2025. május 23. péntek

máj. 23
8:05
Orbán Viktor szerint még enyhe is az átláthatósági törvény (Telex)
A miniszterelnök a szokásos péntek reggeli interjúját adta a Kossuth rádiónak. Orbán arról is beszélt, hogy intenzív ukrán kémtevékenység van Magyarországon, aminek elhárítására készen állnak.
máj. 23
8:09
A jövő évi költségvetés megalapozásáról tárgyal az Országgyűlés (Demokrata)
Négyórás időkeretben vitatják meg a költségvetés megalapozásáról szóló előterjesztést.
máj. 23
8:11
Több mint ötezren érkeztek Ukrajnából csütörtökön (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 53 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
máj. 23
8:15
Fenyegető ukrán tervről, durván elszálló rezsiárakról beszélt reggeli interjújában Orbán Viktor (ATV)
Orbán Viktor szerint ha megvalósul az ukránok "terve", akkor duplájára nő a magyarok áram-, négyszeresére a fűtésszámlája.
máj. 23
8:15
L. Ritók Nóra az Erzsébet-táborokról: A kormányzati kommunikáció az volt, hogy elsősorban a hátrányos helyzetű családokat segítik, viszont a valóságban ez nem… (SzMo)
A napközis táborok teljes megszüntetése helyett a szegényeknek teljesen ingyen kellett volna biztosítani a lehetőséget, a jobb módúaktól pedig magasabb díjat kellett volna kérni - mondja az Igazgyöngy Alapítvány vezetője.
máj. 23
8:21
Megszólalt Orbán Viktor (Pénzcentrum)
Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádióban adott interjút péntek reggel.
máj. 23
8:27
Orbán Viktor péntek reggel: nem túlzás ukrán energiafenyegetettségről beszélni (Infostart)
A Kossuth rádióban kezdte a napját a miniszterelnök. Orbán Viktor péntek reggel adott interjújában elmondta, az a kérdés, a családoknak akarunk segíteni vagy az oroszoknak ártani az energiapolitikával. Az átláthatósági törvényről azt mondta, egyszerűen arról szól, hogy "aki politikával foglalkozik, ne fogadhasson el külföldről pénzt". Pártszavazásn
máj. 23
8:33
Orbán Viktor: Videók bizonyítják, hogy ukrán ügynökök kapcsolatba kerültek magyar pártokkal (Menedzsment Fórum)
Orbán Viktor szerint ez "nem a mi háborúnk".
máj. 23
8:33
Agresszív varjak miatt kellett lezárni egy IX. kerületi teret (Infostart)
Pont a mostani, április végétől június elejéig tartó időszakban tanulnak a varjúfiókák repülni, szüleik pedig fenyegetést látnak mindenben, ami él és mozog.
máj. 23
8:33
Orbán Viktor: "Ha ez a pénz benne lenne a gazdaságban, minden szárnyalna, de most semmi nem szárnyal" (Blikk)
A Türk Államok Szervezete vezetőinek látogatása és a Harcosok Klubja megalakulása volt a két, legnagyobb figyelmet kapott belpolitikai esemény az átláthatósági törvény körül kialakult vita, illetve az energiaválság fenyegetése mellett itthon. Az orosz–ukrán konfliktusban egyre többször kerül szóba a béke, az unióban viszont ismét arról beszélnek, h
máj. 23
8:33
Muri Enikő amazonként támadta be Magyar Pétert, durván beszólt a Tisza-vezérnek (ATV)
Muri Enikő kegyetlenül beleállt Magyar Péterbe.
máj. 23
8:33
Publicus: 7 százalékkal verné a Tisza a Fideszt, ha most vasárnap lenne a parlamenti választás (SzMo)
A felmérés szerint a biztos szavazó pártválasztók körében a Tisza Párt 43, a Fidesz 36 százalékon áll. A teljes népességnél a Tisza 30, a Fidesz 24 százalékot kapna.
máj. 23
9:03
Ez lesz a következmény? Komoly tiltást kaphat ma az MNB (ATV)
A jogi személyekről, a jövő évi költségvetés megalapozásáról, az adószabályokról és az MNB-ről szóló törvény módosításáról is tárgyal pénteki ülésén az Országgyűlés.
