Nemcsak a távozó igazgató papírmása okozott meglepetést, hanem az is, hogy az irodákat kiürítették, a számítógépekről pedig minden adatot letöröltek. A polgármester szerint az átadás-átvétel botrányba fulladt.
2019-ben támogatói okiratot írt alá a várfürdő a Magyar Turisztikai Ügynökséggel, melynek értelmében 3,2 milliárd forintos projekt finanszírozására kaptak ígéretet 90 százalékos támogatási intenzitás mellett. A projekt több ütemből állt, melyeknek célja a kapacitásbővítés és szolgáltatási minőség emelése volt. Az első részben megvalósult a gyerm
Míg az ingatlanpiaci boom első hullámában Budapesten volt nagyobb élénkülés a lakáspiacon, az év második felében inkább az agglomerációban erősödött a kereslet - derül ki az egyik ingatlankereső portál adataiból. Budapesten novemberben 1 százalékponttal mérséklődött az éves drágulás üteme, ugyanakkor van három kerület, ahol egy év alatt harmadával
Az RTL Híradó megkereste a hivatkozott kiadókat, akik cáfolták a publikációk létezését. A szövegben elcsúszott táblázatok és hangulatjelek is az AI-gyártmányra utalnak.
Panyi Szabolcs újságíró volt kíváncsi a részletekre, de nem járt sikerrel. A két évvel ezelőtt kötött olaj- és gázipari együttműködés részletei így rejtve maradnak a nyilvánosság elől.
A TISZA Párt elnöke szerint 350 ezer ember állt ki a nyíregyházi állatkert-igazgató mellett a fideszes támadások után. Magyar Péter állatkertfejlesztési programról és ivartalanítási és menhelyfejlesztési akciótervről is beszélt a képviselőjelölttel.
Kovacsics Imre 18 és fél évig vezette az agárdi fürdőt. A Telexnek azt mondta, úgy érzi, méltatlanul kellett távoznia, ezért hagyta ott maga helyett a kartonpapírfigurát.
Komplett egészségügyi rekonstrukció zajlik országos méretben, ennek részeként újulhatott meg a zuglói Mazsihisz Szeretetkórház – jelentette ki a miniszterelnök szerdán a felújított intézmény átadásán.
Jövő február közepéig érkezik meg a pénz a számlákra, ami sok családnak óriási segítség. Ugyanakkor szigorú feltételek is vannak, aminek meg kell felelni, különben ugorhat a pénz.
Az elmúlt napokban magát Orbán katonájaként jellemző műsorvezető beszélget majd a miniszterelnökkel szombaton. Erős a gyanú, hogy az eddig beérkezett kérdések közül nem mindegyik fog elhangzani.
Brüsszelben szerdán megállapodtak a vezetékes és LNG-gázra is vonatkozó, jogilag kötelező tilalomról. A lépcsőzetes kivezetés már heteken belül új szabályokat hoz a gázpiacra.
Szijjártó Péter brüsszeli sajtótájékoztatóján beszámolt arról, hogy az Európai Bizottság, az Európai Tanács és az Európai Parlament politikai egyezségre jutott abban, hogy kitiltják az EU-ból az orosz kőolajat és földgázt 2027 második felétől, a földgázt szeptembertől, a kőolajat az év végétől. A jogi harcot Budapest Pozsonnyal együtt kívánja megví
A miniszterelnök szerint szó sincs arról, hogy a kormány háborúzna a fővárossal, és azt ígérte: a fővárosi dolgozók fizetését ki fogja fizetni. A főpolgármester szerint Baranyi a nap hőse.
A Magyar Fordítók és Tolmácsok Egyesületének elnöksége állásfoglalást akart kiadni, miután az Orbán Viktort Moszkvába kísérő orosz-magyar tolmács félrefordította Vlagyimir Putyin szavait. Az egyesület elnöke azonban nem akarta ezt.
