2025. július 1. kedd

júl. 1
8:39
Spórolniuk kell az állami vállalatoknak, méghozzá elsősorban a személyi jellegű ráfordításokon (444.hu)
De a MÁV-nak és a Nemzeti Sportnak például nem kell.
júl. 1
8:45
Elfogadták a vészforgatókönyvet a csőd szélére került fővárosban (Demokrata)
A több mint három órás vitában a városvezetés azzal érvelt, hogy működésképtelenné válhat a főváros.
júl. 1
8:45
Ma van Semmelweis-nap, csak az ügyeletes vagy készenlétet tartó gyógyszertárak tartanak nyitva (Telex)
Július elseje az egészségügyben dolgozók munkaszüneti napja.
júl. 1
9:03
Mikor lesz családi pótlék emelés? – Gulyás Gergely ezt mondta (ATV)
Az a korábban létező jelenség, hogy önmagában a gyerekvállalás legyen a megélhetés forrása, az nem fogadható el - viszont a kormány most július 1-től két lépcsőben megduplázza a családi adókedvezményt két lépcsőben - mondta el a kancelláriaminiszter.
júl. 1
9:03
32 év után távozik a Madách Imre Gimnázium volt igazgatója (SzMo)
Mészáros Csabát a tanév elején azonnali hatállyal felmentették a pozíciójából, miután közölte, hogy nem veszik el a telefonokat a gyerekektől az iskolában.
júl. 1
9:15
Biliárdosoknak, sakkozóknak, dartsosoknak sem kötelező a sportorvosi engedély (Telex)
A hétfő este Magyar Közlönyből kiderült, hogy nem kell sportorvosi engedély a bridzs, golf, modellezés és petanque sportágakban sem.
júl. 1
9:27
Publicus: 44-37-re vezet a Tisza Párt a biztos szavazó pártválasztóknál (Telex)
A Publicus felmérése szerint a magyarok 68 százaléka elégedetlen az ország helyzetével.
júl. 1
9:33
Mától gyógyszerárstop: ezekre a termékekre vonatkozik – részletes lista (ATV)
A bankok, telekommunikációs cégek és biztosítók után a gyógyszergyártók, nagykereskedők és patikák is vállalták az árak befagyasztását.
júl. 1
9:39
Mit műveltek a rengeteg holttesttel? (Infostart)
A sokkoló rendetlenség ellenére minden holttest be volt balzsamozva, és egyelőre úgy tűnik, mindegyikhez tartozik halotti bizonyítvány.
júl. 1
9:45
Közel 100 millió forint értékű mobiltelefonnal füleltek le egy ukrán férfit az M3-ason (Demokrata)
A 261 telefon egyike után sem fizették meg a jogszabályban előírt üreshordozói díjat.
júl. 1
9:45
Hamarosan sokkal nehezebb lesz megúszni a bírságot, ha valaki nem köti be a biztonsági övet az autóban (Telex)
Évente több milliárd forint bírságot fizettetnek azokkal, akik nem kötötték be magukat indulás előtt. Az új szabály szerint akkor is az autó üzembentartóját vagy használóját büntetik majd meg, ha egy utasa nem használta az övet.
júl. 1
9:51
Itt a rendelet, átalakul az útdíjfizetés rendszere (Infostart)
A kormány elfogadta a korábban Lázár János által már beígért módosítást, melynek célja, hogy költséghatékonyabbá váljon a rendszer és csökkenjenek az adminisztratív költségek. Hatékonyságjavulást is várnak.
júl. 1
9:57
Magyar Péter: Miközben Orbán a saját fizetését 30 százalékkal emeli, a többi állami alkalmazottét csökkenti (SzMo)
"Pont a köztisztviselők napján sikerült óriási leépítést bejelenteni az állami vállalatoknál" - fogalmazott a Tisza Párt elnöke. "Káosz, szétesés, összeomlás, hazugság, lopás és uszítás. Ez Orbán Viktor kormánya."
júl. 1
9:57
Mindkét orvos kiesett az osztályon, ezért egy ideig nem látnak el sürgősségi szülészeti és nőgyógyászati eseteket Sátoraljaújhelyen (Telex)
A betegeket átmenetileg Miskolcra és Kisvárdára küldik.
