2024. július 8. hétfő

júl. 8
8:30
Aggasztó: a középiskolások ötöde már kipróbálta a füvet (Infostart)
A kábítószer-ellenes küzdelem világnapján kiadott ENSZ-jelentés szerint tíz év alatt 20 százalékkal nőtt a tudatmódosítókat használók aránya a világon. Magyarországon a zéró tolerancia miatt ugyan kedvezőbbek az adatok, de hazánkban is vannak aggasztó folyamatok – ismertette a hazai helyzetet a Drogkutató Intézet stratégiai igazgatója.
júl. 8
8:39
Több mint tizennégyezren érkeztek Ukrajnából vasárnap (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 38 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
júl. 8
8:42
Megdöbbentő felmérés: ötből egy középiskolás már füvezett (ATV)
A kábítószer-ellenes küzdelem világnapján kiadott ENSZ-jelentés szerint tíz év alatt 20 százalékkal nőtt a tudatmódosítókat használók aránya a világon.
júl. 8
8:48
Nem tudta micsoda értéket lopott: hiába a nagy értékű kincs, alig kaszált rajta valamit (Pénzcentrum)
A Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és börtönbüntetést indítványoz két férfi ellen, akik közül az egyik ellopott egy közel 2 millió forint értékű kerékpárt, míg a másik azt mindössze 10 ezer forintért átvette tőle - közölte a Fővárosi Főügyészség.
júl. 8
8:48
Elfogták a békásmegyeri gyilkosokat (Liner)
Valószínűleg azokról a gyilkosokról van szó, aki egy ismert festőművésszel végeztek kegyetlen módon a saját lakásában.
júl. 8
9:00
Magyar Péter újabb országjárásra indul, meglepetést is ígér (Liner)
Újabb meglepetést ígér Magyar Péter, aki hamarosan újabb országjárásra indul, miközben párttagokat keres.
júl. 8
9:18
Gulyás Gergely: Békemissziót indított a magyar miniszterelnök, mert a háború árát egész Európa megfizeti (HírTV)
9:30-tól élőben közvetítjük a HírTV-n, a hirtv.hu-n és Facebook-oldalunkon a Kormányinfót, ahol Gulyás Gergely és Vitályos Eszter beszámolnak a legújabb kormányzati döntésekről.
júl. 8
9:36
Orbán Viktor elhagyta Kínát, de nem jön haza (Blikk)
"A következő állomás: Washington" – írta egy Instagram-sztoriban a repülőtérről Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn reggel. A miniszterelnök nagy valószínűséggel a NATO-csúcsra utazik az amerikai fővárosba.
júl. 8
9:36
Gulyás Gergely: Háborúellenes akciótervről döntött a kormány (hirado.hu)
Az eseményt élőben követheti az M1-en és a hirado.hu-n.
júl. 8
9:39
Egyetlen diák jelentkezett első helyen az ELTE földrajz–matematika szakos tanári képzésére (Telex)
A felvételi ponthatárok kihirdetése előtt kiderült, mely szakok voltak legkevésbé népszerűek.
júl. 8
9:51
Orbán moszkvai útja után összeült a kabinet – élőben közvetítjük és elemezzük a kormányinfót (Telex)
Vasárnap ülésezett a kormány, hogy aztán szokatlan időpontban, hétfő reggel tartson kormányinfót Gulyás Gergely. A Telex stúdiójában Dezső Andrással és Brückner Gergellyel elemezzük az elhangzottakat. Műsorvezető: Fábián Tamás.
júl. 8
9:54
Rendkívüli kormányinfó! Védelmi pénzt kell fizetniük a multiknak és a bankoknak, akik háborús időszakban extra profitra tesznek szert (SzMo)
Az erről szóló rendelet augusztus elsejétől lép életbe. A kormány háborús akciótervet dolgozott ki a béke jegyében.
