2025. május 9. péntek

máj. 9
10:45
Videó a Sixtus-kápolnából: így vonult ki XIV. Leó pápa, miközben a bíborosok tapssal köszöntötték (SzMo)
A Vatikán által közzétett felvételen azt is láthatjuk, hogyan imádkozott megválasztása után XIV. Leó pápa.
máj. 9
11:00
A terézvárosi polgármestert is kiakasztották a Párbeszéd egyházkritikai kampányának plakátjai (444.hu)
"Lehet vitatkozni. De nem így. Nem nálunk."
máj. 9
11:06
Német nyelvből adnak számot a tudásukról az érettségizők (Infostart)
A korábbi napokhoz képest pénteken már jóval kevesebben vizsgáznak. Német nyelvből középszinten középszinten 913 helyszínen 11 096, emelt szinten 72 helyszínen 3061 vizsgázó méretteti meg magát.
máj. 9
11:09
Molnár Csaba: Ha kormányváltás lesz, a DK bent lesz a kormányban (Telex)
A párt ügyvezető alelnöke beszélt Gyurcsány Ferenc visszavonulásáról és a DK jövőjéről: várhatóan Dobrev Klárát választják meg új elnöknek, a "gyurcsányozásnak" pedig szerinte vége.
máj. 9
11:12
Molnár Csaba: Nem Magyar videója miatt időzítette csütörtökre a lemondását Gyurcsány Ferenc (444.hu)
Molnár Csaba szerint Gyurcsány Ferenc maga döntött a lemondásról, senki sem kényszerítette erre.
máj. 9
11:15
A jövő hét közepéig marad a hűvös idő (Telex)
Hajnalban az ország északkeleti részén fagy volt.
máj. 9
11:27
Ruszin-Szendi Romulusz: Nem én vagyok a nemzetbiztonsági kockázat (SzMo)
A korábbi vezérkari főnök azt állítja: törvénytelenül távolították el, és most a háborúpárti kormányzati irányt próbálják leplezni a lejáratásával.
máj. 9
11:36
Újra indul az egyszülősök és a nagycsaládosok térítésmentes üdültetése (Demokrata)
Az üdültetés több mint 200 millió forintos költségét a Pro Filii Alapítvány állja.
máj. 9
11:39
Archiválják Gyurcsány összes közösségimédia-felületét (Telex)
A DK leköszönő elnöke teljesen visszavonult a közélettől.
máj. 9
11:41
Szijjártó óvatossággal kezelendő propagandának nevezte a kémkedés miatt letartóztatott magyar ügynökök ügyét (Telex)
A külügyminiszter azt mondta, hogy ha kapnak az ügyről bármilyen hivatalos információt, akkor tudnak ezzel foglalkozni.
máj. 9
12:21
Hadházy Ákos: Befedték az egyik medencét Hatvanpusztán, így a luxi birtokon diszkrétebben pancsolhat a hazudozásban és lopásban megfáradt miniszterelnök (SzMo)
A független országgyűlési képviselő közösségi oldalán arról tájékoztatta követőit, hogy újabb beruházás készült el a hatvanpusztai birtokon.
máj. 9
12:30
Az afrikai sertéspestis elleni védekezésre is figyelniük kell a hazai állattartóknak (Demokrata)
Szlovákiában a házi sertésállományban is megjelent az ASP-vírus.
máj. 9
12:36
Buszra cserélik a HÉV-et bizonyos szakaszokon (Infostart)
Változik a H6-os HÉV közlekedése a hétvégén.
máj. 9
12:39
7 milliárd forintnál kevesebbre becsülte az állam, már 11 milliárdnál tart a bicskei vasútállomás fejlesztése (Telex)
Az indoklás szerint az orosz-ukrán háború tehet a projekt drágulásáról.
