2024. július 7. vasárnap

júl. 7
12:42
A 39 órás késéshez képest is késett, de megérkezett Antalyába a budapesti rémálomjárat (Blikk)
A Flightradar24 szerint is landolt az a bizonyos repülőgép, amely 39 órát vesztegelt Budapesten. A Liszt Ferenc repülőtérről pénteken délután kellett volna felszállnia, ehelyett ma reggel 7 óráig vártak az utasok az indulásra. Közel két nappal később érkeztek meg úti céljukhoz, a törökországi Antalyaba.
júl. 7
12:42
Orbán "hősies küldetést hajtott végre", Brüsszelben irigykednek rá – értékelt a közmédiában a svájci főszerkesztő (444.hu)
Roger Köppel 20 percen keresztül interjúzott a repülőn a Moszkvából Azerbajdzsánba tartó miniszterelnökkel. Utána mondta el gondolatait az M1-en.
júl. 7
12:44
Megszólalt a Budapest Airport a 39 órás késés kapcsán - mire a légitársaság kitalálta, mit csináljanak a 155 utassal, már késő volt... (Blikk)
Reagált a Budapest Airport a 39 órás rémálomjárat késésére. Mostanra már valószínűleg a reptér területét is elhagyták Törökországban az utasok, akik több, mint másfél napot várakoztak az indulásra Budapesten. A kellemetlenség miatt rengetegen feladták és nem várták meg a ma reggel 7 órás indulást.
júl. 7
12:46
Botrányos késések a reptéren: mennyi kártérítést kell fizetnie a légitársaságnak, ha késik a gép? Mutatjuk! (Blikk)
Bosszantó, de sajnos egyre gyakoribbak a reptéri késések. Sok utas önhibáján kívül sajnos lemarad a nyaralásáról amire hosszú hónapok, vagy akár évek óta gyűjtögette a pénzét. De vajon megteheti ezt bűntetlenül az adott légitársaság? Mekkora kártérítés jár, ha az ő hibájukból késik a gép, esetlen nem jutunk el a célállomásra? Utánajártunk!
júl. 7
12:48
Lengyel Tamás Szász Júliának: Attól változnak a dolgok, ha az ember veszi a bátorságot és megszólal (SzMo)
A színésznő a Facebookon cáfolta Vidnyánszki Origonak adott interjújában tett állítását, ami szerint a színáhzi baleset áldozatai fejenként több mint ötmillió forint kártérítést kaptak. Szász bejegyzése alatt több színész is kollégájuk mellé állt.
júl. 7
12:54
Több fogyasztóvédelmi eljárás van folyamatban légitársaságokkal szemben (Infostart)
Megengedhetetlen, hogy a repülőtereken az információhiány miatt kiszolgáltatott helyzetbe hozzák az utasokat - mondta a kormányszóvivő a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
júl. 7
12:54
Nagyobb hatással van a francia választás a forintra mint gondolná - mutatjuk miért (ATV)
A magyar tőzsde a héten újabb történelmi rekordot döntött, ezzel megismételve az előző heti bravúrt. A forint hullámzó teljesítménnyel, de végül egy hónapja nem látott szintre erősödött az euróval szemben. A hétvége fontos fejleménye a francia választások vasárnapi második fordulója lesz, ami után érdemi mozgások lehetnek a dollár árfolyamában, ez
júl. 7
13:06
Magyar Péter rágalmazás miatt feljelenti a Ripostot, mert azt írták róla, hogy kiskorú lányokat zaklatott az Ötkertben (SzMo)
Szerinte a "hazug fideszes propaganda egy olyan szintet ért el, amire nincsenek szavak". Így nem tehet mást, mint, hogy az összes olyan médium főszerkesztőjét feljelenti hétfőn, amely az említett cikket lehozta.
júl. 7
13:54
Kommentelési sorvezetőt kaptak a DK-sok Gyurcsány Ferenc bevédésére (444.hu)
Támpontok ahhoz, miért nem Gyurcsány a felelős a négy kétharmadért, és miért nem kellene lemondania.
júl. 7
14:00
Emlékszel még a régi balatoni vonatutakra? Nosztalgiázz galériánkkal! (BorsOnline)
Azok, akik szerettek volna visszarepülni a 70-es, 80-as, 90-es évek világába és egy felejthetetlen élmény részesei lenni, a hétvégén a Balatonnál megtehették, ugyanis a Máv klasszikus, faburkolatú, lehúzható ablakos fülkés kocsikat, és más retró különlegességeket vonultatott fel.
