2025. május 24. szombat

máj. 24
19:51
Teljesen átalakul az M7-es autópálya egyik szakasza, heteken belül végeznek a munkálatokkal (SzMo)
Az új kialakítás kevesebb karbantartást és biztonságosabb közlekedést ígér. A munkák jelenleg Siófok és Zamárdi között zajlanak.
máj. 24
20:45
Most Siófokon tüntetett Hadházy Ákos, ezért vonult utcára (ATV)
Zuhogó esőben, 150-200-an tiltakoztak Siófokon a gyülekezési jog korlátozása ellen, emellett az átláthatósági törvénytervezet visszavonását is követelték.
máj. 24
21:09
Orbán Ráhel közel 3 milliós karkötőben vacsorázott, az öve pedig krokodilbőrből lehetett (SzMo)
Hadházy Ákos posztolt a miniszterelnök lányának vacsoraszettjéről. A független országgyűlési képviselő szerint a bőröv akár 800 ezer forintot is érhet.
máj. 24
21:21
Irgalmatlan tempóban terjed a digitális aláírás (Infostart)
Idén már elérte a száma a tavalyi évi teljes "adagot".
máj. 24
21:21
Ez a séta olyan, amire még az unokáim is emlékezni fognak (Telex)
Magyar Péter 11 napja jelentette be, hogy elsétál Budapestről Nagyváradra, a közel 300 kilométeres út utolsó szakaszán mi is vele sétáltunk. Útközben találkoztunk Orbántól a tihanyi beszéd miatt elforduló határon túlival, Magyar Péterrel szimpatizáló románnal és néhány ellentüntetővel is. Nagyváradi beszéde alapján úgy tűnik, Magyar ráérzett a lény
máj. 24
21:51
Mindig lesz, aki mer kérdezni – újságírók, tartalomkészítők tiltakoztak Pécsen az ellehetetlenítési törvény ellen (Telex)
A város főterén civilek mellett Pankotai Lili, Bogos Csaba és a Szabad Pécs főszerkesztője, Babos Attila is felszólalt.
máj. 24
22:03
A magyarok többsége szerint tisztességtelenül gazdagodtak meg a leggazdagabbak (SzMo)
Egy friss kutatás szerint sokan kormányközelinek látják a top 10-es milliárdosokat. A legtöbben különadót vetnének ki rájuk.
máj. 24
22:03
Szili Katalin a ruszinokról: Nem egymás mellett, hanem egymásért vagyunk (Demokrata)
"Főleg ezekben az időkben, amikor a háború árnyékában élünk, vigyázzunk egymásra, hiszen társak vagyunk" – hangzott el a ruszinok nemzeti ünnepén.
máj. 24
22:57
Egyetlen ábrán a magyar családpolitika hatékonysága (Demokrata)
Több százezer olyan honfitársunk van, aki a hazai családpolitika nélkül nem született volna meg.

2025. május 25. vasárnap

máj. 25
0:21
Rengetegen várták Nagyváradon Magyar Pétert, néhány kiabáló ellentüntető is – "A végső visszaszámlálás megkezdődött" (Blikk)
Magyar Péter megérkezett Nagyváradra! A TISZA Párt elnöke azt vállalta, hogy másfél hét alatt 300 kilométert gyalogol a külhoni magyarokért. Május 14-én indult el a Budapestről, a Szent István-bazilikától. A túrához rengetegen csatlakoztak, a közösségi oldalain pedig rendszeresen élőben is bejelentkezett.
máj. 25
0:21
Orbán Ráhel nem hagyhatja, hogy Várkonyi Andrea túl messzire elhúzzon, 3 milliós karkötővel eredt a nyomába (444.hu)
A témába vágó luxifotóra ezúttal is Hadházy Ákos független képviselő hívta fel a figyelmet.
máj. 25
0:25
Orbán közölte, hogy meg akarja vétózni az orosz energiáról való leválást Brüsszelben (Blikk)
Ha az ukrán energiafenyegetés megvalósulna, akkor az eddigi 7 ezer forintos átlag villanyszámla 14 ezer forintra, a 16 ezer forintos gázszámla pedig 54 ezer forintra nőne. Ezt meg fogjuk akadályozni! - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán szombaton.
