Az időskor sokaknak nagy kihívás anyagi téren, sok nyugdíjas mégis hallgat a pénzügyi problémáiról. Így viszont esélytelen, hogy segítséget kapjanak. Miért tabutéma az időskori anyagi gond? És mivel lehetne segíteni?
Megjelenik a Chery autómárka Magyarországon, a vezérképviseleti feladatokról a Grand Automotive vállalattal kötött megállapodást a kínai Chery Automobile - közölte a magyar társaság az MTI-vel.
Idén is biztosan előfordul majd, hogy leállnak nyáron a klímák a kórházakban, de a kormány hárommilliárd forintot különít el a probléma kezelésére. Erről beszélt Takács Péter az Egyenes Beszédben. Komáromi Zoltán Híradónknak azt mondta, inkább megfelelően karban kellene tartani a kórházakat, hogy ilyen ne fordulhasson elő, de a belügyminisztérium á
Április 26-án lesz nyolcvanéves Szörényi Levente Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, előadóművész, a beatkorszak emblematikus alakja, az Illés, majd a Fonográf együttes gitáros-énekese, számos rockopera, köztük az István, a király zeneszerzője. A felső-ausztriai Gmundenben született, ahová családja a második világháború utolsó napjaiban a fr
Kutatók felmérték, hogy mitől függ, hogy egy nagyszülő mennyit foglalkozik az unokáival. Döbbenetes eredményre jutottak, ami szembemegy a korábbi elgondolásokkal.
Példaképként állítják a gyulai fiatalok elé Apor Vilmos alakját. A város egykori plébánosa győri püspökként élete árán védte a hozzá menekülő lányokat, asszonyokat, életében mindig nyitva állt ajtaja a szegények előtt. Apor Vilmosról szóló dalokat, mondókákat adtak elő a vértanú püspök nevét viselő gyulai óvoda növendékei február 28-án. A gyereke
Donald és Orbán között megvan a bizalom, így el tudja képzelni, hogy az adózási ügyben akár gyorsan megtörténhet a megegyezés Budapesten Trump Jr. zárt körben azt mondta: "Magyarország a fény egyik utolsó bástyája".
Ma, szombaton helyezik végső nyugalomra Ferenc pápát, a gyászszertartás délelőtt 10 órakor kezdődik a vatikáni Szent Péter-bazilika előtti téren. A húsvéthétfőn 88 éves korában elhunyt egyházfő gyászszertartását az Ordo Exsequiarum Romani Pontificis, vagyis a római pápa temetési szertartásrendjében meghatározott módon végzik. A szertartást Giovanni
Nem honvédségi és nem magángéppel, saját költségen utazott Rómába, Ferenc pápa szombati búcsúztatására Magyar Péter - erről a politikus írt a Facebook oldalán a repülőtéren, amikor elindult.
"Isten hozta!" - Ferenc pápa magyarul köszöntötte a kis csoportot, akik véletlenül futottak össze a Szentatyával a Vatikán belső kertjeiben Nagyszombaton.
Kora reggeltől özönlenek a hívek a vatikánvárosi Szent Péter térre, hogy részt vegyenek a hétfőn elhunyt Ferenc pápa gyászszertartásán. A kordonokat fél 6-kor nyitották meg, a gyászmise és a búcsúvétel 10 órakor kezdődik. Családok, szerzetes és más egyházi személyek csoportjai éjszakától várakoztak a kordonoknál, hogy időben a szertartás helyszínén
Az Országház előtti Kossuth Lajos téren katonai tiszteletadással felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót Ferenc pápa búcsúztatásának napján.
Keressük a 15 éves NER legikonikusabb mondatát. A mai fordulóban: melyik a jobb, a meglepődő Kovács Zoltán, vagy a parasztgyereknek született Rogán Antal?