júl. 1
9:59
21 Kutatóközpont: Még Fidesz-szavazók között is vannak, akik elgondolkoznak, hogy átszavazzanak a Tiszára (Telex)
Friss kutatásukban többek között azt vizsgálták, mit gondolnak az emberek ismerőseik pártpreferenciáiról, az eredmények nagy fordulatot mutatnak a Tisza javára.
júl. 1
10:03
Katasztrófa a Balatonnál: millió hal pusztulása várható (Pénzcentrum)
A tartós csapadékhiány miatt július első hetében megkezdődik a kényszerlehalászás a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. halastavain. Fodor Ferenc haltermelési igazgató szerint a talaj felső rétegéből már 50-100 milliméter csapadék hiányzik, ezért több halastóból vizet kell átengedni olyan tavakba, amelyeket még nem tudnak lehalászni. A halállom
júl. 1
10:15
Elképesztő dráma zajlik a Balaton mellett: haldoklik a népszerű tó, szinte teljesen kiszáradt (Pénzcentrum)
Az idei aszály megmutatta, milyen sebezhetőek a hazai tavaink: a Balatonhoz közeli Köcsi-tó szinte teljesen kiszáradt. Siralmas látványt mutat.
júl. 1
10:21
A HVIM állítja, hogy Zack Snydert idézte a "This is Sparta" transzparenssel (Telex)
A szélsőjobboldali mozgalom szerint minden korban voltak elhajlások, züllések.
júl. 1
10:27
Már lehet kérni a 37 ezer forintokat (Infostart)
A Magyar Államkincstárnál pályázhatnak kompenzációs támogatásra azok a vállalkozások, amelyek minimálbérrel foglalkoztatnak munkavállalókat.
júl. 1
10:27
Bajban a költségvetés: kötelező megtakarítást rendelt el Orbán Viktor az állami cégeknél (SzMo)
A Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint a cégeknek elsősorban a személyi jellegű ráfordításokon kell spórolni. A megtakarított pénzt pedig december 15-ig be kell fizetniük a költségvetés javára.
júl. 1
10:27
Aláírta a szerződést a MÁV és a Gysev a vasútvonalak átadásáról (Demokrata)
Közleményük szerint Közölték a két vasúttársaság közötti munkamegosztás változása az utasok részéről semmilyen alkalmazkodást nem igényel.
júl. 1
10:51
Négy saját bemutatóval készül a Gyulai Várszínház (Gyulatelevízió)
Június 27-én megnyitották a Gyulai Várszínház 62., nyári évadát. Az első előadás július 4-én várja az érdeklődőket. Ekkor Eszenyi Enikő és Járai Máté kétszemélyes estjét láthatja a közönség Élet rapszódia címmel a várszínpadon. Ezt követően július 8-án a Gyulai Várszínház 17. felolvasószínháza részeként Kovács Dominik és Kovács Viktor darabját Gál
júl. 1
10:57
Védett partifecskék költőhelyét rombolta le egy férfi a munkagépével (Telex)
Miután vállalta, hogy saját költségén új költőhelyet épít a madaraknak, felfüggesztették az ellene indított eljárást.
júl. 1
11:09
Hadházy megmutatta Matolcsy Ádám feleségének "gagyibb", 3-5 milliós táskáit is (SzMo)
"Az árakat nem könnyű belőni, mert ezek a használt piacon inkább drágábbak, mint új korukban, egy-egy ritkább darabra ez különösen igaz" - tette hozzá Hadházy, aki mutatott egy 800 ezres papucsot is.
júl. 1
11:15
Orbán Origót oszt és azt írja, a Pride-dal a politikának már nincs dolga, "a többi a hatóságok feladata" (444.hu)
Lesznek büntetések? Vagy csak hárítanak?
júl. 1
11:21
Index: Orbán Viktor bejelentette, hogy büntetésre számíthatnak a Pride-on résztvevők (Blikk)
Vasárnap reggel Orbán Viktor, vagy legalábbis a nevében posztoló admin, Hahó, Harcosok! - felütéssel, újabb üzenettel jelentkezett a Harcosok Klubja Facebook-csoportban. A miniszterelnök ezúttal sem fogta vissza magát. A Pride résztvevőit érintő hatósági eljárásoktól kezdve a fiatalok lakásvásárlásának támogatásán át egészen Montenegró EU-tagságána
júl. 1
11:21
Nem ritka, hogy a Heim Pál dolgozóit megrúgják a hozzátartozók, de volt, hogy betegek leköpték és megharapták őket (Telex)
A kutatásban résztvevő dolgozók közel 80 százalékával fordult elő, hogy hozzátartozók kiabáltak velük vagy sértegették őket.
