Annak a rendezvénypajtának a helyét mutatja ezeken a felvételeken Kónya István gyulai alpolgármester, melynek hamarosan megkezdődhet a kivitelezése. A Wesselényi-tó partján egy olyan, közösségi célokat szolgáló létesítményt alakítanak ki, mely jól szolgálhatja majd az itt kikapcsolódni vágyókat. A város képviselő-testülete a TOP program pályázati k
Szerda délben kinyíltak a fotocellás ajtók a veszprémi Praktiker áruházban, a sorokat pedig rögtön több száz vásárló lepte el. Az ismert barkácsláncnak a veszprémi a huszonharmadik üzlete az országban, viszont több szempontból is zászlóshajónak szánják a hazai piacon. Ott voltunk a nyitás előtti pillanatokban, cikkünkben pedig bemutatjuk, hogy mire
Egy pártvezető indulatosan számon kérte a jegybank egyik hölgy munkatársát. Az ügy az Opus Global Nyrt. 2023. júliusi részvény-visszavásárlási bejelentését közvetlenül megelőző időszakkal kapcsolatos, vagyis at érintett politikus a Tisza Párt elnöke. A történtekre Magyar Péter is reagált.
"Ferenc pápa szerénységével, alázatával és hitével élte mindennapjait, bíborosként és szentatyaként is" – mondta Vejkey Imre a Kdnp frakcióvezető-helyettese a Fidesz-frakció Facebook-oldalán közzétett videóban. Vejkey Imre KDNP-s országgyűlési képviselő elmondta, milyennek látta ő több személyes találkozás során a szentatyát. "Ferenc pápa szerénysé
A paneleket részben fővárosi és kerületi támogatásból, részben hitelből újíthatnák fel a lakóközösségek. Kiss Ambrus főigazgató azt is bejelentette, hogy végleg megszűnik a Budapest Brand.
"Minden nap egy jó nap arra, hogy az ember új dolgokat tanuljon. Köszönöm a sok gratulációt!" – írta közösségi oldalán a miniszterelnök politikai igazgatója.
A Széchenyi Pihenőkártya mindennapok része: a SZÉP kártya tulajdonos magyarok kétharmada havi több alkalommal is használja - derült ki egy friss felmérésből. Felhasználói népszerűsége mellett a gazdaság hajtóereje is, hiszen többletfogyasztást generál: háromból ketten többet költenek vele, mint nélküle tennék. Bár szűkebb felhasználói körrel, az eg
A miniszterelnök politikai igazgatója maga jelentette be az örömhírt. A dolgozat kapcsán korábban plágiumgyanú és összeférhetetlenségi viták is felmerültek.
A vasutasok megelégelték a rendszeres támadásokat, ezért határozottabb jogi eszközöket és fokozott rendőri jelenlétet kérnek az utasok részéről tapasztalt, egyre súlyosbodó agresszió megfékezésére – közölte szerdán a Vasutasok Szakszervezete.
Ritka természeti felfedezést tett az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósága: a park működési területén először bukkant fel a deres bikapók (Eresus hermani), egy viszonylag újonnan leírt faj. Az eddig nem ismert előfordulást a boldogkőváraljai Vár-hegyen dokumentálták április második hetében - tették közzé saját Facebook-oldalukon.
"Tíz évvel ezelőtt még élet-halál harcot vívtak itt az Isis ellen; ma pedig a világ számos országából érkeztek ide különböző vallások és felekezetek képviselői, hogy hitet tegyenek a béke és a kölcsönös tisztelet mellett" – írta Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára szer
A férfi ellen elfogatóparancs volt érvényben, emiatt keresték. Tudták, hogy veszélyes lehet és fegyvert birtokolhat, ezért a rajtaütés előtt a szomszédos lakásokat kiürítették.
A kormányzat az egyedi döntéssel nyújtható támogatások feltételrendszerének módosításával minden eddiginél több támogatást biztosít a hagyományos magyar újító szellemnek és az ebből fakadó kutatás-fejlesztési tevékenységnek - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A magyar felsőoktatás nemzeti ügy, a nemzet jövőjének egyik kiemelkedő pillére a megújult magyar felsőoktatás – mondta a kulturális és innovációs miniszter a baranyai vármegyeszékhelyen szerdán. Hankó Balázs az Egyetemek 2030 programhoz kapcsolódó országjárás pécsi állomásán hangsúlyozta: a magyar egyetemek nem itthon, hanem világviszonylatban vers
Magyar Péter, Kollár Kinga, Gyurcsányék és a Momentum brüsszeli pártjainak nagykoalíciója 2027 után is folytatná az ideológiai alapú pénzügyi zsarolást – minderről Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselőcsoportjának vezetője beszélt, miután az Európai Parlament Költségvetési Bizottsága ma a 2027 utáni keretköltségvetéssel (MFF) kapcsolatos parlamenti
Éles hangvételű vita bontakozott ki a közösségi médiában Takács Péter egészségügyi államtitkár és Kulja András orvos, tiszás egészségügyi szakértő között egy tervezett nyilvános vita kapcsán.
