2024. augusztus 30. péntek

aug. 30
10:21
Másfél millió diák kezdi meg az új tanévet (Demokrata)
A tanulókat érintő legfontosabb változás a mobiltelefonok iskolai használatának korlátozása lesz – mondta Maruzsa Zoltán.
aug. 30
10:27
Válságban a gyermekvédelem: rengeteg nevelőszülő mondott fel az átvilágítás miatt (Pénzcentrum)
A gyermekvédelem súlyos válsággal küzd, több mint száz nevelőszülő mondott fel az átvilágítás miatt. Az 5887 nevelőszülő közül 113-an már biztosan felhagynak hivatásukkal a kifogástalan életvitel ellenőrzése miatt derült ki a Népszava által megkapott belügyminisztériumi tájékoztatásból. Közülük 48-an megtagadták az adatlap kitöltését, 65-en pedig k
aug. 30
10:33
Kiderítettük, ki az óbudai korrupciós ügy rejtélyes álnyomozója (Telex)
A sokáig dr. titulussal emlegetett Mikó István korábban a Borkai-ügyben, a Dunaferr elfoglalásában és a futballstadionokat biztosító őrző-védő cégek bizniszei körül is felbukkant.
aug. 30
10:33
Garázdaság lett a rollerezésből (Gyulatelevízió)
Szóváltás alakult ki egy középkorú férfi és egy fiatal fiú között augusztus 29-én 20 óra 30 perc körül Békéscsabán, az Andrássy úton. A férfi azt sérelmezte, hogy a fiú a járdán rollerezik. A vita során a férfi a nyakánál fogva a falhoz nyomta a fiút, majd mikor elengedte a fiatal elmenekült és hívta a rendőrséget. …
aug. 30
10:45
Úgy adta el az állam Tarsoly Csabáék házát, hogy a Quaestor-vezér még benne lakik (SzMo)
A szerződés alapján az új tulajdonosnak kell gondoskodnia a birtokbavételről. A nyár elején már volt is egy kísérlet arra, hogy Tarsolyékat kitessékeljék a budai házból.
aug. 30
10:51
Közel 390 milliárd forinttal száll be az állam az ország legköltségesebb Duna-hídjának építésébe (Infostart)
A megállapított összeget ütemezetten, több szakaszban használják majd fel a beruházáshoz.
aug. 30
10:57
Keresőkutya lett a csempész veszte: Gucci jól dolgozott, lefülelték a román kisbuszt (Pénzcentrum)
Hét és félmillió forint értékű cigarettával kitömött bőröndöket szagolt ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának Gucci nevű keresőkutyája. A pénzügyőrök az M1-es autópályáról Komárom-Esztergom vármegyében terelték le a román kisbuszt egy kontroll erejéig.
aug. 30
10:57
Vitézy Dávid az új Duna-hídról: Ennyi pénzből a teljes mozdonycsere és az elavult InterCity-kocsik cseréje is kijönne (SzMo)
A közlekedési szakértő szerint inkább Újbudán kellene Duna-hidat építeni, mert ott sokkal többen használnák, mint Mohácsnál fogják.
aug. 30
10:57
Hétfőn kezdik bontani a Magyar Rádió volt épületét (Telex)
Pikó András VIII. kerületi polgármester szerint a hatalmi gőg elképesztő felelőtlenséget követ el.
aug. 30
11:03
Maruzsa Zoltán a mobilszabályról: ösztönzőleg hathat a tanulási eredményre és a diákok kapcsolatára (Infostart)
Tanévnyitó interjút adott a Kossuth rádiónak a köznevelési államtitkár, a legaktuálisabb témákat is említve.
aug. 30
11:03
Hodász András volt katolikus pap gondolkodik a politikai pályán (Telex)
Érdekesnek tartja Magyar Péter sikerét, és beszélt a Gellérthegyi kereszt ügyéről is.
aug. 30
11:21
Itt az újabb hosszabbítás: nem tűnik el a hőségriadó, csütörtökig másodfok van érvényben (Pénzcentrum)
Az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján a 2024. augusztus 24-én (szombat) 00.00 órától kiadott hőségriasztást 2024. szeptember 05. (csütörtök) 24.00 óráig meghosszabbítja az ország egész területére vonatkozóan. Továbbra is másodfokú hőségriasztás lesz érvényben.
