Az InfoRádió értesülése szerint újabb Győr-Moson-Sopron vármegyei állattartó telepen jelenhetett meg a ragadós száj- és körömfájás vírusa. Rábapordány polgármestere, Visy László arról tájékoztatott, hogy egy helyi tehenészetben a betegség tüneteit észlelték egy állaton. A vérmintát Budapestre szállították, most vizsgálják.
Csütörtökön, valamint április 22-től 25-ig (keddtől péntekig) iskolaszüneti menetrend, április 18-án (pénteken), illetve április 20-án és 21-én (vasárnap és hétfőn) ünnepnapi, illetve munkaszüneti napi menetrend, április 19-én és 26-án (szombaton) szombati, április 27-én (vasárnap) vasárnapi menetrend lesz érvényben a fővárosi közösségi közlekedésb
Befejeződött a TAL nevű európai kőolajvezeték bővítése, így Csehország története során először immár teljesen függetlenedni tudott az orosz kőolajtól – jelentette be csütörtökön Petr Fiala miniszterelnök a közép-csehországi Nelahozeves településen található kőolajelosztó központban.
Egy öt éves ciklusban a pedagógusoknak 120 kreditet kell szerezniük továbbképzéseken. Ezzel kapcsolatban fontos újdonság, hogy a továbbképzési programot egy tanévre kell készíteni és nem két, hanem egy intézményi szabályozó dokumentumot kell készíteni. A fórumon a továbbképzéssel kapcsolatos változások gyakorlati oldaláról is hangzott el előadás.
A Tisza Párt politikusa szerint megalázó körülmények között kezelik a betegeket. Az államtitkár visszavágott, szerinte politikai haszonszerzésről van szó.
Pénzbüntetésre ítélte a magyar bíróság azt a két francia fiatalt, akik letépték és Dunába hajították a Netanjahu látogatása miatt Lánchídra kitett izraeli zászlókat.
Nagypénteken még több hullámban várható zápor, zivatar és a hőmérséklet is kissé visszaesik, de ezt követően nagyrészt napos, kora nyárias idő várható a húsvéti hosszú hétvégén, 20-26 Celsius-fok feletti maximumokkal - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Nagycsütörtökön is megtartják a Kormányinfót, Gulyás Gergely és Vitályos Eszter mellé ezúttal Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter is csatlakozik. Kövesse nálunk élőben!
Nagy Mártont "felidegesítette" az ÁSZ jelentése az MNB alapítványainak működéséről. A nemzetgazdasági miniszter a 2026-os költségvetés friss tervszámaival érkezett. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő most tájékoztatja a nyilvánosságot a hétközi kormányülés döntéseiről. Előbbi ígéretet tett arra, ho
Nagy Márton a kormányinfón bemutatta a 2026-os költségvetés fő számait. Szerinte mindenkit felidegesítene, ami az ÁSZ jelentésében van, és nem kívánja kommentálni az ügyet, mert még folyamatban van a vizsgálat. Gulyás azt ígérte: a választásig már nem írják át a választójogi törvényt. Kormányinfó, percről percre.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai kormányinfón részletesen ismertette a kormány legfrissebb döntéseit és a 2025-ös költségvetési tervezet legfontosabb irányvonalait. A sajtótájékoztatón Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter is részt vett.
Bábolna lakossága meg fogja akadályozni, hogy újabb állattetemeket földeljenek el a településen a ragadós száj- és körömfájás elleni védekezésre hivatkozva – mondta az InfoRádióban a település polgármestere. Horváth Klára leszögezte, ha szükséges, lezárják a Bábolnára vezető utat.
Az EP delegációja három napig vizsgálódott Magyarországon. Nemcsak óvatosságra intették őket, tokokat is ajánlottak nekik. A Politico szerint a magyar hírszerzés 2015 és 2017 között uniós tisztviselőket figyelt meg.
A nemzetgazdasági miniszter korábban a jegybank alelnöke volt, ezért több kérdést is kapott a csütörtöki kormányinfón az MNB-alapítványok botrányával kapcsolatban.
Döbbenetes felfedezést tettek a kecskeméti régészek a bugaci gyermekmészárlás kapcsán: újabb tinédzserek csontvázaira bukkantak az Árpád-kori Pétermonostorának területén, akiknek testét a tatárok kötözve dobták az árokba. A leletek nemcsak a mészárlás borzalmairól, de a magyarok hosszan tartó ellenállásáról is árulkodnak, és átírhatják, amit eddig
Bár a Nébih hivatalosan még nem jelentette be, ismét felütötte a fejét a ragadós száj-és körömfájás járvány: a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rábapordányban jelent meg a fertőzés egy olyan telepen, ahol sertéseket és marhákat tartanak.
A "nagytakarítás" kifejezés már március 15-én elhangzott Orbán Viktor beszédében is. Lázár János szerint elfogadtak egy Alaptörvény-módosítást "ezzel összefüggésben".
A múlt héten enyhén emelkedett a koronavírus örökítőanyagának országos átlagkoncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).
2025-ről eddig elmondható, hogy magas foglaltsággal üzemel Gyula legnagyobb szálláshelye. Boros Zoltán igazgató kiemelte, egy ilyen kiemelt időszakban, mint a húsvéti hosszú hétvége, amikor sok családnál, vendégnél az utazás kerül a fókuszba, akkor nem is lehet más a szállodában, mint teltház. Az igazgató kiemelte, a húsvéti időszakra 2024 decemb
A csütörtöki kormányinfón Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az ATV kérdésére válaszolva elmondta, hogy javasolni fogja az árréstop kiterjesztését a pipere- és háztartási termékekre is.
A miniszter arról is beszélt a kormányinfón: nem elégedett azzal, hogy a friss adatok szerint a reálkeresetek csak 3,5 százalékkal nőttek egy év alatt.
A húsvéti hosszú hétvégén az InfoRádióban hallható lesz mások mellett Palkovics László, Magyar Levente, Csicsmann László, Palócz Éva, Hankó Balázs, Bodrogi Gyula, Zacher Gábor, Bán Mór és Fabiny Tamás.
A Politico szerint az utóbbi években Budapest fokozott uniós ellenőrzés alá került, miután kiderült, hogy a hatóságok kémprogramokat vetettek be ellenzékiekkel és civil szereplőkkel szemben.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.