Idén Szolnokon rendezik meg az Országos Színházi Találkozót, mely a hazai színházi élet egyik legfontosabb ünnepe. 2025-ben is sokszínű kínálat várja a közönséget, a legjobb produkciókat idén 79 társulat 125 előadásából emelték ki. A válogatók között volt Elek Tibor, a Gyulai Várszínház igazgatója. A szakmai bírálók által ajánlott előadásokból vá
Hamarosan megtartják az orosz-amerikai tárgyalások következő fordulóját – közölte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán, szamarkandi sajtótájékoztatóján. "Hamarosan" – válaszolta az orosz diplomácia vezetője arra a kérdésre, hogy mikor folytatódnak az orosz-amerikai tárgyalások. Nem közölte, hogy a kapcsolatfelvétel milyen témában és kik köz
A napokban azt hallottam egy előadásban, hogy "a politikai hatalom legfőbb szövetségese a valóság, a valóság és nem az igazság." A megfogalmazás első hallásra meglepő, magyarázatra szorul. Szerencsére az előadó maga tette ezt meg, megindokolva a mondat első felét. Szerinte a valóság nem más, mint amit az emberek akarnak, és ezzel nem lehet szembeme
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán videofelvételt tett közzé Omri Miranról, a fogságában tartott magyar-izraeli kettős állampolgár túszról – jelentette az izraeli sajtó. Miranről ezt megelőzően mintegy egy évvel ezelőtt adtak ki felvételt, abban Keith Siegel túsz mellett szerepelt, akit azóta kiszabadítottak a fogságból. Miran a
Menczer Tamás és Szijjártó Péter pilisvörösvári fórumán váratlanul felbukkant Orbán Viktor, és kétszer is eljátszotta, hogy nem tudja Kollár Kinga vezetéknevét.
Száz kilogrammos, második világháborús légibomba került elő a városligeti hőlégballon közelében - közölte a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred a Facebook-oldalán szerdán.
A Magyarország ellen elkövetett igazságtalan politikai támadások nem maradnak következmények nélkül. Marco Rubio amerikai külügyminiszter bejelentette, hogy többek közt a hazánk elleni liberális politikai vegzálás miatt alakítja át gyökeresen az amerikai külügyminisztérium struktúráját – írta közösségi oldalán szerdán Orbán Balázs, a miniszterelnök
Témák: A rendőrség napja alkalmából szerdán ismét benépesült Békéscsaba főtere. A Szent György naphoz köthető programok az ismeretterjesztés mellett a rendőrségi munkára irányították a figyelmet. Ha minden a tervek szerint alakul, hamarosan három új rendezvénypajtát alakítanak ki Gyulán. A köz- és kültéri létesítmények közül az első a Wesselényi-tó
Óriásit harcolt a német és a magyar bajnok a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első találkozóján. Az idény egyik legjobb játékával előrukkoló Veszprém többször is vezetni tudott négy góllal, de a szívósan küzdő házigazda Magdeburg végül egyenlített. A döntés tehát a jövő csütörtöki visszavágóra maradt.
Magyar Péter már most visszaél a pozíciójával, és fenyegeti azokat, akik a piszkos ügyeit vizsgálják – jelentette ki Menczer Tamás, a Fidesz országgyűlési képviselője, a Fidesz-Kdnp kommunikációs igazgatója szerdán Pilisvörösváron. A politikus a Fidesz országjárásán rendezett fórum előtti, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel közös sa
Idén is megtartják hagyományos évadnyitó kirajzásukat a budapesti személyhajósok: vasárnap mintegy 28 hajó indul egyszerre a fővárosi kikötőkből, hogy látványos alakzatban vonuljanak végig a Duna budapesti szakaszán – közölte a Személyhajósok Szövetsége (SZHSZ) szerdán.
Rekord évet zárt 2024-ben a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt, ami annak is köszönhető, hogy minden második külföldi turista Budapesten elmegy valamelyik fürdőbe – mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában Szűts Ildikó. A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója beszélt a belépők áráról, a felújítási tervekről és az új Duna-fürdőkrő
Az ATV Spirit szombaton délelőtt 9.45-től rendkívüli élő adással tiszteleg Ferenc pápa emléke előtt. A különkiadás keretében a nézők élőben követhetik a Szentatya temetési szertartását és búcsúztatását.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (Mkpk) tagjai misét mutattak be a hétfőn elhunyt Ferenc pápáért szerda este a budapesti Szent István-bazilikában. A szertartást vezető Veres András győri megyés püspök, az Mkpk elnöke a mise elején kiemelte: nekünk, magyaroknak különösen hálát kell adnunk Ferenc pápáért, aki számtalan alkalommal adta jelét a m