aug. 30
11:21
Nyugdíjasok, figyelem! Ennyivel lehet több a pénz jövőre (SzMo)
A számok nem épp földrengésszerűek: a kormány az idei évre 3,7%-os, míg 2025-re mindössze 3,2%-os inflációt jósol. A pénzügyminiszter egy friss nyilatkozatában közölte az új inflációs becsléseket.
aug. 30
11:27
Sejtették a pénzügyőrök, hogy nagy fogás lesz (Infostart)
A férfi akár húszmillió forint bírságot is kaphat a zárjegy nélküli cigaretták miatt.
aug. 30
11:33
Maruzsa Zoltán szerint nagy mozgásteret adtak az iskoláknak a mobilrendelet végrehajtására (Telex)
A köznevelési államtitkár felsorolta azokat a kivételeket is, amikor a diákok a tanítás közben is maguknak tarthatják az okoseszközeiket.
aug. 30
11:45
Nyugdíjasok, figyelem! Ennyivel lehet több a pénz jövőre (SzMo)
A számok nem épp földrengésszerűek: a kormány az idei évre 3,7%-os, míg 2025-re mindössze 3,2%-os inflációt jósol. A pénzügyminiszter egy friss nyilatkozatában közölte az új inflációs becsléseket.
aug. 30
11:51
Hétfőn hirdetnek ítéletet Magyarország egyik legnagyobb brókerbotránya ügyében (ATV)
A Fővárosi Törvényszék hétfőn, szeptember 2-án ítéletet hirdet abban a büntetőügyben, amelyben a Quaestor-cégcsoport vezetője és munkatársai vádlottként, míg a nagyszámú károsult sértettként várja a bíróság ítéletét - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.
aug. 30
11:51
Magyar Péter 4000 tekercs WC-papírt adományozott a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek (SzMo)
A Tisza Párt politikusa szerint ez persze nem oldja meg a problémát, de figyelemfelkeltésnek jó lesz.
aug. 30
11:51
A Fővárosi Törvényszék hétfőn hirdet ítéletet a Quaestor-ügyben (Demokrata)
A nyomozati iratok meghaladták a 132 ezer oldalt.
aug. 30
12:15
Ha ilyen sajtos kekszet vett, azonnal vigye vissza (ATV)
Fémdarabkák lehetséges jelenléte miatt visszahívja a forgalomból az Alnatura Gouda elnevezésű sajtos kekszet a Müller Drogéria Magyarország Bt. - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal pénteken az MTI-vel.
aug. 30
12:27
Vona Gábor levelet írt a NAV-elnöknek a Mészáros Lőrincnél is sokkal gazdagabb magyar miatt (ATV)
Ahogy arról csütörtökön a G7 cikke alapján beszámoltunk, egy rejtélyes üzletember papíron átvette a vezetést az ország leggazdagabb embereinek listáján, letaszítva Mészáros Lőrincet a trónról. Az illető, aki mindössze két cég részvényese, közel 13,5 ezer milliárd forintnyi vagyont helyezett el vállalataiban.
aug. 30
12:27
Állami kitüntetést vehetett át a Demokrata publicistája egy nappal azután, hogy Donáth Anna anyjának abortuszáról fantáziált (444.hu)
Pintér Sándor Belügyminisztériuma augusztus 20. alkalmából részesítette elismerésben
aug. 30
12:33
A ligetvédőkkel szemben fellépő őrző-védők embere az álnyomozó, aki miatt az ügyészség elindíthatta az óbudai korrupciós eljárást (444.hu)
Mikó István a Borkai-ügyben is kavart, és több száz zsoldossal akarta elfoglalni a Dunaferr gyárát.
aug. 30
12:33
Hankó Balázs: a Műegyetem a gazdaság motorja (Demokrata)
A Műegyetemnek évszázados múltja van és képes a megújulásra, hogy felvegye a versenyt a világ vezető egyetemivel – tette hozzá.
aug. 30
12:45
Érkező - védőt igazolt a Nyíregyháza Spartacus (Nyíregyháza)
.
