Magyarország legnagyobb civil szervezete a horgászoké, akikkel folyamatos a párbeszéd, és közösen dolgoznak a Nemzeti Horgászturisztikai Stratégián - mondta a miniszterelnök főtanácsadója közösségi oldalán.
Bámulatos ereklyét bocsátott jótékonysági árverésre Gyenes Donát: a maratonfutás világrekordere, a kenyai Kelvin Kiptum által dedikált futócipőt. A befolyt összegből a fiatal magyar srác súlyos beteg gyerekeket és családjaikat szeretné támogatni.
Az itt élők szerint először a klímavédelemmel, a helyi "környezetterheléssel" és az idős lakók számára különösen fontos parkolókkal kellene foglalkozni, és utána emléket állítani a szegedi tudós rabbiknak és fiának.
A legvalószínűbb, hogy a romániai Erdélyben készülhetett a felvétel, amit azóta eltávolítottak. Magyarországon még nem készült olyan hiteles felvétel, amin anyamedve a bocsaival látható.
Folytatódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (Nav) kiemelt, nyári ellenőrzése; az eddigi vizsgálatok számos szabálytalanságot tártak fel. A szabályszegők most még többet kockáztatnak. Augusztus 1-jétől ugyanis duplázódott a mulasztási bírság, így akár kétmillió forintos szankcióval is számolhat például az, aki be nem jelentett alkalmazottat foglalkozta
Gyerekeket fotózott egy magányos fiatal férfi egy budapesti játszótéren. Egy édesanya felfigyelt rá, és kitöröltette vele a felvételeket. Milyen jogszabályok vonatkoznak a gyerekek fotózására és mi a teendő az ilyen helyzetekben? Ennek járt utána az InfoRádió.
Meghalt egy fiatal férfi a csongrádi Körös-torokban szombat éjszaka. Az egyik szórakozóhelyen, a pult előtt esett össze a férfi. A mentők gyorsan a helyszínre értek és közel egy órán át próbálták újraéleszteni, az életét azonban nem tudták megmenteni. A bulit beszüntették, a szórakozókat pedig hazaküldték.
A második negyedévben ötvenötre nőtt a MÁV-START jegyvizsgálóit ért elleni támadások száma - közölte vasárnap a vasúttársaság. Minden esetben rendőrségi feljelentést tesznek.
Augusztus 29-én a Vidor Fesztivál keretében két alkalommal is találkozhatnak Pindroch Csabával Nyíregyházán: délután a Bencs Villában a Többszemközt est vendégeként, este a Nagyszínpadon az Úrhatnám polgár címszereplőjeként várja a közönséget.
Hétfőn még szórványosan előfordulhat zápor, zivatar, majd csökken a csapadék esélye, és visszatér a jellemzően napos idő gomoly- és fátyolfelhőkkel. A hét közepétől ismét melegedés kezdődik: a hőmérséklet csúcsértéke a hét végére ismét 30 Celsius-fok felett alakul, de a hajnalok frissítőek lesznek - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amely
Következetes munkával el kell érni, hogy a jövőben minél több magyar honfitársunknál legyen az egészséges táplálkozás szerves része a méz. Az exportorientált magyar mézágazat és a méhészek megélhetése szempontjából kulcskérdés, hogy az európai piacokon uralkodó, tisztességesnek nem nevezhető versenyfeltételek újra egyenlők legyenek az unión belül m
A magyar méhészek megélhetése szempontjából kulcskérdés, hogy az európai piacokon uralkodó, tisztességesnek nem nevezhető versenyfeltételek újra egyenlők legyenek.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés folyamán Balaton környéki vendéglátóhelyeket is vizsgáltak. A július második hetében végzett ellenőrzések során a hatóság mintegy 245 kg terméket vont ki a forgalomból. Négy esetben még eljárást is indítottak.
Az aszályos idő miatt számtalan nehézséggel kell megküzdenie a halgazdaságoknak: csökken a vízszint, melegszik a víz, és a védett madarak is tizedelik a halállományt.
Nagy területen ég az aljnövényzet a III. kerületben, a Táborhegyi parknál - derül ki a Katasztrófavédelem tájékoztatásából. A tűzoltók már megkezdték a lángok megfékezését. A környéket hatalmas füstfelhő borítja be.
Hétfőn még szórványosan előfordulhat zápor, zivatar, majd csökken a csapadék esélye, és visszatér a jellemzően napos idő gomoly- és fátyolfelhőkkel. A hét közepétől ismét melegedés kezdődik: a hőmérséklet csúcsértéke a hét végére ismét 30 Celsius-fok felett alakul, de a hajnalok frissítőek lesznek - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
Nem mindennapi esemény zajlott ma az V. kerületi Antall József rakpartnál, ugyanis egy mentőgyűrűben úszó nőt emeltek ki a rendőrök a Dunából vasárnap délben.
Több mint 10 ezer négyzetméteren ég a száraz aljnövényzet Budapesten, a III. kerületben, a Táborhegyi parknál közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
"A Kultúra Nemzeti Alap" jelszóval ünnepelte 30. születésnapját a Nemzeti Kulturális Alap, pedig négy évvel korábban még ezzel tüntettek a szervezet beszántása ellen.
Nagy területen kapott lángra az aljnövényzet Budapest III. kerületében, a Táborhegyi parknál, ahol a fővárosi hivatásos és önkéntes tűzoltók gyors beavatkozására volt szükség. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint vasárnap estére sikerült körülhatárolni a tüzet, megakadályozva a lángok továbbterjedését. A terepviszonyok továbbra is komoly kihí
Piros lámpánál hajtott át egy autós Budapesten, a 14. kerületben. A nagy sebeséggel érkező sofőr majdnem elütötte a zebrán éppen babakocsival átkelni készülő családot. Az esetről egy másik vezető készített felvételt, amelyen jól kivehető, hogy csak pár centin múlott az, hogy nem történt nagyobb baj. A szabálytalanul közlekedő sofőrt a rendőrség aká