júl. 7
14:06
Csökkent a Balaton vízszintje – Németh Lajos elárulta, van-e okunk aggodalomra (Blikk)
Újra itt a nyár és vele együtt beköszöntött ismét a kánikula, amit bizony a Balaton is megérzett. Az elmúlt napokban 3 centivel csökkent a magyar tenger vízszintje. A déli parton nyaralók bizonyára elképedve nézik, hogy mennyire messzire kell besétálni ahhoz, hogy legalább derékig érjen a víz. Hogy van-e okunk aggodalomra, arra Németh Lajos meteoro
júl. 7
14:06
Újabb fordulat Magyar Péter bulibotrányában: súlyos vádak a Riposttól, cáfol és nagyon kiakadt a Tisza Párt alelnöke (ATV)
A Ripost és nyomában több kormánypárti orgánum azt állítja, fiatalkorú lányoknak tett obszcén megjegyzéseket elhíresült Ötkert-beli partizásakor Magyar Péter. A Tisza Párt alelnöke a Facebookon reagált, és azt írja: a szájába adott mondatok nem hangzottak el.
júl. 7
14:09
A legmagasabb fokozatú figyelmeztetést adták ki (Demokrata)
Két vármegyében a napi középhőmérséklet 29 Celsius-fok felett alakulhat.
júl. 7
14:18
Ma is volt kormányülés, fura időpontban lesz Kormányinfó (Infostart)
Vasárnap sem állunk meg! – írta Orbán Viktor miniszterelnök új bejegyzésében. A kormányfő képeket is közzétett a mai kormányülésről.
júl. 7
14:30
Megszólalt a kormányszóvivő a reptéri káoszról: Elvárható a légitársaságoktól, hogy tartsák a menetrendet, ha nem, fizessenek kártérítést (SzMo)
Vitályos Eszter azt is elmondta, hogy a kormány közbenjárása ereményeként a Budapest Airport gondoskodó helyeket hozott létre a várakozó utasoknak. Jelenleg több fogyasztóvédelmi eljárás is folyamatban van légitársaságokkal szemben.
júl. 7
14:48
Szijjártó Péter: Magyarország mindent megtesz egy EU-Kína kereskedelmi háború elkerülése céljából (ATV)
Magyarország a soros európai uniós elnöksége idején is minden meg fog tenni annak érdekében, hogy elkerülhető legyen a kereskedelmi háború Kínával, mivel az súlyos károkat okozna a kontinens számára - figyelmeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap Budapesten.
júl. 7
14:57
Soltész Miklós: Fontos a jövőbe vetett bizalom (Demokrata)
"Csak a jövőbe vetett bizalommal tudjuk gyermekeinket nevelni és a keresztény-katolikus hitet továbbadni."
júl. 7
15:06
Megszólalt egy utas, aki rajta volt a 39 órát késő antalyai rémálomjáraton: "Ott álltam este fél kilenckor, és a gyerekeimnek tudtam venni vacsorára egy kis… (Blikk)
Már Törökországban van az a 65 utas, amelyik kitartó volt annyira, hogy 39 óra várakozás után felszálljon az repülőre és elinduljon az úti célja felé. A légitársaság eredetileg 155 utassal a fedélzetén indult volna el Törökországba, egy részük türelmesen várakozott, köztük volt egy családanya, Katalin aki két kisfiával ment üdülni. Az édesanya és c
júl. 7
15:08
Rendkívüli kormányülést tartott vasárnap Orbán Viktor: nagy bejelentésekre számíthatunk (Blikk)
Meglehetősen ritka, hogy a kormány egy héten kétszer üljön össze, ráadásul az egyikre vasárnap kerüljön sor, ám ez a hétvégén most megtörtént. A kormányfő és a miniszterek a Karmelitában ültek össze. Hétfőn pedig a Kormányinfón Gulyás Gergely vezetésével be is számolnak arról, milyen döntések születtek.
júl. 7
15:09
Mráz Ágoston Sámuel: Magyarország békemissziója folytatódik (Demokrata)
"A szuverén magyar külpolitika a cselekvést helyezi a középpontba."
júl. 7
15:09
Szerdán tüntetés lesz a Vasvári Pál Gimnázium leváltott igazgatójáért (Telex)
A tiltakozók petíciójukat szeretnék átadni a tankerületvezetőnek.
júl. 7
15:48
Orbán Viktor levelet írt, nem is akárkiknek (Infostart)
Levelet kaptak Orbán Viktortól az érettségizők, amelyben a miniszterelnök gratulált jól megérdemelt bizonyítványukhoz és hangsúlyozta, Magyarország számít a fiatalokra - írta a Magyar Nemzet online.
júl. 7
16:24
Gyász: meghalt Regőci Attila (Blikk)
Hosszú betegeskedés után elhunyt Regőci Attila. Az újságíró, PR-üzletember a Magyar Borok Útja Rallye, valamint számos sport-, és jótékonysági esemény atyja volt.
