Tóth János hétfőn Facebook-oldalán azt írta: a város nehéz anyagi helyzetben van, az elmúlt hónapokban folyamatosan azon dolgoztak, hogy rövid távon kezeljék, középtávon pedig megoldják a problémákat.
A jelenlegi magyar klímatörvény olyannyira megengedő volt, hogy anélkül teljesült, hogy bármilyen intézkedést hoztak volna – jelentette ki Sulyok Katalin környezetjogász annak kapcsán, hogy az Alkotmánybíróság múlt héten alaptörvény-ellenesnek mondta ki a jogszabályt. A szakértő szerint a testület ajánlásainak egy, a jelenleginél sokkal szigorúbb k
2025. június 6. és 24. között a Magyar Honvédség mintegy 800 katonával vesz részt a Saber Guardian 2025 elnevezésű, nagyszabású nemzetközi hadgyakorlaton, amelynek egyik kiemelt helyszíne Magyarország. A gyakorlat az Amerikai Egyesült Államok Hadseregének Európai és Afrikai Hadszíntér Parancsnoksága által szervezett DEFENDER25 gyakorlatsorozat rész
Az űrkutatásért felelős miniszteri biztos egy szakmai rendezvényen hazánk növekvő részvételét méltatta a nemzetközi űrkutatásban, illetve azt is elmondta, mikor indíthatják végre útnak Kapu Tibor misszióját.
A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a bíróság 24 év fegyházbüntetésre ítélte azt a többszörösen büntetett, 33 éves férfit, aki több nőt is megtámadott Budapest IX. kerületében.
A Dolly Roll régi dalából ismert, a hullámokból felbukkanó balatoni Windszörny természetesen nem létezik, viszont egy sokkal nagyobb és valóban veszélyes óriás meglapul kedvenc tavunkban. Nagyjából, 60 kilométer hosszú, teljesen láthatatlan és csaknem minden nyáron szedi áldozatait a déli parton, Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között.
Öt hét és újra Bálványosi Szabadegyetem, a sorban immár a 34., melyet július 22-27. között rendeznek. Az eddig megszokott menetrend szerint Orbán Viktor vélhetően az esemény szombati napján, július 26-án beszél majd. Az erdélyi dzsembori idei mottója: Ránk számíthatsz! Ennek apropóján megnéztük a rendezvény finanszírozási hátterét.
A Heti Napló megvizsgálta, hogy a pünkösdi káosz után egy héttel vajon melyik közlekedési eszközzel lehet gyorsabban eljutni a Balatonra: autóval, vagy vonattal?
Az Oxfordi Egyetemen működő kutatóintézet éves jelentésének másik nagy tanulsága, hogy az elmúlt évben nagyot zuhant Magyarországon a közmédiába vetett, eddig sem túl erős bizalom.
Éveken keresztül ugyanaz a szűk vállalkozói kör kapta a megbízásokat a XIV. kerületi önkormányzat városgazdálkodási cégétől, amely sokáig Tóth Csaba birodalmának számított. Az átvilágítás során rendszerszintű közbeszerzési szabálytalanságokat és trükközéseket találtak, a piaci verseny kizárásáról és előre leosztott győztesekről szól a lapunkhoz elj
A visszavonulása óta csak nagyon ritkán ad életjelet magáról a nyilvánosságban Varga Judit, ám most kivételt tett. Az egykori igazságügyi miniszter ugyanis letette vizsgáit, így szakképzett asztalossá vált. De tudja, hogy ez csak a kezdet, és legalább 50 évig tartó, alázattal teli tanulás vezet az asztalos szakma igazi, magabiztos elsajátításához.
Palotai Dániel az MNB új alelnöke lesz. Varga Mihály már nyilatkozott arról, hogy az MNB negyedik alelnöke fő feladatként foglalkozik majd olyan, a magyar monetáris politikát is befolyásoló kérdésekkel, mint a vámtarifa, kereskedelmi kérdések.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A MÁV riportja szerint májusban áprilishoz képest kisebb, a tavalyi év azonos időszakához - azaz 2024 májusához - képest már jelentősebb mértékben, 4 százalékkal nőtt a vonatok pontossága.
Május végén adtunk hírt arról az Infostarton, hogy nem remélt eredménnyel járt az a két éve tartó kutatás, amely a recski kényszermunkatábor egykori foglyainak személyes adatait igyekszik pontosítani. Herczeg Sándor politológus és testvére, Herczeg Zsolt újságíró – az InfoRádió főmunkatársa – megtalálta a magyar Gulagnak nevezett internálótábor uto
A társadalombiztosítási jogviszony, valamint az egészségügyi és szociális ellátások igénybevételéhez szükséges papíralapú igazolványt digitális rendszer váltja fel.
A hétfő esti Magyar Közlönyben megjelent egy kormányhatározat, amely szerint végleg megszűnik a TAJ-kártya, vagyis az egészségbiztosítási ellátásról szóló igazolvány fizikai formája.
A bíróság kimondta: a bank nem tájékoztatta megfelelően az asszonyt a devizahitel kockázatairól. Az ítélet szerint csak a felvett összeget kell visszafizetnie.
A gazdaudvarban minden évben kétszer, húsvétkor és karácsony előtt tartanak ételosztást, ezt a programot idén, a pünkösdhöz kapcsolódva újra megtartották. Ahelyszínt ezúttal az ipartestüölet Dobay utcai székháza biztosította, mivel az ipartestület tagsága úgy döntött, legyen itt is egy ilyen, jótékonysági esemény. Kora délutánra el is fogyott a 200
Hazánkban a gyermek mindenek felett álló védelme és érdeke a gyámhatósági és bírósági eljárásokban nem valósul meg – ezt állította a Blikknek Noémi, akit 2023-ban szakítottak el a lányától. A 10 éves gyereket a gyámhatóság az apánál helyezte el, ám egy kapcsolattartás alkalmával a nő megdöbbent, ugyanis pornótartalmakra bukkant a gyermeke mobilján.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a társszervek bevonásával június 13-án 19 órától másnap hajnalig ismét komplex bűnügyi-rendészeti ellenőrzést tartott a főváros V., VI. és VII. kerületében.
Idén májusban sokkal pontosabb volt a MÁV, mint tavaly – derül ki a vasúttársaság havi riportjából. Közlésük szerint sikerült tartósan kilendülniük a tavaly késő tavasztól kora őszig tartó menetrendszerűségi mélypontról, és valós az esély a javuló trend újbóli megközelítésére. Az emlékezetes balatoni összeomlás adatai nem szerepelnek ebben a riport
Az NKFH egy egész hónapot szentelt a népszerű bogyós gyümölcsnek. Sok estben amit "lajosmizseiként" árusított szamócák valójában külföldről származtak.