Magyar Péter nem tervezi átvenni a DK vezetését, inkább jókat nevet Gyurcsány Ferenc posztjain, miközben a Tisza Párt alig pár hét alatt nagyobb támogatottságra tett szert, mint a rivális évek alatt.
A u g u s z t u s 24-ig még várják a Hulladékudvarokban a feleslegessé vált iskolaszereket! Tegyük együtt könnyebbé egy rászoruló kisgyermek iskolakezdését.
Szabolcs-Szatmár-Beregből is segít egy tűzoltó! Vaskó László tűzoltó alezredes (Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság) tavaly év elején a földrengés sújtotta Törökországban is helyt állt bajtársaival.
Tájékoztatják ügyfeleket, hogy a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi Xxxi. törvény (továbbiakban Gyvt.) 20/A. § (1) bekezdése értelmében a települési önkormányzat jegyzője annak a gyermeknek, fiatal felnőttnek, akinek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményrevaló jogosultsága a tárgyév augusztus 1-jén fennáll, a tárgyév aug
Nyáron sem állnak le az Mh vitéz Vattay Antal 2. Területvédelmi Ezred Honvédelmi Oktatási, Sport és Kulturális Főnökség rendezvényei. Júliusban napközis táborokba szerveztek élménydús programokat Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye településein, hogy minél többen ismerjék meg a honvédség szerepét és fontosságát.
A használtautó-import az elmúlt időszakban kevésbé volt képes kielégíteni itthon az igényeket, ezért is élénkült meg a belföldi használtautó-piac - mondta az InfoRádióban a Jóautók.hu szakértője, Fodor László.
Júliusban a DataHouse adatai szerint 9685 import használt személyautó kapott magyarországi rendszámot, ami az egy évvel ezelőtti és az előző havi értékhez képest is 14 százalékos növekedés - közölte a JóAutók.hu hétfőn.
A Nyíregyházi Járási Ügyészség vádat emelt a figyelmetlen vasúti forgalomirányító és a vasúti sínre kellő körültekintés nélkül ráhajtó gépkocsivezetővel szemben.
"Türelmetlenül vártuk az időpontot a busz indulásáig. Nagyon boldogok vagyunk, hogy a Kodályos és Hermanos gyerekek ebben az évben is együtt nyaralhattak."
Egy budapesti egyetem feljelentése alapján ismeretlen elkövető ellen indítottak eljárást a BRFK nyomozói. Az elkövető megszerezte számos Neptun-fiók belépési adatát, azokkal pedig belépett több oktató és közel száz hallgató felhasználói fiókjába. A hekker hozzáfért az érintettek személyes adataihoz és módosította az ösztöndíj kiutalásához szükséges
Már bizonyított a január 1-jén debütált eÁfa-rendszer. Könnyebbé tette az adózást, csökkentette az adminisztrációt, és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (Nav) rendelkezésre álló adatok megismerhetőségének biztosításával az eÁfa-t használóknál még az ellenőrzés valószínűségét is csökkentheti. A Nav most két újabb videóval segíti a vállalkozásokat a webe
Egységes helyjegy és új helyfoglalási lehetőséget vezet be a Volán, jelentette be a cég hétfő délelőtt. A közlemény szerint a MÁV és a Volán integrációjának részeként fokozatosan vezetik majd be országszerte az egységes helyjegyet, amely a cég reményei szerint könnyebben áttekinthetővé és egységesebbé teszi a tarifarendszert.
Tavaly december óta először csökkent az újonnan felvett lakáscélú hitelek szerződéses összege derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adataiból, melyek alapján a májusi 129,5 milliárd forinttal szemben júniusban csak 127,4 milliárd forint jelzáloghitelt vettek fel a magyar háztartások, ami 2,1 milliárd forintos visszaesést jelent (-1,6%). Ugyan
A migrációs útvonalak dinamikusan változnak, ezért megalapozottan várható, hogy a közeljövőben ismét felértékelődik a magyar–szerb határ a migránsok körében – mondta az InfoRádióban a Migrációkutató Intézet kutatója.