júl. 1
11:33
Meg kell tiltani a szülőknek, hogy gyermekeiket bevigyék a nudista strandokra? (Blikk)
Európában és Magyarországon is népszerűek a nudista strandok. Sokan gondolják, hogy ez a természetes, és meztelenül lehet csak igazán szabad az ember. De mi van a gyerekekkel? A legtöbb nudista fürdőhelyre a gyerekeket is be lehet vinni, okozhat traumát bennük a látvány? Mondja el véleményét a Blikk szavazásán!
júl. 1
11:51
Aláírták a szerződést a válásról, változás jön a magyar vasúton – térkép (Infostart)
Aláírta a szerződést a MÁV és a GYSEV a vasútvonalak átadásáról, 2025. július 1-jétől a GYSEV 752 kilométernyi vasúti pálya üzemeltetését vette át a MÁV-csoporttól – közölte a MÁV-csoport a honlapján.
júl. 1
11:57
Orbán Viktor büntetést ígért a Pride résztvevőinek (Menedzsment Fórum)
Orbán Viktor a Harcosok Klubjában üzente meg, hogy a hatóságok eljárást indítanak a Pride résztvevői ellen, majd kijelentette, hogy Montenegrót kellene felvenni az Európai Unióba, nem pedig Ukrajnát. Azt is beharangozta, hogy segítik a fiatalok első lakásvásárlását – írta az Index.
júl. 1
11:57
Többfelé benézett tíz Celsius-fok alá a hőmérséklet – mutatjuk, érdemes lesz-e éjjel szellőztetni (Infostart)
Az északi völgyekben jócskán visszaesett a hőmérséklet a kánikula után.
júl. 1
11:57
Orbán Viktor: Büntetésekre számíthatnak a Pride résztvevői (SzMo)
A Harcosok Klubjában üzente meg a miniszterelnök, hogy a jogszabályokat mindenki ismeri, a többi a hatóságok feladata.
júl. 1
12:09
Megérkezett Karácsony Gergely reakciója arra, hogy Orbán Viktor szerint büntetésre számíthatnak azok, akik részt vettek a Pride-on (Blikk)
Orbán Viktor - vagy a neve alatt futó admin - az Index értesülési szerint a Harcosok Klubja zárt csoportjában arról írt, hogy a szombati Budapest Pride több százezer résztvevője számíthat arra, hogy a rendőrség a törvények szerint végezni fogja a dolgát. Ezzel arra utalt, hogy a vonulók igenis számíthatnak pénzbírságra. A miniszterelnök bejelentésé
júl. 1
12:09
Trócsányi László a bíróságon: Amikor már nem voltam miniszter, akkor egyszer felhívtam Schadl Györgyöt (Telex)
"Gyurinak szólni, Trócsányi ügye hogy áll!" – ezt jegyezte be 2021-ben Schadl György intézőembere a naplójába. A volt igazságügyi miniszter szerint ő csak a végrehajtói kar volt elnökének véleményét kérte ki valamiben. Az pedig óriási traumát okozott neki, hogy Völnert korrupcióval vádolták meg.
júl. 1
12:27
Kijött a kormányhatározat, idén 10,9 milliárdot költenek a pedagógusok béremelésére (Telex)
A tanárok a teljesítményértékelésük alapján kaphatnak emelést, a kiemelkedőre értékelt tanároknak maximum havi 60 ezerrel többet ítélhet meg a munkáltató.
júl. 1
12:29
Több állásajánlattal is megkeresték már a fiatal orvost, aki diplomaosztón az összeomló egészségügyről beszélt (Telex)
Dr. Kincse Csongort jelenleg szerződés köti a bajai kórházhoz, melynek retorziójától nem fél. Jövő héten találkozik a kórház főigazgatójával.
júl. 1
12:33
Karácsony Gergely reagált arra, hogy Orbán Viktor szerint megbüntethetik a Pride résztvevőit (SzMo)
A főpolgármester kijelentette: "senkit nem érhet semmiféle joghátrány azért, mert kiállt a saját és mások szabadsága mellett, ezt garantálom".