aug. 30
12:47
Elhunyt a Fatum Nyíregyháza korábbi játékosa (Nyíregyháza)
A röplabdás mindössze 28 éves volt.
aug. 30
12:51
Egy hotel tetején őrjöngő, zavart nő keltett riadalmat Budapesten: megszólalt a rendőrség (Blikk)
Az abszurd jelenetek Újlipótvárosban történtek ma hajnalban.
aug. 30
12:57
Iványi Gáborék szegedi iskoláját is törölték a nyilvántartásból (Telex)
Százötven gyereknek és szüleiknek egy napjuk maradt új iskolát találni a tanévkezdés előtt.
aug. 30
13:03
Nem jelöl főpolgármester-helyettest a DK a fővárosban (444.hu)
Hétfőn találkozik Karácsony Gergely főpolgármesterrel, hogy megbeszéljék, amit meg kell beszélni.
aug. 30
13:03
Jogi lépéseket tesz a Momentum a Donáth Annát gyalázó publicisztika ügyében (SzMo)
A véleménycikkben a publicista arról fantáziált, hogy ha Donáth Annát elvetette volna az anyja, Budapesten lehetett volna az olimpia idén nyáron.
aug. 30
13:15
Lázár János térképeken mutatta meg, mennyi út épül az új, mohácsi Duna-hídhoz (Infostart)
Az építési és közlekedési miniszter két nagy volumenű beruházásról is megosztott részleteket: a Mohácsnál épülő új hídról, és az M49-es autópálya bővítéséről.
aug. 30
13:15
Tartozása miatt törölték az oktatási intézményt a nyilvántartásból (ATV)
Meghaladta a köznevelési intézmény közmű- és adótartozása a törvényben meghatározott mértéket, ezért a kormányhivatalnak törölnie kellett a szegedi Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Középiskolát a nyilvántartásból - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal pénteken az MTI-t.
aug. 30
13:15
A Madách igazgatóját felmentő Maruzsa szerint a kormány nagy mozgásteret hagy az iskoláknak (444.hu)
Csak nehogy túlzott szabadosság legyen a nagy szabadságból.
aug. 30
13:15
Hátrahagyta a fél pár cipőjét a betörő, ezen bukott le (Gyulatelevízió)
Hátrahagyta a fél pár cipőjét egy férfi, miután betört egy felújítás alatt álló házba Kétsopronyban. Csak az udvarig jutott, mert a ház ajtaját már nem tudta kinyitni, ugyanis sokat ivott. A sikertelen kísérlet után fél pár cipőben visszament a kocsmába, így amikor a rendőrök keresni kezdték a lábbeli tulajdonosát, többen is azonosították a mezítlá
aug. 30
13:33
Mobiltelefonok betiltása az iskolában, botrányok nélkül: nézzük meg, mit mond a tudomány és hogyan csinálják más országokban (Blikk)
Itthon nagy felháborodást okozott a telefonok kitiltása az iskolákból, amit tetézett a Madách Gimnázium igazgatójának felmentése, miután szembeszállt a jogszabállyal. A világon egyre több ország fordul a telefonok iskolákból való kitiltása vagy épp limitált használata felé, köztük fejlett és nyugati országok is. Ennek hatékonyságát egyre több kutat
aug. 30
13:33
Iványiék szegedi iskoláját is törölte a nyilvántartásból a kormányhivatal (444.hu)
Köztartozásokra hivatkoznak.
aug. 30
13:39
Óriási fejlesztések forrásairól döntött a kormány (ATV)
Lázár János építési és közlekedési miniszter pénteken a Facebook-oldalán ismertette azokat az útfejlesztéseket, amelyek forrásairól már döntött a kormány.
aug. 30
13:39
Tetemes tartozása miatt lehetetlenné vált az oktatás a Wesley-iskolában (Demokrata)
Meghaladta az intézmény közmű- és adótartozása a törvényben meghatározott mértéket.
aug. 30
13:39
Kövér László ismét kitiltott egy LMBTQ-konferenciát a parlamentből (Telex)
A házelnök levele szerint csak az Országgyűlés tekintélyének megóvásáról gondoskodott.