Péntektől kezdve, egy hétig látható Keresztesi Franciska kiállítása a postagalériában. A gyulai alkotó változatos technikával készült festményekkel érkezett a tárlatra. A gyulai postagalériában első alkalommal állít ki Keresztesi Franciska amatőr képzőművész. A péntektől látható kiállítási anyag egy szűk keresztmetszete az alkotó munkásságának. K
Szombaton a Dunántúlon még felhősebben indul a nap, helyenként esővel, záporral, de délutánra ott is csökken a felhőzet. Keleten több napsütésre számíthatunk, és csak elszórtan fordulhat elő csapadék. Az ország keleti felén erős, néhol viharos északi szél fújhat. Napközben 15 és 23 fok közé melegszik a levegő, estére 9 és 15 fok közé hűl vissza. Az
Magyar-amerikai kétoldalú kérdéseket, így a kettős adóztatás ügyét és az energetikai együttműködést, valamint az ukrajnai konfliktus rendezése körüli amerikai erőfeszítéseket tekintette át Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára Washingtonban Andrew Peekkel, az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács (NSC) Európáért és
Ferenc pápa temetésének napján, szombaton 9 órakor ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadás mellett felvonták, majd félárbócra engedték Magyarország nemzeti lobogóját az Országház előtt, a budapesti Kossuth téren. A kormány a szertartás napjára a nemzeti együttérzés és tisztelet kifejezéseként nemzeti gyásznapot rendelt el. Az eseményen a z
A gyászmisét Giovanni Battista Re bíboros, a bíborosi kollégium dékánja vezeti. A szertartáson 980-an koncelebrálnak, bíborosok, püspökök és papok, továbbá 200 áldoztató teljesít szolgálatot teljesít, és több mint négyezer pap van jelen.
Kifejezve tiszteletünket és hálánkat Ferenc pápa élete és munkássága iránt, Azbej Tristan a Külgazdasági és Külügyminisztérium nevében aláírta a budapesti Apostoli Nunciatúra részvétnyilvánító könyvét szombaton. A tárca üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára erről a Facebook-oldalán számolt be.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke Ferenc pápa halálának napján, húsvét hétfőn jelentette be: nemzeti gyásznappá nyilvánítják a temetés dátumát.
Ferenc pápa közvetlenségét, a szegények, a menekültek, a periférián élők iránti elkötelezettségét és a béke melletti kiállását hangsúlyozta Giovanni Battista Re bíboros, a bíborosi kollégium dékánja az egyházfő búcsúztatási szertartásán mondott homíliájában.
A képviselő pénteken azt állította, hogy a rendőrség hamis drónfelvétellel próbálta igazolni, hogy kevesen voltak a hídfoglalásán, a BRFK szerint viszont Hadházy csúsztat és ferdít.
Folytatjuk a párbeszédet és dolgozunk azon, hogy Trump elnök és Orbán miniszterelnök "már a közeljövőben személyesen át tudja tekinteni a gazdasági amerikai-magyar kétoldalú agendát" - jelentette ki Magyar Levente, a washingtoni tárgyalása után.
Rövid megbeszélést tartott Donald Trump amerikai elnök Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel szombaton a Vatikánban, és megállapodtak abban, hogy még aznap újabb tárgyalást tartanak – mondta el újságíróknak Szerhij Nyikiforov, az ukrán elnök sajtótitkára. "Az elnökök találkoztak a Szent Péter-bazilikában, a találkozó körülbelül 15 percig tartott. M
Fábián Bettina után a férfiaknál Betlehem Dávid is második lett szombaton a nyíltvízi úszók világkupa-sorozatának ibizai állomásán debütáló csillagszóró számban.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Donald Trump amerikai elnök szombat reggel Rómában találkozott, első alkalommal a februári, kudarcba fulladt Fehér Házi egyeztetésük óta. A találkozó a Szent Péter-bazilikában zajlott, közvetlenül Ferenc pápa temetése előtt, és körülbelül 15 percig tartott. A Fehér Ház közleménye szerint a megbeszélés „nagyon ere