Az Otthon Start végleges rendelete a napokban jelent meg, és több ponton is eltér az eredeti tervezettől. A jogszabály könnyítéseket hozott, például engedélyezi a tanya vásárlását és lehetővé teszi a lakás bérbeadását is.
A Docler-Byborg budapesti irodájában indult el a csoportos létszámleépítés. Gattyán György vállalata szerint a digitalizáció és az AI alkalmazása miatt bizonyos munkakörök már nem igényelnek emberi erőforrást.
Időjárás: Az előrejelzés szerint az eddig visszafogottabb augusztus után a hétvégén berobban a meleg Magyarországon és velünk is marad a következő időszakban.
Egy 36 éves, a börtönből nemrég szabadult rimóci férfi a szabadságvesztése időtartama alatt bosszút forralt az ellene nyomozó rendőr ellen. A férfi hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt került rácsok mögé – állítása szerint ártatlanul, ezért akart bosszút állni az őt börtönbe juttató nyomozón és családján.
A kormány iparvédelmi és munkahelyvédelmi akciótervet fogad el a következő két hétben az Egyesült Államok és az Európai Unió között létrejött kereskedelmi megállapodás okozta gazdasági károk mérséklése érdekében - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai Kormányinfón.
A politikai elemző új posztjában arra hívja fel a figyelmet, hogy a Fidesz és Magyar Péter is hatékony kampányt folytat – még ha a látszat mást is mutat.
A kormányinfón Panyi Miklós államtitkár azt mondta: szerinte nem lesz áremelkedés az ingatlanpiacon, mert az Otthon Start miatt több lakás lesz. Munkahely- és iparvédelmi akcióterv készül az amerikai vámok miatt. Gulyás Gergely szerint az ELTE-nek el kellene bocsátania Fleck Zoltán jogászt, aki az államfő esetleges zsarolásáról és fenyegetéséről be
A kormány attól tart, hogy az EU–USA kereskedelmi egyezmény komoly károkat okoz. A következő két hétben ipar- és munkahelyvédelmi tervet mutathatnak be.
A kormány iparvédelmi és munkahelyvédelmi akciótervet dolgoz ki az amerikai vámintézkedések által érintett hazai vállalatok javaslatai alapján - jelentette be Gulyás Gergely a szerdai Kormányinfón. Emellett Panyi Miklós ismertette az Otthon Start Program részleteit, amely kedvezményes, fix 3%-os lakáshitellel segíti a családokat akár 25 éves futami
Több mint 15 éve húzódott a vita a híres cukrászda és a budai önkormányzat között. A bíróság döntött, a Ruszwurm nem fogadta el az ajánlatokat, végül az ingatlant elvették.
Panyi Miklós államtitkár szerint akár havi 150 ezret is spórolhat, aki él az új lehetőséggel. A rendszerváltás utáni legnagyobb otthonteremtési programról beszélt.
A 2006-ban született Tamás egyelőre TikTokra tölt fel videókat, és ígérete szerint hamarosan érkezik a debütáló dal Spotifyra is. A szöveg személyes hangvételű, több európai város is megjelenik benne.
Lázár János döntésére 30 állomást újítanak fel 15 milliárd forintból. Van, ahol új épület készül, máshol csak felújítás lesz, Gyulán pedig visszaállítják az épület monarchia korabeli homlokzatát.
Medúzák a Balatonban? - sokan tették fel ezt a kérdést az elmúlt napokban, miután furcsa, kocsonyás képleteket láttak a tó vizében lebegni. A Balaton Science a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet friss bejegyzése alapján most tiszta vizet önt a pohárba: szó sincs medúzáról!
A kormányinfón ismét előkerült a jogász vitatott kijelentése a köztársasági elnök zsarolásáról. Gulyás szerint ilyen mondatok után nem csak az ELTÉ-s oktatói állása kérdejeleződhetne meg.
Gulyás Gergely az ATV kérdésére egyértelműen kijelentette, hogy szerinte Fleck Zoltánnak nem kellene az ELTE-n maradnia a Tisza rendezvényén tett kijelentései után.
A miniszter szerint a Balkán egy puskaporos hordó, de erről a Nyugat tehet, ami destabilizálja a térséget azzal, hogy elítéli a hazájában is elítélt boszniai szerb elnököt.
