A Fidesz kommunikációs igazgatója meglepő indokkal állt elő a tolmács bakijára a csúcstalálkozón. Szerinte a szakma legjobbjának tartott hölgynek vagy rossz napja volt, vagy nem hallotta jól az orosz elnököt.
A miniszter szerint világon egyedülálló, hogy egy párt vitát akar, de nem engedi beszélni a képviselőjelöltjeit. Sőt, szerinte "némasági fogadalmat" tettek.
A miniszterelnök a rövid tárgyalóasztal rejtélyéről is beszélt, miközben a Tisza Párt a közelben gyülekezett. Szerinte méltóság nélkül nemcsak a béke, de még a gáz sem jönne az országba.
Orbán Viktor kormányfő Nyíregyházára utazott, a városban a Digitális Polgári Körök országjárásának második állomását tartják. A kormányfőt felszólalása előtt a Nyíregyházi Napló főszerkesztője kérdezte.
A Listeria monocytogenes baktériumot az ALMARE SEAFOOD füstölt pisztrángfiléjében mutatták ki. A hatóságok arra kérnek mindenkit, hogy a megvásárolt árut vigyék vissza, mert komoly fertőzést okozhat.
A Tisza Párt "adóemelési" tervei miatt még fontosabbá vált a nemzeti konzultáció, ezért meghosszabbítják a kitöltési határidőt december 7-ig – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szombaton a kormány közösségi oldalára feltöltött videóban.
A független képviselő szerint a valóságot csak a helyszínen lehet elhinni. Az első csoport Dél-Magyarországról érkezett, de a politikus ígéri, lesz még folytatás.
A kezdés perceiben megérkezett a szemerkélő eső az első alkalommal meghirdetett karácsonyfa díszítő program résztvevőire. A munka még a nyílt téren kezdődött, de azután a csapatok gyorsan helyszínt váltottak, és művelődési központ árkádja alatt szárazon folytathatták a fák ékesítését. A karácsonyfák a környéket fogják díszíteni, lesz, amelyik itt
Nyíregyháza a belpolitika központja lett, ahol a Fidesz és a Tisza Párt is kampányolt. Az aHang aktivistái egy üres székkel várták a kormányfőt, aki 2006 óta nem vitázott.
Forgalmirend-módosítás lép életbe szombattól a XIV. kerületben a Hungária körút - Thököly út csomópontban: a Rákóczi híd irányából érkezők számára megszűnik a balra kanyarodási lehetőség a Hungária körútról a Thököly útra - közölte a Budapest Közút
Orbán szerint sikerült ajtókat nyitni az orosz tulajdonú külföldi vállalatok magyarok általi felvásárlása előtt. A miniszterelnök bár megérti az ukránokat, szerinte jobb lenne, ha önként feladnák Donyecket.
Európa legolcsóbb rezsiköltségét fenn tudjuk tartani, megállapodtunk az oroszokkal arról, hogy "akármi is történik Oroszországban", idén télen és a következő évben is megérkezik az a mennyiségű gáz és olaj, amire Magyarország leszerződött – jelentette ki Orbán Viktor szombaton Nyíregyházán, a Digitális Polgári Körök háborúellenes gyűlésén.
Magyar Péter szerint a Fideszben kitört a Rózsák Háborúja, a maffia tagjai a megmaradt koncon marakodnak. A nyíregyházi gyűlésen bemutatták a helyi képviselőjelöltjüket, Gajdos Lászlót, a Nyíregyházi Állatpark igazgatóját.
Szerbia, Bulgária és Románia is érintett lehet a gigantikus üzletben. A lépést az amerikai szankciók és a szerb olajellátás összeomlása kényszerítette ki.
Az ambulancián 16, a mosdóban mindössze 7 fok van, a fűtéskimaradás pedig már a második hete tart. A kórház vezetése most azt kérte a dolgozóktól, inkább vegyék ki a szabadságukat.
