Az E.ON Hungária Csoport megkezdte az informatikai átállást, amely során egységesíti áramhálózati ügyfélkiszolgáló rendszereit. Az átállás célja, hogy a vállalat egyszerűsítse az ügyintézést ügyfelei számára. Az átállás miatt egyes ügyfelek legfeljebb 3 hetes csúszást is tapasztalhatnak az MVM Next-től érkező villamos energia elszámoló számlák érke
Ősztől új pályázat segíti a munkakörülmények fejlesztését, 4,5 milliárd forint jut a hazai kkv-k támogatására - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Dulakodás tört ki pénteken az Örmény Apostoli Ortodox Egyház képviselői, a hívek és a rendfenntartó erők között az egyház központjában, a Jereván közelében fekvő Ecsmiadzinben, II. Karekin katolikosz, az egyház vezetője rezidenciájának területén.
Vasárnapig tart a 45. Kaláka Fesztivál. A koncerteknek, előadásoknak, kézműves foglalkozásnak és más programoknak idén is az egri Gárdonyi Géza Színház és az Érsekkert biztosít helyszínt. Gryllus Dániel kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész, a Kaláka együttes egyik alapító tagja válaszolt az InfoRádió kérdéseire.
A kínai BYD 32 milliárd forint értékű beruházással új elektromosbusz-gyártó üzemet épít Komáromban, amelynek köszönhetően 620 új munkahely jön majd létre - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Komáromban.
2024-ben újabb mérföldkőhöz ért Magyarország és Kína kapcsolata: egész Európát tekintve hazánkba érkezik a legtöbb tőke a távol-keleti kommunista államból. Hogy jutottunk el idáig?
600 négyzetméteres üzlettérrel várja a vásárlóit a DIEGO legnagyobb shop-in-shop üzlete Zuglóban. A Tesco áruházzal való együttműködés lehetővé teszi a még kényelmesebb és gyorsabb vásárlást, hiszen a széles termékválaszték egy helyen érhető el. Az üzletben kiemelt figyelmet kapnak az idei nyári szezon legfrissebb lakberendezési trendjei: a vízálló
Egy lerobbant mozdony miatt klíma nélkül vesztegeltek a MÁV utasai Szeged és Budapest között, miközben a vasúttársaság csendben lekapcsolta a népszerű Vonatinfó rendszert is.
A Xiaomi Corporation (továbbiakban "Xiaomi" vagy a "Csoport") – a fogyasztói elektronikai termékek és okoseszközök globális, vezető gyártója, amely az Internet of Things ("IoT") platform által összekapcsolt okostelefonokra és okoshardverekre épül, büszkén mutatja be Xiaomi Smart Band 10-et. Egy olyan merész, új generációs okoskarkötőt, amely a diva
Természetközeli elhelyezkedésük és kedvező áruk miatt a kempingek az egyik legnépszerűbb szálláshelyeknek számítanak nyáron. Magyarországon szerencsére bőven akad belőlük, ráadásul több is valamilyen vízpart közelében fekszik, ahol a természet közelsége mellett egy csobbanás után könnyedén felfrissíthetjük magunkat a kánikulában. Ajánlunk is öt kül
Mindannyian érezzük néha úgy, mintha az élet sorsának kereke hátrafelé fordulna; mintha minden kihívás, minden nehézség csak újra és újra utolérne bennünket. 4 csillagjegy az elmúlt hónapokban, vagy években pontosan így érezte. De júliustól, a csillagok egy új , egy jó történetet ígérnek. Egy történetet, amely tele van reménnyel, örömmel, és azzal
Az erdőtelepítés megvalósítását követően szükséges bizonyos adminisztratív intézkedéseket is megtenni annak érdekében, hogy a pályázati feltételek maradéktalanul teljesüljenek és az erőtelepítést végrehajtó gazdálkodó részére kifizetésre kerüljön a korábban elnyert támogatás. Az alábbiakban erre szeretnénk felhívni az érintett gazdálkodók, erdészet
Az elmúlt hetekben statisztikai adatsort jelentetett meg az Eurostat a lakossági fogyasztásról. Ebben az uniós rangsorban a fogyasztást tekintve Magyarország az utolsó helyre került. Az Oeconomus elemzése több mutató vizsgálatával árnyaltabb képhez jutott el arról, hogyan élnek az emberek.