Augusztus 9-től 17-ig fontos villamospálya- és útburkolat-felújítási munkák lesznek Budapest egyik legforgalmasabb csomópontjában, az Astoriánál. A közúti és vágányfelújítás egyszerre, összehangoltan zajlik annak érdekében, hogy a lehető legrövidebb ideig okozzon kellemetlenséget a közlekedőknek.
Gulyás Gergely az ATV kérdésére elmondta, hogy augusztus 21-én, a kormányülésen fog döntés születni az augusztus 31-ével lejáró élelmiszerárrésstop meghosszabbításáról. A Miniszterelnökséget vezető ugyanakkor leszögezte: a választások előtt nem fog csökkenni az SZJA mértéke.
Az RTL Híradó riportere a kormányinfón arra volt kíváncsi, Gulyás Gergely is követi-e Szijjártó Péter példáját, aki egy korábbi interjúban elárulta, hogy A mi kis falunk a kedvenc RTL-es műsora.
A magyar férfi futsalválogatott – a veszprémi Horváth Benedekkel a soraiban – Kirgizisztán ellen készül a Romániával szembeni Európa-bajnoki pótselejtezőre.
Amíg a földfelszínen láthatóan lépésről lépésre halad a várnegyed megújulása, addig az épületeken belül, sőt a föld alatt sem állt meg a munka. A főegyházmegye legutóbb a több száz éves borospince felújításáról osztott meg információkat.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Még mindig nem iható a csapvíz a székesfehérvári kórház szülészetén. Ezt egy kórházi dolgozó mondta a Híradónak. A Facebookon sok beteg azt állítja, ez már hónapok óta így van. A májusban átadott új épületszárny továbbra is üresen áll, miközben a Belügyminisztérium és a kormány szerint csupán átmeneti problémákról van szó.
A politológus szerint tévednek az elemzők, amikor válságjelenségnek látják, hogy a Fidesz új kommunikációs formákat keres. De szerinte a Tisza országjárásának hatását is lebecsüli a másik oldal.
A hosszú várólisták miatt sokan kényszerülnek nem engedélyezett intézményekbe, ahol gyakran embertelen körülmények uralkodnak – erről egy idősgondozási szakértő beszélt a Híradónak. Hajdú-Bihar megyében a NAV már négy ilyen otthont záratott be.
Az olimpiai bajnok Kós Hubert elégedetten értékelte szereplését a szingapúri vizes világbajnokság medencés úszóversenyén, mert elérte célját, és két számban is érmet nyert.
Több mint hatvan földrengést regisztráltak júliusban a magyarországi régióban. Ennek negyede olyan erős volt, hogy a lakosság is észlelte azt. Térképen a részletek.
A Bank360 szakértői szerint nincs egyértelmű válasz arra, hogy autóvásárláskor a személyi kölcsön vagy a lízing a jobb választás – a döntést több tényező is befolyásolja, köztük a rendelkezésre álló önerő, a vásárló jövedelme és az egyéni igények.
Régi hagyomány a Gyulasportnál, hogy a szakmaiság erősítése érdekében táborokat szerveznek, emelte ki a 3Témában Kertes István ügyvezető. A nyár elején a futballé volt a főszerep, augusztusban pedig a többi sportág kerül a középpontba. 2021 óta diákolimpiai junior sporttáborként, az idén viszont saját szervezésben, harminc fiatal részvételével zajl
Témák: Újabb nagy feladatba kezdett a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány. A szervezet megkezdte a gyűjtést az új gépkocsira. Szeptember közepére készül el a városi tornacsarnok hőszigetelése – számolt be a 3Témában Kertes István ügyvezető a folyamatban lévő beruházásról. Közben zajlik a minden mozgást fókuszba állító Gyulasport Tábor és a szaká
Továbbra sem iható a csapvíz a székesfehérvári kórház szülészeti osztályán – számolt be minderről egy kórházi dolgozó. A közösségi médiában több beteg is azt állítja, a probléma hónapok óta fennáll. A májusban átadott új kórházi épületszárny még mindig üresen áll, miközben a Belügyminisztérium és a kormány csupán átmeneti problémákról beszél.
Szeptember közepére készül el a városi tornacsarnok hőszigetelése – számolt be a 3Témában Kertes István ügyvezető a folyamatban lévő beruházásról. Közben zajlik a minden mozgást fókuszba állító Gyulasport Tábor és a szakágak is megkezdték a felkészülést a következő bajnoki idényre.