Több mint 150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás a hétfő délutáni vihar után az E.ON Hungária Csoport működési területén – közölte a cég kedden.
Csütörtökön rajtol a Balaton legnagyobb vitorlásversenye, a Kékszalag, de a hétfői vihar megrostálta a mezőnyt. Holczhauser András, a verseny főtitkára az InfoRádióban arról beszélt, hogy most a csapatok segítenek egymásnak, és az egységek átszervezésével igyekeznek mindenkinek helyet biztosítani más hajókon.
Hétfőn megkezdődött az alkotó tevékenység a Gyulai Nyári Művésztelepen, mely a ma is működő, két legrégebbi, hazai művésztelep egyike. A 20–25 főből álló alap csapat nyaranta az újonnan érkező tanítványokkal együtt látogat a fürdővárosba. A művésztelep előadásai és műhelyfoglalkozásai mindenki számára nyitottak és elérhetőek, az összes program in
A hétfői vihar utóhatásai kedden is komoly fennakadásokat okoztak Budapesten és több vidéki településen. Az 1-es villamos vonalán reggel káosz uralkodott, az utasokat szakaszonként szállították le, és pótlóbuszokra kényszerültek. A vasúti problémák miatt sokan autóval indultak útnak, ami óriási dugókat okozott a fővárosban, miközben néhol még mindi
Hétfő délután orkánerejű szélvihar söpört végig a Hajdú-Bihar vármegyei Sápon. A vihar több épületben is károkat okozott, a helyi református templom pedig súlyosan megrongálódott.
A rendőrök mostantól nagyobb területet lezárhatnak, ha veszélyt gyanítanak. Aki ismételten szabályt szeg, arra nyomkövetőt is adhatnak, hogy távol tartsák a kiemelten védett személytől.
A Tisza Párt elnöke egy Facebook-bejegyzésben a vihar miatt lezárt repülőtér miatt támadta a kormányt. Kemény válaszokat kapott, majd törölte eredeti posztját, és elnézést kért.
Kedd reggelig országosan közel háromezer viharkárt számoltak fel a katasztrófavédelem tűzoltóegységei, valamint az önkormányzati és az önkéntes tűzoltók. Leggyakrabban kidőlt fák, leszakadt faágak miatt riasztották őket. Az erős szél Békés vármegyét sem kímélte, a hétfői vihar miatt kedd reggelig több, mint 400 esethez riasztották a vármegye tűzo
A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára nem kímélte a TISZA elnökét. A politikus Magyar Péter reptérlezárásra vonatkozó bejegyzésére reagált.
Iszonyatos pusztítást végzett a tegnapi vihar, országszerte óriási károkat okozott, több mint 6000 bejelentést kapott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).
Először adott kegyelmet elítélteknek Sulyok Tamás köztársasági elnök. Most a 2025-ben elé kerülő 311 ügyből három pénzbüntetés és egy közérdekű munka esetében engedte el a büntetés hátralévő részét.
Az Unitravel bejelentette, hogy fizetésképtelenné vált, ezért nem tudja teljesíteni a vállalásait. Közölték azt is, mi lesz a külföldön tartózkodó utasaikkal és a kártalanításokkal.
Hónapok óta tartott a sávelhúzásos terelés az autópályán, ami nehezítette a közlekedést a Balaton és a főváros felé tartóknak egyaránt. Az MKIF Zrt. a tervezettnél korábban végzett a munkálatokkal.
"Budapesten egy átlagos használt 50 négyzetméteres lakás esetében az Otthon Start programban fizetendő havi törlesztőrészlet összege kisebb, mint ugyanannak a lakásnak a bérleti díja" - írta meg a profitline.hu.
Több külföldi tulajdonú vállalkozás is megjelent Magyarországon, közülük az egyik különösen erős lett, már bekerült már a legjobb háromba – mondta az Unitravel utazási iroda csődje kapcsán Kiss Róbert Richárd szakújságíró, az InfoRádió Világszám című műsorának szerkesztő-műsorvezetője.
Gulyás Istvánné 25 éven keresztül dolgozott buszvezetőként a fővárosban. Az ATV stábja előkerítette kedvenc buszát, Ilike pedig a kamerák előtt ült újra a kormány mögé.
Pop Mert szerint a túlélők megkérdezése nélkül épít politikai narratívát a Tisza Párt. Kifogásolja, hogy Gál András szerepet kapott a párt gyermekvédelmi konferenciáján.
Súlyos viharkárokat okozott a kedd délutáni zivatarlánc Kelet-Magyarországon. A HungaroMet Zrt. először narancs, majd a legsúlyosabb, piros riasztást adta ki Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyére. Estére a riasztási szintet másodfokúra mérsékelték.
A feljegyzésben szeptemberi és októberi események szerepelnek, Rogán Antal állítólagos szűk körű megbeszélésére utalva. A KTK szerint a tiszás politikus csak el akarja terelni a figyelmet a viharposztjáról.
A brutális erejű szél fákat csavart ki, tetőket bontott meg, és teljesen megbénította a közlekedést. Debrecen utcáin hömpölygött a víz, autók rekedtek az aluljárókban.
Pop Mert, az egyik bicskei áldozat nyílt levélben kritizálta Magyar Pétert. A Tisza Párt azt közölte, Magyar Péter bármikor találkozik akár Pop Merttel, akár más bicskei áldozattal.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A spanyolországi Alicante városában fogták el azt a csalót, aki Magyarország 50 legkeresettebb bűnözője között szerepel, de felkerült az Europol "Most Wanted" listájára is - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.
A miniszterelnök lánya egy Instagram-posztban jelentette be, hogy ismét visszatérne az Egyesült Államokba. A döntést a család közösen hozza meg, de a legkisebb gyerek őszi iskolakezdése új fejezetet nyithat.
Június 28-29-én a kerecsényisek taroltak a szigetvári Zrínyi várban. Zrínyi Miklós előtt Kerecsényi László volt Szigetvár kapitánya, majd onnan helyezték át Gyulára. 2025-ben pár napra ismét Kerecsényiéké lett a Szigetvár vára, igaz csak az íjász egyesület költözött oda pár napra, hiszen az idei Történelmi Íjász Szabadtéri Országos Bajnokságnak a B
A bámészkodók miatt újabb dugó alakult ki az M1-esen egy tragikus baleset után. Az MKIF most különleges paravánnal próbálja megfékezni a katasztrófaturizmust.