aug. 30
13:45
Ősztől vezetéstámogató rendszereket is használhatnak a tanulóvezetők a gyakorláshoz és a vizsgán (Telex)
Az erről szóló tervezetben minden olyan rendszerről szó esik, amely nem avatkozik be közvetlenül az autó irányításába. Bár az utóbbi években gyorsan terjedő megoldások a kezdőknek is sokat segíthetnek, olykor viszont éppen a bukás kockázatát növelik a forgalmi vizsgán.
aug. 30
13:51
Egy budapesti hotel tetején őrjöngő nő keltett nagy riadalmat (Infostart)
Hiányos öltözetben mászott fel egy újlipótvárosi szálloda tetejére, és kiabálni kezdett.
aug. 30
13:51
Lázár János: óriás fejlesztések, amelyek forrásairól döntött a kormány (Demokrata)
A Facebook-oldalán ismertette azokat az útfejlesztéseket.
aug. 30
13:57
12 pedagógus mondott fel a tanévkezdés előtt egy isaszegi iskolában, az igazgatót és a fenntartót okolják (Blikk)
Tizenkét tanár mondott fel egy isaszegi iskolában, így öt osztály maradt osztályfőnök nélkül. Vannak köztük olyan diákok is, akik épp az érettségire készülnek. A távozó pedagógusok leginkább az új igazgató által teremtett légkörrel voltak elégedetlenek. Az iskolát fenntartó Magyar Pünkösdi Egyház ennek ellenére úgy gondolja, hogy az igazgató szakma
aug. 30
13:57
Lázár János: óriás fejlesztések, amelyek forrásairól döntött a kormány (Demokrata)
A Facebook-oldalán ismertette azokat az útfejlesztéseket.
aug. 30
14:03
Nyugat vagy Kelet felé húznak a magyarok? Meglepő eredményt hozott egy friss felmérés (Menedzsment Fórum)
Határozott nyugati orientációja csak a felnőtt népesség 27 százalékának van. Nagyon sok a bizonytalan, közölük szinte ugyanannyian húznak inkább Kínához, Oroszországhoz és Törökországhoz, mint a Nyugathoz.
aug. 30
14:09
Egy nap alatt két bajbajutottnak is segített a hős Fkf-dolgozó: Karácsony Gergely is köszönetet mondott a férfinak (Blikk)
Egy nap alatt két mentőakciót is végrehajtott a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) egyik munkatársa. A jeles cselekedetről az FKF számolt be, de Karácsony Gergely főpolgármester is megosztott egy bejegyzést a közösségi oldalán, melyben megköszönte a dolgozónak, hogy vigyáz Budapest lakosaira.
aug. 30
14:09
Itt a kártérítés az agykárosodást szenvedő kisfiúnak: apja elégedetlen az ítélettel, fellebbez (Pénzcentrum)
75 milliárdos kártérítést szeretne az agykárosodást kapott Vince édesapja, de ennek csak töredékét ítélték meg neki.
aug. 30
14:27
Von der Leyen: Okolták valaha a magyarokat az 1956-os szovjet megszállásért? (444.hu)
Az Európai Bizottság elnöke egy prágai biztonságpolitikai konferencián üzent elég nyilvánvalóan a magyar miniszterelnöknek.
aug. 30
14:33
Erasmus+ program – Egy hetet töltenek Nyíregyházán a külföldi fiatalok (Nyíregyháza)
Az Erasmus+ nemzetközi ifjúsági program keretében városunkba érkező fiatalokat fogadták péntek délelőtt a Városházán, összesen 32 főt. Augusztus 25-e és szeptember 1-je között ismételten egy demokrácia témakörű csereprogram zajlik a Mustárházban, melyre Nagykaposról, Gyergyószentmiklósból, Rzeszówból és Szófiából érkeztek a fiatalok.
aug. 30
14:33
A régi-új vezetés folytatja a munkát a kamaránál (Gyulatelevízió)
Pénteken a kormányhivatal központi épületében tartotta negyvenedik tisztújító küldöttgyűlését a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara. Elnökként Orosz Tivadar, a békéscsabai Controlinvest Kft. képviselője folytathatja a munkát, aki elmondta, elképesztően nehéz időszakot zártak a gazdaság szereplői. Orosz Tivadar a jövővel kapcsolatban elmondta

Keresés