A KöBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület bejelentette, hogy összhangban a Nemzetgazdasági Minisztérium törekvéseivel, önkéntes alapon 30 százalékkal csökkenti a személyautókra vonatkozó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (KGFB) minimumdíját.
Elfogadta az Országgyűlés az anyák kedvezményeiről szóló, kormánypárti képviselők által kezdeményezett törvénymódosításokat kedden, így idén októbertől a háromgyermekes anyák, jövőre pedig a 30 éven aluli egygyermekesek és a 40 éven aluli kétgyermekesek kapnak szja-mentességet, illetve adómentes lesz a gyermekgondozási díj (gyed), az örökbefogadói
Húsvétot követően a május 1-jét magában foglaló hosszú hétvégére is erősítéssel készül a MÁV-csoport; mindenütt, ahol szükséges, több jármű és nagyobb kapacitással közlekedik ebben az időszakban.
A május 1-jét magában foglaló hosszú hétvégére is erősítéssel készül a MÁV-csoport; mindenütt, ahol szükséges, több jármű és nagyobb kapacitással közlekedik ebben az időszakban - közölte a társaság honlapján kedden.
Az önkormányzat egy hajmeresztő példán mutatta be, hogyan lett egy év alatt egy házból hat különálló lakás, és hogy eszközök híján milyen szélmalomharcot vív a jelenség ellen. Az önkormányzat szerint az átépítés szabálytalanul történt, ezért a lakók és a kormányhivatal ellen is eljárást indítottak.
Bodó Richárd és Rodríguez Álvarez Pedro nélkül, viszont Pergel Andrejjel készül a szlovák és finn válogatott elleni Európa-bajnoki selejtezőkre a magyar férfi kézilabda-válogatott.
Hétfő délután Gyulára érkezett az Integrált Jogvédelmi Szolgálat gyermekjogi rajzpályázatának díjnyertes alkotásait bemutató vándorkiállítás. A művelődési központ emeletén nyílt tárlat a gyermekek szemüvegén keresztül mutatja be a digitális világ veszélyeit. Laszli Soma zongorajátékával kezdődött hétfő délután a művelődési központban a Gyermekjog
Erről is dönt szerdán a Fővárosi Közgyűlés. Vitézy Dávidék a Mediánnal kutatást is készíttettek a kérdésről: a többségnek se a sétálóutcákkal, se az éjszakai nyitvatartással nincs problémája. Most már a kerület is támogatja a gyalogosbarát Belső-Erzsébetvárost.
A rendőrség a szolgálati kutyái utánpótlása érdekében kutyakiválasztási eljárást tart május 12-én 9 és 12 óra között a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Dunakeszi telephelyén, ahová olyan kutyák bírálatra felvezetését várják, melyek megfelelnek a feltételeknek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata kedden a police.
Jövő keddtől ismét Magyarországon készítenek 360 fokos utcaképeket a Google különleges kamerarendszerrel felszerelt autói - közölte a Google kedden az MTI-vel.
Folytatódik a tavaszi hídmosási program, szerda éjszaka a Szabadság híd mosása következik – közölte a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. FKF köztisztasági Divíziója kedden az MTI-vel.
A kormány minden eszközt bevet annak érdekében, hogy ellehetetlenítse a Tisza Párt indulását a jövő évi választáson – ezt állítja Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a YouTube-ra feltöltött videójában.
Nehéz olyan nyugdíjjal kapcsolatos adatot találni, ami bizakodásra adhatna okot. Farkas András nyugdíjszakértő az ATV-ben vázolta a magyarországi idős emberek anyagi helyzetét.
A helyi önazonosság védelméről szóló törvénytervezet társadalmi egyeztetése során a legtöbb vitát az ingatlanszerzés korlátozásának bevezetése okozta, így "ez az elem akár ki is kerülhet a törvényjavaslatból" - közölte a közigazgatási és területfejlesztési miniszter kedden a budapesti Károli Gáspár Református Egyetemen rendezett lakáspolitikai fóru
Schmidt Mária a Látószög blogon fejtette ki véleményét a bucsai vérengzésről. Szerinte a holttesteket manipulálták, és az ukránokat terheli a felelősség.
A szokásosnak mondható, pótszékes telt ház várta hétfő este Gyulán Uzsalyné Pécsi Ritát. A neveléskutató a katolikus közösségi házban Vigyázat, sodródásveszély! címmel beszélt a hallgatóságnak a döntésképesség fejlesztésének fontosságáról, és annak lehetőségeiről. A szakember számos olyan gyakorlati tanácsot osztott meg a hallgatósággal, melyek has
Jelentősen, mintegy 40 százalékkal nőtt a lakáscélú és szabad felhasználású lakossági jelzáloghitelek kihelyezett összege az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest - derül ki a Független Pénzügyi Közvetítők Országos Szövetségének (FPKOSZ) felmérésből. A közvetítői piac 85 százalékát lefedő szakmai szervezet adatai szerint a márciusb
Tinédzsereket kérdeztünk a parlament döntéséről. Vannak, akik remegő kezekről és függővé váló ismerőseikről meséltek, mások most inkább betáraznak, mert hiányozni fog nekik az ital.
A háztáji kertgazdálkodás kulcsszerepet tölt be az egészséges és kiváló minőségű élelmiszerek előállításában – hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter a Provident és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet által rendezett keddi konferencián, az Agrárminisztérium közlése szerint.
Az Orbán-közeli milliárdos ezt már régen megcáfolt oroszpárti hazugságokkal és a putyinista propaganda által terjesztett, bizonyíték nélküli állításokkal próbálja alátámasztani.
"Elnök úrnak nincs tudomása róla, hogy bárki felvételeket készített volna, de nyilván az eddigi kormányzati és titkosszolgálati akciókat látva, ez sem zárható ki" - közölte a TISZA Párt.
Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós, 2025. május 29-én elindul a Nemzetközi Űrállomás fedélzetére - jelentette be kedden a Facebookra feltöltött videójában Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos.
Az Oroszország-szakértő "kifejezetten butának" minősítette Schmidt megszólalását, aminek a célja, hogy ne a konstruktív magyar-ukrán párbeszédről szóljanak a mai hírek.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Lázár János építési és közlekedési miniszter Nagykőrösön tartotta ötödik utcafórumát kedden. Ezúttal is megjelentek tiltakozók, a miniszter megköszönte a "kitüntetett figyelmet".
A veszprémi Sportolj Velünk SE sportolói remekeltek a Szekszárdon megrendezett 10 000 méteres magyar bajnokságon: Palkovits István, Szirbek Albert, Varga Gréta és Vastag Nóra is aranyérmes lett.