2025. szeptember 19. péntek

szept. 19
15:00
Megnyílt Széri-Varga Géza gyulai kiállítása (Gyulatelevízió)
Csütörtök délután nyílt meg a Kohán képtárban Széri-Varga Géza szobrászművész új tárlata, melyen pályájának kezdetétől egészen mostanáig láthat alkotásokat az érdeklődő közönség. A művész zsenialitása Széri-Varga Géza minden egyes köztéri munkáján érvényesül, erősitve az alkotó polgári szellemiséget – jelentette ki az eserményen Görgényi Ernő pol
szept. 19
15:12
Magyar Péter elárulta, hogy mi lesz a feladata Forsthoffer Ágnesnek, a Tisza új alelnökének (SzMo)
Több fontos feladatot is kapott az új vezető, aki a kötcsei kampánynyitón mutatkozott be. Az esemény után komoly támadásokat is kapott ő és családja.
szept. 19
15:12
A magyar diploma értékéről tartottak pódiumbeszélgetést a Brain Bar fesztiválon (Demokrata)
A felsőoktatásban egyaránt szükséges a tradíció és az innováció, mondta Hankó Balázs.
szept. 19
15:14
Újfajta csalás terjed a Facebookon! (Demokrata)
A csalók előszeretettel célozzák az idősebb korosztályt.
szept. 19
15:21
Orbán minisztere bevallotta: közpénzből fizették a Tiszát lejárató hirdetést (ATV)
Lantos Csaba energiaügyi miniszter természetesnek tartja, hogy közpénzből fizették azokat a reklámokat, amik a Tisza lejáratását szolgálják.
szept. 19
15:30
Toroczkai robbantott: hangfelvételeket tettek közzé, amikben szerinte Rogán Antalra céloznak a végrehajtói ügyekben (SzMo)
Az egyik anyagban a Völner–Schadl-ügy tanújaként említett Toriczkaiék szerint B. Ervin beszél a kerületek "kettétöréséről". A másikban végrehajtók vázolják a körzetkijelölés menetét. A minisztérium szerint a videóban szereplő állítás megalapozatlan pletyka és hazugság.
szept. 19
15:33
Több tucat embert fogtak el a rendőrök a Blahán (Infostart)
A rendőri jelenlét megerősítése óta, az elmúlt két hétben 43 embert fogtak el a rendőrök a budapesti Blaha Lujza téren és környékén – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
szept. 19
15:45
Óriási átrendeződés a CT- és MR-vizsgálatoknál, megszólalt a Belügyminisztérium (Infostart)
Idén november 1-jétől a magán egészségügyi szolgáltatók nem végezhetnek tb-támogatott CT- és MR-vizsgálatokat, közfinanszírozott képalkotó diagnosztikát csak állami vagy egyházi intézményekben lesz lehetséges végezni. Az állam megveszi a gépeket, a szaktárca információkat adott az esetleges várólistákkal kapcsolatban.
szept. 19
15:45
Eltemették Kásler Miklóst: Az ember, aki magasba tartotta a zászlót (ATV)
Pénteken délután elbúcsúztatták Sárváron a szeptember 5-én elhunyt Kásler Miklóst, hazánk egykori emberi erőforrásügyi miniszterét.
szept. 19
15:51
Toroczkai a végrehajtói maffia irányításával vádolta meg Rogánt, a miniszter szerint mindez megalapozatlan pletyka és hazugság (444.hu)
Zsigó Róbert is visszautasította a vádakat.
szept. 19
15:57
Választási földrajz: 2030-ra egymilliós csere lesz a választói névjegyzékben, és ez nem kedvez a Fidesznek (Infostart)
A politikai preferencia terén mára az életkor vált a legfontosabb tényezővé, a politika és a pártok megítélése szempontjából pedig óriási generációs szakadék kezd kialakulni – mondta Bódi Mátyás geográfus, a Választási földrajz szerzője a Brain Bar Fesztiválon.
szept. 19
15:57
A Tisza közgyűlése megválasztotta a Párt harmadik alelnökét (ATV)
Az új alelnök korábban a TISZA kötcsei rendezvényén mutatkozott be.
szept. 19
16:03
VSquare: Orbán nem engedte el a rákosrendezői felhőkarcolótervet (444.hu)
A 2026-os választásokig visszafogott lesz az ügyben, utána újra előveheti, már ha hatalmon marad.
