Egy friss kutatás szerint a magyarok 26 százaléka elégedetlen az emésztésével, és szeretné, ha az jobban működne, de nem igazán tudja, hogy mit tehetne ezért. A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) most olyan ingyenesen elérhető online kérdőívet fejlesztett ki, aminek a kitöltésével mindenki személyre szabott segítséget kaphat.
Veszélyes időjárás jön. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és a téli gumival van felszerelve a járműve.
Dr. Biczó László ügyvédet, volt büntetőbírót kérdeztük az új jogszabályról, amely alapján börtönbüntetés is kiszabható egy kommentért. Szerinte az utóbbi időben a kommentek hangneme, a stílusa és a kultúrája nem a megfelelő irányba ment el. A gyakorlatban feljelentés után indulhatnak majd eljárások.
Lárvák és kukacok jelentek meg Pilisen az ivóvízben a napokban. Pénteken ásványvizet vittek az óvodába, valamint a vízszolgáltató kihelyezett egy ivóvíztartályt a város központjába. Akkor még úgy tűnt, a probléma csak a település egyik végén, a Gárdonyi utcában lévő néhány házat érinti, ám azóta kiderült, hogy a város más részein is találtak lárvák
Nagy hírt közölt hétfőn Magyar Péter. A TISZA Párt elnöke a MagyarInfó nevű szokásos heti bejelentkezésében mondta el, hogy február 15-én évértékelő beszédet tart, épp azon a hétvégén, amikor Orbán Viktor is beszélni szokott. A politikus szerint arra a hétvégére nagy vezetői konferenciával és szakmai felkészítő nappal is készülnek a Tisza-szigetek
Trump megválasztásával ugyanis minden nagyhatalmi központtal stratégiai partnerségben vagyunk. Brüsszelt szerinte is el kell foglalni, és meg kell akadályozni, hogy a demokraták "ide tegyék át a székhelyüket".
Három nap alatt már több mint hárommilliós megtekintésnél jár Majka új dala, a Csurran, cseppen, amelyben Bindzsisztán diktátora egy igazságszérum beadása után kitálal a korruptságáról és a bűncselekményeiről. A dalpremier után azonnal felrobbant a közösségi média is: átlagemberek, hírességek, közéleti személyiségek érezték úgy, reagálniuk kell a d
Vivien fiatalon nem azt érdemelné, hogy mozgássérültként a lakásba legyen bezárva. Márpedig most gyakorlatilag az otthona fogja. Az édesanyja a világon minden papírt beszerzett és bemutatott, de ezzel nem oldott meg semmit. Sokan ígérték, hogy segítenek, de nem történt előrelépés.
Ütközés után az egyik sofőr az autójában ülve a belső sávban maradt, a másik gyalog indult el hozzá, de az előbbibe belefutottak hátulról. A MKIF Zrt. pedig levonta a tanulságot az esetből.
Körültekintő költésre buzdítja a kormány az állampapír tulajdonosokat. Az év elején 1700 milliárd forintot fizetnek ki a családoknak kamatok formájában. A Híradónknak nyilatkozó szakértő úgy látja, a kabinet célja, hogy a megmozdult pénztömeg itthon maradjon, az állampapír az adósságfinanszírozást is segítheti. Közben egy felmérés rámutat, az állam
Minden nap legalább 25-30 vidéki mentőegységnek kell kisegítenie Budapestet, az Országos Mentőszolgálattól nyilvánosságra került belső levél szerint. Az ügyben megszólalt a mentőszolgálat is, szerintük az új rendszer igazságosabb, tervezhetőbb munkát tesz lehetővé. A Magyar Orvosi Kamara közben az egészségügy forráshiányaira hívta fel a figyelmet H
Magabiztos, fölényes győzelmet aratott a vasárnapi óbudai időközi választáson a Fidesz jelöltje, aki a szavazatok majdnem 40%-ával szerzett képviselői helyet egy baloldali körzetben. Elsőre mondhatnánk, hogy nagy meglepetés történt, pedig az okok viszonylag egyértelműek, ha visszaidézzük, miért is volt szükség az új voksolásra. A tavalyi önkormányz
Újabb 60 millió eurós menekültügyi bírságrészletet kapott Magyarország az Európai Bizottságtól, és Orbán Viktor hiába fenyegetőzik az uniós költségvetés vétójával, ennek nem sok realitása van, mondta Lattman Tamás az ATV-ben.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Borult, párás, foltokban ködös lesz az idő. Az ónos szitáláson és hószállingózáson kívül már elszórtan várható gyenge ónos eső, fagyott eső is. Helyenként tartósabb lehet az ónos csapadék, ami vastagabb jégpáncél kialakulását eredményezi. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. A hőmérséklet kora délután és késő este egyaránt -3 és 0 fok között al
A Tüköry család története szorosan összefonódik Pest 19. századi fejlődésével, a város polgárosodásával és kulturális életének pezsgésével. A család eredeti neve Spiegel (Tükör) volt, amelyet a II. Ferenc osztrák császár (I. Ferenc magyar király) által 1831-ben adományozott nemesi rang megszerzését követően tükörfordítással magyarosítottak Tüköryre
Elveszítjük a legjobb diákokat - mondja az első Orbán-kormány volt oktatási minisztere, az MTA volt elnöke. Pálinkás József szerint bőven elég lenne egy felvételi elbeszélgetés, és észre kellene venni, hogy a kevesebb gimnazista az ország gazdaságának sem tesz jót.