júl. 8
9:57
Gulyás Gergely: Kötelezni fogjuk a pártokat és médiumokat, hogy a forrásaikat tegyék átláthatóvá (Telex)
A nem uniós országból érkező pénzeket fogják figyelni a médiumoknál. 2026-ig kitolják a babaváró hitel visszafizetését. Akcióterv és bírságok kellenek az európai légi közlekedés káosza miatt. Orbán Viktor békemisszióját sokan kísérik gyanakvással. Kormányinfó.
júl. 8
10:00
Rendkívüli – Háborúellenes akciótervről döntött a kormány (Blikk)
Rendkívül szokatlan időpontban tart kormányzati tájékoztatót, vagyis kormányinfót Gulyás Gergely. A kormány eleve két kormányülést tartott a múlt héten, a másodikat ráadásul szintén szokatlan időpontban, vasárnap. Ma az ott született döntésekről számolnak be, de szóba kerülhetnek az üzemanyagárak és Orbán Viktor békemissziója is, vagy a repülőtéri
júl. 8
10:00
Kormányinfó élőben - háborúellenes akciótervről döntött a kormány és súlyos légitársasági bírságok jöhetnek (Infostart)
A múlt heti két kormányülés döntéseiről tájékoztatott hétfőn Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. Szó volt a miniszterelnök váratlan külföldi látogatásairól, a bejelentett védelmi akciótervről és a különadókról, de a benzinárról is.
júl. 8
10:06
Orbán Viktor Kínából Washingtonba utazik (hirado.hu)
A magyar miniszterelnök Peking után az Egyesült Államokba utazik, ami békemissziójának negyedik állomása lesz.
júl. 8
10:06
Így vált Orbán: Pekingből Washingtonba (ATV)
Kína után az Egyesült Államokba utazik a magyar miniszterelnök.
júl. 8
10:06
Orbán Viktor Kínából Washingtonba utazik (HírTV)
A következő állomás: Washington – írta ki Instagram-sztorijában Orbán Viktor miniszterelnök egy, a pekingi repteret elhagyó repülőgépet ábrázoló fotó kíséretében.
júl. 8
10:12
Válaszlépéseket vár a kormány az üzemanyag-kereskedőktől a magas benzinárak miatt (Liner)
A reggeli Kormányinfó alatt Gulyás Gergely a magas üzemanyagárakról is mondott pár szót.
júl. 8
10:15
Félmilliárd forintot kap idén a Honvédség a középiskolások ingyenes járművezető-képzésére (Telex)
Kormányhatározatban utasították a pénzügyminisztert a pénz előteremtésére, az összeget jövőre több mint nyolcszázmillióra emelik.
júl. 8
10:18
Itt vannak az Orbán-kormány bejelentései - kövesse velünk a kormányinfót! (ATV)
Bejelentéseket tesz az Orbán-kormány, szokatlan időpontban. Kövesse velünk a kormányinfót!
júl. 8
10:21
Nincs megállás: Washingtonba repül Orbán Viktor (Demokrata)
"A következő állomás: Washington" – közölte Instagram-sztorijában Orbán Viktor.
júl. 8
10:24
Ritka pillanat: Ikerbabák születtek a mentőautóban (SzMo)
Az ikrek Szeged környékén születtek miután édesanyjuk hívta a mentőket. A kórházba beérni már nem volt idő, de a mentőautóban született ikrek egészségesek.
júl. 8
10:24
Máris javult a helyzet a budapesti repülőtéren, súlyos bírságokat kaphatnak a légitársaságok (Liner)
Gulyás Gergely miniszter a Budapest Airport kapcsán is fontos információkat közölt a Kormányinfón.
júl. 8
10:30
Gulyás Gergely nem zárja ki egy Orbán-Trump találkozó lehetőségét - kövesse velünk a kormányinfót! (ATV)
Bejelentéseket tesz az Orbán-kormány, szokatlan időpontban. Kövesse velünk a kormányinfót!