máj. 25
0:25
A rendőri erőszak és a kormány ellen tüntettek a Belügyminisztérium előtt (444.hu)
Újabb tüntetéseket ígérnek.
máj. 25
0:27
2025.05.25. Üzenet: Udvaros Dóra (Gyulatelevízió)
Merítsünk hitünkből, és életünk bizonyságtétel lesz!
máj. 25
0:29
Horváth László kormánybiztos: "Magyarországon az egyik legjobb a közbiztonság Európában" (Blikk)
Magyarországon az egyik legjobb a közbiztonság Európában, azonban erre hallatlan veszélyt jelent a kábítószer és a kábítószerrel összefüggő bűnözés – mondta Horváth László, a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos az Országos Polgárőr Szövetség 2025. évi küldöttgyűlésén szombaton Budapesten. A pusztulásért pedig óriási árat k
máj. 25
0:33
Bemutatjuk Csatai Gergőt – A lufihajtogatás felsőfoka – A léggömbművész szemkápráztató alkotásokkal nyűgözi le a közönségét (Blikk)
Mesés virágok, kardok, mesefigurák és cuki állatok – keresve sem találni szinte olyat, amit Csatai Gergő ne tudta hajtogatni lufiból. A 35 éves szegedi férfi a "lufiépítés" nagymestere, léggömbművészként lenyűgöző szobrokat épít, fellépéseket szervez, sőt még oktat is.
máj. 25
6:51
Hőseink előttünk járnak (Demokrata)
Május utolsó vasárnapján azokra emlékezünk, akik életüket adták a hazáért. Álljunk meg egy percre, és hajtsunk fejet előttük.
máj. 25
7:03
Ezek a legveszélyesebb forgalmi csomópontok Magyarországon (Infostart)
A mostani "rangsor" a 2022 és 2024 közötti GPS-adatok feldolgozásával készült el, ez alapján az alábbi utak alkotják az élmezőnyt.
máj. 25
7:03
Leragasztott szájjal tiltakoztak a civilek Békéscsabán (ATV)
Leragasztott szájjal, a miniszterelnököt idézve tiltakoztak civilek Békéscsabán az átláthatóságinak nevezett törvénytervezet ellen.
máj. 25
7:03
Megtörtént a bejelentés, megépül Magyarország legbonyolultabb és legdrágább autópályája: itt a dátum, mikor indul a gigaberuházás – térkép (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
máj. 25
7:57
2,8 milliós karkötőt szúrt ki Hadházy Orbán Ráhel kezén (Telex)
Orbán Ráhelék a Tiborcz luxusszállodájában működő étterem szülinapját ünnepelték.
máj. 25
8:21
Itt a nagy felmérés – most elmondhatja mindenki, milyennek látja a hazai közlekedési helyzetet (Infostart)
Idén a türelmetlenség a témája a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. közlekedésbiztonsági online felmérésének. Az InfoRádió Bartal Tamást, a NÚSZ elnök-vezérigazgatóját kérdezte.
máj. 25
8:27
A szovjet csúcstechnológia megoldotta a lakáshiányt, avagy, hogy keletkeztek a budapesti panelházak? (Blikk)
Épp csak nem vált szitokszóvá, míg a lakóihoz a téglaházakban élők egy része megértő sajnálattal viszonyult. Panelban lakni egy időben azt is jelentette, hát nem jutott, több, jobb. Az ingatlanárak elszabadulása azonban már rehabilitálta a sokszor igazságtalanul lenézett panelházakat. A városképből tíz kilométer távolból is látható, a szocializmus
máj. 25
8:45
A végén nem maradnak pénztárosok a boltokban? (Infostart)
Természetes személynél is lehessen fizetni a boltokban - erre irányul egy új törvényjavaslat.
máj. 25
8:45
Iványi Gábor elfogadta a Kdnp elnökségéből kilépő politikus bocsánatkérését (SzMo)
Gaal Gergely azt mondta, sajnálja, hogy tavaly nem álltak ki Iványi Gáborék mellett, és ma már úgy gondolja, hogy "nem kellett volna csendben maradni".
