2025. június 19. csütörtök

jún. 19
16:54
Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép Budapesten (SzMo)
A Ryanair birminghami járata csak harmadik próbálkozásra tudott leszállni. A gépet rögtön tűzoltók vették körbe a földet érés után.
jún. 19
16:57
Motoros a HÉV-síneken: képeken a megrázó soroksári baleset (Infostart)
A Haraszti úton egy motorkerékpár és egy személykocsi ütközött össze.
jún. 19
17:03
Politikai üldözöttek néven új alapítványt hoz létre Fekete-Győr András (Blikk)
Fekete-Győr András a Terror Háza előtt jelentette be a Politikai Üldözöttekért Alapítvány megalakulását. A szervezet célja, hogy "jogi, mentálhigiénés és nyilvános támogatást nyújtson azoknak, akiket az Orbán-rendszer célkeresztbe állított". Emellett célként fogalmazták meg azt is, hogy dokumentálják az üldözöttek történeteit, és küzdenek azért, ho
jún. 19
17:18
Mészáros Lőrinc bankja már a Pécsi Tudományegyetemen van (Telex)
Barna Zsolt egy személyben a MBH Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója és az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának is az elnöke, de az egyetem szerint nem vesz részt a kettős szerepét érintő döntésekben. A PTE és az MBH kapcsolata nem szokványos, főleg ha a rektor arról beszél: ahonnan a pénz jön, onnan jön az ideológia. És a rektori hivatal bej
jún. 19
17:21
"Nem jutottam túl messzire" Megdöbbentő mondatok Mark Zuckerbergtől (ATV)
Zuckerberg, Trump, Zelenszkij, Sinatra, Hitler, Churchill: történelmi szereplők és a jelen alakítói egy exkluzív filmsorozatban, ahogy csak ritkán látni őket.
jún. 19
17:27
Ritka betegség ütötte fel a fejét a XII. kerületben (Infostart)
A szükséges járványvédelmi intézkedések megkezdődtek.
jún. 19
17:39
Medián-kutatás: egyre nagyobb léptekkel haladunk a kétpárti rendszer irányába (Infostart)
A Medián új közvélemény-kutatása szerint a Tisza Párt átvette a vezetést a Fidesztől. A felmérés részleteiről Hann Endrét, a Medián ügyvezető igazgatóját kérdezte az InfoRádió.
jún. 19
17:45
Csattanós válasz érkezett Brüsszelből a magyar agrárpénzekről – nem lesznek tőle boldogabbak az elvárásokkal küzdő gazdák (Blikk)
Hiába cserélték le a frontembereket az Agrárminisztériumban, és került közvetlenül Orbán Viktor felügyelete alá az agrártámogatások kifizetése, az EU-s pénzek akadozva jutnak el a a gazdálkodókhoz. A minisztériumtól nem kaptunk válaszokat, Brüsszelből viszont igen, ráadásul a hazai problémákat ismerve elég meghökkentőt. Az Európai Bizottság tájékoz
jún. 19
17:45
Rendőrségi helikopterrel kényszerítettek leszállásra egy siklóernyőst a Hármashatár-hegyen (444.hu)
Kiderült, hogy a 42 éves férfi azon túl, hogy légtérsértést követett el, még a repüléshez előírt okmányokat sem tudta bemutatni.
jún. 19
17:48
Rákosmente pénzt ad a szülőknek a gyerekeknek is adható asztmagyógyszerre, ami lekerült a támogatott készítmények listájáról (Telex)
Decemberben vette ki a forgalmazó a széles körben használt inhalációs szuszpenziót a támogatott körből.
jún. 19
18:03
Domokos László vezetésével világítják át a főváros gazdálkodását (Infostart)
Sem a kormánynak, sem a fővárosnak nem érdeke, hogy leálljanak a közszolgáltatások Budapesten és a főváros csődbe menjen, ezért folytatják az egyeztetéseket. Az állam szerint Budapest költségvetéséből elfolyik a pénz, Karácsony Gergely szerint azonban a fővárosnak vissza kell kapnia a tőle elvett pénzt.
