2025 szeptemberétől módosul az óvodai nevelés rendszere. Fontos, hogy minden utolsó óvodai évében lévő gyermek napi szinten részesüljön iskolai felkészítésben – mondta el az InfoRádióban a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára.
Nem tartják valószínűnek a híradónknak nyilatkozó szakértők, hogy a hazánkban 50 év után újra megjelenő száj- és körömfájás vírusát kémcsőben, mesterséges körülmények között hozták létre.
Szombat reggel 3,3 magnitúdójú földrengés volt a magyar-szerb-román hármashatár közelében - közölte HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma és a Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel.
"Amikor nőként lehetek ilyen koszos, csúnya, antipatikus, azt élvezem, mert ezzel pont ellene megyek annak a képnek, amit elvárnak tőlünk" – mondta a Hunyadi sztárja.
A németek U-1206 nevű tengeralattjáróját szó szerint lehúzták a vécén. A búvárhajó 1944. március 16-án állt szolgálatba, és néhány héttel a II. világháború európai lezárása előtt, 1945. április 14-én veszett a tengerbe egy rosszul levezényelt vécéöblítés miatt.
A Tisza Párt vezetője szerint a miniszterelnök ezzel külföldi uzsorások kezébe játszaná a magyar jövőt, eladósítva Magyarországot és gyűlöletet keltve magyar és magyar között.
Hatvanéves korában meghalt Tiffán Zsolt, Baranya vármegye egykori országgyűlési képviselője, a Baranya Vármegyei Önkormányzat volt elnöke, kormánybiztos, elismert borász és vendéglátó.
Magyar Péter szerint erre azt az utasítást adta Orbán Nagy Márton miniszternek, hogy 20 ezer darab 250 ezer eurós letelepedési kötvényt bocsássanak ki.
Szerinte addig kell visszatartani a pénzeket, amíg Magyarország nem csatlakozik az Európai Ügyészséghez. A képviselő szerint aljas a tiszás Kollár Kinga ellen indított fideszes kampány.
Takács Péter egészségügyi államtitkár a kórházszövetség éves konferenciájának záróeseményén tartott beszédet. Többek között kifejtette, már felkészült, hogy a politikai támadások célkeresztjébe kerül, mivel jövőre a parlamenti választások egyik fő témája az egészségügy lesz. A hamarosan induló időpontfoglalási rendszerről is beszélt, de beismerte,
Az Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkára tartott lakossági fórumot Töröcskén. A Szigetvárt Kaposvárral összekötő 67-es gyorsforgalmivá fejlesztése volt a téma, a környéken élők ugyanis féltik a nyugalmukat és a természetközeli lakóhelyüket.
Hat év után távozhat a tévécsatorna éléről Pavel Stanchev - legalábbis felreppent a hír, amelyet nem kommentált a TV2 a Media1 megkeresésére, mondván, iparági pletykákra nem reagálnak.
A független országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán védte meg Kollár Kingát, a Tisza Párt EP-képviselőjét, akinek kijelentését a Fidesz és a kormánymédia
Aki a magyar törvényeket és a magyar szabályokat nem tiszteli, annak semmilyen szinten nem kell Magyarországon maradnia - hangsúlyozta a belügyminiszter a 17. Magyar Jogászgyűlés zárónapján, szombaton Balatonalmádiban. Pintér Sándor többek között azt is kiemelte, hogy a magyar munkahelyek azok első sorban a magyaroké.
A TISZA Párt elnöke azt kérte az emberektől, hogy kerüljék el "a propagandabohócok mai 15.00 órás tüntetését, amit azért tartanak, hogy még több uniós forrást ellophassanak".
Bayer Zsoltot nem hagyta nyugodni, hogy a Tisza EP-képviselője, Kollár Kinga arról beszélt, az EU-s pénzek visszatartásának pozitív hatása is van, ezért tüntetést hirdetett a Millenárisra, ahol Gulyás Gergely miniszter a beszédében hazaárulózott. Menczer Tamás előbb a tündéri feleségéről beszélt, majd újra kicsizett egyet.