máj. 9
13:06
Mindenki véleményt mondhat az új KRESZ-ről (Infostart)
Az Építési és Közlekedési Minisztérium lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához – jelentette be Nagy Bálint közlekedésért felelős államtitkár a közlekedési kultúra napja rendezvénysorozat megnyitóünn
máj. 9
13:18
"Hazugság, baromság" Nagyon kiakadt Róna Péter a devizahitel ítélet kapcsán (ATV)
Nagy Márton és a Nemzeti Bank után Gulyás Gergely is megszólalt az Európai Bíróság devizahiteles ítéletével kapcsolatban.
máj. 9
13:21
Zajlik az ukrán–magyar titkosszolgálati háború, nemrég a honvédség lelőtt egy drónt, amit egy tokaji radar észlelt (Telex)
Komoly játszma zajlik a magyar és az ukrán titkosszolgálatok között, ennek része az állítólagos kémek leleplezése is Ukrajnában. Nem került nyilvánosságra, de nemrég a honvédség tokaji radarja a magyar légtérbe berepülő megfigyelő drónokat detektált.
máj. 9
13:30
A magyar püspöki kar máris meghívta a pápát Magyarországra (Infostart)
A Veres András püspökkari elnök nevével fémjelzett levél hálás azért, hogy Robert Francis Prevost két évvel ezelőtt eljött Ferenc pápával Magyarországra.
máj. 9
13:30
Az EB frontális támadást indított a magyar rezsicsökkentéssel szemben (Demokrata)
Magyarország és Szlovákia együtt veszi fel a harcot az újabb brüsszeli javaslat ellen.
máj. 9
13:48
Rövidesen mindenki véleményt mondhat az új KRESZ-ről (Demokrata)
Az új Kresz egy széleskörű társadalmi és szakmai összefogás eredményeként születhet meg.
máj. 9
13:54
Náluk a marcona külső mögött tényleg érző szív dobog: beteg gyerekeknek gyűjtenek a vagány motorosok (Blikk)
Hetedjére bőgnek fel a Dél-alföldi Motoros Egyesület tagjainak járgányai egy jó célért Szegeden: a bőrruhás srácok beteg gyerekeknek gyűjtenek. A Reménysugár Alapítványt azért hozta létre Lukács János alapító, hogy jó szándékú emberek összefogásával a szegedi gyermekklinikán belül olyan épületrész épüljön, amely lehetővé teszi, hogy a szülő, főként
máj. 9
13:54
Magyar Péter az ukrán kémvádról: Két eset lehetséges (ATV)
Magyar Péter, a Tisza Párt vezetője azonnali válaszokat követel a miniszterelnöktől, miután az ukrán hatóságok állítólagos magyar kémhálózat leleplezéséről számoltak be Kárpátalján.
máj. 9
13:54
Orbán Ráhelék most Ed Westwicket is meghívták az újabb influenszertripre (444.hu)
A Gossip Girl-sorozatból ismert színész egy instasztoriban azt írta, úgy érzi magát Budapesten, mint egy Wes Anderson-filmben.
máj. 9
14:12
Változik a 3-as villamos közlekedése (Infostart)
A Bosnyák téren forgalomkorlátozásra kell készülni aszfaltozás miatt a május 10-11-i hétvégén és 18-án, vasárnap, a 3-as villamos ezeken a napokon rövidített útvonalon jár - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
máj. 9
14:21
Lilu lesz a Budapest Pride megnyitójának műsorvezetője (SzMo)
A televíziós műsorvezető az elmúlt években rendszeresen kiállt az emberi jogok mellett, most pedig a rendezvény házigazdájaként vállal szerepet.
máj. 9
14:36
Átadták a Jókai-kert Látogatóközpontot (Demokrata)
A magyarországi ökoturizmus letéteményeseivé váltak a nemzeti parkok, erről beszélt Rácz András, az Agrárminisztérium államtitkára.
máj. 9
14:39
Fogyasztóvédelmi konzultációt hirdettek (Gyulatelevízió)
A “Közös ügyünk a fogyasztóvédelem” elnevezésű online konzultációval kapcsolatban tartottak sajtótájékoztatót péntek délelőtt Békéscsabán, a kormányhivatal központi épületében. Rákóczi Attila főigazgató hangsúlyozta, számos hatósági tevékenységük van, ezek közül az egyik a fogyasztóvédelem, melyet kiemelten kezelnek. A koronavírus járvány idején me
máj. 9
14:45
Több mint 20 sírt megrongált egy férfi Törökszentmiklóson (Telex)
A helyi rendőrség őrizetbe vette a több milliós kárt okozó férfit.
