Ahol nem volt eddig, ott új riasztóberendezésekkel látják el az ország MÁV-pénztárait, a régieket felújítják. A feladatot a Pintér Sándor köréhez tartozó Civil Rendszertechnika Kft. nyerte el.
Mindenhol megviseli az extrém hőség a növényeket, a kánikula nagy terhet ró az élőlényekre. Gyulán, a közterületen található növények sem tekinthetők kivételnek, a forróság miatt ebben az időszakban a szokottnál is nagyobb gondoskodást igényelnek. A helyzet súlyosságát jól érzékelteti, hogy keddtől életbe lépett az idei év első harmadfokú hőségrias
Az aHang negyven közéleti szereplő részvételével petíciót indított, amelyben elítélte az orosz agressziót, '56-ra hivatkozva pedig szolidaritást fejezett ki Ukrajnával és a békét szorgalmazta. Orbán Viktor reagált a petícióra, bár nem teljesen arra, amiről az valójában szól.
Az intézmény szerint Magyarék veszélyeztették a betegek biztonságát. A Tisza párt elnöke szerint viszont egy orvos invitálására mentek be a műtőbe, hogy láthassák az ottani állapotokat.
"Hallom a kórház fenntartója szerint berontottunk a műtőkbe… Nem, srácok, minket behívott egy 75 éves főorvos, aki 30 fokban is operál" – írta a Tisza elnöke.
A kormányfő visszaszólt azoknak, akik nyílt levélben fejezték ki szolidaritásukat Ukrajnával. Azt mondja, ezek az emberek veszélybe sodorják hazánk érdekeit.
Tisztelt Olvasók, Kedves Testvérek! A régi sláger szövege szerint búcsúzni mindig annyi, mint egy kicsit meghalni. Akik életüket jellemzően viszonylag szűk térben, többé-kevésbé ugyanazokból a tagokból álló közösségben, csoportban élik le, azoknak ritkán kell búcsúzni bárkitől. Másrészt ma már, amikor a nagy távolságú közlekedés – akár gyakran és k
A személyi kölcsönök és áruhitelek piaca példátlan ütemben bővül Magyarországon, ennek ellenére még mindig viszonylag keveset tudunk arról, hogy a fogyasztók milyen tényezők alapján hozzák meg döntéseiket. Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink mi alapján választanak hitelt.
Az Európai Parlament meghallgatta a Tisza Párt elnökét és EP-képviselőjét a mentelmi jogának felfüggesztése ügyében. A magyar ügyészség három ügyben szeretne eljárást indítani Magyar Péter ellen.
A Policy Solutions kutatása szerint a legszínvonalasabb közszolgáltatások az energiaszolgáltatás, a katasztrófavédelem és tűzoltóság és a szemétszállítás. A közegészségügy színvonaláról és az utak állapotáról vannak a legrosszabb véleménnyel a magyarok.
Kétszáz köbméternyi hulladék kapott lángra a MOHU budapesti telephelyén, a tűz oltása hosszabb időt vesz igénybe - közölte a Katasztrófavédelem a 24.hu megkeresésére.
A közlekedési miniszter erősen érvelt amellett, hogy miért szűnt meg a Vonatinfó, és miért politikai hangulatkeltés az összes többi vonatfigyelő bevezetése.
Postai úton több mint kétmillió szavazat érkezett be eddig, elektronikusan pedig mintegy kétszázötvenezren nyilvánítottak véleményt – jelentette be új videójában a kormányfő, aki arról a helyről jelentkezett, ahol a Voks 2025 szavazólapjait összegyűjtik a Magyar Nemzet beszámolója szerint.
Az Orbán-kormány Ukrajnával kapcsolatos kommunikációja ellen tiltakozó petíciót több olyan személyiség is aláírta, akik korábban Orbán Viktor környezetéhez tartoztak. A kormányfő a régi kapcsolatokra hivatkozva reagált a petícióra.
A közlekedési szakember szerint az utasoknak joguk van a tájékozódáshoz, joguk van tudni, mennyit késnek a vonatok. Példákat is említ arra, hogy kiknek és hogyan nyújtott még segítséget a Vonatinfó.
"Ott tartunk, hogy a közlekedési miniszter most már büszkén vállalja, hogy ő állíttatta le a vasúti tájékoztatási rendszereket" – reagált Lázár posztjára.
Mert ez már önmagában szimbolizálja "az elfojtott érzelmek, kezeletlen agresszió" következményeit. Azért megjavítják majd, de úgy, hogy emlékeztessen a pusztításra.
A kínai hátterű Semcorp júniusban indította volna be gyárát Debrecenben. A hatóságok szerint viszont hét ponton is túllépték a megengedett környezetvédelmi határértéket.
31 produkciót láthatott a közönség az Erkel Ferenc Művelődési Központ színháztermében. Az Országos Szenior Táncfesztivált immár 16. alkalommal rendezte meg a Békés Megyei Nyugdíjas Egyesületek Szövetsége. Szrenka Pálné elnök köszöntő beszédében kiemelte, az évek során annyi erőt, biztatást kaptak a szervezők a fellépőktől, mely megerősítette őket
Egy friss kutatásból az is kiderült, mi javult az elmúlt időszakban, és hol reménykednek a legtöbben változásban. A válaszadók harmada szerint egy új kormány segítene a bajokon.
Képtelen helyzetbe kerültek az IC utasai: a mozdonyuknak egy tehervonatot kellett elvontatnia, majd Ceglédnél mindenkit leszállítottak. Volt, aki így lekéste a repülőjét is.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az elmúlt két évben az Eurostat által közzétett lakossági fogyasztási adatok kapcsán a jóléti színvonalra vonatkoztatott téves következtetések kezdtek el terjedni a hazai médiában. Ezek szerint önmagában a fogyasztási szint összevetésével jóléti rangsort lehet felállítani az európai országok között. Eszerint a lakossági reálfogyasztással mért román
Tuzson Bence szerint a rendőrség is megtiltotta a szombati Pride-ot. Karácsony ennek ellenére támogatja, amiért a miniszter szerint szabálysértésre buzdít. A főpolgármester már vissza is szólt neki.
Szerda hajnalban magyar idő szerint 8:31-kor startol az Axiom 4 űrmisszió Kapu Tiborral – az ATV Extra élő adásban követi nyomon a második magyar űrhajós fellövését!
A politikus szerint a kormány felelőtlen pénzszórása miatt az ország költségvetése összeomlott. Magyar Péter úgy látja, hazánk fizetésképtelenség felé sodródik.
Témák: Több, mint ötvenen vehettek át oklevelet a Gál Ferenc Egyetem békéscsabai, gazdasági karán. A tanévzáróval egybekötött ünnepségen az idén elsőként a szegedi kihelyezett kar hallgatói is megkapták diplomáikat. 16. alkalommal szervezte meg az Országos Szenior Táncfesztivált a Békés Megyei Nyugdíjas Egyesületek Szövetsége. A nap folyamán 31 pro
Kemény kritikákat és kérdéseket is kapott a miniszter, aki többek között arról beszélt: hazaáruló az, aki szerint Magyarországnak keresnivalója van Ukrajnában.
Az egész országot sújtó kánikula és tartós csapadékhiány miatt 2025. június 25-től hazánk teljes területén tűzgyújtási tilalom lép életbe. Ennek értelmében szerdától tilos tüzet gyújtani a magyarországi erdőkben, a vasút és közút menti fásításokban és a kijelölt tűzrakóhelyeken is. Továbbá a parlag- és gazégetés szintén nem engedélyezett a fokozott