júl. 8
10:36
Háborúellenes akciótervet hirdetett a kormány, jön a kártyahasználati díj-stop (Liner)
A magyar kormány háborúellenes akciótervet hirdetett, ami nemcsak a médiumokra vonatkozik, hanem egyúttal a pártokra is.
júl. 8
10:48
A háborúellenes akcióterv részletei: maradnak a különadók, új banki illeték, fellépés a külföldi propaganda ellen (Infostart)
A háborús helyzetre tekintettel lényeges döntéseket hozott vasárnapi ülésén a kormány – jelentette Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
júl. 8
10:48
A magyar kormány 2026-ig meghosszabbította a Babaváró hitel visszafizetését (Liner)
A magyar kormányszóvivő tett fontos bejelentést a Babaváró hitel kapcsán, ami sok család számára jelenthet segítséget.
júl. 8
10:51
Gulyás Gergely: Jön a háborúellenes akcióterv (Demokrata)
Védelmi hozzájárulást kell fizetniük a bankoknak, a multiknak és az energiacégeknek.
júl. 8
10:54
Találkozik-e Orbán Viktor Bidennel és Trumppal? Itt a válasz (ATV)
Az ATV megkérdezte Gulyás Gergelyt, hogy találkozik-e a Pekingből Washingtonba utazó Orbán Viktor Joe Bidennel vagy Donald Trumppal.
júl. 8
10:54
Orbán Viktor Kína után Washingtonba utazik a Nato-csúcsra (SzMo)
A következő állomást Instagram-történetben osztotta meg a miniszterelnök. Múlt hét óta tartó utazásait eddig mind békemissziónak nevezte.
júl. 8
10:57
A Nemzeti Színház szerint Szász Júlia nem is reagált a sérelemdíjra vonatkozó ajánlatra (Telex)
A Rómeó és Júlia előadása közben megsérült színésznő szerintük nem együttműködő.
júl. 8
11:00
Orbán Viktor: a következő állomás Washington (Infostart)
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn közösségi oldalán tudatta, hogy pekingi látogatása után ismét felszállt a repülőgépe, a kormányfő következő állomása Washington lesz. A cél nem véletlen, az Egyesült Államok fővárosában július 9. és 11. között találkozót tartanak a NATO-tagországok állam-, illetve kormányfői.
júl. 8
11:00
Gulyás Gergely szerint Magyar Péter akár a mentelmi jog miatt is gondolhatta meg magát (Liner)
Gulyás Gergely elmondta véleményét Magyar Péter diszkós ügyéről, ami nagy port kavart a közvéleményben és a sajtóban.
júl. 8
11:06
Gulyás Gergely: A pártok és a médiumok tegyék átláthatóvá a forrásaikat! (hirado.hu)
Háborúellenes akciótervről döntött a kormány – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn a Kormányinfón.
júl. 8
11:06
Újraszámlálás Budapesten: megszólalt az Orbán-kormány (ATV)
Az ATV azon kérdésére, amely a főpolgármester-választáson leadott szavazatok újraszámlálásával kapcsolatos Karácsony-nyilatkozatra vonatkozott, a hétfői kormányinfón Gulyás Gergely álszentnek nevezte a főpolgármester június 9-e óta tapasztalt megnyilvánulásait.
júl. 8
11:08
Gulyás nem javasolja, hogy Magyarország lépjen ki a Nemzetközi Büntetőbíróságból (ATV)
Kormányinfót tartott Gulyás Gergely hétfőn. Rákérdeztünk, kilép-e Magyarország a Nemzetközi Büntetőbíróságból.
júl. 8
11:12
Magyarország a németek új álomországa? (Liner)
Egyre élhetetlenebbnek érzik a németek a saját hazájukat, ezért sokan választják Magyarországot állandó lakhelyüknek, sőt, a továbbiakban itt tervezik leélni életüket.
