A fizetős balatoni strandok gyenge nyarat zártak, kevés volt a vendég, az árbevétel is visszaesett, főként az esős, hűvös időjárás miatt. Korábban mi is beszámoltunk a Mosthir.hu-n, hogy vannak szakértők, akik intő jelnek tekintik, hogy a nosztalgiafaktor köré épül a Balaton turizmusa. Szerintük a magyar tenger „ABBA-szindrómában” szenved, vagyis a
Szerdától egy új, de ideiglenes buszsávot vezettek be az Árpád híd Pestről Budára érkező oldalán, ezzel segítve a buszok közlekedését – jelentette be a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden.
Ursula von der Leyen megint plusz pénzt kért a tagállamoktól Ukrajna és a háború finanszírozására – közölte a miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán. Orbán Viktor azt írta a közösségi oldalán: ez azt jelenti, hogy a bizottság elnök asszonya nem kevesebbet kér, mint két év alatt még további 135 milliárd eurót. Ez az éves magyar gazdasági teljesít
Két alkalommal, kiscsoportos formában valósult meg a „Szakmai továbbképzés és szemléletformáló workshop a halál, gyász és veszteség kríziseinek segítéséhez – gyakorlatokkal és játékokkal” című szakmai program, amelyen a Veszprém Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat pszichológusai és iskolapszichológusai vettek részt. Az esemény a Veszprémi Tankerület
Palasics Kristóf, a német MT Melsungen válogatott kapusa szerint különleges érzés volt magyarként magyar csapat, a Ferencváros ellen játszani a férfi kézilabda Európa Liga első csoportkörében.
Imre Bence tíz góllal járult hozzá a német THW Kiel 37-27-es hazai győzelméhez a svájci BSV Bern ellen a férfi kézilabda Európa Liga első csoportkörének keddi játéknapján.
Csepreghy Nándor államtitkár szerint az új mozdonyok drágák, ezért inkább használtakat bérelnek. A beszerzést ráadásul nem is uniós, hanem magyar adófizetői pénzből fedezik.
A képviselő szerint hiába magyarázzák a tranzakciót a dolgozók jutalmazásával. Neki az ügylet "egy 50 milliárdos lopásnak tűnik", ezért a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz és a jegybankhoz fordul.
Az Európai Uniónak a kisebbségek helyzetének rendezésével nem lenne szabad megvárnia egy újabb konfliktus kialakulását – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó Pozsonyban a Kisebbségvédelem az EU-ban nevet viselő könyvbemutatón kedden. A nemzeti kisebbségek védelme az Európai Unióban című – Szili Katalin, Kalmár Ferenc és Andrássy
Erre tesz legalábbis javaslatot Budakalász. A konszenzusosnak szánt ajánlat három alternatív útvonalat is tartalmaz a parti vonalvezetés helyett Budakalász területén. Ezzel megy a város Révész Máriuszhoz, aki a kormány részéről felelhet a projektért.
Csaknem 50 éve nem látott tűz pusztít a dél-japáni Óita város egyik körzetében, a lángok több mint 170 épületre terjedtek át, egy ember meghalt, egy másikat égési sérülések miatt kórházban ápolnak - közölték szerdán az illetékes hatóságok.
Szofi évekig tartó küszködés után vágott bele a nemi megerősítő kezelésekbe, vállalva ennek minden következményét. A vidéki tinédzser története egyszerre kivételes és tipikus, a végletes fejleményekről nemcsak őt, hanem az anyját és az apját is kérdezte a 444.
Az ország legfideszesebb választókerülete, a Fidesznek kedvezően átrajzolt Pest megye és az örök bútordarab Pócs János is izgalmas összecsapásokat hozhat, miközben a tiszás újoncoknak fideszes újoncokkal is meg kell küzdeniük.
Nem felel meg a valóságnak, hogy Magyarországon nincs migrációs veszély és migrációs nyomás, ebben a kategorizálásban is tetten érhető Brüsszel kettős mércéje – jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerdán az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában. Bakondi György kifejtette: az európai migrációs paktum első negyedéves jelentés
A minimálbér 2026-ban várhatóan 10% körüli növekedést érhet el, a garantált bérminimum emelése azonban kisebb lesz. A magyar kkv-k pénzügyi lehetőségei korlátozzák a béremeléseket, így sok dolgozó nem számíthat a tervezett többletre, írja a Portfolio.
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat újraindítja szemüvegtámogatási programját, amelynek célja, hogy hátrányos helyzetű gyermekek is hozzájuthassanak a számukra szükséges szemüveghez.
Az óbudai lakosok több hete tiltakoznak az Ürömi úti óvoda bezárása ellen, sajtóértesülés szerint az önkormányzat a telket is átminősíttetné. A képviselő-testület egyelőre elhalasztotta a döntést.