máj. 25
9:03
Orbán Balázs kiírta, mire volt jó, hogy Magyar Péter elsétált Nagyváradra (ATV)
A miniszterelnök politikai igazgazója amiatt ment neki a Tisza elnökének, amit az RMDSZ-es EP-képviselőkről mondott, hogy "kémkednek" a Népppárt frakciójában.
máj. 25
9:15
"Életem egyik legnagyobb élménye" – sokan Nagyváradig gyalogoltak Magyar Péterrel (SzMo)
Magyar Péter 11 nap alatt 300 kilométert tett meg. A Szeretlek Magyarország tudósítójának többen is azt mondták, hogy szinte az egész távot végiggyalogolták a TISZA Párt elnökével. A résztvevők arról is meséltek, milyen élmény volt az út, és hogyan fogadták őket az emberek túra során.
máj. 25
10:03
Már 142 termék árát böngészheti az árfigyelő rendszerben (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök és Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter aláírásával megjelentek a rendeletmódosítások.
máj. 25
10:15
A MOL-tornyon lógva mentettek, erős szélben (Infostart)
Ismét komoly megméretésre készül a HUNOR Mentőszervezet kötéltechnikai versenycsapata, idén június 4. és 7. között Genfben rendezik meg a nemzetközi kötéltechnikai viadalt. Gyakoroltak a MOL-tornyon is.
máj. 25
10:15
Magyar Péter: Orbánék totális pánikba kerültek (SzMo)
"Orbánék propagandája a szokásos hazugságok mellett odáig süllyedt, hogy azt terjesztik, hogy én nem létező/román népviseletben beszéltem tegnap" - írta Facebook-oldalán a TISZA Párt elnöke.
máj. 25
10:33
Ilyen különleges gyermeknapot tartottak Zsámbékon (ATV)
Gyermeknapot tartottak a zsámbéki DrivingCamp vezetéstechnikai pályán, ahol kisebbek és nagyobbak utasokként élhették át az autózás izgalmát.
máj. 25
10:33
Caramelnél betelt a pohár: Ezek a faszfejek annyit tanultak meg az Oxfordon, hogy kell megosztani az embereket, aki ezzel próbálkozik, bele fog bukni (SzMo)
"Én egy cigánytelepen nőttem fel Törökszentmiklóson, ott éltem 15 éves koromig. Nem vagyok egy túlképzett ember, de egyet tudok: szeretlek titeket. Azt is tudom, hogy összetartozunk, egyek vagyunk, bárhonnan jöttünk" - fogalmazott az énekes egy koncertjén.
máj. 25
10:33
Váratlan miniszterelnöki rendelkezést jelentett be Orbán Viktor (Demokrata)
Kedves fotóval és egy "miniszterelnöki rendelkezéssel" kíván boldog gyermeknapot a miniszterelnök.
máj. 25
10:51
Caramel: Ezek a faszfejek annyit tanultak meg a kibaszott Oxfordon, hogy hogy kell megosztani az embereket! (444.hu)
Az énekes a szegedi koncertjén tartott egy kisebb beszédet, ahol elmondta, "szeretnünk kell egymást, mert ez a mi közös hazánk", és aki azzal próbálkozik, hogy szétválasszon minket, "az bele fog bukni".
máj. 25
10:57
Hamar János: a fiatalok elmagányosodása az online tér legnagyobb veszélye (Infostart)
A Netmentő Alapítvány szakmai vezetője szerint az online tér egyre jobban beszippantja a 12-18 éves fiatalokat, és egyre inkább az fontos a számukra, hogy ott mi történik velük – mondta el az InfoRádióban Hamar János addiktológiai szakember.
máj. 25
10:57
Marika for Prezident a Harcosok Klubjáról: Kitört a minden eddiginél kegyetlenebb béke-háború (SzMo)
Rainer-Micsinyei Nóra humorista legújabb videójában külön köszöntötte az "új Tóth Gabit", az új "Pannon Madonnát", Muri Enikőt is, és gratulált Mészáros Lőrincnek is ahhoz, hogy röpke két év alatt megduplázta a vagyonát.
