Csalók próbálnak visszaélni a Wizz Air nevével, akik azt állítják, hogy a légitársaság 21. születésnapja alkalmából ingyenes utazást biztosító kártyát lehet vásárolni - közölte a cég kedden az MTI-vel.
Több mint kétszáz karton cigarettát találtak egy német rendszámú autóban elrejtve a pénzügyőrök Röszkén - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Csongrád-Csanád Vármegyei Adó- és Vámigazgatóság kedden az MTI-t.
Szombaton rendhagyó gyermeknapot tartottak a BMKK gyulai gyermekosztályán gyógyuló betegeknek, a volt koraszülötteknek és a kórházi dolgozók gyermekeinek. A program célja az volt, hogy elvigye a kórházba a játék és kikapcsolódás örömét. A gyermeknap mindenkinek jár, a kórházban fekvő és a már gyógyult betegek mellett azoknak is, akinek szülei a gyó
Németh Balázs arról beszélt a Facebookra feltöltött videójában, hogy Magyar Péter állandóan hazudik. A Tisza Párt elnöke azonban észrevett egy furcsaságot.
Most még csak a Rogán-művek szavazásnak hívott propagandaakcióját féltik Magyar Pétertől, de ilyen alapon jövőre az ellenzéki kampányt is szabotázsnak lehet majd nevezni.
Civil tiltakozással indult az igazságügyi bizottság ülése, ahol végül a kormánypárti többség elfogadta azt a módosítást, amivel visszamenőlegesen is elvennék az adó 1 százalékos támogatásokat a jegyzékre vett szervezetektől. A Fidesz képviselője állította: az ellehetetlenítési törvénnyel sem szűnik meg a sajtószabadság, az igazságügyi államtitkár p
Lázár János és Hegyi Zsolt számos újítást és fejlesztést mutatott be, amik kevesebb mint egy hónapon belül életbe lépnek. Közben azért megkapta a magáét az ellenzék is.
Tordai Bence független országgyűlési képviselő a Fejér Vármegyei Kormányhivatalnál érdeklődött a bontási engedélyekről, onnan azonban visszapattant az adatigénylése.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium protokolleseményeinek díszítésére kaptak nettó 990,5 millió forintot. Messze nem ez volt az egyetlen állami megrendelése az üzletembernek az utóbbi időben.
Egy friss szemle szerint a vizsgált szerkezeti elemek többsége rosszabb osztályzatot kapott, mint tavaly ősszel. A főváros közben sem felújításra, sem a tervezésre nem tud pénzt biztosítani.
A projekt elsődleges célja a Ráckevei-Soroksári-Duna folyamatos vízpótlásának biztosítása, ezzel hozzájárulva a folyóág vízmennyiségi, -minőségi és -ökológiai állapotának javításához. Ennek érdekében új szivattyútelep építésére volt szükség, közvetlenül a meglévő Kvassay-vízlépcső mellett. Ezzel egy időben felújították a vízerőműtelep gépészeti és
A rapper egy koncerten káromkodva szidta a törvényeket, majd drogozásról kérdezte a közönséget. A kormánybiztos szerint ez már nem művészet, hanem bűn.
Június elsejétől a MÁV-Volán csoport visszatéríti a jegy árának felét, ha 20 percnél többet késik a vonat, a busz. Ez érvényes lesz vonatkimaradásnál is. A bérletek árának 10 százalékát engedik el, ha 5 ilyen késés lesz - jelentette be Lázár János a Közlekedésinfón.
"Mindig érdeklődéssel hallgatom a miniszter úr nyilatkozatait, és próbálom beikszelni, vajon bejönnek ezek az ígéretek, jóslások, vagy nem" - mondta az ATV kérdésére Lázár János Nagy Márton nyilatkozatáról, a beruházások beindításáról. A 255 milliárdos MÁV-székházról is megkérdeztük.
A Fidesz-frakció szóvivője saját maga posztolt egy olyan videót, amin éppen vezet, kezében egy pohárral, miközben a telefonjába beszél. A Tisza elnöke szerint nem először fordult elő ilyen.
Egy Natura 2000-es és helyileg védett terület tőszomszédságában 2022 tavasza óta már a harmadik, több millió forintot is elérő természetkárosítás történt gyomirtóval vagy más vegyszerrel. A tettesek nincsenek meg. A terület beépítésre szántként van nyilvántartva, de a lakóparki építkezést éppen azért nem tudják megkezdeni a tulajdonosai, mert védet
A színész az ellehetetlenítési törvény elleni tiltakozásra szólított fel színészeket, zenészeket, sportolókat, influencereket, tartalomkészítőket, divattervezőket, modelleket, tévés személyiségeket, szakértőket és humoristákat.
Kedd délelőtt Fekete-Dombi Ildikó és Liska András helyezte el az Almásy-kastély Látogatóközpont állandó kiállásának falán Christian Hilfgott Brand “Alakok tájban” című festményét. A festményt egy Békéscsabán élő család ajánlotta fel a múzeum számára, az adományozó elmondása szerint a műalkotást a nagyapja egykori uradalmi szolgálóként, kocsisként k
Budapest működtetéséért a főpolgármester felel egy személyben, ez a felelősség senkire nem hárítható - reagált az építési és közlekedési miniszter kedden Karácsony Gergely hétfői, a szolidaritási hozzájárulás és a főváros gazdasági helyzete kapcsán tett, esetleges járatritkításokra vonatkozó kijelentéseire.
Görgényi Ernő polgármester közösségi oldalán az alábbi szöveget jelentette meg: “A Gyulakonyha Nonprofit Kft. beszámolójával összefüggésben olyan dokumentumokat ismertem meg, amelyek a cég sérelmére elkövetett súlyos gazdasági visszaélések gyanúját vetik fel. Kötelességemnek eleget téve, haladéktalanul vizsgálatot rendeltem el, egyidejűleg azonnali
A Helsinki Bizottság panaszmintával fogja segíteni az érintett szervezeteket és felajánlókat az Alkotmánybíróságon. Szerintük ha az AB bírója jóváhagyja, "végérvényesen kiírná magát a komolyan vehető, tisztességes jogászok köréből".
A kormányfő maga mutatta meg, hogy elég egyetlen kattintás, és az összes, számlán tárolt pénzünk odaveszhet. A kormány kiemelten foglalkozik majd a banki kibercsalásokkal.
Az intézményvezető arra kérte Magyarékat, hogy a kapunál adják át a játékokat és a sportszereket. Azt mondta, a gyerekek napirendje és életvitele miatt nem léphetnek be az intézmény területére. Ezután a Szilágyi Erzsébet Gyermekotthonhoz mentek, de ott sem ment minden simán.