máj. 23
9:15
Egy év alatt 32 ezerrel csökkent a munkavállalók száma Magyarországon (Infostart)
2025 áprilisában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 666 ezer fő volt. A munkanélküliek száma 215 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,4 százalék volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
máj. 23
9:15
Egy hete Szijjártó fórumán is ott volt az ivádi pedofil, mostanra azonban elbujdokolt a polgármesterrel együtt (444.hu)
Az ivádiak szerint a falu vezetője fogja "elvinni a balhét", amiért a pedofilbotrányban megtépázott Fidesz rendezvényének közönségébe egy pedofilt vitt magával. Pedig szerintük azok, akik ott ültek vele, "mind tudták Tamás múltját".
máj. 23
9:15
Orbán Viktor már azzal magyarázza az átláthatósági törvényt, hogy "ukránbarát propagandahálózat" működik Magyarországon (SzMo)
A miniszterelnök szerint a technikai kérdésekről lehet vitatkozni, de a abban, hogy aki politikával foglalkozik Magyarországon, ne fogadhasson el külföldről pénzt, mindenkinek egyet kellene értenie.
máj. 23
9:15
Szijjártó fórumán is ott volt a korábban pedofíliáért elítélt ivádi férfi (Telex)
A külügyminiszter fórumán csak meghívottak vehettek részt.
máj. 23
9:15
Több szekcióülésen vehettek részt a diákok Egyetem-Tér-Gyula eseményen (Gyulatelevízió)
A Szegedi Tudományegyetem, a Gyulai Tankerületi Központ és az Erkel Ferenc Gimnázium közös tudománynépszerűsítő programjára immár harmadik alkalommal is több százan diák érkezett a művelődési házba. Az esemény az általános és a középiskolás diákokat szólítja meg, melyen a régió intézményei mellett a határon túlról, Aradról, Ditzingenből és Budrió
máj. 23
9:27
Orbán: Az ukránoknak van egy dezinformációs kampányuk, mi beterjesztettük az átláthatósági törvényt (444.hu)
Orbán szerint a törvény nem is olyan súlyos.
máj. 23
9:33
Ukrajna EU-tagsága: Orbán Viktor szerint belső "pártszavazás" volt a Tiszáé (ATV)
A nemzeti álláspont Ukrajna EU-csatlakozásáról a kormány által kezdeményezett szavazás jelenti - mondta a miniszterelnök a Kossuth Rádióban a Voks2025-ről. Orbán Viktor ukrán "energiafenyegetésről" beszélt, amivel a rezsiszámlák akár négyszeresére nőnének.
máj. 23
9:39
Publicus: A Tisza Párt 43 százalékon áll a biztos szavazók között, tovább nőtt a különbség a Fideszhez képest (Telex)
A parlamenti küszöböt továbbra is csak két másik párt, a DK és a Mi Hazánk lépné át.
máj. 23
9:45
Orbán Viktor nagy ígéretet tett pénteken (Most Hír)
Személyesen vállalt garanciát Orbán Viktor miniszterelnök a két- és háromgyermekes édesanyák adókedvezményének bevezetéséért
máj. 23
9:51
Lánczi András: Akik most el akarják zavarni Orbán Viktort, visszamenőleg fizessék ki a rezsicsökkentésnek köszönhető megtakarításokat (SzMo)
"Ez nem demagógia, tessék összehasonlítani egy magyar közüzemi számlát mondjuk egy osztrák vagy német számlával" -fogalmazott a filozófus, Orbán-tanácsadó egykori Corvinus-rektor.
máj. 23
9:57
Listára került a magyar nyelvű Euronews is, mert "eleve külföldi kiadóként működik" és a Nézőpont Intézet szerint ukrán propagandát terjeszt (SzMo)
Kert Attila, az Euronews magyar vezetője szerint a Nézőpont Intézet "egyszerű propagandistából ócska feljelentővé vált" mára.
máj. 23
9:57
Kiderült, mi lehetett Tseber Rolanddal Ukrajna valódi célja (Demokrata)
A kémkedés miatt kiutasított Tseber Roland ügye több, mint egyetlen személy tevékenysége.
máj. 23
10:03
Megjelent egy friss kutatás: ekkora lehet a különbség a Fidesz és a Tisza Párt között (ATV)
Már hét százalékkal vezet a Tisza Párt a Fidesz előtt a Publicus felmérése szerint.
