Fideszes képviselők, kormánytagok posztolták ki, mire büszkék, gyerektől Fradin át a trikolórig, aznap, amikor az alapvető emberi jogokért kiálló Budapest Pride a törvénnyel dacolva kénytelen elindulni.
Minden idők legizgalmasabb Budapest Pride-ját rendezték meg szombaton, a Telex pedig ott volt, hogy élő videóban tudósítson a felvonulásról. Mennyien vettek részt, mi lett a Mi Hazánk ellentüntetőivel? Kiderül az élő műsorunk első részéből.
A főpolgármester a Budapest Büszkeség rendezvényen mondott beszédében azt hangoztatta, hogy véget kell vetni a magyar nemzet megosztottságának. A résztvevők a Városháza parkból az ellentüntetők által lezárt Szabadság híd helyett az Erzsébet hídon át vonultak a Műegyetem elé vonultak. Cikkünk frissül!
A menet eleje már megtöltötte a Műegyetem rakpartot, miközben a vége nem fért fel az Erzsébet hídra. Több tízezer ember vonult Budapesten, soha ennyien nem vettek részt a Pride-on Magyarországon.
A Mi Hazánk politikusa szerint a kormány meghátrált, a rendőrség pedig mulasztott. A Szabadság hidat saját elmondásuk szerint erőszakmentesen zárták le.
Néhányan egy hatalmas molinót tartottak a Gellért-hegy előtt, de esélyük sem volt rá, hogy megállítsák a Pride-ot. Annyi engedményt kaptak, hogy elkészülhetett egy fotó, amin úgy tesznek, mintha ez sikerülhetett volna.
A MÁV több vonalon is kihívásokkal nézett szembe a mai nap során. Megnéztük, délutánra elhárultak-e már a fennakadások. A legtöbb utast a győri fővonal eleste érintette, itt délután is hosszabb a menetidő, pótlóbusz jár.
A férfi széttárt karokkal vetette magát a járműre, de tíz rendőr azonnal közbelépett. A szervezők próbálták csillapítani a helyzetet, a tömeg ment tovább.
Hatósági zárás miatt több állomáson nem áll meg a 4-es metró - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a BKK Info Facebook-oldalon szombat délután.
A Pride egyik házigazdája alig hitte el, mekkora tömeg indult el a Városház térről. Az ellentüntetők nek azt üzeni, hogy tudták, hogy ez lesz ma, ezért feleslegesen zaklatták fel magukat.
A nemzetközi Duna-napot több mint 20 éve ünnepeljük június 29-én a Duna-menti országokban, melynek fókuszában a Duna-menti kultúrák és élővilág áll. Ebből az alkalomból Duna témájú kvízt állított össze a Pénzcentrum, melyből kiderül, hogy a Duna nem egyszerűen Magyarország leghosszabb folyója, hanem egész Közép-Európa földrajza, történelme, gazdasá
Az amerikai hírportál szerint az idei rendezvény egyszerre ünnep tiltakozás is. A CNN a tudósításában kiemelte, hogy a tömegben minden korosztály képviseltette magát, és sokan Orbán Viktort elítélő transzparenseket lengettek.
A TISZA elnöke reagált a Pride betiltási kísérletére, de számos más nem teljesült kormányzati ígéretre is. Szerinte Orbán Viktor másoknak akart ártani, de magának és a bűntársainak ártott a legtöbbet.
A Pride eleje a színpadhoz ért, ahol elkezdődött a műsor. A házigazdák elárulták, hogy sok emberre számítottak, de a tömeg mérete végül minden várakozást felülmúlt.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A főpolgármester szerint azzal, hogy ennyire sokan eljöttek a Pride-ra, megmutatták, hogy ha a kormány Moszkva felé indult is, Budapest marad Európában. Beszédében nagy tapsot kért a rendőröknek is, amiért az emberek mellett állnak.
"Mi nem fogunk akárkire szavazni a hatalom ellenében. Azt fogjuk támogatni, akitől joggal várható, hogy Magyarországot újra a közös otthonunkká teszi."
A párt szerint ellehetetlenítették a demonstrációjukat a Szabadság hídon. A rendőrség nem engedte őket le a hídról, a vonuló tömeg másik útvonalon haladt tovább.
Miniszterelnökséget vezető miniszter Facebook bejegyzésében a kormányból elsőként reagált a Budapest Büszkeség rendezvényre. A Fidesz fővárosi frakciójának vezetője pedig ugyancsak a közösségi médiában méltatlankodott azon, hogy a főváros vezetése ilyen rendezvényekre költi a budapestiek pénzét.
Amikor a tömeg eleje elért a Műegyetem rakpartra, akkor a menet vége még a Deák Ferenc téren volt. Fotókon mutatjuk a 30. Budapest Pride legjobb pillanatait.