A Fidesz frakcióvezetője harminc ismert nevet sorolt fel, akik már csatlakoztak az új kezdeményezéshez. A ZEBRA célja, hogy leszámoljon a "gyűlölködéssel és álhírekkel".
A szülészeti osztályon hetek óta vödörből öntik a vizet a vécébe, mert a csapból baktériumos víz folyik. A 17 milliárdos új épület közben üresen tátong.
Horváth Botond távolugrásban és hármasugrásban is bejutott a fináléba az EYOF-on, Strigencz Zalán az Egyetemi Világjátékokon szerepelt diszkoszvetésben.
A Tisza Párt 80 napos országjárásának 17. napján Magyar Péter Gyulára érkezett. Ám pillanatokkal azután, hogy fellépett a színpadra, majd üdvözölte az összegyűlt tömeget, nem várt incidens játszódott le. Magyar alig fejezte be az első mondatát, amikor kivált a tömegből egy férfi, aki a pártvezér felé hajított egy sörösdobozt.
Felesleges meleg ruhát pakolnia a bőröndbe annak, aki most indul nyaralni, ugyanis visszatér a kánikula. A hétvégén már 38 fok is lehet, és egyáltalán nem számíthatunk esőre a következő héten.
Egyre több ember küzd alvászavarral, és nem, nem csak arról van szó, hogy „túl sokat görgeted a telefonodat este”. A nyugtalan éjszakák hátterében gyakran biológiai és környezeti okok húzódnak meg, amelyeket nem elég akarattal legyőzni, hanem meg kell érteni, hogy jól tudjunk reagálni rájuk.
Francia, német és holland rendőrök segítik a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkáját az idei Sziget fesztiválon. Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) egy ellátóközponttal és kilenc mentőegységgel van jelen a rendezvényen.
A Ferencváros gól nélküli döntetlent játszott a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának első, szerdai felvonásán.