máj. 25
11:09
Orbán Viktor vasárnap is üzent (Infostart)
Gyermeknapi bejegyzés a miniszterelnök közösségi oldalán.
máj. 25
11:27
Megszűnhet a Hintalovon Alapítvány, ha életbe lép az "átláthatósági" törvény (SzMo)
Az alapítvány nem kap magyar támogatást, a külföldi források viszont ellehetetlenülhetnek. Gyurkó Szilvia szerint ez veszélyezteti a gyermekjogi munkát.
máj. 25
11:33
Ezért mondta Orbán Viktor, hogy ősztől a csekkeken már ezt látjuk (ATV)
Kedden a gazdasági bizottság már megvitatja Németh Szilárd (Fidesz) új "számlakép"-javaslatát, hogy az áram - és gázszámlákon - a csekkeken - feltüntetik majd azt is: milyen sokkoló nagyságú lenne, ha nem a rezsicsökkentett árat kellene fizetni.
máj. 25
11:45
Szájkarate-döntő: "Soha nem vetemednénk arra" vs. "Orbán egy geci" (Telex)
Gigászok harca a NER legikonikusabb mondata címért zajló verseny utolsó fordulójában. Ki nyerjen, Simicska vagy Orbán?
máj. 25
12:09
Zavar a kormányoldalon: nekiment a fideszes polgármester Orbán Viktor kötélbarátjának (Menedzsment Fórum)
Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester azután borult ki, hogy a város focicsapata búcsúzott a magyar labdarúgó-bajnokság legfelsőbb osztályától.
máj. 25
12:09
A Balatonnál befalazták a híres színésznőt (Infostart)
Balatonföldváron befalazva élte túl a háború borzalmait a neves színésznő.
máj. 25
12:21
"Köztudott, hogy a lehallgatások terén nagy tapasztalata van" – mondja az Rmdsz Magyar Péterről (Telex)
Magyar Péter beszólt az RMDSZ-nek, amiért nem akartak találkozni vele Nagyváradon, a párt szóvivője visszaszólt.
máj. 25
12:33
Podcastot indít Németh Balázs a Fidesz-frakció témáiról, állandó vendége Bende Balázs lesz (Telex)
A közmédiából megismert, majd háttérbe vonult propaganda-nagyágyú a szóvivővel együtt fog rendszeresen szakérteni.
máj. 25
12:39
Magyar Péter a "nem létező/román népviseletről": az egy kalotaszegi mellyes (ATV)
Magyar Péter a Facebook-oldalán szólt vissza az őt bírálóknak, támadóknak a nagyváradi útja után.
máj. 25
13:39
Ilyen miniszterelnöki rendelkezést nem láttunk eddig Orbán Viktortól (ATV)
"Ma kötelező kipislogni legalább egy fagyit - miniszterelnöki rendelkezés" - írta ki Orbán Viktor.
máj. 25
13:45
Lemondott Sümeg KDNP-s alpolgármestere, és feljelentést tett a polgármesteri hivatalban történtek miatt (Telex)
Kalotay Kristóf szerint erkölcsileg nem elfogadható dolgok történtek a polgármesteri hivatalban.
máj. 25
13:57
Nyitrai Zsolt fontos üzenetet küldött a a JóKor magazin olvasóinak (Demokrata)
A politikus jelezte: a kormány továbbra is garantálja a nyugdíjak inflációkövető emelését és a 13. havi nyugdíjat is.
máj. 25
14:15
Magyar Péter együttműködne az Rmdsz-szel, bár szerinte a Fidesznek kémkednek (444.hu)
Az erdélyi magyar párt szóvivője azzal csipkelődött, hogy Magyarnak a lehallgatások terén nagy tapasztalata van.
máj. 25
14:21
"A cél, amelynek szolgálatára a tartalékosok vállalkoztak, nagyobb mindannyiunknál" (Demokrata)
Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette, a békéhez erő kell, ami mindannyiunkat véd, az esküt tett tartalékosok pedig ennek az erőnek a részei.

Keresés