szept. 19
16:12
Eltemették Kásler Miklós Széchenyi-díjas egyetemi tanárt, volt minisztert Sárváron (Demokrata)
Kásler Miklós életének 76. évében, szeptember 5-én hunyt el.
szept. 19
16:14
A V4-ek agrárkamarái kiállnak az uniós agrártámogatások megőrzése mellett (Demokrata)
A bizottság az agrárforrások csaknem 30 százalékos elvonására tett javaslatot, mondta Jakab István.
szept. 19
16:15
Forsthoffer Ágnes lett a Tisza Párt új alelnöke (444.hu)
Ő koordinálja majd a Tisza szigeteket.
szept. 19
16:36
Reagált az ügyészség Toroczkai László hangfelvételére: Már korábban elrendelték a nyomozást (SzMo)
A Mi Hazánk elnökét valaki megelőzte, ugyanis hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt már elindult a vizsgálat.
szept. 19
16:42
Így búcsúzott Kásler Miklóstól Orbán Viktor – eltemették a volt minisztert (SzMo)
Az emberi erőforrások egykori minisztere szeptember 5-én hunyt el, életének 76. évében.
szept. 19
16:45
Tíz gyerekhez és egy tanárhoz riasztották a mentőket egy iskolába (Infostart)
Tíz gyereket és egy tanárt kórházba vittek a mentők pénteken megfigyelésre egy tatai iskolából, miután a csoport a helyi tanuszodában járt, és szúrós szagot észlelt az öltözőben – közölte a város önkormányzata a közösségi oldalán.
szept. 19
16:48
Ruszin-Szendi Romulusz: Az orbáni béke szigete a demokrácia temetője (SzMo)
Bejegyzésében a TISZA politikusa azt írja, a kormány rendkívüli helyzetre hivatkozik, miközben Európában nincs állandó vészhelyzet Ukrajnán kívül. A demokrácia gyengülésére figyelmeztet.
szept. 19
17:09
Félmilliárd eurót kaphat meg a kormány a befagyasztott uniós pénzekből a szankciók megszavazásáért cserébe (444.hu)
Egy évvel korábban betiltanák az orosz LNG importját.
szept. 19
17:27
Még régi típusú telefonja van? Készülhet a búcsúra (Infostart)
Magyarország az elsők között, zökkenőmentesen állította le a 3G-szolgáltatást Európában, a hazai szolgáltatók pedig már megkezdték az előkészületeket a 2G hálózatok lekapcsolására is, amire leghamarabb az évtized végén kerülhet sor - hangzott el a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (HTE)
szept. 19
17:30
Galéria: így vettek végső búcsút Kásler Miklóstól Sárváron (SzMo)
Az emberi erőforrások egykori minisztere szeptember 5-én, életének 76. évében hunyt el. A szertartást a sárvári Sári Temetőben tartották.
szept. 19
17:42
Fekete-Győr András Szijjártó Péternek: Egy olyan csapdába kormányoztátok magatokat, ahonnan nincsen jó kiút (SzMo)
Fekete-Győr szerint Szijjártó hallgat Trump orosz olajról szóló megszólalása után. A momentumos politikus "őszinte" levelet is megírt helyette Washingtonba.
szept. 19
17:57
A közlekedés biztonságát veszélyeztető állatok túlszaporítása ellen tüntetnek Pécsen aznap, amikor a Pride lenne (444.hu)
A rendőrség gyanút fogott és betiltotta a felvonulást, rejtélyes társszervtől beszerzett minősített adat alapján, ám a Kúria szerint aggodalomra semmi ok.
szept. 19
18:03
Forrong a zsidónegyed: akár népszavazással is eltávolítanák Niedermüllert (ATV)
A történelmi zsidónegyed az V., VI., vagy a VIII. kerülethez csatlakozna Frölich Róbert országos főrabbi és Szabó György rabbi kezdeményezése nyomán.
