Néma demonstrációt tartottak a budapesti Szőlő utcai javítóintézet előtt Puzsér Róbert publicista kezdeményezésére a Polgári Ellenállási mozgalom nevében vasárnap délután.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Több intézményben is megjelentek az egyenruhások, ahol a dolgozók múltjáról és a gyerekekről is kérdezősködtek. A Szőlő utcai botrány után a kormány kemény kézzel lép fel.
Országszerte rendőrök jártak gyermekvédelmi intézményekben. Egy fővárosi otthon vezetője szerint a rendőrök kihallgatták őt, munkatársait és a gyerekeket. Orbán Viktor a Mandinernek azt mondta, a cél a közvélemény megnyugtatása. A rendőrség szerint nem razziáról van szó, hanem átfogó vizsgálatról és beszélgetésekről, ahol a jövőben fokozott rendőri
Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere azt javasolta, hogy a Megyei Jogú Városok Szövetsége ítélje el a Tisza Párt állítólagos megszorítócsomagját. Tíz megyei jogú város vezetője elhatárolódott a javaslattól. Érd polgármestere, Csőzik László szerint nem lehet tiltakozni nem létező dolog ellen. Magyar Péter szerint szánalmas Szita Károly akci
A pedagógus-bértábla szerint egy gyakornok és egy akár 10 éve pályán lévő tanár bérének alsó határa között mindössze 884 forint a különbség. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint így jobban megéri gyakornoknak maradni, mint elvégezni a minősítést, ami után csak az óraszám nő, a fizetés alig változik. A kormány ígérete szerint jövőre átl
Az ORFK szerint szeretnék megismerni a helyi viszonyokat, speciális igényeket, valamint "az esetlegesen lappangó jogellenes helyzeteket, magatartásokat is, amelyek a gondoskodásban résztvevő gyermekeknek vagy a nevelő munkát végzőknek sérelmesek lehetnek".
Az izraeli miniszterelnök közölte: ő már korábban figyelmeztette az ausztrál kormányt, hogy politikája táplálja az antiszemitizmust. "Néhány hónappal ezelőtt levelet írtam Ausztrália miniszterelnökének. Azt mondtam neki, hogy a politikájuk olajat önt az antiszemitizmus tüzére, és bátorítja a zsidógyűlöletet, amely elárasztja Ausztrália utcáit" – mo
Van, ahol az ügyfélszolgálat elérhetetlen, a csomagkövető nem pontos, sokaknak már csak a személyes roham maradt. A cég szerint a helyzet nem drámai, de a vásárlók mást tapasztalnak.
Az olimpiai és Európa-bajnok norvég válogatott kollekcióját teljessé téve megnyerte a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságot, ugyanis a vasárnapi fináléban 23-20-ra legyőzte a társházigazda német csapatot Rotterdamban.
Meggyújtották az első gyertyát a zsidóság egyik legnagyobb ünnepe, a hanuka első napján, vasárnap a budapesti Nyugati téren felállított kilencágú gyertyatartón.
"Magyarország kormánya elkötelezett zsidó közösségeink biztonsága mellett és zéró tolerancia politikát képvisel az antiszemitizmussal szemben. A magyar és európai zsidó közösségek számíthatnak Magyarországra és a magyar kormányra" – írta az európai uniós ügyekért felelős miniszter vasárnap a Facebook-oldalán annak kapcsán, hogy a zsidó újév előesté
A Győr három, a Ferencváros egy játékost adott a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokság álomcsapatába, a torna legjobbja és gólkirálya egyaránt a norvég Henny Reistad lett.
Az adatbázis tartalmazza 3155 település háborús adatait, kiderül belőle, milyen harcok voltak egy adott településen és az is megtalálható, hogy a városok, falvak lakosságából hányan haltak meg.
Adventi flashmobot tartottak az öröm vasárnapján Budapesten, a Mátyás-templom előtt. A Venite adoremus című dalt, amelyet advent első vasárnapján tett közkinccsé az Eucharist együttes, énekelték el közösen a résztvevők. Ezt követően, 18 órakor Erdő Péter bíboros mutatott be szentmisét, amely zenei szolgálatát a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola kóri
Minden felsőoktatási intézmény, így a Pannon Egyetem vezetése is egy rendkívül összetett rendszer, számos fogaskerékkel. Kancellári és rektori döntések, valamint a fenntartó, Pannon Egyetemért Alapítvány intézkedései is formálják az egyetemi mindennapokat. Dr. Kurdi Róbert, általános rektorhelyettes ezeket a folyamatokat testközelből ismeri, hiszen
A Hűség Napján Firtl Mátyás, Kópháza kereszténydemokrata polgármestere a képviselő-testület tagjaival az önkormányzat nevében koszorút helyezett el a település történelmi emlékparkjában, az 1921. évi népszavazás Hűségemlékművénél. – olvasható a Kdnp oldalán . A polgármester közösségi oldalán felidézte, hogy az 1921.évi népszavazáson Kópháza horvá
A vendéglátó Insedo Veszprém KK – régi-új vezetőedzője, a skót Alex Geddes irányításával – tizennégy ponttal legyőzte a Vasas Akadémiát a férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport szombati mérkőzésén.
Az elmúlt félév a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara számára a tudatos építkezés kézzelfogható eredményeinek időszaka volt. A kar az oktatás, a nemzetközi jelenlét és a hallgatói támogatások terén egyaránt olyan lépéseket tett, amelyek hosszú távon is meghatározzák szerepét Veszprém és a régió felsőoktatásában.