A londoni Alexandra Palace-ban zajló PDC darts-világbajnokság idén eddig három olyan botrány színhelye volt, amelyek még a rutinos dartsrajongókat is megdöbbentették.
A sertéskörömpörkölt egy lassan főtt, tartalmas magyar klasszikus. Omlós hús, kocsonyás szaft, főtt krumpli és kovászos uborka teszi teljessé ezt a hagyományos ételt.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára kedden a Facebook-oldalán közzétett videójában közölte: a hallgatói lemorzsolódást csökkentő programot indít a kormány a felsőoktatásban. Varga-Bajusz Veronika azt mondta, hogy az elmúlt években mind a felsőoktatás, mind a szakképzés
Holger Rune rendszeresen tájékoztatja a szurkolókat a felépüléséről. A dán teniszező Dohában alakította ki rehabilitációs bázisát, azzal a céllal, hogy teljesen felépüljön az Achilles-ín sérüléséből. Rune elmondása szerint a rehabilitációs folyamat kifejezetten nehéz, ugyanakkor a felépülése sokkal jobb irányba halad, mint azt eredetileg várták. A
Novak Djokovic pályafutása során számtalanszor bizonyította már, hogy mennyire ambiciózus, és sok szurkoló szerint ő minden idők egyik – ha nem a – legelszántabb teniszezője. Bár már 38 éves, a szerb klasszis egyáltalán nem titkolja, mennyire éhes még mindig a sikerre. Teste valószínűleg nem bírja már ugyanazt a terhelést, és az sem reális elvárás,
Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Csoport érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt. a szlovén ALFI Magántőkealappal és a többi kisebbségi tulajdonossal, amelynek eredményeként a Baby Center csoport százszázalékos tulajdonba kerül az Alfi Kids d.o.o.-n keresztül – közölte a társaság az MTI-vel kedden.
A politikus a közösségi oldalán jelentette be a tömegeket érintő változtatást. Szerinte azért lenne rá szükség, hogy minden család békében és nyugalomban készülhessen az ünnepre.
Mivel terheljük jobban a környezetet karácsonykor: az ajándékokkal, az utazással vagy a karácsonyi menüvel? Egy francia kutatás számszerűsítette az ünnepi szokásaink karbonlábnyomát, és az eredmények egyértelműek: messze az ajándékozás a legnagyobb kibocsátó.
Jövőre több győztes mérkőzést és a legjobb 40-be kerülést tűzte ki célul maga elé Marozsán Fábián, aki a tenisz-világranglista 51. helyén zárta az idei évet. A jelenleg legmagasabban jegyzett magyar játékos hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, összességében pozitív szezonon van túl, mert először vívott elődöntőt ATP-tornán, bővült a csapata, és kev
Karácsonyi ételosztást tartottak december 23-án, kedd délelőtt az Ökumenikus Segélyszervezet hajléktalan okról gondoskodó gyulai intézményében. Az eseményt Gyula legnagyobb szálláshelye, a Hunguest Gyula rendezte. A hajléktalanszálló ellátottjai mellett a környékbeli rászorulókat is kiértesítették, a szálloda munkatársai összesen 150 karácsonyi men
Az orosz hadsereg három aeroballisztikus, valamint 35 szárnyasrakétával és 635 csapásmérő, illetve álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat keddre virradóra, többen meghaltak, illetve megsebesültek, a légitámadás kritikus infrastrukturális objektumok ellen irányult – jelentették katonai és helyhatósági forrásokra hivatkozva ukrán hírügynökségek és
Az Atomerőmű SE férfi kosárlabdacsapatának tagja, korosztályos válogatott a húszéves Géringer Gergő. Az NB I.-es U21-es csapatban közel harminc percet és 17,6 pontot átlagol, a felnőttek között az őszi idényben kilenc perc jutott neki meccsenként

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal élelmiszeriparért és élelmiszerbiztonsági ellenőrzésért felelős elnökhelyettese az InfoRádióban arról beszélt, mire figeljünk a nyers húsok, halak és tojás esetén annak érdekében, hogy semmilyen emésztőrendszeri panasz, megbetegedés ne árnyékolja be az adventi és karácsonyi időszakot.
A kormány nevében kívánok békés, áldott ünnepeket Magyarország! – közölte a kormányszóvivő kedden a kormány Facebook-oldalán közzétett videójában. Vitályos Eszter azt mondta: minden magyar családnak, egyedülállónak, kicsinek és nagynak, fiatalnak és idősnek azt kívánom, hogy a karácsony békében, szeretetben és egészségben teljen. "Engedjék meg, hog
A kansasi Baker University megerősítette, hogy 2024 decemberében jelentős adatszivárgás érte az intézmény hálózatát, amely során támadók több mint 53 ezer ember személyes, egészségügyi és pénzügyi adataihoz jutottak hozzá. Az 1858-ban alapított magánegyetemnek csaknem 1500 hallgatója és több mint 300 alkalmazottja van. A gyanús tevékenységre egy év

Újabb öt évre szóló megállapodást kötött a magyar állam a Gysev Zrt.-vel, így a vasúttársaság 2030 végéig üzemeltetheti kibővült magyarországi hálózatát.

Az olasz versenyhatóság szerint a cég visszaélt a piaci erőfölényével. Mi történt? A Ryanair 256 millió eurós bírságot kapott az olasz versenyhatóságtól, mert visszaélt piaci erőfölényével, és megpróbálta megakadályozni, hogy az online utazási irodákon keresztül lehessen a járataira jegyet venni – írja a The Guardian. Mit mond a Ryanair? A Ryanair

A romániaiak csaknem fele kevesebbet tervez költeni az idei téli ünnepek alatt, mint tavaly – derül ki az Avangarde közvélemény-kutatásának kedden ismertetett adataiból.