Budapest főpolgármesterét pénteken gyanúsítottként hallgatja ki a rendőrség. Az NNI épülete előtt Jámbor András tart békés, támogatói eseményt, amit élőben nyomon lehet követni a világhálón.
"Gyengék és nevetségesek vagyunk, nagy a szánk, kioktatunk másokat, közbe nincs erőnk, ha tárgyalni kell" - mondta Orbán Viktor ma reggel, amikor arról kérdezték, a nagyhatalmak miért merik megtenni az uniós vezetőkkel azt, amit.
Budapest főpolgármestere rövid beszédet mondott, mielőtt bement a kihallgatására. Karácsony Gergely hangsúlyozta: az alapvető kérdés az, hogy szeretjük-e eléggé a szabadságot ahhoz, hogy kiálljunk mellette.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) határozott lépéseket tett a fogyasztók megtévesztésének , egészségük veszélyeztetésének megakadályozása érdekében, amikor élelmiszer-hamisítás miatt megtiltotta a "Kalóriakirály" által forgalmazott étrend-kiegészítők további árusítását, és elrendelte a termékeket hirdető weboldal felfüggeszt
"Egy örkényi abszurd drámában éreztem magam" – mondta a főpolgármester péntek délelőtt, miután gyanúsítottként hallgatták ki a Pride miatt. Kihallgatásán kérdésekre nem válaszolt, egy nyilatkozatot olvasott fel jogi álláspontjukról, a gyanúsítása ellen pedig panasszal élt.
A Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza szerint továbbra is zuhanórepülésben van a lakásépítések száma, aminek több oka is van. Vázolta azt is, mi jelenthet kiutat a folyamatból.
A kutyapártos polgármester hosszú posztban ment elébe a vádaknak, amelyeket szerinte a sajtó felé is terjeszt Visi Piroska és Kocsis Borbála – utóbbi szintén távozna az MKKP frakciójából.
Augusztus 1-jétől újabb drágulással szembesülhetnek a hazai autósok: ismét emelkednek az üzemanyagárak, a benzin literenként bruttó 3, a gázolaj pedig 2 forinttal kerül többe – derül ki a holtankoljak.hu legfrissebb tájékoztatásából.
A napokban érkeznek a családi adókedvezmény, a csed, a gyed és az örökbefogadói díj megemelt összegei - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára pénteken a Facebook-oldalán.
Augusztus 4-én, hétfőn kezdődnek a bonyodalmak Törökbálint térségében. A hídfelújítási munkák szeptember 7-ig tartanak, az M5 autópálya felé vezető irányt teljesen lezárják a Balaton felől, nagy dugóra kell számítani.
A főpolgármestert a Pride megszervezése miatt hallgatták ki pénteken. Szerinte minden autoriter rendszer eljut odáig, hogy megpróbálja elnyomni a vele egyet nem értőket.
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) XII. kerületi frakcióját belső feszültségek és személyi konfliktusok rázták meg az elmúlt időszakban. Visi Piroska és Kocsis Bori képviselők a sajtóban fogalmaztak meg súlyos vádakat a pártvezetés, különösen Kovács Gergely, a Kutyapárt elnöke felé. Kovács most egy hosszú Facebook-posztban részletesen válaszolt az
A Republikon friss mérése szerint a DK bejutna a parlamentbe, a Mi Hazánk és az MKKP támogatottsága viszont a küszöb környékén mozog. A bizonytalanok aránya is jelentős.
Miközben ismét az országot járja Magyar Péter, most a romániai magyarok által létrehozott Tisza Szigetek meghívására Erdélybe utazik, ahol el fog látogatni Parajdra is.
Úgy tűnik, nem maradt következmények nélkül a csütörtöki Kormányinfón kipattant botrány. Pottyondy Edina pénteki Facebook-bejegyzése szerint Dopeman már nem szerepel Orbán Viktor közösségi oldalán.
A sávos rendszer bevezetése után a nagy boltok kevesebbet kapnak majd palackonként, mint eddig. A szövetség szerint a MOHU több kötelezettségét sem teljesíti.
Kocsis Borbála a Telex kérdésére azt írta, Visi Piroskával csak a Magyar Hangnak nyilatkoztak, de egy olyan vád sem szerepelt a cikkben, amiről a polgármester korábban írt.
Demjén Ferenc slágereit mindig is imádta a nagyérdemű, a 2024-es Hogyan tudnék élni nélküled? című zenés vígjáték után pedig ismét megugrott a zenész dalainak hallgatottsága. Nem csoda, hogy rengetegen várták, hogy vasárnap este a Balaton partján bulizzanak a Demjén-számokra az énekes koncertjén. Azonban pénteken a szervezők bejelentették, hogy a v
A hetek óta tartó zivataros időjárás hozott ugyan némi enyhülést az aszályban, de az erdők talaja még mindig nem ázott át kellőképpen - hiányzik az a tartós, párás meleg, ami igazán beindítaná a nyári gombaszezont. Erről is beszélt a HelloVidéknek Varga Tamás biológus. Mint mondta, bár foltokban már lehet gyűjteni néhány fajt, az igazi gombabumm mé
Csepelnél riasztották a mentőhajót a vízirendőrök. Műszaki hiba miatt 2 felnőttel és 3 gyerekkel a fedélzetén beszorult egy kisgéphajó az óriási uszályok közé.
Hiába telik az idő, a nyomtalanul eltűnt Pintér Gyula családja számára egyre elviselhetetlenebb a bizonytalanság. Habár a zsaruk biztosak abban, hogy a férfi már nincs életben, a nővére ezt képtelen elfogadni addig, amíg a szerettének holtteste nem kerül elő.