jún. 19
18:03
Klímaválság a szentesi kórházban? A hozzátartozók szerint 30-40 fokban fekszenek a betegek az osztályon (Blikk)
Napok óta 30-40 fokos kórtermekben fekszenek a betegek a szentesi kórház krónikus belgyógyászati osztályán. Ezzel a panasszal fordult több hozzátartozó is a város országgyűlési képviselőjéhez. Varga Ferenc akár gyűjtést is indítana, ha ettől javul a helyzet.
jún. 19
18:09
Mi várhat a mezőtúri kislányra, akit 13 évig elzártak a külvilágtól? Szakembereket kérdeztünk (Blikk)
Hosszú idő telhet el Végh József kriminálpszichológus szerint, mire a 13 és fél évig Mezőtúron bújtatott gyermek be tud illeszkedni az őt körülvevő, de attól elzárt világba, és megtanulja annak szabályrendszerét. Köztük például azt, hogy kortársaival miként viselkedjen. A nagy port kavart ügy kapcsán a Blikk szakembereket kérdezett.
jún. 19
18:09
Újra kell tárgyalni a Hableány-katasztrófa perét (Infostart)
Jogerős döntés született a Hableány-perre vonatkozóan, e szerint valóban elfogult lehetett az első fokon eljáró bíró, ezért az egész eljárást meg kell ismételni. A hat évvel ezelőtt történt tragikus hajóbaleset tárgyalása legkorábban idén ősszel folytatódhat a bíróságon.
jún. 19
18:11
Agyevő amőba: így kerülhető el a fertőzés a gyermekorvos szerint (Infostart)
A tizenegy éves kisfiú szlovákiai tragédiája után sokkan rettegni kezdtek az agyevő amőbától. Egy gyermekorvos ismertette, hogy miként csökkenthetjük a fertőzés kockázatát, és mit tehetünk szülőként a megelőzés érdekében.
jún. 19
18:21
Kongresszust tart a Tisza Párt (Infostart)
Az ország történelmi lehetőség előtt áll - hangsúlyozta a Tisza Párt elnöke, aki bejelentette a párt újabb országjárását.
jún. 19
18:24
Magyar Péter: Szomorú látni, hogy a Fidesz egyharmad alá bezuhanva milyen mélyre süllyed a hatalomféltés pöcegödrében (SzMo)
Éppen Strasbourgban buszozott a reptérre, miközben összefoglalta az eseményeket. Elmondása szerint a vele utazó fideszes EP-képviselők meglehetősen szomorúak voltak.
jún. 19
18:33
A Szuverenitásvédelmi Hivatalra emlékeztető munkacsoportot hoz létre az Európai Parlament (444.hu)
Az Európai Néppárt összefogott a Patriótákkal, hogy vizsgálják ki a civilek uniós támogatásait.
jún. 19
18:33
Orbán Viktor megdöbbent a Jeszenszky Gézával történteken  – a Karmelitába hívta, egy találkozóra (ATV)
Levelet kapott a miniszterelnöktől Jeszenszky Géza volt külügyminiszter, Orbán Viktor vendégül szeretné látni a Karmelitában.
jún. 19
18:45
Felhívta a segélyhívót, hogy feltöltesse a medencéjét a tűzoltókkal (ATV)
Egy férfi azzal hívta fel a segélyhívót, hogy megkérdezze: a tűzoltók segítenek-e neki feltölteni a medencéjét.
jún. 19
18:54
Rendőrségi határozat: betiltották a Pride-ot (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jún. 19
19:09
Riasztást kaptak a magyar tűzszerészek (Infostart)
Második világháborús német akna került elő a Pest vármegyei Gödön, az Alsógödi Evangélikus Leányegyházközség temploma előtt – közölte az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred a Facebook-oldalán csütörtökön.
jún. 19
19:36
Aranyosi Péter: Ha poénjaimmal akaratom ellenére bárkit megsértettem, attól elnézést kérek (Telex)
A humorista a korábbitól eltérő hangnemben nyilvánult meg a Partizánban tett dakotázós kijelentéséről.
jún. 19
19:54
Aranyosi Péter bocsánatot kért (SzMo)
A humoristától kijelentései miatt vették vissza a Karinthy-gyűrűt. Aranyosi csütörtökön elnézést kért, és megköszönte azoknak, akik kiálltak mellette.
