A Magyar Honvédség vitéz Vattay Antal 2. Területvédelmi Ezred nyílt nappal egybekötött toborzást tart augusztus 1-én a hajdúhadházi Vay Ádám Kiképzőbázis Gyakorló-és lőtéren, ahová várják a hivatásos, szerződéses és tartalékos katonai szolgálat iránt érdeklődőket.
Szerelmes duettek és dallamok szólalnak meg egy nyári estén a Szindbád Pódiumszínpadon; Csernák Tibor és Csernák Mónika egy különleges zenés esttel várja a közönséget a Szindbád Szabadtéri Pódiumszínpadon július 26-án, pénteken 19:30 órakor, ahol a művészpár előadásában szerelmes nyári dallamok csendülnek fel.
Az Olvasókörök Szövetsége 2024. július 26-28. között Nyíregyházán tartja nyári találkozóját, mely országos rendezvény házigazdája az idén 10 éves Móricz Zsigmond Olvasókör.
A Bíróságok Napján, július 15-én a bírósági szervezet elismerésben részesítette azon dolgozókat, akik az egyre nehezedő körülmények között is kiemelkedő teljesítményt nyújtva látták el feladatukat.
Mintegy 40 önkéntes tartalékos katona vonult be Békéscsabán, hogy megkezdje öt hetes elméleti és gyakorlati felkészülését, egybefüggő modulrendszerű kiképzés keretében. A programban résztvevők kiképzését a Magyar Honvédség Dombay Miksa 4. Területvédelmi Ezred vitéz Fekete Imre 101. Területvédelmi Zászlóalj kiképző állománya végzi. László Olga kie