júl. 8
11:18
"Háborúellenes akciótervet" fogadott el a kormány, kötelezik a pártokat és médiumokat, hogy a forrásaikat tegyék átláthatóvá (SzMo)
A "háborúpárti propaganda" elleni harcra és a multinacionális cégek extraprofitjának megadóztatására fókuszálnak. A részletekről egyelőre keveset árult el Gulyás Gergely.
júl. 8
11:21
Gyorsul a kórházakban hagyott újszülöttek örökbefogadási eljárása (Demokrata)
Törvénymódosítást fogadtak el azzal a céllal, hogy az újszülöttek a lehető leggyorsabban gondoskodó családhoz kerülhessenek.
júl. 8
11:30
Két évvel kitolta a kormány a babaváró hitel türelmi idejét (444.hu)
Egyelőre megússzák a büntetést azok a párok, akiknek nem született meg időben a gyerekük.
júl. 8
11:30
Kormányinfó: Meghosszabbítja a kormány a babaváró támogatást (SzMo)
Ezután akiknek lejár az ötéves időtartam, de még nem született gyerekük, legfeljebb két évig hosszabbítanak. Akik 2019 és 2021 között vették fel a kölcsönt, 2026-ig hosszabbítanak.
júl. 8
11:33
Szigorú tiltás lépett életbe Pest vármegyében és Budapesten (Demokrata)
Arra is felhívták a figyelmet, hogy a következő napokban az előrejelzések szerint nagyon magas átlaghőmérséklet várható.
júl. 8
11:36
Rétvári Bence: Júliustól felgyorsul a kórházakban hagyott újszülöttek örökbefogadási eljárása (hirado.hu)
Amennyiben hat héten belül sem az édesanya, sem más hozzátartozó nem jelentkezik a gyermekért, úgy a csecsemő lemondó nyilatkozat nélkül örökbefogadhatóvá válik.
júl. 8
11:36
Jó hír a gyermekvállaló házaspároknak - ez sokakat érint (ATV)
A kormány két évvel, 2026. július 1-jéig meghosszabbítja a 2019 és 2021 között felvett babaváró kölcsönök esetében a gyermekvállalási határidőt - jelentette be a kormányszóvivő hétfőn Budapesten, a Kormányinfón.
júl. 8
11:36
Soltész Miklós: A kereszténységnek kétezer év óta bizonyítottan igaza van (vasárnap.hu)
Csak a jövőbe vetett bizalommal tudjuk gyermekeinket nevelni és a keresztény-katolikus hitet továbbadni – jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség
júl. 8
11:36
Álságos portékák Gyulánál (Gyulatelevízió)
Egy fél kamionnyi hamis játékra és telefontartozékra bukkantak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei Gyulánál. Franciaországba tartott az a kamion, aminek rakományát Békés vármegyénél ellenőrizték a pénzügyőrök. A jármű Görögországból indult el, úgynevezett gyűjtőáruval. A pénzügyőrök néhány dobozt szúrópróbaszer
júl. 8
11:42
Kormányinfó: A légiközlekedés szereplői készítsenek akciótervet a késések kezelése érdekében (hirado.hu)
A kormány a légiközlekedésben tapasztalható késések miatt azt várja el a légiközlekedés valamennyi szereplőjétől, beleértve a HungaroControlt is, hogy készítsenek akciótervet, minden információt folyamatosan biztosítsanak az utasoknak, a földi kiszolgálás pedig radikálisan gyorsítsa a folyamatokat – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter hé
júl. 8
11:44
Gulyás Gergely: A kereskedők tartsák be az üzemanyagárakra vonatkozó megállapodást! (hirado.hu)
A lakosság a benzin esetében 32 forinttal, a gázolaj esetében 30 forinttal tankolhat olcsóbban az áprilisi csúcshoz képest.
júl. 8
11:45
Spanyolországból jöttek kínaiak Magyarországra, hogy drogot postázzanak, fegyházat kaphatnak (Telex)
A két férfi nemzetközi drogterjesztő hálózatban vett részt, MDMA-t és ketamint találtak a lakásban, ahol a csomagokat intézték.

Keresés