Ha a főváros nem tudja kifizetni a BKV-dolgozók fizetését, a kormány megteszi - ígérte meg Orbán Viktor Baranyi Krisztinának a rögtönzött találkozójukon.
A Győri Ítélőtábla jogerősen, teljes egészében elutasította a GOMI Kft. Velence Város Önkormányzatával szemben benyújtott, 732 millió forintos kártérítési követelését – tudatta a város a közösségi oldalán.
A pártválasztók között 43-35 az arány a TISZA javára. A Mi Hazánk és a Kutyapárt is simán bejutna a parlamentbe. A DK viszont a kiesés szélén táncol a friss mérés szerint.
A ferencvárosi polgármester a főváros pénzügyi csődje miatt kért tárgyalást a miniszterelnöktől. A kormányfő válasza mindenkit meglepett, és egyben komoly üzenet is Karácsony Gergelynek.
Közmunka, megfosztottság, ragadós padló: a szegénység miért az egész társadalom problémája, miért nem csak a szegényeké? Fontos gondolatok a Magyarország jövő időben újabb adásából.
Az adventi időszaktól új néven, jóval több szolgáltatással vehető igénybe a MÁV-csoport térképes útvonaltervező és járatinfó szolgáltatása, az egykori EMMA mostantól a tavasszal bemutatott új applikációhoz illeszkedő MÁVPlusz néven üzemel tovább, a weboldal is a mavplusz.hu címen érhető el - közölte a MÁV csoport szerdán az MTI-vel.
Tovább emeli a kormány a pedagógusok bérét, jövőre 936 ezer forint lesz az átlagfizetésük – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter Facebook-oldalán szerdán.
A szombat délutáni, esős idő miatt a vár lovagtermébe költöztek a fellépők, akik egymás váltva mutattak be különböző produkciókat az érdeklődőknek. Ez esemény már egy új időszakot jelzett, hiszen szombatonként a Gyulai vár ingyenes adventi programoknak ad otthont. Illikné Kukla Ildikó elmondta, egy átlagos szombathoz képest jóval többen jelentek
Budapest nem a főpolgármester, hanem a nemzet fővárosa, mindannyiunké. Ha a budapesti vezetés nem tudja kifizetni a BKV dolgozók fizetését, majd mi megtesszük. Békesség van! – írta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Facebookon egy videójához.
A Fővárosi Önkormányzat tájékoztatása szerint idén már fizetős lesz a parkolás Budapest közterületein a két ünnep közötti munkanapokon, vagyis december 29-én, 30-án és 31-én. A főpolgármester szerint a döntés hátterében egy nagyon erős lakossági nyomás is áll.
Az elemző egy profi szoftverrel nézte meg a sokat vitatott iratot, és alig talált egyezést a magyar gazdaságról szóló más forrásokkal. A mindössze 1,1 százalékos egyezési eredmény azt sejteti, hogy az egész szöveg légből kapott lehet.
Együttműködési megállapodást kötött a Békés Vármegyei Kormányhivatal a Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesületével. Takács Árpád főispán a szerdai, békéscsabai eseményen kiemelte, a kormányhivatal az elmúlt kilenc évben társadalomszervező funkciót valósít meg, hiszen nemcsak többek között hatósági, ellenőrző, engedélyező, vagy tiltó szerepkört
A facebookos hirdetések megszűnése párhuzamos univerzumokat nyitott, és digitális polgári Netflixet teremtett a magyar politikában, de a Lájkbajnokság Philosoraptortól az einsteini gravitációs idődilatációig mindent bevet, hogy követni tudja az eseményeket. Legyen-e ByeAlex után drograzzia Deutsch Tamásnál is, ez itt a kérdés.
"Ami most van, jó, ahogy van, nem szabad változtatni semmin! Nem nyúlunk semmihez, ami jól működik, jó, oké?" – hangzik el a Rádió 1 műsorvezetőjétől a Facebook-videójában.