jún. 19
19:54
A Fidesz külön jogászcsapatot tart arra, hogy az "összes életellenes, mocskos, halált kívánó kommentelőt" feljelentsék (Telex)
Erről Kocsis Máté beszélt, aki szerint a tiszásoknak fejenként két álprofiljuk van, ezekkel írogatnak olyanokat a Facebook-oldalára, hogy a gyereke dögöljön meg.
jún. 19
20:03
Váratlan bejelentés: nem indul Jámbor András a 2026-os választáson (ATV)
Bejelentette Jámbor András, hogy nem indul újra egyéni körzetében a 2026-os parlamenti választáson.
jún. 19
20:18
Még a fideszes képviselő is ordibálni kezdett egy résztvevővel Lázár fórumán: Ne hazudozzál összevissza! (Telex)
Elszabadultak az indulatok Nagykállóban, a házigazda Simon Miklós leteremtette a kritikus kérdezőket. Lázár szerint Magyarországon senki nem szereti az oroszokat, a közvélemény-kutatásokat ki lehet dobni a kukába, és semmi szükség arra, hogy fonnyadt meztelen férfiak mutogassák magukat.
jún. 19
20:24
Molnár Áron Novák Katalinnak: Az mennyire inkorrekt, hogy a kegyelmi botrány eltussolása után a mai napig havi 6 millió forintot kapsz az adófizetői… (SzMo)
A volt köztársasági elnök temesvári szereplése után a színész kemény kérdéseket tett fel videóüzenetben. A kegyelmi ügy is újra előkerült.
jún. 19
20:33
463 milliárdot költöttünk ezeknél a cégeknél – E-toplista (Infostart)
Mintegy 15 százalékkal nőtt tavaly az e-kiskereskedelmi piac Magyarországon, de a hazai kereskedők számára egyre nehezebb a bevétel növelése – derült ki a PwC E-toplista rendezvényén ismertetett Digitális Kereskedelmi Körkép tanulmányból. Madar Norbert, a PWC Magyarország digitális kereskedelemért felelős vezető menedzsere beszélt a toplista szerep
jún. 19
20:54
Nyilatkozatban ítélte el az ellehetetlenítési törvényt a pécsi közgyűlés, a kormánypárti képviselők nem szavaztak (Telex)
A Fidesz pécsi frakcióvezetője szerint a városvezetés ezzel politikai térbe rángatta a civileket, és eszközként használják őket a politika színterén.
jún. 19
20:54
Gyula Tv Híradó 2025. 06. 19. (Gyulatelevízió)
Témák: Péntektől látogatható az Almásy-kastély Látogatóközpont új időszaki kiállítása. A Fűző és forradalom – Nők a hazai polgárosodás korában című tárlatban eredeti, csaknem 200 éves műtárgyak, biedermeier festmények, személyes történetek és modern technológiai eszközök jelennek meg. Szorosabbra fűzte, egyben intézményesítette is az együttműködés
jún. 19
21:06
Ez az időszak valójában az áldozatoknak volt igazán pokoli - üzeni a panaszkodó Novák Katalinnak a nevelő, aki először jelentette fel a bicskei otthon pedofil… (SzMo)
Bárnai Árpád szerint az áldozatok szenvedtek igazán, nem a volt köztársasági elnök. A férfi tíz éve tett feljelentést az otthon igazgatója ellen.
jún. 19
21:15
Technológiai és infrastrukturális újításokkal készültek fel a nyári csúcsforgalomra Ferihegyen (Infostart)
A megfelelő erőforrások biztosításával, pontos tervezéssel és a repülőtéri ökoszisztéma tagjaival való szorosabb együttműködéssel a repülőtér-üzemeltető készen áll a következő hónapok forgalmának kezelésére, valamint az összes utas biztonságának és kényelmének biztosítására, minden helyzetben – mondta az InfoRádióban Valentínyi Katalin, a Budapest
jún. 19
21:42
Jámbor András a visszalépéséről: Csináltunk egy közvélemény-kutatást (Telex)
Jámbor szerint az a leghasznosabb az országnak, ha nem indul újra Józsefvárosban és Ferencvárosban.
jún. 19
21:48
Lázár János a Tisza előnyéről: Teljesen mindegy, hogy melyik közvélemény-kutató mit hazudik (SzMo)
A miniszter a 2026-os választásokról és a közvélemény-kutatásokról is beszélt a nagykállói lakossági fórumon. A Medián friss adatai szerinte megbízhatatlanok.
