Mintegy 230 millió forint támogatást juttatott a Mohu MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet, a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika és a Bethesda Gyermekkórház részére.
Eljárás indult egy élettársa halálát okozó Csongrád-Csanád vármegyei nővel szemben, a bíróság elrendelte a gyanúsított letartóztatását - közölte a vármegyei főügyészség szóvivője csütörtökön.
A jelek szerint úgy sikerült a tetteseknek Horváth István fideszes országgyűlési képviselő sertéstelepéről több ezer malacot ellopniuk, hogy a meglévő biztonságikamera-rendszer nem működött. A lopások a politikus szerint 2022-től folytak, de nem tudni, hogy tavaly májusig miért nem jelezték azokat a hatóságoknak. Ráadásul az ellopott állatokat – mi
Egy autós utazás során történhetnek váratlan dolgok néha pont akkor, amikor azt hisszük, megérkeztünk, és végre fellélegezhetünk. Egy videó tanulsága szerint van egy módszer, amit úgy alkalmaznak, hogy az ember még csak nem is sejti, mi történik vele, amíg már késő. A segítőkésznek tűnő gesztus, a fáradtság, és a figyelem pillanatnyi lankadása együ
Szada és Szentjakab között egy Tesla majdnem belerohant egy szemből jövő másik Teslába egy szabálytalan előzés miatt. De egy BMW-s is megmutatta, milyen ember, mikor szabálytalankodott, és még az ezen felháborodó szembejövőt is nekiállt fegyelmezni.
A 20. század egyik kiemelkedő költőjének, Nagy László születésének 100. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank 100 forintos forgalmiérme-emlékváltozatot bocsát ki. A mai napon megjelenő érmék 1 millió példányban kerülnek készpénzforgalomba.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Pénteken a napos-gomolyfelhős időben még kialakulhat egy-egy zápor, esetleg zivatar. Élénk lesz a nyugati, északnyugati szél. A hőség még nem tér vissza. Kora reggel 16, délután 20 fok körül alakul a hőmérséklet.
"Ez az állattenyésztés armageddonja" – így jellemezte még tavasszal a rábapordányi vállalkozó a száj és körömfájás vírusát. Itt három hónapja 880 szarvasmarhát és 10 ezer sertést kellett leölni.
Hegedűs Zsolt a Tisza szombati kongresszusán tűnt fel a párt szakértőjeként. Az ortopéd orvos évekig dolgozott Angliában, 2015-ben jött haza. Átláthatóbb rendszert, a várólisták csökkentését és szakdolgozók fizetésének emelését ígéri. A Kulja András–Takács Péter vitából a tényleges szakpolitikát hiányolta.
Orbán Viktor szokás szerint pénteken reggel a Kossuth rádió stúdiójában kezdte a napot. A fő téma Brüsszel költségvetési terve volt, ami a miniszterelnök szerint tönkretenné az Európai Uniót, és azt a célt szolgálja, hogy sok pénzt adjanak Ukrajnának, miközben az nincs abban az állapotban, hogy belépjen az EU-ba.
Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában ismét élesen bírálta az Európai Unió módosított költségvetési tervezetét. A kormányfő szerint a dokumentum elfogadhatatlan Magyarország számára, mivel aránytalan mértékben juttat forrásokat Ukrajnának, és jelentős terheket ró az uniós tagállamokra.
A miniszterelnök beszélt az uniós "ukrán költségvetésről", amelyet Brüsszelben írnak, és amely minden negyedik-ötödik forintot átad Ukrajnának, miközben nincs is döntés Ukrajna uniós tagságáról. Szólt Sebestyén József halálának ügyéről is, amellyel kapcsolatban nem érzelmileg kell érvelni, hanem emberi jogi oldalról. Aztán szólt a hazai gazdaság jö
Bár még folyamatban van az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ), a Szépművészeti Múzeummal kapcsolatos vizsgálata, amely az országos múzeumok kulturális javakkal történő gazdálkodásának ellenőrzése keretében folyik, a pénzügyi szervezet júniusban hét –közbeszerzést érintő – jogorvoslati kérelmet nyújtott be az intézmény elmúlt években lebonyolított műtárgy
Megszerzéssel elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntette miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség és vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt egy 40 éves gyulai lakos ellen, aki marihuánát és amfetamint vásárolt egy kábítószer-kereskedőtől. A férfi 2023 októbere és 2024 februárjának közepe között, hetente két alkalommal legkevesebb
Ismét emberi életek kioltásával fenyegetőzött az a huszonnyolc éves férfi, akit tavaly januárban már letartóztattak egyszer, miután a vád szerint városok felgyújtásával és külföldi terrorcselekmények végrehajtásával ijesztgetett. A Blikk információi szerint K. Attila újra rácsok mögé került, miután idén áprilisban robbantást, illetve egy ismert éne
A csütörtöki zivatarokat követően nagy nedvesség maradt vissza a légkörben. Egyes helyeken még szombat hajnalban is lehet számítani pára- és ködképződésre.
