2024. július 19. péntek

júl. 19
0:12
Meghalt Jankovics István (Blikk)
Meghalt Jankovics István magyar virológus. A szakember rengeteg fontos egészségügyi munkában vett részt, vezetői pozíciót töltött be a Nemzeti Népegészségügyi Központban és a magyarországi WHO-nál is, ezen felül pedig a rák elleni vakcina fejlesztésében is nagy szerepet játszott. A tragikus hírről a lánya, Dobiné Jankovics Zita számolt be.
júl. 19
0:12
Orbán hivatalosan is közzétette az Európai Tanács elnökének küldött üzenetét (444.hu)
A tartalmában nincs meglepetés, a lapok által közzétett korábbi információk hitelesek voltak.
júl. 19
0:12
Csecsemőket sodort veszélybe egy betegen ellenőrző járványügyes (Liner)
Az ellenőrzést végző járványügyisnél két nappal később szamárköhögést diagnosztizáltak, ám egyelőre nem jelentettek megbetegedéseket a gyermekintenzív osztályon.
júl. 19
0:16
Orbán Viktor nyilvánosságra hozta a békemissziós jelentését és az Eu-nak tett javaslatait (Blikk)
Nyilvánosságra hozta Orbán Viktor miniszterelnök az ukrán, orosz, kínai és török vezetőkkel, valamint Donald Trump korábbi amerikai elnökkel folytatott megbeszélései összefoglalóját. Emellett a javaslatait is közreadta, amit Charles Michelnek, az Európai Tanács elnökének küldött el a héten.
júl. 19
0:18
2024.07.19. Üzenet: Pápai Attila (Gyulatelevízió)
Jézus teljesen átfogja a földi életünket.
júl. 19
0:20
Egymás után állnak le a klímaberendezések a magyar kórházakban: Cegléden műtéteket kellett elhalasztani (Blikk)
A Ceglédi Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézetnél is leállt a klíma. Folyamatosan érkeznek a hírek azokról a magyar egészségügyi intézményekről, ahol valamiért nem működik a hűtőberendezés. Van kórház, ahol a beteg gyerekeknek 32 fokos hőségben kell kibírniuk a napokat, az Uzsoki Kórház műtőjében pedig a múlt héten 42 fokot mértek.
júl. 19
0:24
"Azt kérdezte, mi a f...t keresünk itt, takarodjunk onnan" – Az ablakából lőtt rá az utcában füvet nyíró munkásokra a debreceni nyugdíjas (Blikk)
Csütörtök hajnalban a háza előtt füvet nyíró munkásokra nyitott tüzet egy riasztó fegyverből egy debreceni nyugdíjas. Az őrjöngőt a rendőrök vitték el, fegyverrel elkövetett garázdaság miatt kell felelnie.
júl. 19
4:24
Az amerikai nagykövetség fizetett Facebook-posztban hirdeti, hogy már csak Magyarország nem tett az orosz energiafüggőség ellen (Telex)
Egyúttal elbüszkélkednek a saját nukleáris függetlenedési törekvéseikkel.
júl. 19
4:30
Tovább folytatódik a kánikula (ATV)
Sok napsütés, kevés felhő, folytatódó kánikula.
júl. 19
4:54
Katasztrofális állapotban a magyar utak burkolata – itt vannak az adatok (Infostart)
2023-ban az utak burkolatának 53 százaléka volt rossz vagy nem megfelelő a minősége, míg 2022-ben még 51 százalék volt.
júl. 19
5:06
Figyelmeztetést adtak ki, életveszély fenyeget a hazai utakon (Infostart)
Az őzek kezdődő párzása miatt óvatosságra, figyelmesebb közlekedésre hívja fel a figyelmet a következő egy hónap során a Országos Magyar Vadászati Védegylet.
júl. 19
5:06
Lázár és Vitézy csúnyán összekapott a vonatok késésein (Telex)
Vitézy szerint már nagyobb eséllyel késik az Intercity, mint hogy pontos legyen, Lázár szerint viszont ez pont Vitézynek köszönhető.
júl. 19
5:30
Óriási a baj az egészségügyben? – A szakérő szerint múzeummá vált sok kórház (ATV)
Elmaradó műtétek, nem működő, vagy egyszerűen csak nem létező klímák - egyre több budapesti és vidéki kórház kerül nehéz helyzetbe a kánikulában. Szijjártó László, az Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron vármegyei elnöke szerint mindez annak a következménye, hogy az egészségügy nem kap elég pénzt. Az ATV Híradó összeállítása.
júl. 19
5:42
Eltűnik Magyarország egyik emblematikus jelképe a Hősök teréről (Infostart)
Több mint 120 év után először emelik le és restaurálják teljes körűen a Hősök terén álló monumentális Millenniumi emlékmű korinthoszi oszlopán álló Gábriel arkangyalt. A munkálatok várhatóan július 22-én kezdődnek.