máj. 23
10:03
Mi történik? Rendkívüli közleményt adott ki a minisztérium a Honvédség miatt (Most Hír)
A Magyar Honvédség látványos képességbemutatókkal és eszközarzenállal várja az érdeklődőket május 24-25-én a Városligetben.
máj. 23
10:15
Muri Enikő kifakadt: "Rohadtul elegünk van már abból, hogy csak az létezik, amit a másik oldal mond" (Blikk)
Muri Enikő az utóbbi időben azért lett sokak céltáblája, mert nem egy politikai eseményen tűnt fel Orbán Viktor mellett. A színésznő nem titkolja a politikai hovatartozását, de elege van abból, hogy népharag zúdul rá emiatt. Szerinte olyan országban élünk, ahol szabadon ki lehet mondani bármit. Magyar Péterbe is beleállt.
máj. 23
10:27
Kiesett a csepeli HÉV (Infostart)
Személyautó hajthatott elé. Pótlóbuszos megoldás van.
máj. 23
10:27
Már nem őrsparancsnok a rendőr, aki bilincsben vitte el a megafonos lelkészt (SzMo)
Albert-Nagy Ákost még áprilisban vitték el bilincsben a Tisza Párt rendezvényéről. A lelkészként is ismert megafonos miatt belső vizsgálat indult a rendőrségen.
máj. 23
10:27
Szájkarate-elődöntő: "Soha nem vetemednénk arra" vs. "Saját lábunkon állunk" (Telex)
Már a döntőbe jutás a tét sorozatunkban, amiben a NER 15 évének legikonikusabb mondatát keressük. A mai meccsen Orbán küzd Orbán ellen, két legendás beszólás csap össze.
máj. 23
10:33
3 milliárd forintnyi áfát csalt el egy bűnbanda (Blikk)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) országos kiterjedésű akcióban számolta fel azt a bűnszövetséget, amely közel hárommilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. A Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói 16 helyszínen csaptak le a Bevetési Igazgatóság járőreivel és a MERKUR bevetési egység kommandósaival együtt. A céghálózat 2022 óta mű
máj. 23
10:33
Orbán az ukrán titkosszolgálati akciókról, és Magyar Péter cáfolatáról is beszélt ma (ATV)
Az ukránok titkoszolgálati operatív akciókat hajtanak végre Magyarország területén, hogy rákényszerítsék a magyar kormányt, az embereket, hogy mondjanak igent Ukrajna EU-csatlakozására - jelentette ki Orbán Viktor a reggeli Kossuth rádiós interjújában, erre is válasz, mint kiemelte, az "átláthatósági" törvény.
máj. 23
10:39
A boltokba vagyonokba kerül, pedig a kertedben bőséggel teremhet: hurma, a jövő lekvárgyümölcse? (Pénzcentrum)
Kitört a hazai keretkben is a hurma-őrület: de miért lett ez az egzotikus gyümölcs a magyar kertek új sztárja? Mi az a hurma, és miért érdemes hazai kertekben is ültetni ezt az egzotikus óriásgyümölcsöt? A HelloVidék most ezekre a kérdésekre kereste a választ. Tippek, árak és gondozási tanácsok egy helyen!
máj. 23
10:39
Albán kaland: új kiállítás a Tájvízházban (Gyulatelevízió)
Albán kaland – kedd délután ezzel a címmel nyílt kiállítás a tavalyi Nemzetiközi Alkotótábor munkáiból a Tájvízházban. Az egy hónapig látható tárlaton az albán vidék kel életre a festővásznon. Benkő Mihály gitárjátéka nyitotta kedden a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság új tárlatát a Tájvízházban. Az Albán kaland című kiállításon a Nemzetközi Alkot
máj. 23
10:45
Adóbevallás: még azért vár egy-két dologra a NAV (Infostart)
Az idén mintegy 400 ezer adózótól várja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a társasági adó (tao), illetve további közel 100 ezer társaságtól a kisvállalati adó (kiva) bevallást június 2-ig - közölte a hivatal pénteken.
máj. 23
10:45
Döbbenetes, mi minden rejtőzik a Hévízi-tó mélyén: most videóra vették a titkos víz alatti világot (Pénzcentrum)
Trópusi dzsungel rejtőzik a világhírű magyar gyógytó mélyén?! Egzotikus halak hódították meg a víz alatti világot - egy új természetfilm lenyűgöző képekkel tárja fel az invazív fajok titkos életét Hévízen. Most ingyen, online is megnézheted!
