A gyalogos- és kerékpáros híd építésének még vannak akadályai, de ha elkészül, több tízezer ember számára jelenthet egyszerűbb útvonalat a kikapcsolódási lehetőségekhez az Óbudai-szigeten.
2025. márciusban a fogyasztói árak átlagosan 4,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, februárhoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Pilinszky 100 címmel a költő születésének 100. évfordulója alkalmából vándorkiállítást állított össze a Kertész Imre Intézet. Ezt a 15 roll-upból álló tárlatot Gyulára is elhozták, a helyszínt az Erkel Ferenc Művelődési Központ első emeleti aulája biztosította. A gyulai kiállítás másik aktualitása a húsvéthoz kapcsolódik. Pilinszky János költésze
Skrabski Fruzsina posztolt fotót arról, hogy az IKEA szivárványos táskáján ez a felirat lógott: "Utolsó lehetőség, hogy megvásárold. Ezt a terméket már nem gyártjuk."
A belga kibervédelmi központ komolynak tűnő közleményt adott ki, amit több magyar lap is átvett. Pedig az egész csak egy áprilisi tréfa volt – benézte a Magyar Távirati Iroda is.
Hadházy eredeti célja az volt, hogy 24 órán át fognak tüntetni az Erzsébet hídon, de a rendőrség nem engedélyezte ezt. Ugyanakkor megszerezte fellépőnek a direkt politikai szerepet nemigen vállaló színészt.
2025. július 1-jétől az energiaszolgáltatók és a hálózati elosztó társaságok a lakossági fogyasztónak nem minősülő felhasználók energiaszámláit kizárólag elektronikus formában bocsáthatják ki, függetlenül attól, hogy egyetemes szolgáltatás keretében, vagy versenypiacról vételezve szerzik be az energiát. Ettől a dátumtól az MVM társaságai is csak e-
A kisvárdai polgármester egy 25 milliós VW Touareget nézett ki magának szolgálati autónak. Az új kocsi mellé sofőr is jár, pedig munkahelye csak egy saroknyira van.
Kicsikartuk a minisztertől a választ, hova kerülnek a fertőzésben érintett szarvasmarhák a dunakiliti és darnózseli telepről. Nyolcvan kilométerrel arrébb.
Az OTP a bankkártyák idén május 1-je és 2026. április 30-a közötti díját 700 forinttal csökkenti - jelentették be. A lakossági bankszámlák és betéti kártyák díját működési vagy inflációs okból nem emelik 2026. június 30-ig.
Az általános iskolákba az idén április 10-11-én lehet beiratkozni, az óvodai beiratkozás április 20-tól május 20-ig tart - közölte az Oktatási Hivatal.
"Mi nem elherdáljuk, hanem a jövőbe fektetjük az uniós forrásokat. Hiszünk abban, hogy ha Magyarország versenyképesebbé válik, az egész Európai Unió is megerősödik" - mondta Navracsics Tibor "A kohéziós politika jövője" konferencián.
Nincs újabb kitörés a ragadós száj- és körömfájás vírus kapcsán, a betegség megállítása érdekében azonban további szigorításokról döntött az állategészségügyi operatív törzs.
Újra gyűlést jelentettek be kedden 17 órától 22 óráig az Erzsébet hídra, ezért jelentős fennakadásokra kell számítani a közlekedésben - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
Kollár László Péter és Erdei Anna sem ért egyet Orbán Viktor poloskabeszédével, de nem feltétlenül tartják mindketten jó ötletnek a tudósok kivonulását.
A tiszakürti kisbolt megcsinálta, az árak lefelé, a színvonal felfelé megy - posztolta Orbán Viktor a Facebook oldalán, miután Gyopáros Alpárral ott járt.
Miskolcon folyik el a legtöbb víz, de az országban mindenhol több, mint a fejlett államok átlaga. Felújítani most - 2023-as tempóval - 280 év lenne, a Bakonyban csak 47, de másutt 10 000.
"Megállapodtam a Bankszövetséggel: csökkentik a banki díjakat és erősítik a tájékoztatást" - jelentette be Varga Mihály jegybankelnök a Facebook-oldalán.
TalentFactory - "tehetség gyár" - kezdte meg a működését a BMW Group Gyár Debrecen duális szakképzési programja keretében - jelentették be a gyár és a város vezetői a helyszínen.
Január óta csak központi engedéllyel jelentkezhetnek a pedagógusok iskolaigazgatói képzésre, amely az igazgatói kinevezés előfeltétele. A korábbi hét év helyett már ötévente kötelező részt venniük képzéseken, a meghirdetett 104 képzés közül legalább harminc olyan van, amelynek központi célja a nemzeti öntudat és a hazafias nevelés fejlesztése.
A ragadós száj- és körömfájás vírusfertőzés miatt szombat óta szünetel a határforgalom egyes határátkelőhelyeken, a működő határátkelőhelyeken hosszabb várakozási időre lehet számítani – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság vasárnap.
Kedden a Magyarország Kormánya által elindított, 65 év felett ingyenesen igénybe vehető Gondosóra programról tartottak sajtótájékoztatót Békéscsabán, a kormányhivatal központi épületében. Az óraként karra csatolható jelzőkészülékkel egy olyan szolgáltatás érhető el, amelynek célja, hogy a felhasználók szükség esetén egyetlen gombnyomással jelezhess
A gyulai önkormányzat az idén is csatlakozik a Millió lépés az iskoládért elnevezésű országos kezdeményezéshez. Görgényi Ernő polgármester kedden, a Bay Zoltán iskolában tartott sajtótájékoztatón beszámolt a tavalyi sikerekről, amikor a gyulavári diákok kimagasló eredményeket értek el, és a szerencse sem kerülte el az intézményt. Százhuszonkilenc
Demonstráció miatt az Erzsébet hídon át közlekedő buszok útvonala jelentősen módosul kedd délutántól szerda hajnalig - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Gyárfás Tamás leginkább azt hangsúlyozta, hogy az elsőfokú ítélet ténybeli tévedésekre épült, valamint hogy két elkülönült beszélgetés részeit mesterségesen összemosták, és ebből vontak le téves következtetéseket. Az egykori médiavállalkozó szerint már 1996 októberétől nem volt konfliktusa Fenyő Jánossal.
A tiltakozók egyértelmű üzenetet küldtek: ha nem veszik figyelembe az érdekeiket, politikai következményekkel is számolni kell. A hatóságok végül Bábolnát jelölték ki új helyszínnek.
Bábolnát másodszor hagyták ki a döntéshozatalból, a kisbajcsi 1700 leölt marha után hozzájuk kerül a dunkakiliti és darnózseli telep 3500 teteme. Mindezt a sajtóból tudták meg, nem sokkal később rendkívüli testületi ülést hívott össze az alpolgármester.