júl. 7
16:36
Egy ismerős arc! John Malkovich a Szépművészeti Múzeumban tűnt fel, nem akármilyen kísérőt kapott (Blikk)
Újabb fotókat közölt a Szépművészeti Múzeum a nagy műértő hírében álló hollywoodi színészlegenda, John Malkovich látogatásáról. A világsztár egyébként már a Magyar Nemzeti Galériát is megnézte magának. A most publikált fotók tanúsága szerint a Szépművészetibe Malkovichékkal tartott Szentkirályi Alexandra korábbi kormányszóvivő is, aki visszalépéséi
júl. 7
16:39
A Balatonról megy Budapestre? Az M7-esen torlódásra számítson (Telex)
A déli partról útnak indulók az M6-os autópálya felé kerüljenek, ha tehetik.
júl. 7
16:48
Nézőpont Intézet vezetője: Magyarország békemissziója folytatódik (ATV)
A birodalmak gondolkodása néha a beszédről, de inkább a nem cselekvésről szól, ám a szuverén magyar külpolitika a cselekvést helyezi a középpontba, Magyarország békemissziója folytatódni fog - mondta a Nézőpont Intézet vezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
júl. 7
17:00
Orbán Viktor rendkívüli kormányülést hívott össze, nagy bejelentések jöhetnek hétfőn (SzMo)
Ez már a második kormányülés volt a héten. Szokatlan időpontban számolhat be a döntésekről Gulyás Gergely.
júl. 7
17:03
Tompos Mártont választották a Momentum elnökének (Telex)
Kevesebb beszédet és több cselekvést ígér a párt új elnöke, aki Fekete-Győr András ellen indult a párt vezetéséért.
júl. 7
17:12
Tompos Márton a Momentum új elnöke (444.hu)
Azt ígérte: kevesebb beszéd, több cselekvés. Megválasztották az új elnökséget is.
júl. 7
17:30
A mi türelmünk már rég elszállt! Sorra késnek a repülők – Muszáj harcolni az utasoknak az igazukért (Blikk)
Az idő pénz: nem szabad hagyni, hogy semmibe vegyék az embert. Már Orbán Viktor is megszólalt és tarthatatlannak nevezte a folyamatos reptéri káoszt, de úgy tűnik, korántsem lehetnek nyugodtak, akik repülővel tervezik a nyaralást. A Blikk több szemszögből is utánajárt az egyre inkább eldurvuló légi közlekedési anomáliáknak. A jó hír, hogy van mit t
júl. 7
17:36
Levelet írt Orbán Viktor az érettségizőknek (Blikk)
A miniszterelnök levelet küldött az érettségizőknek, gratulálva a jól megérdemelt bizonyítványaikhoz. Orbán Viktor biztosította a sikeres vizsgázókat arról, hogy döntsenek a továbbtanulás vagy a munka világa mellett, az ország támogatja őket. Nyitrai Zsolt, a kormányfő főtanácsadója elmondta, hogy ez a köszöntőlevél immár hagyománnyá vált.
júl. 7
17:54
Tompos Márton a Momentum új elnöke (ATV)
Tompos Mártont választotta a Momentum Mozgalom küldöttgyűlése a párt új elnökének - közölte a párt vasárnap az MTI-vel.
júl. 7
18:00
Tompos Márton lett a Momentum új elnöke (SzMo)
Donáth Anna egy nappal a kudarcnak ítélt EP-választás után mondott le. Tompos mellett a korábbi elnök, Fekete-Győr András is indult a vezetői posztért.
júl. 7
18:12
Hiába támadják, Orbán Viktor nem áll le: "Öveket becsatolni!" (Blikk)
"Srácok! Értem, hogy nem vagytok hozzászokva az EU soros elnökének ilyen viselkedéséhez" – így reagált Orbán Viktor a bírálatok sokaságára, amelyeket a Putyin-találkozó után kapott. A miniszterelnök néhány műhelytitkot is elárult a legnagyobb hírzárlat mellett zajlott szervezésről. Ha hihetünk a magyar kormánynak, akkor ez még csak a kezdet, már am
júl. 7
18:30
Szerdán tüntetés lesz a Vasvári Pál Gimnázium leváltott igazgatójáért (Blikk)
Tüntetés szerveznek szerdára a székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium igazgatójáért, akinek megbízatását a minisztérium nem hosszabbította meg. Pedig más nem pályázott az igazgatói posztra, és az eljárás jogszerű, érvényes, viszont eredménytelen volt, miközben a közösség meg volt elégedve Horváth József munkájával. Nem a Vasvári Pál Gimnázium az egy
júl. 7
18:45
Miért kerül többe egy pisztáciás croissant Budapesten, mint Párizsban? (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
júl. 7
19:00
Botrány: több helyen meg kell ismételni az önkormányzati választást (ATV)
Jogszabálysértés miatt hat helyen ismétlik meg vasárnap a polgármester-választást. Van, ahol csak egyes szavazókörökben, de olyan is, ahol az egész településen újra szavaznak. A szakértő szerint választási csalások mindig is voltak. A Híradónknak nyilatkozó elemzőt meglepné, ha többen mennének el voksolni ma, mint júniusban. A vasárnapi szavazásoko
júl. 7
19:15
Döntött a Kúria, újraszámolják az összes érvényes fővárosi szavazatot (Telex)
Az újraszámolás után állapítják meg, ki lesz Budapest főpolgármestere. A Kúria azután lépett, hogy az Alkotmánybíróság helyt adott Vitézy Dávid alkotmányjogi panaszának, és ezzel megsemmisítette a Kúria korábbi végzését.
