2024-ben a kormánytagok közül Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter kereste a legtöbbet 1,54 milliárd forintos bevallott jövedelmével, őt Rogán Antal követte 520,5 millióval, míg a harmadik helyen Lázár János végzett 394 milliós összjövedelemmel. Orbán Viktor 74,4 millió forintot keresett, Nagy Márton gazdasági miniszter 69,6 milliót, Sz
Több szinten, operatív, vezetői és politikusi szinten is megkeresték a Momentumot a Fideszből, hogy rábírják az ellenzéki pártot az indulásra az országgyűlési választásokon - mondta a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában Fekete-Győr András, a Momentum korábbi elnöke.A megkeresésesek - melyekre a párt nemet mondott - Fekete-Győr szerint több hullá
Július 19-én Karcagon választják ki a Magyarok Világszépe szépségverseny királynőjét. Az esemény különlegessége, hogy a 14 döntős között van a gyulai Kiss Lili is. Tavaly jelentkezett már egy online versenyre, ahol ő képviselte a dél-alföldi régiót. A döntőbe végül nem jutott be, de számára már az is nagy élmény volt, hogy idáig eljutott. Egy …
Többen látnák szívesebben Orbán Viktort a kormányfői pozícióban a következő négy évben is, mint Magyar Pétert – derült ki a Századvég júliusi közvélemény-kutatásából. A Republikon viszont Tisza-előnyt mért a pártok versenyében.
A jogegységi határozat kizárólag azokra az ügyekre vonatkozik, ahol nem volt megfelelő tájékoztatás az árfolyamkockázatról. Az adósoknak kell bizonyítaniuk, hogy nem kaptak elég információt.
A magyar kutatóűrhajós kedd délelőtt landolt a SpaceX Dragon kapszulával. Orvosi vizsgálatok és tudományos kiértékelések várnak rá, mielőtt hazatérne Magyarországra.
Jogegységi határozatot hozott a Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa az Európai Unió Bíróságának legutóbbi, a devizahiteleket érintő C-630/23. számú ítéletének értelmezéséről.
Néhány évvel ez előtt visszatért a boltok polcaira az eredeti, utánozhatatlan Pilóta keksz, a legnépszerűbb magyar édességek egyike. Neked is gyermekkori kedvenceid közé tartozik ez a retro finomság? Ha szívesen nosztalgiázol Pilóta kekszet ropogtatva, itt az idő, hogy leporold tudásod: töltsd ki a Pénzcentrum mai kvízét és mutasd meg nekünk, mit t
A Szikra Mozgalom politikusa közösségi oldalán írta meg, miért döntött úgy, hogy nem indul újra. Szerinte most nem a szereplők, hanem az egész politikai elit cseréje a legfontosabb.
Legalábbis a fiatalok és a családok esetében hosszú távra tervezik - közölte az atv.hu megkeresésére a kedvezményes lakáshitelprogramról a Miniszterelnökség.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A politológus szerint olyan korszakhatárhoz érkezhetünk, ami felér a rendszerváltás előtti időszakkal. A kormányváltás azonban nem feltétlenül old meg mindent.
Lezuhant egy kisrepülőgép két emberrel a fedélzetén kedden délután az erdélyi Szászváros (Orastie) közelében, a pilóta életét vesztette a szerencsétlenségben - jelentette az Agerpres román hírügynökség.
A temetői beléptetés főbejáratokhoz terelése a békés temetőlátogatók és a sírok védelme érdekében valósul meg a jelenlegi, jellemzően alacsony forgalmú nyári időszakban – számolt be az InfoRádióban a Budapesti Közművek Temetkezési Divízió főigazgatója. A szigorítás kapcsán Vitézy Dávid a közösségi oldalán, Karácsony Gergely főpolgármester pedig az
Témák: 17. alkalommal kezdődött meg a Hetedhét Játékváros Gyulán. A 10 nap során közel 40 állomás, műhely várja a fiatalokat a dzsungel téma jegyében. Elindult a harc a Magyarok Világszépe címért, melyért a gyulai Kiss Lili is megvív. Jelenleg a karcagi felkészítőtáborban tölti napjait a július 19-ei döntőig. A nyári időszakban különösen fontos a v
Rogán Antal korábbi felesége nem sokkal azután szállt fapados repülőre, hogy a miniszterelnök és felesége is Ryanairrel járták meg Brüsszelt. Hadházy szerint elképzelhető, hogy ez nem a véletlenül műve.
A belügyminiszter július 15-i hatállyal felmentéssel megszüntette Kiss Zsolt, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő főigazgatójának kormányzati szolgálati jogviszonyát – közölte a Belügyminisztérium.
A 80 év felettiek külön igénylés nélkül megkapják a Gondosórát, Budapesten is megkezdik mintegy 45 ezer készülékek kézbesítését - jelentette be a Gondosóra program felügyeletéért és megvalósításáért felelős Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője, Juhász Roland kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
A sóvárgás természetes jelenség, amely az evolúció során alakult ki, de a modern életmód és az ételek bősége miatt gyakran problémává válhat. Őseink agya arra volt beprogramozva, hogy nem mindig van mit enni. Ha pedig van étel, akkor alaposan meg kell tölteni a gyomrot, mert fel kell készülni a szűkösebb időkre. Ezért van az, hogy sokszor étkezés u
"A rendőrség válasza a tiltás volt: szerintük azzal, hogy rólam köztudomású melegségem, a 2021-es propagandatörvényben foglalt tilalmat valósítanám meg egy tüntetésen való felszólalással."
Újra országjárásba kezdett a Tisza Párt elnöke, amit egy tokaji nyílt fórummal nyitott meg. Ahol aztán főleg szakpolitikai kérdéseket kapott egészségügyről, államadósságról, meg arról, hogy miért nyúlkál a mostani kormány a hölgyek fenekében.
Ha favágásról van szó, akkor bizony Strúbel Bence a király! A 22 éves fiatal zsenge kora ellenére már most kétszeres magyar bajnok, ráadásul szombaton is felállt a dobogó legfelső fokára a STIHL Timbersports Martin Komárek Emlékversenyen, ahol hazánk legjobbjai mérték össze erejüket.
Kudlik Júlia a 80. születésnapját ünnepelte, amelyről Orbán Viktor miniszterelnök is megemlékezett a Facebook-oldalán. A kormányfő egy meghitt pillanatot osztott meg a közösségi felületen. A legendás televíziós bemondó korábban elmondta, hogy egészségesnek érzi magát, és továbbra is kíváncsian fordul a világ felé.
Emberi hamvakat sodort partra a Tisza Szolnoknál. A helyiek megdöbbentek a hátborzongató eset miatt. A hamvakat tartalmazó zsákokat megtaláló járókelő szerint sokan észre sem vették a zsákokat, átsétáltak rajtuk. A horrorisztikus eset magyarázata azonban egyszerű, viszont komoly kérdéseket vet fel.