Az első negyedévben húsz százalékkal gyorsabb volt a népességfogyás, mint tavaly ilyenkor, a születések számában újabb történelmi mélypontot értünk el.
"Rajtunk, magyarokon is múlik, hogy mikor lesz Ukrajna az Unió tagja, és nekünk nem nagyon akaródzik igent mondani erre" – mondta Orbán Viktor, aki a Kossuth Rádióban újra arra hívott fel: nemet kell mondani és még most Ukrajna EU-csatlakozására.
"Rajtunk, magyarokon is múlik, hogy mikor lesz Ukrajna az Unió tagja, és nekünk nem nagyon akaródzik igent mondani erre" – mondta Orbán Viktor, aki a Kossuth Rádióban újra arra hívott fel: nemet kell mondani és még most Ukrajna EU-csatlakozására.
Pécsen tartotta negyedik Lázárinfó utcafórumát Lázár János építési és közlekedési miniszter, ahol alig lépett a mikrofonhoz, máris többen bekiabálásokkal próbálták megzavarni a rendezvényt. A demonstrálók azonban hamar megfordultak és távoztak, hiába szólt utánuk a miniszter, hogy maradjanak.
A szatymazi Postakocsi Csárda több mint egy évszázadon át várta a vendégeket. Most eladóvá vált az épület, ahol egykor vegyes hallé és pontyhalászlé illata szállt.
Komoly előrelépés történt az ukrajnai háború megoldása irányába, a tárgyalások jelenleg is zajlanak, és a következő napok nagyon fontosak lesznek – közölte Donald Trump amerikai elnök csütörtökön a Fehér Házban újságírók kérdéseire válaszolva Jonas Gahr Störe norvég miniszterelnökkel tartott megbeszélését követően. Az elnök hangsúlyozta, hogy az or
Indul a bolti eper szezonja, de kevés jobb érzés van annál, mint amikor nyár elején saját kertünkből szedhetünk friss, zamatos szamócát. Ha többféle fajtát ültetünk, nemcsak nyáron élvezhetjük ezt a fantasztikus gyümölcsöt, hanem tavasztól egészen az első őszi fagyokig is. Kósa Dániel kertészmérnökkel összegyűjtöttünk néhány hasznos tippet, amelyek
A kereskedők szerint a szabály csak ront a helyzetükön, miközben az árak már csökkennek. A kormány viszont újabb termékekre is kiterjesztené az árrésstopot.
Több mint 128 ezren rótták már le kegyeletüket a római Szent Péter-bazilikában Ferenc pápa ravatalánál – jelentette be pénteken a Vatikán. A pápa fakoporsóját szerda reggel, ünnepélyes keretek között vitték át a rezidenciájaként szolgáló Szent Márta-házból a bazilikába, ahol a hívők péntek estig fejezhetik ki személyesen tiszteletüket az elhunyt pá
A 19. NN Ultrabalaton pénteken kezdetét vette, ahol több mint 28 ezer résztvevő - csapattagok, egyéni indulók és kerékpáros kísérők - áll rajthoz. A rendkívüli népszerűségű eseményre a nevezés megnyitása után kevesebb mint három perc alatt betelt a teljes létszám.
Hamarosan végleg elbukhat Budapest egyik legfontosabb árvízvédelmi projektje. A főváros hiába kérte az uniós milliárdokat, a kormány nem siet aláírni a szükséges papírokat.
A legmodernebb konyhatechnológiának megfelelő, öt melegen- illetve hidegen tartó berendezéssel gazdagodott a napokban a Gyulakonyha. A mobil tárolókkal időt, energiát és munkaerőt is megtakaríthatnak. Akár egy ezer fős rendezvény vendéglátását is tudják biztosítani azokkal a berendezésekkel, amelyeket a napokban szerzett be a Gyulakonyha Nonprofit
Idén márciusban kevesebb mint 6000 baba született, miközben több mint 11 ezren haltak meg. A természetes fogyás meghaladta a tavalyi év azonos időszakát.
"És kész, ezzel befejeztük! Magyarország mint független állam hosszú időre megszűnik létezni" -mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádióban a brüsszeli "gyarmatosításról" egy 2026-os kormányváltás esetére, ha a Tisza győzne.
A kerékpáros infrastruktúra fejlesztéseket szorgalmazó esemény, az I bike Budapest felvonulói a Városháza parkból indulnak, ellepik az Erzsébet hidat, majd a demonstráció végén a margitszigeti Nagyréten lesz a hagyománnyá vált bringaemelés. Kádár Melinda, a Magyar Kerékpárosklub kommunikációs munkatársa arról is beszélt az InfoRádióban, milyen kísé
A kezdeményezés célja a lakhatási válság enyhítése. Ha a Fővárosi Közgyűlés támogatja a javaslatot, akkor a másfél évtizede leállított panelfelújítások is folytatódhatnak.
Az új vezetés szerint komoly visszaélések történhettek az MNB alapítványainál. A Pallas Athéné 400 milliót kapott, hogy feltárják, hová tűnhetett a közpénz.
Madárinfluenza vírus jelent meg a Békés vármegyei Szavason egy szárnyastelepen, emiatt 40 ezer állatot kellett leölni. Egy virológus szakvéleménye szerint a H5N1 altípus az emberre is veszélyes lehet.
Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, Csányi Sándor a pénteki közgyűlésen bejelentette, hogy harminchárom év után május elsejétől átadja a vezérigazgatói pozíciót fiának, Csányi Péternek.
Lakásfelújítás, duguláselhárítás, tetőjavítás – három mindennapi történet, három tragikus végkifejlet. A közös bennük: becsapott megrendelők, kontár "szakemberek", hamis számlák és elpazarolt milliók. Magyarországon 2025-ben még mindig rengeteg család szenved el helyrehozhatatlan károkat olyan vállalkozók miatt, akik a pénzt kérik, de a munkát nem