máj. 9
14:47
Szájkarate: "A Gyurcsány-szál" vs. "Kétségbeesett próbálkozás" (Telex)
Keressük a 15 éves NER ikonikus mondatát. Melyik jobb, a háttérben húzódó Gyurcsány-szál vagy a reménytelen helyzetben lévő, kétségbeesett emberek?
máj. 9
15:03
Szijjártó bejelentette, hogy Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet (Telex)
Az erről szóló döntést nemrég át is adták Ukrajna budapesti nagykövetének.
máj. 9
15:09
Gyurcsány Ferencnek pénteken lejár a képviselői mandátuma (Telex)
A frakcióvezetői poszt már csütörtöktől Sebián-Petrovszki Lászlóé.
máj. 9
15:18
Rendkívüli bejelentés: ukrán kémet utasított ki Magyarország (Infostart)
Magyarország kiutasított két, Ukrajna budapesti nagykövetségén diplomáciai fedésben dolgozó kémet, ugyanis a kormány nem tűri tovább a hazánkkal szembeni folyamatos lejárató akciókat Kijev részéről – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
máj. 9
15:18
Jól van az úgy? Ottfelejtettek egy villanyoszlopot az új út közepén Dunaharasztiban (Blikk)
Igencsak furcsa, már-már komikus közlekedési helyzet alakult ki a Pest vármegyei Dunaharasztiban, miután egy újonnan épített útszakasznál nem tették arrébb a villanyoszlopot. Az erről készült, hamarosan minden bizonnyal az interneten is nagy népszerűségre törő képeket a település hivatalos oldala osztotta meg.
máj. 9
15:18
Neki is sok: nem engedi kitenni a Párbeszéd plakátjait a momentumos polgármester (ATV)
Soproni Tamás, Terézváros momentumos polgármestere a közösségi médiában jelentette be, hogy a kerület nem ad közterület-használati engedélyt a Párbeszéd egyházellenes plakátjaira.
máj. 9
15:27
Soproni a Párbeszéd plakátkampányáról: A közterek nem vallásgyalázásra valók (Telex)
Terézváros polgármestere szerint a kerület önkormányzata nem adott közterület-használati engedélyt erre az akcióra.
máj. 9
15:27
24. alkalommal rendezték meg az Országos Bibliai Történetmondó Versenyt Gyulán (Gyulatelevízió)
A hagyományokhoz híven nyitó áhítattal kezdődött péntek délelőtt az Országos Bibliai Történetmondó Verseny Gyulán. Baráth János református lelkipásztor kiemelte, a Magyarországi Református Egyházban 2025 az ifjúsági szolgálat éve, ennek jegyében hirdették meg az idei versenyt, melynek központi témája “Ifjúság a Bibliában.” Az áhítatot követően a
máj. 9
15:36
V. Németh Zsolt: a gazdák is rájöttek, hogy meg kell barátkozni a sanyarú körülményekkel (Infostart)
Hatszáz fölé emelkedett azoknak a gazdáknak a száma, akik felajánlották a területüket az elárasztásra, a kormány pedig létrehozta az aszálykezelésért felelős operatív törzset – mondta el az InfoRádióban V. Németh Zsolt, az Energiaügyi Minisztérium vízgazdálkodásért felelős államtitkára, a Vízgazdálkodási Tárcaközi Bizottság elnöke, az aszálykezelés
máj. 9
15:42
Megkínlódtak a német írásbeli érettségivel a diákok (Infostart)
Pénteken a német nyelvi érettségi került az asztalra, amit már jóval kevesebben, alig több mint 14 ezren írtak közép- és emelt szinten. A diákok elmondása alapján voltak nehézségek, a hallott szöveg értését és az íráskészség részt szenvedték meg a leginkább, és többen már az októberi érettségire készülnek.
