2025. augusztus 24. vasárnap

aug. 24
14:48
Elhunyt a 83 éves magyar színész (Infostart)
A nyíregyházi színész, bábszínész 83 esztendős volt. Hetey László a Móricz Zsigmond Színház örökös tagja volt.
aug. 24
14:54
A szobrász szerint nem fizette ki a megrendelt kétmilliós turulszobrot egy Bács-Kiskun vármegyei falu polgármestere (Telex)
A Facebookon a falu közösségi oldalára posztolt erről a szobrász, azt írta: nem tudja elérni a polgármestert.
aug. 24
15:06
Rengeteg katonai jármű jelenik meg a magyar utakon, Nyugat felé tartanak (Infostart)
A haditechnikai eszközöket és katonai járműveket szállító menetoszlop vasárnap lép be az országba a Röszkénél, majd az M5-ös autópálya - M0-ás autóút – Budapest – M1-es autópálya – Hegyeshalom útvonalon halad, a határt várhatóan hétfőn éri el.
aug. 24
15:06
Külföldi katonák haladnak át Magyarországon (Demokrata)
A katonai szállítójárművek közlekedése miatt fokozott óvatosságra, körültekintésre és türelemre van szükség az érintett útvonalakon.
aug. 24
15:12
Katonai konvoj halad át Magyarországon: haditechnikai eszközöket és katonai járműveket szállítanak majd (SzMo)
A menetoszlop vasárnap lép be az országba, hétfőn éri el a másik határt. A Honvédelmi Minisztérium az autósok türelmét és óvatosságát kéri.
aug. 24
15:54
Ég egy trafóállomás Budapesten (Telex)
A füstöt szinte az egész városból látni lehet.
aug. 24
16:42
Kiadta a figyelmeztetést a Honvédelmi Minisztérium: katonai konvoj halad át Magyarországon (ATV)
Külföldi katonai konvoj halad át Magyarországon a Röszke-Hegyeshalom útvonalon – közölte a Honvédelmi Minisztérium vasárnap az MTI-vel.
aug. 24
16:54
Iskolakezdés 2025: ezeket a dátumokat írd fel magadnak (rtl.hu)
Ahogy közeledik a szeptemberi tanévkezdés, egyre több szülő és diák keresi a választ azokra a kérdésekre, amelyek a tanév elindulásával kapcsolatosak: mikor kezdődik az iskola, mennyibe kerülnek a tankönyvek, mikor lesznek a szünetek, és mit kell tudni az iskolakezdés halasztásáról? Összegyűjtöttünk minden fontos információt egy helyre, hogy felkés
aug. 24
17:06
Meghalt Lang András, a Pesti Est alapítója (Telex)
Lang András a Drums és az Energomat billentyűse, a Magnet Bank igazgatója és Szentendre önkormányzati képviselője volt egy időben.
aug. 24
17:42
Ujhelyi: Orbán egyik kezével bemutat, a másikkal kunyerál (ATV)
Ujhelyi István közzétett egy nyílt levelet azzal kapcsolatban, hogy Orbán Viktor "rendszeresen olyan uniós forrásokat kunyerál, amelyeket korábban nyíltan és bátran elutasított".
aug. 24
18:42
Kiemelten fontos bejelentés jött a Digitális Állampolgárságról (ATV)
A miniszterelnök főtanácsadója vasárnap közölte a Digitális Állampolgárság alkalmazásról.
aug. 24
18:54
A szobrász szerint nem fizette ki a megrendelt kétmilliós turulszobrot egy Bács-Kiskun vármegyei falu polgármestere (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
aug. 24
19:00
Áramütés kúttisztítás közben: újra kellett éleszteni egy férfit Mátraballán (rtl.hu)
A munkások egy hibás elektromos csörlőt engedtek le hozzá, ám a berendezés megrázhatta a férfit. A tulajdonos így emlékezett a történtekre: "Valami kapcsolási probléma vagy érintkezési hiba lehetett a csörlőn. Amikor leért a vödör, a fiatalember megfoghatta, abban a pillanatban kiabált, aztán csend lett. Csak kapkodó levegővételeket hallottunk." A
aug. 24
19:06
Milliókba kerülhetett a vitorlás bérlése (rtl.hu)
Több millió forint is lehet két hétre a bérleti díja annak a vitorlásnak, amelyen horvátországi nyaralását tölti a miniszterelnök. Orbán Viktor nemrég arról beszélt Esztergomban, hogy szüksége van a kiszabadulás élményére, és ezért megy vitorlázni Horvátországba. Odáig pedig a Schmidt–Ungár család az állammal is üzletelő cégének magángépével repült
aug. 24
20:12
Meghalt Lang András (Demokrata)
Lang András életének 56. évében, 2025. augusztus 24-én, családja körében hunyt el.
aug. 24
20:24
Egy hét és élesedik az új díjszabás a palackvisszaváltásban: a döntés kiverte a biztosítékot (Pénzcentrum)
A 2025-ös év 34. hetét a Szent István Nap, az államalapítás ünnepe határozta meg leginkább: mikor milyen bolt lesz nyitva, hol lehet megkóstolni az Ország Tortáját, hol lesz lezárás, lesz-e tűzijáték. Az időjárás alapján a nyár máris elkezdett búcsúzkodni, de temetni azért még nem érdemes, hamarosan visszatérnek a 30 fokok. Viszont lélekben már sok
aug. 24
20:42
Hétfőtől nem lesz áram 387 településen, 76-ban gáz se (ATV)
Itt a teljes lista azokról a településekről, ahol jövő héttől áram- és gázszünet lesz.
aug. 24
20:48
Utolsókat rúgja a nyár, de jövő héten még visszatér a kánikula: ezen a napon búghatnak fel újra a klímák (Pénzcentrum)
A jövő hét elején melegedés kezdődik és csütörtökre visszatér a kánikula: mindenhol 30 Celsius-fok felett alakulnak a csúcshőmérsékletek, csapadék nem várható. A hét végén viszont megnő a záporok, zivatarok esélye és kissé visszaesik a nappali csúcshőmérséklet, vasárnap 27-32 fok várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárna
aug. 24
21:18
Koncz Zsófia elráulta, mikor lehetnek sikeresek a családbarát intézkedések (Demokrata)
Koncz Zsófia hangsúlyozta, a magyar kormánynak kiemelten fontosak a családok és egy "igazi családi adóforradalom zajlik Magyarországon.
aug. 24
22:00
Szijjártó Péter felszólította Zelenszkijt, hogy fejezze be Magyarország fenyegetését (SzMo)
Az ukrán elnök a Barátság kőolajvezetéket ért támadásra és a Donald Trumppal folytatott megbeszélésére vonatkozó újságírói kérdésre felelve azt mondta, hogy az Ukrajna és Magyarország közötti barátság létezése Magyarország álláspontjától függ.
aug. 24
22:30
Ellenjelölt híján a polgármester szövetségesét választották képviselőnek Gárdonyban (Telex)
Pályi Zoltánra 80-an szavaztak, a Fidesz nem indított képviselőjelöltet.

Keresés