júl. 19
5:54
Brutális számok az új budapesti traffipaxokról – behozzák az árukat (Infostart)
A hét kihelyezett forgalomfigyelő lényege, hogy csak a rendőrök tudják, mikor és melyikben van kamera, így egyáltalán nem éri meg a környéken gyorsan hajtani.
júl. 19
6:30
Gyurcsány Ferenc szerinte vele is van baj: "Fertőzött hely lett Magyarország" (Liner)
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök most épp arról érkezett, hogy szerinte fertőző hellyé vált Magyarország.
júl. 19
6:57
Trump a jelölőgyűlésen dicsérte a kemény Orbánt, aki szerint Trumptól Kína és Oroszország is fél (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
júl. 19
7:00
Lázár János cáfolta a róla megjelent abszurd állítást (ATV)
A miniszter szerint nem igaz, hogy az Építési és Közlekedési Minisztériumhoz (ÉKM) tartozó épületekből kitiltotta a Coca-Cola termékeit.
júl. 19
7:00
Elromlott a klíma a Bethesda Gyermekkórházban, a Facebookon gyűjtenek pénzt a javításra (SzMo)
A fül-orr gégészeti műtő speciális klímaberendezése mondta fel a szolgálatot, így bizonytalanná vált a műtétek tervezhetősége. 10 millió forintra lenne szükségük.
júl. 19
7:06
Most közölték: az egész országban elterjedt egy ragadozó, amit kihaltnak hittek (ATV)
Mára az ország 86 százalékán megtalálható az aranysakál, a faj átlagos éves növekedési üteme eléri a 40 százalékot, így a magyarországi lehet a legnagyobb populáció Európában - közölte a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) az MTI-vel.
júl. 19
7:12
Elkészült Magyarország legújabb alagútja (Infostart)
Hamarosan indulhat a forgalom az M85-ös autóút kétszer kétsávos alagútján Sopronnál.
júl. 19
7:18
Fekete fájdalom ébreszt ma reggel: meghalt a magyarok kedvenc sorozatának sztárja (Metropol)
Nincsenek szavak a gyászra.
júl. 19
7:18
Sokat lehet keresni, óriási a hiány, mégsem választják ezt a szakmát a fiatalok (ATV)
Egyre nagyobb hiány van Magyarországon autószerelőkből és karbantartókból. Erről beszélt Knezsik István, az Autós Nagykoalíció, valamint a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének elnöke az ATV Startban.
júl. 19
7:24
Orosz energiafüggésről fizet Facebook-posztot az amerikai nagykövetség (ATV)
Már csak Magyarország nem tett az orosz energiafüggőség ellen - írta az amerikai nagykövetség.
júl. 19
7:30
Sehogy sem akar összejönni a Rác fürdő felújítása (444.hu)
Ráadásul a mellette álló hotel sem kell senkinek.
júl. 19
7:36
Megszállták a rendőrök a legveszélyesebb budapesti járatot (Infostart)
A kerepesi HÉV vonalán tartottak közös ellenőrzést Pest vármegyei rendőrök, rendészek és a polgárőrök.
júl. 19
7:36
Hallgassa vissza Orbán Viktor rádióinterjúját! (hirado.hu)
Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel rádióinterjút adott a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
júl. 19
7:42
Ez fájni fog a magyarok pénztárcájának: mutatjuk a friss devizahíreket (Metropol)
A forint nem remekel.
júl. 19
7:42
Schobert Norbi baseballütővel törné el a gyermekbántalmazó karateedző térdeit (Liner)
Schobert Norbi szerint példát kell statuálni a gyermekbántalmazó karateedzővel, akire nagyon súlyos büntetés várhat.
júl. 19
7:48
Sulyok Tamás a kegyelmezésről határozott (444.hu)
A kegyelemnek összhangban kell állnia a társadalom igazságérzetével a határozat szerint.
júl. 19
7:54
Fontos bejelentéseket tett ma reggel Orbán Viktor: folytatódik a békemisszió (Metropol)
Fontos hírekkel indul a nap.
júl. 19
8:00
Orbán Viktor: Ursula von der Leyen nem az ellenfelünk (ATV)
Sűrű napok után adott ismét interjút Orbán Viktor a Kossuth Rádióban péntek reggel, ahol beszélt von der Leyen újraválasztásáról és az európai politika helyzetéről, és elmondta, hogy folytatja a "békemisszióját", Donald Trumpot pedig leendő elnöknek nevezte. Tűrhetetlennek és elviselhetetlennek nevezte a szolnoki kalandparkban történteket.
júl. 19
8:06
Orbán Viktor is megszólalt a kisfiút felrúgó karateedzőről: "Elviselhetetlen, tűrhetetlen, ami a szolnoki kalandparkban történt" (Blikk)
Orbán Viktor péntek reggel ismét interjút adott a Kossuth rádióban.