máj. 9
15:42
Kocsis Máté állítja: "összejátszik az ukrán titkosszolgálat a Tisza Párttal" (ATV)
"Ma délelőtt nyilvánvalóvá vált, hogy az ukrán titkosszolgálat (SZBU) összejátszik a Tisza Párttal" - posztolta Kocsis Máté a Facebook oldalán.
máj. 9
16:00
Csak egy erős hadsereg tudja garantálni hazánk biztonságát (Demokrata)
Korszerű haditechnikára, felkészült és elhivatott katonákra van szükségünk.
máj. 9
16:06
Dobrev Klára: Itt az én időm (444.hu)
Folytatja, bár fáj neki. De nincs egyedül.
máj. 9
16:42
Orbán Viktor üzent Románia következő elnökének – ezt mondta (ATV)
Orbán Viktor kijelentette: a románok és a magyarok egyaránt az unió teljes jogú polgárai és azok is maradnak.
máj. 9
17:00
Megszűnt Gyurcsány Ferenc parlamenti mandátuma (Infostart)
Az Országgyűlés honlapja szerint május 9-én nyújtotta be képviselői mandátumáról való lemondását Gyurcsány Ferenc, viszont a frakcióvezetői pozíciójáról egy nappal korábban mondott le, hogy a párt bejelentette volna visszavonulását.
máj. 9
17:06
"Erős hadsereg tudja csak garantálni Magyarország biztonságát" (Demokrata)
Kutnyánszky Zsolt úgy fogalmazott: "különösen a megváltozott biztonsági környezetünk fényében hazánk biztonságát csak úgy tudjuk garantálni, ha erős nemzeti haderőt építünk."
máj. 9
17:08
Új mammográfiás készüléket adtak át az Edelényi Koch Róbert Kórházban (Demokrata)
A kormány idén több mint 450 milliárd forinttal fordít többet megelőzésre.
máj. 9
17:15
Menczer Tamás és Kocsis Máté szerint nyilvánvalóvá vált, hogy az ukrán titkosszolgálat összejátszik a Tisza Párttal (SzMo)
A két politikus egy időben, majdnem szó szerint ugyanarra jutott: hogy Magyar Péter és pártja Ukrajna titkosszolgálatával együtt támadt a hazájára.
máj. 9
17:18
Zsolt Péter: csak idő kérdése, mikor jut arra a sorsra a DK, mint a többi óellenzéki párt (Infostart)
Az utóbbi időben már a kiégés jeleit lehetett látni a DK elnökén, aki vélhetően emiatt vonul vissza a politizálástól, nem pedig stratégiai okokból – mondta az InfoRádióban a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatási igazgatója. Az elemző szerint az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után le kellett volna mondania a miniszterelnökségről Gyurcs
máj. 9
17:18
EP-képviselő: kiéheztetnék Magyarországot (ATV)
Az Európai Parlament döntése gyakorlatilag kiéheztetné Magyarországot – fogalmazott Gyürk András, a Fidesz európai parlamenti képviselője pénteki közleményében, utalva arra, hogy a testület az orosz földgázszállítások azonnali megszüntetését szorgalmazza.
máj. 9
17:30
Orbán Viktor: egy új Bábel jelei köszönnek ránk mindenfelől (Infostart)
Keresztény Európát akarunk, mert hisszük, csak ennek van jövője – fogalmazott a miniszterelnök a Tihanyi Bencés Apátság és a Szent Kristóf zarándokház átadó ünnepségén pénteken.
máj. 9
17:33
A toleranciát, az együttműködést népszerűsíti a Kapkodd a lábad sor- és váltóverseny (Gyulatelevízió)
Egy dobókockával kellett dobni, majd a kidobott számmal feltüntetett babzsákot kellett futva elvinni a csapathoz. Ez volt az első feladat azon a Kapkodd a lábad elnevezésű sor-és váltóversenyen, melyet csütörtök délelőtt rendeztek meg a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban. A csapatok tagjait úgy válogatták össze, hogy azokba valamennyi iskoláb

Keresés