Időről időre felbukkannak a rendőrség nevében küldött hamis e-mailek – figyelmeztetett kedden az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálat. Az ORFK néhány jó tanáccsal szolgál, hogyan szűrhetik ki az állampolgárok a megtévesztő, adathalász céllal írt üzeneteket.
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata testvérvárosi kapcsolata és a humanitárius segítségnyújtás keretében július 15-e és 20-a között egy 36 fős csoportot fogad Nyíregyházán. A gyermekek és kísérőik Beregszász, Ungvár és Ivano-Frankivszk városaiból érkeztek.
A médiának, az elektronikus hírközlő eszközöknek annyira megnőtt a jelentősége, hogy már életünket veszélyezteti. A megnövekedett befolyást, könnyű hergelési lehetőséget
A Máv-Volán-csoport létrejötte egy jelentős mérföldkő volt a közösségi közlekedés történetében. Az integráció célja az volt, hogy a közlekedést hatékonyabbá és utasbarátabbá tegye, megszüntetve a korábbi hiányosságokat – ez is elhangzott a Máv és a Volánbusz Zrt. dolgozói számára idén újra a Sóstói Múzeumfaluban megszervezett regionális Juliálison,
Két civil szervezet nyílt levélben fordult Ordas Eszterhez, a Tisza Párt képviselőjéhez, miután az "elhibázottnak" nevezte a Duna-parti építési szabályzat módosítását.
Bejártuk a legnagyobb budapesti bevásárlóközpontokat, hogy megnézzük, hogyan állnak ventilátorokkal az év egyik legforróbb napján: kókadozó vásárlókat és üres polcokat találtunk. Az egyik bolt üzletvezetője azt mondta, először a mobilklímák fogytak el, aztán a ventilátoroknál állt be a hiány, miközben a vásárlók egyre feszültebbek a nagy hőség miat
Az új építésű projektekben kínált budapesti lakások átlagos négyzetméterára a második negyedévben 1,687 millió forint, ami az előző negyedéves adatokhoz képest 1,9 százalékos, míg éves viszonylatban 6 százalékos emelkedés – közölte az Otthon Centrum kedden az MTI-vel.
A tíz napja kiadott hőségriasztás főként a sérülékenyebbek, esendőbbek, például a krónikus betegségben szenvedők számára figyelmeztető jelzés a rendkívüli megterhelésre, de ezt a hőséget már egy egészséges szervezet is nagyon nehezen viseli - mondta az országos tisztifőorvos kedden a TV2 Mokka című műsorában.
A Plázson már keddtől beindul az élet, a hangulat pedig hétvégén tetőzik igazán, amikor is Follow The Flow koncerttel, Truesounds Music boat és pool partyval, Dj Oti, azaz Sebestény Balázs telt házas szülinapi bulijával, Classic Festtel és a Budapest Bárral is vár a Balaton legnagyobb szórakozó-központja.
Három nap múlva kezdődik a Forma-1 Magyar Nagydij versenye a Hungaroringen. A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) kiemelten készül a rendkívüli forgalmi terhelésre. Ideiglenes forgalmi rend, VIP-sáv, digitális – változtatható jelzésképű – táblák informálják a közlekedőket.
Emberi beavatkozás nélkül valószínűleg előbb-utóbb eltűnne kedvenc tavunk, de jó ideig nem kell még búcsút intenünk neki. A vízállás viszont egyre többször lehet alacsony.
Gyurcsány Ferenc szerint az egyik legszorítóbb kérdés, hogy miként álljon fel az ellenzék a 2026-os választásokra. A Demokratikus Koalíció elnöke úgy látja: "Ma abban már senki nem kételkedik, hogy egységes ellenzéki ajánlat, fellépés kell, de ennek az egységnek egyik összetevője súlyos vita tárgya: ez egyetlen ellenzéki pártot jelent, vagy több pá
A Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) adatai szerint 2024 első hat hónapjában csökkent az üzemanyag-fogyasztás Magyarországon az előző év azonos időszakához képest.
A tíz napja kiadott hőségriasztás főként a sérülékenyebbek, esendőbbek, például a krónikus betegségben szenvedők számára figyelmeztető jelzés a rendkívüli megterhelésre, de ezt a hőséget már egy egészséges szervezet is nagyon nehezen viseli - mondta az országos tisztifőorvos kedden a TV2 Mokka című műsorában.
Újabb 50 új csuklós autóbuszból álló flotta érkezik a fővárosba 2025-től – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Az új járművek elsősorban Dél-Budán, Dél-Pesten és a Rákóczi út–Thököly út–Újpalota útvonalon közlekednek majd.
Hatalmas sebet ejtett a mellkasán egy Turbó Titán nevű magyar tiktokker, aki részegen és nyugtató hatása alatt úgy döntött, játszik egy kicsit a láncfűrésszel. A férfi élő adásban fordította maga felé a láncfűrészt, ami természetesen egyik pillanatról a másikra elszabadult, súlyos sérülést okozva. Az esettel kapcsolatban azóta több videót is közzét
A jövő péntektől, július 26-tól augusztus 15-ig a gyalog és "mikromobilitási eszközzel", például kerékpárral vagy rollerrel közlekedők autómentes környezetben használhatják a Jane Haining rakpartot az Eötvös tér és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utca között – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A klímaválság nem csupán a hőmérséklet emelkedésében és az extrém időjárási jelenségek gyakoribbá válásában mutatkozik meg, hanem a Föld forgásának sebességét is befolyásolja. Egy friss kutatás szerint a sarki jég olvadása miatt a napok egyre hosszabbak lesznek, ami komoly következményekkel járhat az internetes forgalomra, pénzügyi tranzakciókra és
A benzin esetében tíz, míg a gázolaj tekintetében hét forinttal alacsonyabb a hazai átlagár a régiós átlaghoz képest – mondta az InfoRádióban a holtankoljak.hu ügyvezetője. Bujdos Eszter hozzátette: állandósuló jelenséggé vált, hogy a kiskereskedelemben nem akkora mértékben csökkenek az üzemanyagárak, mint ahogy azt a nagykereskedelmi árak indokoln
A Republikon Intézet felmérése szerint a Fidesz-KDNP és a TISZA párt között mindössze 10 százalékpontnyi különbség mutatkozik a szavazói preferenciákban.