Szijjártó Péter nemrég arról beszélt, hogy Brüsszelből intézhették a Magyarország és Szlovákia elleni ukrán olajembargót. Ezzel kapcsolatban kereste meg az ATV Híradója az Európai Bizottságot.
Augusztus 4-én rendezték meg harminchatodik alkalommal a Nemzetközi Mézvásárt és Méhésztalálkozót Jászberényben. A rendezvény fénypontja idén is a mézkirálynő választás volt, ahol ez alkalommal is volt Békés vármegyei résztvevő. A leköszönő királynő, a gyulai Borszéki Viktória után a korona a hajdúböszörményi Takács Fanni fejére került. Az ő munk
Az augusztus 20-ai munkaszüneti naphoz kapcsolódó munkarendváltozás miatt változik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (Nav) Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága ügyfélszolgálatainak nyitvatartása 2024. augusztus 2-án, 3-án és 19-én.
Magyarország óriási vesztese lehet a klímaváltozásnak, az elmúlt évek súlyos aszályai ezt meg is mutatták, az első áldozatok között volt a málna - hangzott el a Spirit FM Több-Kevesebb című műsorában.
60 nappal a módosítás előtt jelentette be az MBH Bank a 2024. október 3-tól esedékes jelentős díjemeléseket, mellyel a vállalkozói ügyfelei számára hárítja át a 2024. augusztus 1-től esedékes állami pénzügyi tranzakciós illetékemelést. Az MBH-nál bankolnak a korábbi Budapest Bank-os, a korábbi MKB Bank-os és a korábbi takarékbankos vállalkozások is
Egyre gyakoribb, hogy a védőkerítések miatt pusztulnak el vadak. A szakemberek szerint folyamatosan csökken a vadak élettere a vadkerítések telepítésével.
A holokauszt roma áldozataira emlékeztek hétfőn Nyíregyházán, az Északi temetőben. Az augusztus 2-án világszerte tartott emléknap alkalmából rendezett megemlékezés közel három évtizedes hagyományra tekint vissza, és célja, hogy tisztelegjen azok előtt, akiket 1944-ben kényszermunkára hurcoltak vagy akik az auschwitzi gázkamrákban veszítették életük
Házastársi alkalmazott, túlsúlyadó, esetleg köztársaságmentes igazolás? A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ügyfélszolgálatain többször előfordult, hogy fogalmi tévedések, nyelvbotlások vagy pusztán az illetékesség hiánya okozott derűs pillanatokat ügyintézőknek és ügyfeleknek egyaránt. A NAV most egy közleményben szedte össze a legemlékezetesebb es
Egy résztvevő égési sérüléseket szenvedett az Ozora Fesztiválon, amikbe belehalt a kórházban – erősítette meg a Telex információit a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Több mint százféle sör szerte Európából, koncertek garmadája és a hazai konyha legjobb ízei várták az érdeklődőket Sóstó szívében, a Krúdy Vigadó előtti sétányon augusztus 2-a és 4-e között. Idén 13. alkalommal rendezték meg a SóstóSerFesztet, amelynek idején a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. különleges fürdőprogramokkal, éjszakai fürdőzéssel és szaunaszeán
A Gyulai Várszínház és a Csokonai Nemzeti Színház közös ősbemutatóját, az Erkel és a felkelés című dalos bohósáot láthatta a nagyközönség a közelmúltban a várszínpadon. Az ősbemutatót megelőző sajtótájékoztatón Szabó K. István, a debreceni társulat művészeti vezetője a magyar kortárs drámairodalom újabb gyöngyszemének nevezte Györei Zsolt és Schlac
A tavalyinál több mint 10 százalékkal nagyobb termőterületen, 1 106 hektáron kezdte meg a mesterséges szárítású Virginia dohány betakarítását az egyik hazaki dohányipari cég. Ugyan a munkálatokat több külső tényező a száraz időjárás, a munkaerőhiány és a növényvédelmi nehézségek is hátráltatja, a termelők elkötelezettek a minőségi dohánytermés bizt