máj. 23
10:51
Idén télen már négyszerese lesz a fűtésszámla Magyarországon? (Blikk)
Orbán Viktor a Kossuth rádiónak adott ma reggeli interjújában egyebek mellett arról is beszélt, ha az Európai Unió sikerre viszi azt a tervét, hogy a jövőben senki ne vásárolhasson Oroszországtól gázt és olajat, az drasztikus hatással lenne a magyarok fűtésszámlájára is.
máj. 23
10:51
Elindult a Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram pályázata (Demokrata)
A tanévben mintegy 400 millió forint használható fel a pályázat keretében.
máj. 23
10:57
Cséfalvay Zoltán: a mesterséges intelligenciát helyére teszi az MCC csúcstalálkozója (Infostart)
A technológiának a társadalomra gyakorolt hatásaival foglalkozik a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány Technológia és Társadalom című konferenciája június 3-5 között - mondta Cséfalvay Zoltán, az MCC Technológiai Jövők Műhelyének vezetője.
máj. 23
11:15
Lázár soha nem tapasztalt még olyan "elképesztő gyűlölködést", mint amilyennel miskolci fórumán szembesült (444.hu)
Szerinte egy százfős csoport verekedést akart provokálni, és az volt a cél, hogy ne mondhassa el, amit akart.
máj. 23
11:21
Orbán Viktor miniszterelnök Csen Ven-csinggel tárgyalt Budapesten (Demokrata)
A kihívásokkal teli világgazdasági környezetben felértékelődik a magyar-kínai kapcsolatok stabilitása.
máj. 23
11:27
Egy gyilkos vírus miatt 5 tonna hal pusztult el a Velencei-tóban – Íme a részletek (Blikk)
Vírusos fertőzés miatt pusztulhatott el több mint 5 tonna ezüstkárász a Velencei-tóban az elmúlt időszakban, erre következtetnek az esetet kivizsgáló szakemberek – tudta meg a Blikk. Dérer István, a Magyar Országos Horgászszövetség főigazgatója ismertette kérdéseinkre az eddigi eredményeket.
máj. 23
11:27
Török Gábor szerint lassan fel lehet tenni a kérdést, Orbán Viktor lesz-e a Fidesz miniszterelnök-jelöltje jövőre (444.hu)
Egy Lázár Jánosról készült képpel illusztrálta a posztját.
máj. 23
11:27
Török Gábor: Kezd megérni a kérdés, hogy Orbánnak át kell-e adnia a miniszterelnök-jelöltséget (Telex)
A politikai elemző nem tartja valószínűnek, hogy Orbán Viktor ezt most megtenné.
máj. 23
11:27
Vigyázz, jöhet az egymilliós bírság: figyelmeztet a NAV (Most Hír)
Június 2. fontos határidő, a NAV még több százezer bevallást vár. Ha nem kapja meg, jön a büntetés.
máj. 23
11:33
Újabb pályázattal segíti az agrártárca az állatbetegségek megelőzését (Demokrata)
A támogatási kérelmek benyújtására június 25-től lesz lehetősége a gazdálkodóknak.
máj. 23
11:39
Orbán Viktor a Kínai Kommunista Párt Központi Politikai és Jogi Bizottságának titkárával tárgyalt (Infostart)
2024-ben a beruházási volument tekintve Kína volt Magyarországon a legfontosabb beruházó.
máj. 23
12:09
Brad Pitt-tel összevágott jelenettel kampányol Szentkirályi Alexandra a legújabb Harcosok Klubja-videóban (Telex)
A posztban úgy vágták össze a jeleneteket, mintha a bőrdzsekis Szentkirályi is ott lenne a földalatti klubban, ahol az amerikai filmben olyan férfiak harcolnak egymással, akiknek elegük van az életükből.
máj. 23
12:15
Budapest határában már lehet strandolni – örülnek a hideg víznek (Infostart)
Budapest határában egész évben lehetőség van szabadvízi fürdőzésre, illetve úszásra, természetesen vízimentő felügyelete mellett. A Lupa-tónál a júniusi strandszezon előtt a hét öt napján várják a fürdeni vágyókat.

Keresés