szept. 19
18:21
Ruszin-Szendi válaszolt Orbánnak: "Engem ön ne kisbarátomozzon, mert sem erkölcsileg, sem szakmailag nem vagyunk egy lapon" (Blikk)
Ruszin-Szendi Romulusz közösségi oldalán reagált Orbán Viktor reggeli Kossuth Rádióban elhangzott mondataira, amelyben a Tisza Párt politikusának fegyverügyére is kitért. Ruszin-Szendi Romulusz ma hosszú posztot szentelt a miniszterelnöknek, és a végén lemondásra szólította fel.
szept. 19
18:23
Hajnal óta nincs víz a Pest megyei település nagy részén (Blikk)
Hajnal óta nincs víz a Pest megyei Erdőkertes egy jelentős részén. A reggel munkába indulók ébredéskor konstatálhatták, hogy hiába nyitogatják a csapot, semmi nem történik. Éjszaka ugyanis minden átmenet nélkül egyszer csak megszűnt a szolgáltatás.
szept. 19
18:27
Örök nyugalomra helyezték Kásler Miklóst (Infostart)
Szülővárosában, Sárváron pénteken eltemették Kásler Miklós Széchenyi-díjas onkológust, egyetemi tanárt, az emberi erőforrások volt miniszterét, aki életének 76. évében, szeptember 5-én hunyt el.
szept. 19
18:42
Gigarazzia volt a Blahán: 43 embert fogtak el a rendőrök pár nap alatt (Pénzcentrum)
A rendőri jelenlét megerősítése óta, az elmúlt két hétben 43 embert fogtak el a rendőrök a budapesti Blaha Lujza téren és környékén - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken a rendőrség honlapján.
szept. 19
18:45
Figyelem, leállás jön az egyik hazai banknál (Infostart)
Péntek estétől egészen szombaton délig szinte semmit nem lehet majd csinálni.
szept. 19
18:45
Palkovics László: bevezetjük az MI-oktatást az órarendbe (ATV)
Palkovics László mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán bejelentette, hogy idén ősszel 60 szakképző intézményben, köztük 3 külhoni intézményben indul el a tanrendbe épített MI-kurzus, több ezer diák részvételével.
szept. 19
18:48
Ruszin-Szendi Romulusz üzent Orbán Viktornak: Engem Ön ne kisbarátomozzon, mert sem erkölcsileg, sem szakmailag nem vagyunk egy lapon (SzMo)
A TISZA Párt politikusa a fegyverviselés mellett írt a poloskázásról is. Majd azt javasolta a kormányfőnek, hogy "Sportnyelven: kérjen cserét, mert elfáradt, gyenge, és csak rontja az ország fejlődésének lehetőségét!"
szept. 19
19:06
Magyar Péter szerint a kormány nem engedi a kórházaknak, hogy átvegyék az ajándékait, Takács Péter szerint de (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
szept. 19
19:09
Stílszerűen melegített Orbán Viktor a digitális honfoglalásra (Menedzsment Fórum)
Főszerkesztői jegyzet arról, hogy a kormányfő által "szerényen" csak az 1130 évvel ezelőtti nagy történelmi eseményünkkel azonos jelentőségűnek titulált szeptember 20-ai rendezvényt a miniszterelnök olyan állítással vezette fel, amely valóságtartalma finoman szólva megkérdőjelezhető. Ezek jutottak eszembe a hét eseményeiről.
szept. 19
19:15
Ruszin-Szendi Orbánnak: Az én fegyvertartási engedélyemet az Ön alárendeltjei hagyták jóvá (444.hu)
Ruszin-Szendi szerint Orbánnak nem kéne erőszakra utaló retorikát használnia.
szept. 19
19:27
Rogán Antal vezényelte a végrehajtói maffiát? Megszólalt a minisztérium (Menedzsment Fórum)
Nem voltak túl bőbeszédűek.
szept. 19
19:27
Genderháború Csurgón? Vagy a Fidesz álcázza magát? (444.hu)
A független-fideszes vegyes csapat szerint Csurgón az ősszel felállt testület elnyomta a tapasztalt nőket, a Fideszt tavaly legyőző polgármester viszont a Fidesz mesterkedésének tartja a történteket.