Mintegy 331 ezer Hollandiában élő migráns dolgozni szeretne, de nem talál munkát – derül ki a holland migrációs tanácsadó testület csütörtökön közzétett jelentéséből.
A Magyar Nemzeti Bank idei érmekibocsátási programjának legkülönlegesebb elemeként Szent László királynak állít emléket. A péndeki napon megjelenő emlékérmék 500 000 forint névértékű, egy unciás színarany, 20 000 forint névértékű, egy unciás színezüst és 3 000 forint névértékű színesfém változatai az "Országépítő királyok Árpád dinasztiájából" soro
A Kúria pénteken megsemmisítette a rendőrségnek azt a határozatát, amely megtiltott egy szombatra bejelentett tiltakozást, amelyet négy szervezet akart tartani gyülekezési szabadsága kiüresítése miatt – tudatta a legfelsőbb bírói fórum.
A Nemzetközi Sílövő Szövetség (IBU) legfeljebb négy orosz versenyző részvételét engedélyezi a 2026-os, olaszországi téli olimpián. Az úszók is kaptak egy jó hírt.
Mindszenty József sok szenvedéssel teli életútja az alázatos és az áldozatos istenhitről szólt. Soha nem adta fel a küzdelmet, és még a börtönben is tartotta rabtársaiban a lelket.
A HONOR legújabb, H400 szériája közel egy hónapja érkezett meg hazánkba, és komoly figyelmet követel magának – nem véletlenül. A márka új modelljei a modern felhasználók igényeire szabva ötvözik az intelligens funkciókat a prémium dizájnnal. De mi az ami kiemeli a sorból? Íme 5 funkció, ami igazán különlegessé teszi a szériát. AI-Portrémód funkcióv
A vonatos utazások fénykorukat élik, Olaszország pedig élen jár abban, hogy kiaknázza a trendet, hiszen az állami Trenitaliának köszönhetően kifejezetten könnyen be lehet járni egy-egy olasz térséget a három- és ötnapos régiós bérleteknek köszönhetően. Megmutatjuk, hogyan érdemes felfedezni vonattal Európa egyik legkedveltebb nyári úti célját!
Egy hosszú nap után, amikor végre elmerülhetsz a fürdőkádban, aligha akad annál jobb érzés, mint egy lágy és puha törölköző érintése. De mi kell ahhoz, hogy megtaláld az igazi, minden szempontból tökéletes törölközőt? Vegyük sorra, mely tulajdonságok teszik a törölközőt valóban ellenállhatatlanná, praktikussá! Az 5 alapvető tulajdonság 1. Puha tapi
Görögországban hamarosan véget ér az idei fokhagyma betakarítása, és megkezdődik a szárított fokhagyma értékesítési szezonja. A korai régiók, Laconia és Evia már eladták friss fokhagymájukat, és csak néhány kisebb tétel maradt, amelyet szárított termékek előállítására tartanak fenn. Másrészt a legjelentősebb termőterületeken, Lariszában és főként O
Országszerte megnöveli az elektromosautó-töltőinek teljesítményét az E.ON Drive Infrastructure Hungary (EDRI) az ALDI áruházaknál. A több mint kétmilliárd forint értékű fejlesztéssel jelenleg 50 ALDI boltnál cserél gyorstöltőre hagyományos AC töltőket az EDRI, hogy még gyorsabban tölthessék járművüket a villanyautóval közlekedő vásárlók.
Sikerült összegyűjtenie a megfelelő mennyiségű támogatást a román AUR párt EP képviselőjének ahhoz, hogy bizalmatlansági szavazást kezdeményezzen Ursula von der Leyen bizottsági elnök ellen, amiért nem hozza nyilvánosságra a vakcinabeszerzéssel kapcsolatban váltott személyes üzeneteit.
Több mint 500 filmes alkotót és szakembert hívott meg tagjai közé az Oscar-díjakról döntő amerikai filmakadémia a honlapján megjelent közlemény szerint. Az új tagok között idén is vannak magyar filmesek.
A Budapest Büszkeség rendezvény miatt a Városháza parktól a Kiskörút-Szabadság híd-Műegyetem rakpart útvonalon ideiglenesen megváltozik a forgalom rendje – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).