Egy fiatal férfit mentettek meg a rendőrök és tűzoltók Újbudán, miután a tízemeletes ház tetejéről a mélybe akart vetni magát. A tető pereméről rántották vissza az elkeseredett férfit, akit végül közös munkával biztonságba helyeztek. A mentők a helyszínen várták a fiatalt, miután sikerült megnyugtatni.
Már jó ideje megosztja közéleti véleményét a Facebook-oldalán a debreceni milliárdos, Felföldi József, aki korábban Orbán Ráhelt és Magyar Pétert is betalálta.
Lakossági fórumot tartott a Mol és az Újpest, hogy megnyugtassák a volt Tungsram-gyártelep területére tervezett focistadion miatt aggodó lakosokat. Ratatics Péter klubelnök szerint a stadion a legjobb, ami a területtel történhetett, azt viszont nem tudta megmondani, mekkora fényterhelése lesz az edzőközpontnak. Egy helyi lakos kérdésére azt válaszo
Szinte felismerhetetlen lett Kövér László házelnök, miután az ikonikus bajusza nélkül jelent meg a napokban a Szent Király Szövetség csallóközi találkozóján. A hirtelen váltás okáról egyelőre nem tudni semmit, mindenesetre nem ez az első alkalom, hogy Kövér radikálisan megújítja a kinézetét. 2010-ben, amikor a Fidesz kétharmaddal megnyerte a válasz
Negyvenegy gyermekvédelemben élő kamasz táborozott a Szentendrei-szigeten az Élményakadémia Egyesület ALAP!Táborában. Az élménypedagógiára építő táborban a nehéz sorsú kamaszok megtanulnak bízni, felelősséget vállalni, együttműködni, szabadnak és egyszerűen csak gyereknek lenni.
"Mozgó tereléseinket mindig, több kilométerrel korábban úgynevezett változtatható jelzésképű táblákon, majd a munkavégzés előtt 500 méterrel 100-as, 250 méternél 80-as és a munkavégzés magasságában 60-as sebességkorlátozó táblákkal és figyelmeztető sárga fénnyel jelzik, de ezeket sokan figyelembe sem veszik."
Két hét alatt négy podcastban tűnt fel a miniszterelnök. Hatvanpusztáról is kérdezték, de nagy kockázatot eddig nem vállalt. Donald Trump kampánya lehet a minta, amíg azonban Orbán csak Bayer Zsolt vagy Lentulai Krisztián műsoraiba megy el, nehezen szólít meg bárkit az eleve fideszeseken kívül. A független médiát továbbra is kerüli, mondván, hogy z
Július 26-tól felújítási munkák kezdődnek a főváros XII. kerületében az 56-os, a 61-es és 59-es villamosok vonalán - tudatta a BKV Zrt. közleményben hétfőn.
Hihető történet, profi manipuláció, súlyos veszteség. Egy Fejér vármegyei nő 4 millió forint megtakarításától vált meg egy csaló utasításait követve, aki a rendőrség kibernyomozójának adta ki magát.
A lezárt káreseteknél 710 ezer forint volt az átlagos kifizetés, de akadt olyan eset is, amikor 1,6 millió forintos kárt kellett megtéríteni – közölte az Allianz.
Felsős diákok vállalták, hogy 33 napon keresztül a lehető legnagyobb mértékben csökkentik a digitális eszközhasználatot: telefon, televízió, laptop, számítógép, videójáték szerepelt a kísérletben.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Kedden többnyire napos idő várható kevés felhővel, a délutáni óráktól néhol záporok, zivatarok is kialakulhatnak. A hőmérséklet 28 és 33 fok között alakul, írja a HungorMet.
Elszabadultak az indulatok a nógrádi községben, a KDNP-s polgármester nyilvánosan utalgat arra, hogy az egyik képviselő megőrült. Közben konkrét ügyek mutatják, hogy nincs minden rendben Diósjenőn.
A szünidő végén közlekedési káosz, lépésben araszolás és átszállás várja a nyaralásból visszatérő ingázókat, illetve az iskolát és egyetemet folytató diákokat Budapesten. A MÁV ugyanis nem a nyári időszakra, hanem annak végére és az ősz elejére, talán a legnagyobb forgalomra időzítette a Keleti pályaudvar felújítását. Augusztus 25-től szeptember 20
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) vizsgálata alapján nincs összefüggés a milliók által használt KRÉTA-rendszer 2022-es feltörése és a között, hogy tavaly márciusban felhasználói adatok váltak elérhetővé a lopott adatok értékesítésére is szolgáló dark weben. A közoktatási informatikai rendszer fejlesztője megbízott egy cége
A népszerű műsorvezető egy friss videóban jelentette be döntését. Csoki szerint a pártpolitikai szerepvállalás nem fér össze a csatorna szellemiségével.
Magyarország egyik legismertebb biokertésze szerint mára annyira megváltozott a klímánk, hogy a hagyományos kertészkedési módszerek már lassan elavultak lesznek. Interjúnkban tippeket is adott ahhoz, mit tehetünk a saját kiskertünkben a szárazság ellen.
Leginkább a szlovákokat, legkevésbé a romákat kedvelik a csehek - derült ki abból az országos közvélemény-kutatásból, amely azt mérte fel, milyen a többségi cseh lakosság viszonya az országban élő 13 más nemzetiségű kisebbségi lakossági csoporthoz. A magyarok a középmezőnyben foglalnak helyet.
Különleges és humoros fotót osztott meg a közösségi oldalán Orbán Viktor. A miniszterelnök megtalált egy dolgot, ami nemrégiben eltűnt, és szinte egy egész országnak hiányzott.
Július elsejétől munkát vállalhatnak az édesanyák gyermekük három hónapos korától a szülés után járó csecsemőgondozási díj, röviden a csed megtartása mellett. A munkaerőpiaci szakértő szerint kevés kismama fog tudni élni ezzel a lehetőséggel.
Különleges és humoros fotót osztott meg a közösségi oldalán Orbán Viktor. A miniszterelnök megtalált egy dolgot, ami nemrégiben eltűnt. Ez nem más, mint Kövér László bajsza. De nem is az arcszőrzet a lényeg, hanem amit a bajszot tartalmazó posztjához írt. Mert azzal Majkának üzent, akinek a koncertjén egy jelenetben egy mikrofonnal "lelövik" az egy
Ujvári Imre szerint a Tisza Párt nem fizetett az áramért és autóval hajtottak be egy természetvédelmi parkba. A Tisza azt mondja, saját aggregátort használtak és senki nem jelezte, hogy a gépkocsik nem hajthatnak be.
A Széchy Tamás körül kialakult pedofil botrány igencsak nagy port kavart, így nem meglepő, hogy sokakban felmerül annak a gondolata, hogy az úszóedzőről elnevezett uszodát át kellene keresztelni.
A fideszes polgármester feljelentést tett a TISZA Párt rendezvénye miatt, mert szerinte engedély nélkül használtak áramot és tiltott területre hajtottak. Magyar Péter mindent cáfol.