jún. 19
21:48
Levélben buzdítja a katonákat a Honvédelmi Minisztérium, hogy szavazzanak a Voks2025-ön (Telex)
A honvédségi állomány tagjait távolabb tartották a politikától – mostanáig.
jún. 19
22:03
Bocsánatot kért Aranyosi Péter (ATV)
Aranyosi Péter humorista egy Facebook-posztban reagált az utóbbi hetek negatív sajtóvisszhangjára.
jún. 19
22:12
Kocsis Máté a kommentelőkről: Aki a gyerekem halálát kívánja, az tudja, hogy tudom, ki ő (SzMo)
A frakcióvezető szerint az online gyűlöletkeltés szintet lépett, ezért jogi lépéseket tettek. Három jogász dolgozik azon a Fidesznél, hogy beazonosítsák a legdurvább kommentelőket.
jún. 19
22:45
Végre indul a vakáció – jön a Generali Gyerek Sziget! (ATV)
A gyerekek legnagyobb örömére már péntektől benépesül a Hajógyári-sziget, hiszen elindul a Generali Gyerek Sziget.
jún. 19
22:54
Tűz ütött ki Székesfehérvár mellett, nagy füsttel ég egy szeméttelep (Telex)
Több városból tűzoltók siettek Székesfehérvárra, a füstöt videóra vették.

2025. június 20. péntek

jún. 20
0:21
Pécs első vidéki városként kiállt az ellehetetlenítési törvénnyel szemben (444.hu)
Helyi civilek kérték a városvezetést, hogy a közgyűlés foglaljon állást az elmúlt hónapok kormányzati támadásai kapcsán.
jún. 20
0:24
Parajdon a vízbetörés óta nem észleltek hirtelen elmozdulást (Demokrata)
Csekély mértékű felszínmozgásokat mutatnak a Parajd térségére vonatkozó mozgásvizsgálatok, derül ki a HUN-REN kutatóinak jelentéséből.
jún. 20
0:24
2025.06.20. Üzenet: Merényi Zoltán (Gyulatelevízió)
Isten, irgalmas szívet akar nekünk adni.
jún. 20
0:25
Kocsis Máté szerint nem vezet a Tisza Párt, "ezt mindenki tudja, aki politikával foglalkozik" (444.hu)
A Fidesz frakcióvezetője beszélt arról is, hogy három fős jogászcsapat foglalkozik azzal, hogy feljelentsék a politikusok halálát kívánó kommentelőket.
jún. 20
0:28
Börtönbe megy a Lánchíd-botrány kulcsszereplője (Demokrata)
Az exügyvéd V. Mórt 3 év börtönre ítélték, miután két társával, köztük egy körözött bűnözővel együtt hetvenmilliós csalást követett el.
jún. 20
0:32
Otthon, Csíksomlyón (Demokrata)
Idén is százezrek vettek részt a hagyományos csíksomlyói pünkösdi búcsún, amelynek mottója "A remény zarándokai" volt.
jún. 20
0:36
Felújított katolikus óvodát adtak át Pápán (Demokrata)
Két év alatt újították fel és bővítették a Szent Anna Római Katolikus Óvodát Pápán.
jún. 20
0:40
Sötétbe borult Budapest (Demokrata)
Még nincs magyarázat: szokatlan dolog történt Budapesten és környékén. (Fotók!)
jún. 20
4:27
Pakolás közben érte váratlan meglepetés a cigicsempészeket (ATV)
A bíróság elrendelte annak a két férfinak a letartóztatását, akiknél a pénzügyőrök több mint 30 ezer doboz, magyar és külföldi adó- és zárjegy nélküli cigarettát találtak – közölte csütörtökön a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel.
jún. 20
5:21
Így futott zátonyra a II. kerület nagy csikkeldobás elleni hadművelete (Telex)
Az állam addig csűrte-csavarta a jogszabályi hátteret, hogy jelenleg szinte lehetetlen büntetni az utcai szemetelést. A helyszíni bírság legfeljebb 9000 forint, az eljárás meg olyan bonyolult, hogy aki belefog, belefullad az adminisztrációba. De már készül a javítás.

Keresés