A Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón arról beszélt, hogy Karácsony Gergelyék megpróbálják jogellenesen elkerülni a bejelentési kötelezettséget.
A videó hangja egyértelműen mesterséges intelligenciával készült, de ettől még valódi is lehetne, viszont több gyanús elem is látható-hallható benne, forrásaink szerint sincs ilyen kormányzati terv, és a kormány hivatalosan is cáfolta, hogy lenne. Sőt, feljelentést is tesznek.
Gulyás Gergely az ATV kérdésére elmondta, hogy legkésőbb szeptember elején kezdődik meg a nyugdíjasoknak szánt 30 ezer forintos élelmiszerutalványok postázása.
Gulyás Gergely az ATV kérdésére elmondta, hogy nem látott olyan belső kutatást az elmúlt egy hétben, amely megváltoztatta volna a kormánypártok választási esélyeinek megítélését.
Gulyás Gergely az ATV kérdésére elmondta, hogy bár "borzalmasnak" tartja az Európai Unió jelenlegi működését, ma is igennel szavazna Magyarország EU-csatlakozására, mert "a közös piacnak nincsen alternatívája".
Egy kórházi klímarendszer nem olyan, mint a háztartási. A kórháziban komoly szűrőrendszerekkel szűrik ki a vírusokat, baktériumokat a befújt levegőből.
Gulyás Gergely az ATV kérdésére elmondta, hogy Nagy Márton fellebbez a bírósági döntés ellen, amely szerint a Magyar Államkincstárnak vissza kell utalnia kamatostól azt a 10,2 milliárd forintot, amelyet májusban inkasszáltak a fővárostól.
A miniszter szerint provokatív, de valós veszélyre hívja fel a figyelmet Szentkirályi kampányvideója. A csomagtartóban fekvő férfi jól van, már nem kormánytisztviselő.
A Nemzeti Múzeum munkatársai hozták kedden, Budapestről Gyulára az Almásy-kastély Látogatóközpont legújabb, időszaki kiállításának tárgyait. A Fűző és Forradalom – Nők a hazai polgárosodás korában című tárlat sok szempontból egyedinek ígérkezik. A kiállítás volt a fő témája 3Téma című műsorunknak is, ahol a XIX. század első feléből, közepéről szárm
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az első magyar űrhajós szakmai életútjának elismeréseként ingyen lakhat az ingatlanban, előzetes megállapodás alapján más is beköltözhet vele, de bérbe nem adhatja, illetve a rezsit is neki kell fizetnie.
A Szegedi Tudományegyetem Földrajz- és Földtudományi Intézet kutatói hallgatók bevonásával követték múlt hétvégén a Korond-patak felől érkező sós víz levonulását a Maros magyarországi és a Tisza szegedi szakaszán. Sipos György egyetemi docens az InfoRádióban elmondta: a feljegyzett adatok messze elmaradtak a rendeletben szabályozott, természetes vi
Bajnokok Ligája-győzelmét követően felértékelődött a Paris Saint-Germain a fogadók körében. A június 15-én elrajtolt klubcsapat-vb második legesélyesebb csapatának tartják a franciákat a Real Madrid mögött és a Bayern München előtt. A klubcsapat-vb extra nyári izgalmat hozhat a játékosok számára, akik a meccsek számos történése és a végső győztes m
A tiszás politikus szerint felháborító, hogy a bukott köztársasági elnök annak ellenére sem hajlandó tájékoztatni a nyilvánosságot, hogy tavaly február óta 100 millió forintot kapott a magyar adófizetőktől.
Legkorábban június 22-én, vasárnap startolhat a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) az Axiom-4 küldetés legénysége – köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós –, derült ki a HUNOR program szerdai Facebook-közleményéből.
Kedd kora délután megérkeztek az Almásy-kastélyba a kiállítóhely történetének legtöbb műkincset felvonultató tárlat műtárgyai. A Fűző és forradalom – Nők a hazai polgárosodás korában június 20-án, 11 órakor nyílik. A 3Témában erről, a közelgő Dürer emlékévről és a Múzeumok éjszakájáról is beszélgettünk Fekete-Dombi Ildikóval és Prágai Adrienn-nel.
Témák: Megújította fogadalmát a szerdai, gyulai, olajszentelő szentmisén a Szeged-Csanádi Egyházmegye papsága. Kiss-Rigó László püspök kiemelte, a papoknak mindig fontos az adakozás, a karitatív célok támogatása. Pfeiffer Ede Sándor Munkácsy utcai emléktáblájának koszorúzása után, ünnepi hangversennyel folytatódott pénteken az Amerikai Liszt Társas
Az V. kerületi önkormányzat kitüntető oklevelet adott át annak a férfinak, aki május közepén a Ferenciek terénél történt támadás során a Jeszenszky házaspár segítségére sietett – közölte szerdán a Belváros-Lipótváros önkormányzata az MTI-vel.
A Fővárosi Törvényszék első fokon elutasította Ádám Zoltán keresetét, aki a Corvinus Egyetem elleni munkaügyi perben próbálta visszaszerezni állását az intézményben. Az egyetem egykori docense etikai vizsgálatot indított, miután megpróbálta őt rábírni egy orosz milliárdos arra, hogy gyermeke vizsgázhasson. Ezt ugyan Ádám visszautasította, de a mill
Sokan tiltakoztak az 1967-ben átadott, ikonikus épület lebontása ellen, végül azonban a látványtervek szerint közel eredeti formájában újjá is épül majd.
A volt köztársasági elnök elment egy temesvári pódiumbeszélgetésre, ahol elmondta, hogy a politika egy férfias, kemény világ, és megkeményíti a nőket is.
Kitüntető oklevelet kapott az V. kerületi önkormányzattól az a férfi, aki május közepén a Ferenciek terénél megtámadott Jeszenszky házaspár segítségére sietett – közölte Belváros-Lipótváros önkormányzata szerdán az MTI-vel.
A kormány azon dolgozik, hogy kivédje az energiaárak újabb emelkedését - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalára szerdán feltöltött videóban.
Ameddig Kapu Tibor és a fél világ arra vár, hogy a magyar űrhajós elhagyhassa a bolygót, különleges videóval jelentkezett a Magyar Űrhajós Program. A közösségi oldalra feltöltött videóban bemutatták Kapu kedvenc dalait, amelyeket a világűrben is hallgat majd. Akik pedig szintén meghallgatnák a leendő magyar űrutazó kedvenceit, azok számára közzé is