júl. 1
12:33
Felhívták a figyelmet a koraszülöttekre Gyulán (Gyulatelevízió)
Többek között Pepe manó műsora színesítette a koraszülötteket és családjaikat a középpontba állító KoraPicnicet. A hetedik alkalommal életrehívott esemény helyszíne idén is az Almásy-kastély parkja volt. A köröstarcsai Kovácsné Bögre Mariann 2 és fél hónapig volt bent kislányával a Perinatális Intenzív Centrumban. Átlagosan minden tizedik gyermek
júl. 1
12:45
Új, hasznos funkcióval bővült a DÁP (Infostart)
Már a Digitális Állampolgár alkalmazásban is megtekinthetők a Tárhelyre érkezett üzenetek.
júl. 1
13:03
Ősszel folytatódik a Lázárinfó (Telex)
Lázár János szerint a nyári szünet alatt is válaszolnak bárhol, bárkinek, és rövidesen az is kiderül, hogy milyen formában.
júl. 1
13:15
Megszűnt a sürgősségi szülészeti és nőgyógyászati ellátás Sátoraljaújhelyen, ide küldik a betegeket (Blikk)
Megszűnt a sürgősségi szülészeti és nőgyógyászati ellátás Sátoraljaújhelyen, a betegeket a 83 kilométerrel arrébb lévő Miskolcra, valamint az 51 kilométerre lévő Kisvárdára irányították.
júl. 1
13:15
Magyar Péter kifakadt: "pont a köztisztviselők napján sikerült óriási leépítést bejelenteni" (ATV)
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke szerint miközben a miniszterelnök saját bérét növeli, épp az állami munkavállalóknál rendel el költségcsökkentést.
júl. 1
13:15
Nagy változás jön az MVM-nél: ez most minden fogyasztót érint (Demokrata)
A villanykapcsolóval jelzett számláknál lesz a legjelentősebb változás.
júl. 1
13:33
Karácsony: Senkit nem érhet semmiféle joghátrány azért, mert kiállt a szabadság mellett, ezt garantálom (444.hu)
A főpolgármester reagált Orbán Viktor "harci csatakiáltására".
júl. 1
13:33
Kritikus az állapota, börtönkórházba szállítják az éhségsztrájkoló Maja T. antifa aktivistát (Telex)
Maja T. több mint három hete kezdett éhségsztrájkba, hogy jobb börtönkörülményeket követeljen.
júl. 1
13:39
Börtönökből mentettek állatokat a bv-s dolgozók – Fotókon a cukiságok (Blikk)
Szokatlan kis látogatókat mentettek meg a közelmúltban a büntetés-végrehajtás különböző intézeteiben: a jószándékú bv-seknek köszönhetően most két fészeklakó és egy süni kapott új esélyt az életre.
júl. 1
13:39
Mostantól járatra, állomásra, napra, hétre bontva böngészhetik, hányszor késnek a vonatok. Sokszor (Telex)
Szegény 64-es számú Railjet Xpress például június 28-án 272 perccel később ért be Budapestről Győrbe. A MÁV szerelvényei júniusban több mint egymillió alkalommal futottak be magyarországi vasútállomásra, 29 százalékban pontosan, de a 22 percnél nagyobb késés viszonylag ritka.
júl. 1
13:45
Száz mozdonyt szerez be a MÁV 2026 végéig (Demokrata)
Hegyi Zsolt szerint azokon a viszonylatokon, ahol már az új járművek közlekednek, érezhetően javult a menetrendszerűség.
júl. 1
13:57
Veres János: Semmilyen megállapodás nincs a Fidesz és az Mszp között a jövő évi parlamenti választásokat illetően (444.hu)
Ezért a volt pénzügyminiszter ráindul a Tiszára Nyírbátorban.
júl. 1
14:03
Orbán Viktor bejelentette, a nagy meleg miatt szünetre megy a Lázárinfó – Ősszel folytatják – videó (Blikk)
Orbán Viktor miniszterelnök egy Facebook-bejegyzésben osztotta meg, hogy vége van a Lázár János közlekedési és építési miniszter országjáró utcafórumának. Legalábbis egy időre, ugyanis nyári szünet következik. A Lázárinfó azonban ősszel felfrissülve, újult erővel folytatja majd a munkát, hogy még több teleülésre eljusson.

Keresés