Egészen kellemetlen helyzetben találta magát egy autóvezető a Váci úton. Valahogy a szemközti forgalomba keveredett a sofőr a többsávos úton, legnagyobb pechére épp egy rendőrautó jött vele szembe.
Egész Skócia aggódva figyeli már a híreket, amik a két magyar nő, Huszti Eliza és Henrietta eltűnéséről szólnak. Szinte már személyes ügyükké vált, hogy megoldódjon a rejtély, és mindenki annak szurkol, hogy az ikerpár sértetlenül kerüljön elő. Történetük kísértetiesen hasonlít a Magyarországon 2008 decemberében eltűnt Ophélie Bretnacher francia di
Az ügyészség szerint az elnök a feleségének is bérelt egy autót a hatóság pénzén. Biró és felesége sem tett vallomást, és panasszal éltek a gyanúsítás ellen.
Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere a legújabb Facebook-posztjában osztotta meg, hogy a pesti alsó rakpartot idén is megkaparintják majd a gyalogosok, biciklisek, deszkások, longboardosok, görkorisok, rolleresek, és megannyi "mikromobilitási eszközzel" érkező. Emellett a jövőbeni tervekről is beszámolt a rakparttal kapcsolatban. Kilátásba h
Szarvasgomba, narancslekvár, parmezán – ilyen alapanyagokból születnek az igazi bajnokok, legalábbis Damu László keze alatt: a budapesti Forni di Napoli pizzéria pizzamestere elsőként végzett a nürnbergi Pizza Európa-bajnokságon, többek között római, nápolyi és szicíliai mestereket utasítva maga mögé.
Az Aktuális nevű Facebook-oldalnál csak a kormány és Orbán Viktor költött többet hirdetésekre az elmúlt 90 napban. A videókban a Vogel Evelin-féle hangfelvételekkel és a Tisza Párt Ukrajna-pártiságával támadják Magyart.
Nem áll meg az üzemanyag-drágulás, csütörtöktől a benzin 3, a gázolaj pedig 6 forinttal kerül többe. Egyre többen fontolgatják, hogy leteszik az autót és tömegközlekedésre váltanak a jövőben. De sokan vannak, akik ezer forintos üzemanyagárnál is teletankolnák a kocsikat.
Több gimnázium is kötelezővé tette a tankerület ajánlását, és csak minimum-pontszámmal vesznek fel diákokat. A Szülői Hang Közösség szerint ez egy nagyobb stratégia része, amely a gimnáziumi képzés elsorvasztását célozza.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter is megindokolta, hogy miért nem megy Orbán Viktor Washingtonba Donald Trump beiktatási ünnepségére. Gulyás Gergely az atv.hu-nak azt mondta: egy kormányfőnek akkor van értelme Washingtonba utazni, amikor az új amerikai vezetéssel érdemben tárgyalni lehet, ez pedig nem a beiktatás napja. Az ellenzék korábbi kül
Sajtóértesülések szerint az Európai Bizottság újabb fizetési felszólítást küldött Magyarországnak, amely így már több mint 400 millió eurós bírságot halmozott fel a menekültügyi szabályok megsértése miatt. Az Orbán-kormány továbbra sem hajtja végre az EU Bíróságának ítéletét, így a büntetés egyre csak nő. Az Európai Unió Bírósága még öt évvel ezelő
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A kormány ugyanis továbbra sem hajtja végre az uniós bíróság jogerős ítéletét. Ha nem fizetünk, akkor a büntetést az éppen esedékes uniós kifizetésekből vonják le.
Európa kereszténydemokrata megújítása Közép-Európából fog elindulni. Itt még nem akarják az értékeinket múzeumba zárni, vagy rosszabb esetben a történelem szemétdombjára hajítani. Itt még ezek az értékek élőek, jelentenek valamit – jelentette ki portálunknak adott évkezdő interjújában Latorcai Csaba, akit többek között a Fogadj örökbe egy keresztet
Péntek reggel izgalmas pillanatok várnak a Kossuth rádió hallgatóira, hiszen Orbán Viktor miniszterelnök élőben jelentkezik be. A műsor során többek között az Európai Unióról és Donald Trump közelgő beiktatásáról lesz szó. A miniszterelnök a hosszas indiai vakációról tér éppen vissza, hogy megossza a sokakat érintő felvetéseit.
A miniszterelnök indiai szabadsága után a Kossuth rádióban kezdte az évet: arról beszélt, hogy Rogán az "első számú őre" a magyar szuverenitásnak, ezért "ha egy nagyhatalom őt bünteti, az azt jelenti, hogy jól végzi a munkáját" David Pressmant "verőlegénynek" nevezte, aki bele akarta préselni az országot a "globalista kánonba".
Hosszú szabadsága után terjedelmes interjút adott péntek reggel a Kossuth rádiónak Orbán Viktor miniszterelnök. David Pressman távozott amerikai nagykövetet "verőlegénynek" nevezte, a most kezdődő időszakot viszont amerikai-magyar "aranykornak". Kommentálta Rogán Antal szankciós listára helyezését is, kijelentette, Soros György csatát vesztett Amer
A szentévet kísérő nemzetközi kulturális programsorozatban Magyarország a Jankovics Marcellnek szentelt tárlattal mutatkozott be, amely a szentszék egykori kancellária épületében nyílt meg csütörtök este. A hit, remény és rajzfilm című kiállítást Jan Maria Chun Yean Choong, a szentszéki államtitkárság munkatársa és Szász János, a Nemzetstratégiai K
2025 első rádióinterjúját adta Magyarország miniszterelnöke péntek reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában. Orbán Viktor a megváltozó magyar-amerikai kapcsolatokról és a magyar soros uniós elnökség eredményeiről is beszélt.
Szerinte a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezető miniszter hatékonyan végzi a munkáját, a szankcionálása pedig megerősítette a pozícióját. Orbán azt is elmondta, hogy mi a legnagyobb korrupciós botrány jelenleg Európában.
Az idei tél leghidegebb éjszakáján vagyunk túl: általában mínusz 10 és mínusz 4 Celsius-fok közé süllyedt a hőmérséklet hajnalra, kora reggelre - közölte a Hungaromet Zrt. a Facebook-oldalán kedden.
Biró Ferenc tagadja az ellene felhozott vádakat, szerinte azok alaptalanok. Azt elismerte, hogy a felesége használta a szolgálati autóját, de szerinte ez megfelelt az IH belső szabályzatának.
Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter pozícióját soha nem látott mértékben erősítette meg a kormányban, hogy szankciós listára tette az Amerikai Egyesült Államok – közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Orbán Viktor azt mondta, kódolható volt, hogy a demokrata adm
Donald Trump beiktatásával kezdődik Magyarországon is "az aranykorszak", aznap "egy más Nap kel fel a nyugati világ fölött", csak kár, hogy négy évvel ezelőtt "csalással vették el az elnökséget Trumptól". Orbán Viktor visszatért Indiából és rádióinterjút adott.