Vadai Ágnes azután fordult Pintér Sándorhoz, hogy a Direkt36 A dinasztia című filmjében a klub egyik alkalmazottja arról beszélt, illegális szerencsejáték folyik a klubban.
A kétszeres Oscar-díjas színészt és írót, Gene Hackmant és feleségét, Betsy Arakawa zongoraművészt szerda délután holtan találták a Santa Fében lévő otthonukban - írja a santafenewmexican.com.
Magyar Péter szerint amikor a volt főpolgármester-helyettes kitüntette a bicskei gyermekotthon pedofíliáért elítélt igazgatóját, akkor a Fideszben már tudták, hogy eljárás indult ellene.
A szerdai kormányülés döntéseiről is tájékoztatott Gulyás Gergely és Vitályos Eszter, de szóba került a Dinasztia című film, a Pride-dal kapcsolatban pedig a kormányfő véleménye az "iránytű". A Miniszterelnökséget vezető miniszter részletezte az áfa-visszatérítés és az szja-mentesség szabályait is, illetve bejelentette, kormánybiztosa nem csupán az
Krausz Gábor erőteljesen megfogalmazott nyilatkozata felszakította a két évvel ezelőtti válás sebeit. Az énekesnő válaszként már megosztott egy videót, amiben kikéri magának, hogy megcsalta volna férjét a házasságuk alatt. Követői azzal vádolták meg, hogy nem őszinte az érzelmi kifakadása. Erre reakcióként érkezett Tóth Gabi legújabb, drámai hangul
László András EP-képviselő lesz a kormány USAID-et vizsgáló kormánybiztosa. A miniszter szerint nem fognak kitiltani magyar állampolgárokat külföldi pénzek elfogadása miatt, de a kettős állampolgároknál ez felmerülhet. Onnan tudja, hogy a Megafon nem kapott külföldről pénzt, hogy a Megafon ezt mondta. Profitkorlátozást vezetnek be az élelmiszercége
Szerdán ismét kormányülést tartott Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével a kabinet. A hétvégi kormányfői évértékelőn már több intézkedést bejelentettek, amelyek részleteiről további tájékoztatás várható, így a nyugdíjasok áfa-visszatérítéséről, valamint a többgyermekes anyák szja-mentességéről. A ma megrendezésre kerülő kormányinfón bejelentették
A gyermekek fejlődéséhez való jog minden más jogot megelőz majd, alkotmányban rögzítik ezt az elvet. Vagyis a véleménynyilvánítási és a szólásszabadság, vagy épp a gyülekezési jog hátrébb szorulhat.
Palácsik-Ráthonyi Tímea (sokan még Vajna Tímea néven ismerik Andy Vajna egykori feleségét) néhány napja számolt be róla, hogy megszületett első gyermekük, Ben, akit egy béranya hordott ki. Közben Tímea várandós lett, és második gyermekük körülbelül fél év múlva látja meg a napvilágot. Sokan kételkedni kezdtek, mert még a tavaly év végi fotókon sem
Tovább romlott a levegő minősége az országban, a szálló por miatt már az ország jelentős részében veszélyessé vált a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) honlapján csütörtökön közzétett, az előző napi méréseket ismertető térkép szerint.
Őrsi Gergely polgármester szerint nem kérdőjelezik meg a szolidaritási hozzájárulás létjogosultságát, de úgy gondolja, fontos, hogy mindenki megismerhesse, milyen fejlesztéseket indítanak ebből.
Szerda este Boldog Apor Vilmos gyulai plébánosról, győri püspökről szólt Szappanos Gábor történész előadása az Almásy-kastély Stefánia szárnyában. A Múzeumi Szabadegyetem programsorozat legújabb eseményének aktualitását az adta, hogy Apor Vilmos 1892-ben február 29-én, vagyis majdnem napra pontosan 133 éve született. A közel másfél órás rendezvény
A miniszter hangsúlyozta, hogy a kilépés sem jelentené automatikusan, hogy az ország függetlenné válik az ICC joghatóságától, hiszen az uniós területen továbbra is érvényes marad a bíróság jogköre.
A volt vezérkari főnök állítólag többször használta magáncélra a szolgálati helikoptert. Nemcsak a feleségét látogatta azzal, hanem focimeccsekre is járt vele.
Február közepén elindult és március végéig tart a nevezés az idei Brillante nemzetközi pálinka- és párlatversenyre, hívta fel a figyelmet a Varga-Bora Tímea főszervező. A 2025-ös Gyulai Pálinkafesztivál programja is összeállt, a nyár első hétvégéjén rendezik a népszerű eseményt. Február közepén megkezdődött a nevezés a 2025-ös Brillante nemzetköz
Szijjártó szerint "egy-két fanatikus tagállam állandóan nukleáris szankciókat akar, míg a Biden-adminisztráció utolsó rúgásával szankciós listára helyezte a Paks II. beruházást".
László András havi több mint egymilliót kapott a Megafontól, Apáti Bence új Megafon-szerű mozgalmában is részt vesz, most pedig EP-képviselőként lett USAID-ügyi kormánybiztos, és indul el Amerikába.