A Nyíregyházi Állatpark igazgatójának bejelentését nagy tapssal fogadták a nyíregyháziak. Ebben a kerületben nem volt előválasztás, Magyar Péter személyesen jelentette be a jelöltet.
Várhatóan a jövő év elejére befejeződhet az orosz ortodox egyház hévízi templomának évek óta húzódó építése - közölte a helyszínen tartott pénteki sajtótájékoztatón a magyarországi egyházmegye főpapi tanácsosa.
Nem állítom, hogy mindig mindent tökéletesen csináltunk, de a nagy képlet az, hogy az Orbán-kormány az ellenzéki vezetésű főváros tönkretételén keresztül támadja az ellenzéket – mondja a budapesti főpolgármester.
A Nyíregyházi Állatpark igazgatója indul a szabolcsi megyeszékhelyen a 2026-os választáson. A bejelentés után Magyar közfelkiáltással megszavaztatta Gajdos Lászlót jelöltnek.
A helyi állatpark igazgatója meghatottan beszélt a hallgatóságnak. "Nagyon-nagyon nehéz volt harminc év után váltani, új dologba kezdeni, és most, hogy látlak benneteket, már tudom, hogy megérte" - mondta.
Magyar Péter röviden szólt az egybegyűltekhez, majd bemutatta Gajdos Lászlót. A helyi állatkert igazgatója lesz a Tisza egyik jelöltje a jövő április választáson.
Európa legolcsóbb rezsiköltségét fenn tudjuk tartani, megállapodtunk az oroszokkal arról, hogy "akármi is történik Oroszországban", idén télen és a következő évben is megérkezik az a mennyiségű gáz és olaj, amire Magyarország leszerződött - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke szombaton Nyíregyházán, a Digitális Polgári Körök
A Nyíregyházi Állatparkot csaknem 30 éve vezető Gajdos László felülvizsgálná az állatkínzással foglalkozó jogszabályokat és úgy véli, egy korrekt kampányban fogja összemérni az erejét a Fidesz jelöltjével.
Szombaton a Tisza Párt szimpatizánsai Nyíregyházán közfelkiáltással Gajdos Lászlót választották meg a párt képviselőjelöltjének a nyíregyházi 01-es körzetben.
Karamellizált fehércsokoládéval bevont kekszes-karamellás édesség lett az év szaloncukra. A díjat a soltvadkerti Szent Korona cukrászda nyerte el. Az év szaloncukra mellett keresték a legjobb zselés szaloncukrot is, és kiderült, hogy melyik a gyerekek kedvence.
A Tisza Pártnak van politikai közössége, van programja és van csapata is a programot végrehajtani, miközben "a Fidesznél egyik sincs" - jelentette ki a párt elnöke országjárásuk nyíregyházi állomásán szombaton.
Három 17-18 éves fiú egy társasház erkélyéről lövöldözött Budapest 20. kerültében kedden.. A rendőrök két napon belül elfogták őket. Kihallgatásukon mindent beismertek és azt mondták: jó poénnak tartották az egészet, és nem gondolták, hogy a légpuskával sérülést tudnak okozni. Most súlyos testi sértéssel és csoportosan, felfegyverkezve elkövetett g
A helyzet nagyon aggasztó – állítja a Szexuális Úton Terjedő Fertőzések Társasága. A hivatalos adatok szerint idén már 63 veleszületett szifiliszes csecsemőt regisztráltak. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ kötelezővé teszi a szülés előtt álló anyák szűrését a nemi úton terjedő fertőzésre. A gyorstesztek ingyenesek lesznek.
Házat vett a kapott támogatásból, miután kikerült az állami gondozásból, mégis családotthonban él a kisgyermekes anya Makón. Az apa dolgozik, de így sem volt pénzük, hogy felújítsák a romos kis házat, ahová a gyámügy nem engedné a gyerekeket. Az alapítványi otthon ezért közösségi gyűjtést indított, építőanyagot éppúgy várnak, mint azokat, akik munk