szept. 19
19:42
Iskolaigazgatók találkoztak a Göndöcsben (Gyulatelevízió)
A gyulai oktatási intézmények vezetői tanácskoztak csütörtökön a Göndöcs Benedek Katolikus Technikumban. A rendhagyó kerekasztal beszélgetés célja az iskolák közötti együttműködés erősítése volt. Az iskolák bemutatkozására is lehetőség volt a Göndöcs Benedek Katolikus Technikumban rendezett csütörtöki kerekasztal beszélgetésen. Fekete Szabolcs ha
szept. 19
19:48
Márki-Zay Péter szerint halála előtt lejárató cikk jelent meg a vásárhelyi rendőrkapitányról (SzMo)
A polgármester szerint "előbb egy névtelenségbe burkolózó, de helyben közismert fideszes álhírterjesztő oldal, majd hat nappal ezelőtt egy Lázár Jánoshoz köthető hírportál jelentetett meg róla egy aljas, lejárató cikket".
szept. 19
19:57
Legalább 16 azonnal betöltendő pozícióra keresnek szakembert a váci kórházba (Blikk)
Rengeteg, összesen 16 azonnal betöltendő pozícióra keresnek orvosokat a Váci Jávorszky Ödön Kórházba. Köztük osztályvezető főorvosi és főápolói állásra is várják a jelentkezőket. Az álláshirdetések alapján a belgyógyászaton, a kardiológián is hiány van, de gyermekorvosok jelentkezését is várják.
szept. 19
20:03
Fokozott készültségben a Magyar Légierő az orosz drónok miatt (ATV)
A Magyar Honvédség emelte a légierő készültségét, miután orosz harci drónok megsértették Lengyelország légterét.
szept. 19
20:54
Gyula Tv Híradó 2025. 09. 19. (Gyulatelevízió)
Témák: 2500 új munkahelyet teremt a következő években, Békéscsabán a Vulcan Shield Global nemzetközi technológiai vállalat. A nagyszabású ipari fejlesztésről a kormányhivatal békéscsabai központjában tartottak sajtótájékoztatót. Minden egyes köztéri munkáján érvényesül a művész zsenialitása – mondta a Kohán képtárban Görgényi Ernő gyulai polgármest
szept. 19
21:12
A Fidesz üzent Márki-Zay Péternek a hódmezővásárhelyi rendőrkapitány tragédiája után (SzMo)
A város polgármestere szerint a tragédiát egy lejárató cikk okozhatta. A városi Fidesz frakció pedig a közösségi oldalukon reagált.
szept. 19
21:39
Öngyilkosságot követett el Hódmezővásárhely rendőrkapitánya (Infostart)
Hódmezővásárhely polgármestere, Márki-Zay Péter rendkívüli gyászjelentésben közölte, hogy Szabó Zsolt rendőr alezredes, a város rendőrkapitánya pénteken öngyilkosságot követett el.
szept. 19
21:54
"Te tetted ezt, király" – Lázár Jánost saját oldalán kérik számon a kommentelők a vásárhelyi rendőrkapitány halála miatt (SzMo)
Szabó Zsolt tragikus halálát Márki-Zay Péter jelentette be. A polgármester szerint öngyilkossága előtt egy "Lázár Jánoshoz köthető hírportál jelentetett meg róla egy aljas, lejárató cikket".
szept. 19
22:03
Tíz gyereket és egy tanárt vittek kórházba egy tatai iskolából (ATV)
A Vaszary János Általános Iskolából úszásoktatásra érkező diákok szúrós szagra lettek figyelmesek a tatai tanuszodában. Később, az iskolába visszatérve több gyereknek panasza is volt, ezért mentőt hívtak hozzájuk.
szept. 19
22:06
Itt nincs helye politikának: kiemelkedő személyeket javasolnak díszpolgárnak (Demokrata)
Mások között Kapu Tibort javasolja Budapest díszpolgárának a Fidesz–KDNP.
szept. 19
22:15
Orbán Balázs: az MCC az értelmes vitáknak, párbeszédnek a terepe (Infostart)
Az egyetemen helye van a vitának, de nincs helye a kirekesztésnek és az erőszaknak – hangsúlyozta Orbán Balázs, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) kuratóriumának elnöke az intézmény tanévnyitó ünnepségén pénteken, Budapesten.
szept. 19
22:39
Több mint százmillió forintot loptak el adathalászok egy zalai cégtől (Infostart)
Több mint 100 millió forintot emeltek le hamis weboldal segítségével adathalászok egy zalaegerszegi vállalkozás számlájáról - közölte a police.hu oldalon csütörtökön a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Keresés