A keresztény kultúra értékeinek óvodai megjelenítése nem jelent hitbéli kötelezettséget, sokkal inkább olyan erkölcsi alapok átadásáról van szó – például a szeretet, az együttérzés, a közösség tisztelete –, amelyek mindenki számára érthetőek és befogadhatóak – hangsúlyozta a friss rendeletmódosítás kapcsán Harrach Péter a Gondolának nyilatkozva. A
A kormány és az Idősek Tanácsa egyetértett abban, hogy a 13. havi nyugdíj bevezetéséhez hasonlóan, a bevezetés első szakaszában, a 14. havi nyugdíjnak is az első részlete, vagyis 25 százaléka kerül kifizetésre a 13. havi nyugdíjjal együtt 2026 februárjában – jelentette ki a miniszterelnökséget vezető miniszter a testület szerdai ülését követő sajtó
A helyszín Görögország. Szifnosz a Kükládok szigetcsoport egyik legszebb szigete az Égei-tengerben, ráadásul igazi bennfentes tipp a természetkedvelők, de a tengerparti nyaralók számára is, ha nem kedvelik a tömeget és a turisták áradatát. Ez a sziget híres tájképeinek a sokszínűségéről és a rengeteg ikonikus küklád templomról. A Mosthir.hu-n rends
Szerda reggelre havazott a szerbiai hegyekben, a Zlatibor-hegységben, valamint Szerbia nyugati és délnyugati részén több helyen is leesett az első hó - közölte a szerbiai meteorológiai szolgálat.
Felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték azokat a férfiakat, akik egy munkagéppel lezuhant társukhoz nem hívtak időben segítséget, így a kollégájuk a helyszínen meghalt - tájékoztatta a Zala Vármegyei Törvényszék szóvivője szerdán az MTI-t.
Komolytalanra sikerült a Tisza Párt országgyűlési képviselő-jelöltjeinek bemutatása az Energiaügyi Minisztérium energetikáért felelős államtitkára szerint. Steiner Attila szerdán az Igazság órája című online műsorban beszélt erről, Németh Balázs műsorvezető azon felvetése kapcsán, hogy meg kellett lenni a háromszor 105 jelöltnek, és a hiányzó helye
Csak kevés honfitársunk él információs buborékban – derült ki az Adatvezérelt Marketing Szövetség (DIMSZ) és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) közös kutatásából. A hírfogyasztási szokásokra irányuló felmérés arra is rávilágít, hogy milyen mértékben jelenik meg a médiával szembeni bizalmatlanság és az ideológiai zártság az egyes társadal
Csak azok a városok lesznek fenntarthatóak, ahol urbanisztikai helyett ökológiai városfejlesztésekben gondolkodnak – ez a lényegre törő mondat kedden délelőtt hangzott el Veszprémben a BiodiverCity városi fenntarthatósági projekt zárókonferenciáján, ahol a döntéshozók ilyen jellegű elképzelései mellett a Veszprémben élő rovar- és madárfajok helyzet
A szentévi zarándoklatuk alkalmából XIV. Leó hétfőn találkozott a Szentszék pápai képviseleteinek állandó munkatársaival – számolt be róla közösségi oldalán a Vatican News. Azt írják, a Szentatya megköszönte nekik értékes és fáradságos elkötelezettségüket, hogy az egész egyház lelkipásztori gondoskodását elviszik a különösen nehéz és instabil régió
A hivatal megállapításai szerint az online kereskedő cég megtévesztő módon hirdette meg akcióját. Ezen kívül pszichológiai nyomást is gyakoroltak a vásárlóikra.
A szúnyogokkal kapcsolatos, legmagasabb biológiai biztonsági szinten végzett vizsgálatok elvégzését, környezetbarát gyérítési módszerek kidolgozását, ezáltal a rovarok által behurcolt egzotikus betegségek megelőzését szolgáló egységet hoznak létre a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) - közölte a baranyai felsőoktatási intézmény.
Fantasztikus siker a tíz éve meghirdetett Vajdasági Gazdaságfejlesztési Program, amelynek a keretében mostanra csaknem 200 milliárd forintnyi beruházás jött létre a helyi magyarság támogatása érdekében – jelentette ki Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán a Facebookra feltöltött videójában. Az államtit
Több százezer magyar vásárlónak fizet több mint 500 millió forint kompenzációt az About You online divatáru portál üzemeltetője, és plusz 505 millió forint bírságot is utalnia kell a központi költségvetésbe a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának eredményeként – közölte a hatóság.
A kormány és az Idősek Tanácsa egyetértett abban, hogy a 13. havi nyugdíj bevezetéséhez hasonlóan, a bevezetés első szakaszában, a 14. havi nyugdíjnak is az első részlete, vagyis 25 százaléka kerül kifizetésre a 13. havi nyugdíjjal együtt 2026 februárjában – jelentette ki a miniszterelnökséget vezető miniszter a testület szerdai ülését követő sajtó
Az új technológiák folyamatosan fejlődő világában különösen fontos a demokrácia feltételeit jelentő szabadság és szólásszabadság megőrzése mellett az, hogy Magyarországon is elérhető legyen olyan mesterséges intelligencia, amely a magyar történelemre, magyar tapasztalatokra, magyar tudásra van felépítve – jelentette ki László András, a Patrióták Eu
A Legfőbb Ügyészség a Kúriának azt javasolta, hogy tartsa fenn Gyárfás Tamás jogerős ítéletét a Fenyő-gyilkosság ügyében. A volt úszószövetségi elnök hét évet kapott, alvilági társát, Portikot életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.