Súlyos baleset történt egy északnyugat-kolumbiai aranybányában, legkevesebb 18 bányász a föld alatt rekedt - jelentette be helyi idő szerint csütörtökön a latin-amerikai ország bányászati és energiaügyi minisztere.
Az európai emberek pénzének legalább 20 százaléka, így a magyarok pénzének 20 százaléka is Ukrajnába menne - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában pénteken az Európai Unió 2028-tól kezdődő időszakra bemutatott költségvetési javaslatáról.
A Ripost szerint felnőttfilmekben szerepel az a nő, aki korábban a Tisza Párt koordinátora volt Fejérben. A párt szerint önkéntesként segített, pozíciója nincs.
Kiégett egy lakás péntek hajnalban a Fejér vármegyei Sárszentmihályhoz tartozó Sárpentelén, egy ember életét vesztette - közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kommunikációs szolgálata az MTI-vel.
A továbbiakban a Natura 2000-es természetvédelmi területeken is engedélyezik a gáz- és olajkitermelést, még akkor is, ha az adott beruházás jelentős károkat okozhat a védett élővilágnak.
Magyarország továbbra is a kínai beruházások első számú európai célpontja kíván maradni, hiszen ezek a beruházások nagyban hozzájárulnak a gazdaság teljesítményéhez és dimenzióváltásához - jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
Időjárás: A hét elején visszatért a kánikula Magyarországon. A hőmérséklet csúcsértéke 30 fok körül alakult, amely éppen megfelel a július közepén szokásos értéknek. A meleg időnek egy markáns hidegfront vetett véget, de a hétvégén már ismét melegedésre számíthatunk.
Elfogtak a rendőrök Makón egy helybeli nőt, aki a gyanú szerint hónapokon át árult drogot – közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.
A matematikus szerint az LMBTQ-ellenes videó úgy hat, mintha a náci propaganda éledne újjá. A felvételt Orbán Viktor is megosztotta a közösségi oldalán.
Igencsak hosszúra nyúlt a Wizz Air csütörtök este Madridból Budapestre induló repülőgépének startja. A járat végül a tegnapi, 23:25-re tervezett érkezés helyett ma reggel, negyed 4-kor landolt Budapesten.
Hamarosan a nyilvánosság előtt is ismertek lesznek a Tisza Párt szakértői, novemberre pedig az országgyűlési képviselőjelölteket is kiválasztják - jelezte Magyar Péter pártelnök a 80 nap Magyarország körül elnevezésű országjárás harmadik napján.
Egy debreceni 22 emeletes társasház felrobbantásával fenyegetőzött egy 45 éves férfi. A járőrök egy órán belül elfogták, a nyomozók pedig most befejezték az ügy vizsgálatát.
A politikus szerint érdemes eldönteni, mi a nagyobb bűn: az, ha valaki korábban felnőttfilmet forgatott, vagy az, hogy Orbán Viktor családja, miniszterei és képviselői szétlopják az országot.
Kiállítás nyílt a gyulai nyári művésztelep két hét alatt elkészült munkáiból az Erkel Ferenc Művelődési Központ földszinti aulájában. A művésztelep 1969-es megalapítása óta ez volt az 57. alkalom, most az alkotói téma a víz volt. A zárókiállításon többek között szobrokon, olaj- és pasztellképeken, akvarelleken és fotókon is megjelent központi témak