köbméteres víztartállyal - közölte a közműcég az MTI-vel.
A polgármester, az óvoda vezetője és más fideszes képviselő is azzal fenyegette a nyírcsászári képviselőt, hogy mondjon le mandátumáról, vagy álljon át a fideszesekhez. Ha nem teszi, elbocsátják az óvónői állásából.
A miniszterelnök szerint az amerikai szankció csak megerősítette Rogán pozícióját. A két ország kapcsolatában tehertétel lehet a kabinetminiszter, ám Orbán a Fidesz belső egységét tartotta szem előtt, amikor megvédte a kormány legnagyobb befolyású miniszterét. Rogánt nehezen lehetne pótolni, és súlyos kérdésekkel találná szembe magát a minisztereln
A vidékről érkezők kapnak étkezést, és akár Budapesten is aludhatnak, de külön bérpótlék ezért nem jár, válaszolta a Telexnek a Mentőszolgálat szóvivője.
Változatlanul az egyik legtöbb fejtörést okozó probléma a kedvezményes nyugdíjra, azaz a nők40-re jogosultságot szerzett hölgyek számára az, hogy mikor érdemes igényelniük ezt a kedvezményes nyugellátást.
Komoly kockázata lehet a magyar gazdaságra nézve, ha Donald Trump amerikai elnök ígéretéhez hűen kereskedelmi háborúba kezd, és korlátozni kívánja Kínát is – mondta a Híradónknak nyilatkozó szakértő. A magyar miniszterelnök is a világ blokkosodásával számol, de a kormány nem tart attól, hogy míg a szövetséget a Trump-kormánnyal mélyíti, ne tudna ke
A kormány egyik tagja pártoló tagság iránti kérelmet nyújtott be az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetséghez (BSZ), amit a szervezet elnöksége egyhangúlag támogatott a keddi ülésén, Alsóörsön.
A vártnál nagyobb mértékben gyorsul az infláció, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa szerint kevés lehet a nyugdíjemelés. A kabinet ugyanis a 2025-ös tervek készítésekor 3,2 százalékos pénzromlással számolt, elemzők szerint ugyanakkor 4 százalék fölötti lehet a drágulás mértéke.
Robotpilótával landolt a Ryanair gépe Budapesten vasárnap késő este, hogy miért, arról nem tájékoztatták az utasokat. A Telex úgy tudja, leggyakrabban a rossz látási viszonyok miatt vetik be ezt a módszert, de egyes légi társaságok gyakoroltatják is pilótáikkal ezt. Különben robotpilótával még simább lehet a landolás, mintha ember irányítana, de ne
Egyre több olyan szakértő szólal fel az okoseszközök túl korai használatával szemben, aki látja, milyen káros hatások érik a gyermekeket – különösen a legfiatalabbakat –, ha valós ingerek helyett a szülők a képernyőt kínálják fel nekik. Ahogyan arról a Vasárnap.hu korábban beszámolt, egy magyar kutatás is megállapította, hogy a túlzott kütyühasznál
Információink szerint egyelőre kényszerszabadságra küldtek egy pécsi középiskolai testnevelőt, akit azért jelentettek fel, mert egy külső helyszínen tartott órán a diákjait fogdosta. A Pécsi Rendőrkapitányság kiskorú veszélyeztetése miatt rendelt el nyomozást az ügyben, részleteket azonban nem közöltek az esetről.
A BKV, együttműködésben a BKK-val, a Ferencvárosi Művelődés Központ és Intézményeivel január 22-én, a Magyar Kultúra Napján idén is meglepetésprogramokkal várják az utasokat több metróállomáson.
A vidéki mentőállomások dolgozói hamarosan a fővárosban is szolgálatot teljesítenek. Az Országos Mentőszolgálat új rendszert vezet be, hogy kezelje a fővárosi sürgősségi ellátás leterheltségét.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.