júl. 7
19:18
14 kilométeres dugó van az M7-esen, már Balatonvilágosnál kezdődik a torlódás (SzMo)
Csak a szokásos nyári vasárnap az M7-esen, de még a szokásosnál is nagyobb torlódással. Aki teheti, kerüljön, mert az autópályán már csak araszolni lehet.
júl. 7
19:18
Négy gól az Eszék elleni meccsen (Nyíregyháza)
Döntetlent játszott a Szpari .
júl. 7
19:36
Sajtóhírek szerint Orbán Viktor már úton van Kínába, hétfő hajnalban érkezik (Blikk)
Lapértesülések szerint Kijev, Moszkva és Azerbajdzsán után Kínába utazik Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök hétfőn hajnalban érkezhet meg az ázsiai országba. Az kérdés, hogy ott kivel és miről fog tárgyalni. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter eközben vasárnap délután arról beszélt, hogy "Magyarország mindent megtesz egy EU-Kína kere
júl. 7
19:36
Döntött a Kúria a főpolgármester-választás ügyében, elrendelte az összes érvényes szavazat újraszámlálását (444.hu)
Karácsony úgy reagált, csak azt az újraszámlálást fogadja el tisztességesnek, amelynél a sajtó nyilvánossága előtt bontják fel az urnákat és kötegeket, és végzik el az újraszámlálást. Vitézy is garanciákat kért, ő azt is írta, ilyen szoros eredmény bármelyik fejlett demokráciában újraszámlálást hozott volna.
júl. 7
19:39
A parlamenti imacsoportot és az internetes bélyeggyűjtőket is támogatja Kövér László (Telex)
Idén is 73 millió forintot oszthat szét jótékonysági célra a házelnök. Cserkészeknek, tárogatóknak és székely lótenyésztőknek is jutott a pénzből.
júl. 7
20:00
Mégis működik Orbán terve (ATV)
Már nyolc országból 41 képviselője van a Patrióták Európáért elnevezésű politikai csoportosulásnak az Európai Parlamentben, így gyakorlatilag biztosra vehető, hogy lesz frakciója a Fidesz, valamint az Osztrák Szabadságpárt és a cseh ANO által alapított szövetségnek. Elemzők szerint ugyanakkor a képviselőcsoport akkor lehet igazán befolyásos, ha csa
júl. 7
20:12
Még mindig nincs vége: újraszámlálják a főpolgármester-választáson leadott összes érvényes szavazatot (SzMo)
Visszatér az újraszámlálás. A Kúria vasárnapi döntése után még mindig nem tudni, hogy ki lesz ősztől Budapest főpolgármestere.
júl. 7
20:30
A Székely Lovat Tenyésztők Egyesületét és a Parlamenti Imacsoportot is támogatja adományokkal Kövér László (444.hu)
Közpénzből.
júl. 7
20:36
Karácsony Gergely az újraszámlálásról: Minden más megoldást választási csalási kísérletként fogok értelmezni (SzMo)
Karácsony Gergely máris reagált a Kúria döntésére, miszerint újra kell számolni a főpolgármester-választáson leadott összes érvényes szavazatot.
júl. 7
20:57
Vitézy Dávid: Ennyire szoros eredmény minden demokráciában teljes újraszámláláshoz vezet (Telex)
Vitézy szerint a Kúria jól döntött, amikor az összes szavazat újraszámlálásáról döntött. Reméli, hogy senkit nem engednek az urnákhoz az újranyitásig.
júl. 7
21:00
Vitézy Dávid az újraszámlálásról: Látom és értem, hogy egy választás után majdnem egy hónappal sok indulatot szül egy ilyen döntés (SzMo)
A főpolgármester-jelölt már nagyon várja, hogy megszülessen végre a választás jogerős végeredménye, miután a Kúria vasárnap ismét egy újraszámlálást rendelt el.
júl. 7
21:09
Döntött a Kúria: újraszámolják a főpolgármester-választáson leadott szavazatokat (Demokrata)
Elrendelte a Kúria a főpolgármester-választás szavazatainak újraszámlálását.

Keresés