júl. 19
8:06
Orbán Viktor: Ezen a háborún eddig Európa semmit sem nyert, csak vesztett (hirado.hu)
Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel rádióinterjút adott a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
júl. 19
8:06
Orbán Viktor: Ha nincs békemisszió, folyamatosan kiterjed, fokozódik a háború (BorsOnline)
Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorának a vendége volt.
júl. 19
8:12
"Orbán egy kemény fickó" – mondta Trump a jelölőgyűlésen (444.hu)
Olyan szépen nyilatkozott Orbán Trumpról, hogy a jelölt saját szájából az hencegésnek tűnt volna, ezért inkább idézte a magyar miniszterelnököt.
júl. 19
8:12
Nébih-ellenőrzést kapott Tóth Gabi nyári gyerektábora (Liner)
Tóth Gabi nyilatkozott azt követően, hogy Nébih-ellenőrzést kapott a tábora, ahol jelenleg sok gyerek nyaral.
júl. 19
8:18
Orbán Viktor: nem úgy megy, hogy megkérjük az orosz vagy az ukrán elnököt, hogy ne bombázzon (Infostart)
A miniszterelnök péntek reggel hosszabb interjút adott a Kossuth rádiónak. Szerinte akár az év végére "többségbe kerülhet" a Patrióták Európáért pártcsalád, az EP jelenleg harmadik legnagyobb frakcióját adó tömörülés. A béke szerinte nem úgy érhető el, hogy az orosz vagy az ukrán elnököt megkérjük, hogy ne bombázzon.
júl. 19
8:18
Szabadfestés a Szent Miklós parkban (Gyulatelevízió)
A gyulai nyár egyik hagyományos programja a szabadfestés a Szent Miklós parkban, melyet a József Dezső Alkotókör szervez. A turisták és a helyiek körében is népszerű eseményhez bárki csatlakozhat.
júl. 19
8:30
Orbán Viktor is megszólalt a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazásról (Liner)
A magyar miniszterelnök határozott és egyértelmű véleményt fogalmazott meg a szolnoki kalandokban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
júl. 19
8:36
Lövöldözött egy férfi Debrecenben, mert valaki hajnalban nyírta a füvet (ATV)
Munkásokra lőtt egy férfi Debrecenben, mert nem tetszett neki a hajnali fűnyírás.
júl. 19
8:42
Hiába a halálos gázolás, a magyar autósok még most sem értik a stoptáblát (Telex)
Háttérszínnel kiemelt táblák védik a kerékpárosokat ott, ahol tavaly nyáron egy szabályosan közlekedő biciklist ütött el egy autós. A Telex kamerája rögzítette, hogy a stoptábla jelentését nemcsak a civil sofőrök nem ismerik, de a kukásautó vezetője és az óbudai közteresek sem. Csak néhányan álltak meg ott, ahol nagy betűkkel az van írva a táblára,
júl. 19
8:42
Orbán Viktor nyitott arra, hogy ne adóztassák meg a borravalót (Liner)
Van pár gazdasági ötlet, amiket fontolóra vesz Orbán Viktor magyar miniszterelnök, ezek közé tartozik a borravaló meg nem adóztatása, amit kifejezetten jó kezdeményezésnek gondol.
júl. 19
8:54
Orbán Viktor szerint elviselhetetlen, ami a szolnoki kalandparkban történt (ATV)
A miniszterelnök a Kossuth Rádióban szólalt meg az egész országot mélyen megrázó esetről.
júl. 19
9:00
Orbán: "A békemisszió lényege az állhatatosság" (444.hu)
Orbán azért nem árulja el a békemisszió következő állomását, mert akkor megpróbálják megakadályozni benne.
júl. 19
9:12
Ezek a legnépszerűbb használtautók (ATV)
A DataHouse pénteken közzétett előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon csaknem 457 ezer személygépkocsi cserélt gazdát az első fél évben. Ez az érték 12,4 százalékkal haladja meg a tavalyi első fél év adatát. A JóAutók.hu várakozása szerint jelentős az esély arra, hogy éves szinten megdől a használtautó-piac forgalmának 2022-ben elért 8
júl. 19
9:12
A Kúria szerint rendben volt a megismételt választás Szegiben, ahol hirtelen 102 fővel több lakó lett (Telex)
A fideszes jelölt nyert, a független fellebbezett, de a bíróság szerint alaptalanul.
júl. 19
9:21
Orbán Viktor: a patrióták nagy előretörést értek el (Demokrata)
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság újraválasztott elnöke nem politikai ellenfél, hanem "a mi alkalmazottunk" – közölte.
júl. 19
9:24
Orbán Viktor: Az asztalfiókban van a békeköltségvetés (hirado.hu)
Amikor a béke mellett állunk és a békéért dolgozunk, akkor Magyarország mellett állunk és Magyarországért is dolgozunk – hangsúlyozta a miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádióban.
júl. 19
9:30
Orbán Viktor: Tűrhetetlen és következményekért kiált a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás (hirado.hu)
Nem fordulhat elő, hogy egy táborban egy felnőtt bántsa a gyerekeket – jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Keresés