Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke péntek este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége volt, ahová egy piros dossziéval érkezett, benne 45, az Orbán-kormány által bevezetett vagy megemelt adónemmel. Szóba került a volt felesége, Varga Judit is, akiről Magyar úgy fogalmazott, mindig is kirobbanó formában volt és lesz, és drukkol neki és a gyerme
Csak forralás után iható a csapvíz. A Híradónknak nyilatkozó szülő szerint két gyermeke súlyos tünetekkel került kórházba, nagyobbik fiának 40 fokos láza és kínzó hasi görcsei voltak.
Maradhat Magyarországon az a Fülöp-Szigeteki nő, akit annak ellenére utasítottak ki az országból, hogy gyereke született egy magyar férfitól. A bíróság szerint az Idegenrendészeti Főigazgatóság uniós jogot sértett a tartózkodási engedély visszavonásával.
A gazdasági növekedés ugyanis alacsonyabb, az infláció pedig magasabb, mint amennyivel terveztek. A legnagyobb szakszervezeti szövetség elnöke szerint elfogadható a kisebb béremelés.
Van köztük olyan fa is amely 100 éves lehet. Az építő szerint van engedélyük, a lakók azonban fellebbeztek, így szerintük még nem szabadna írtani a fákat.
Az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági gyors riasztási rendszerén (RASFF) érkezett bejelentés alapján nem engedélyezett rodamin B színezéket mutattak ki a TRS márkájú indiai curryporban, amelyből egy holland importőrön keresztül Magyarországra is érkezett. Az ügyben érintett vállalkozások visszahívták a rákkeltő hatású szer miatt kifogá
Visszautasította az Alkotmánybíróság a rokkantaknak járó összeg növeléséért évek óta küzdő Orosvári Zsolt panaszát. Ez azt jelenti, hogy a magyarországi jogi fórumokon elvesztette a küzdelmet a lányait egyedül nevelő, legutoljára 97 ezer forintos összegű rokkantsági ellátásban részesülő sárbogárdi férfi. Mint a Blikknek elmondta, most az Európai Em
Két leállós nap után most egy harmadikat is bejelentett a pénzintézet, érdemes lesz tehát résen lenni és előre tervezni, mert a megjelölt napokon hiába keresünk majd bizonyos szolgáltatásokat.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az űrhajós szerint nem politikai alapon dönt arról, hova megy el, hanem az számít, hogy beszélhet-e a tudományról. Úgy véli, minden magyart képvisel, és a Hunor programot is politikán felül állónak tartja.
Az AmCham Hungary fórumán amerikai diplomaták társaságában jelent meg a volt miniszter. A politikust a nyáron nem győzte dicsérni Orbán Viktor és Kocsis Máté.
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nüanszok dönthetik el szombaton a magyar labdarúgó-válogatott írországi rajtját a világbajnoki selejtezősorozatban.
Három olyan emberrel beszélgettünk, akik komolyan elgondolkodtak, hogy felveszik az új, államilag támogatott hitelt. Elmondták, hogy mit vettek számítása, és végül tényleg élnek-e ezzel a lehetőséggel.
A nemrég hatályba lépett törvénymódosítással a magyar utónévjegyzék kiegészíthetővé és felülvizsgálhatóvá vált, a felelős a kultúráért és innovációért felelős miniszter lett, aki meghozza a végső döntést az utónevekkel kapcsolatban. Kósa Lajos szerint eddig a Nyelvtudományi Intézet nem a saját elveinek megfelelve működtette a rendszert, a nyelvésze
A háromoldalú, munkaadók-szakszervezetek-kormány közötti béremelési megállapodás szerint a minimálbér 2026. januárjától 13 %-kal emelkedne. Azonban az Orbán-kormány egyre hangsúlyosabban kitárja a megállapodás újbóli megnyitásának lehetőségét, amennyiben a gazdasági környezet eltér a tervezetttől, vagyis már ők is attól tartanak, hogy ez az emelked
Nagy esemény zajlik ma Veszprémben, emiatt nagy útlezárásokra és hatalmas forgalomra kell készülni. Több tízezer ember érkezhet Veszprém vármegyébe, ennek megfelelően hatalmas a készültség is.
Több megyei jogú város pénzügyi válságba került, és közösen fordul a kormányhoz rendkívüli támogatásért. A polgármesterek szerint a szolidaritási hozzájárulás és az emelkedő kiadások mellett a csökkenő bevételek miatt a működés is veszélybe került. Valós a csődveszély?
Magyarországon is elérhető a Ferrero újdonsága, a Nutella Plant-Based — a jól ismert és közkedvelt mogyoró-kakaó krém mostantól teljesen növényi alapokkal. A tej helyett csicseriborsó- és rizsszirup gondoskodik a lágy, krémes állagról, miközben a jól ismert pörkölt mogyoró és kakaóízek továbbra is a megszokott élményt nyújtják.
50.000-től 500.000 forintig büntethetik azokat a nyugdíjasokat és nyugdíj előtt állókat, akik elmulasztják a nyugdíjbiztosítással kapcsolatos kötelezettségeik teljesítését.
Tavaly egy hasonló eset miatt több hónapra bezárták a konyhát, közel tízmilliós bírságot kapott az üzemeltető, és vádat is emeltek az ügyben. Most egy tanár találta meg a szilánkot.
Nagy Márton szerint a kormány elhalaszthatja a januárra tervezett jövedékiadó-emelést, ami 10–15 milliárd forintos költségvetési kiesést okozhat. Bár az autósok átmenetileg fellélegezhetnek, szakértők szerint a döntés politikai motivációt tükröz, és komoly kockázatot jelenthet az ország hitelességére nézve a hitelminősítők szemében. Az ATV Híradó ö
Bódi Mária Magdolna boldoggá avatása nemcsak abban a közel kétórás szertartásban merül ki, amit szeptember 6-án tartanak Veszprémben. Amellett, hogy a Veszprémi Érsekség már a bejelentés óta segít különböző programokkal felkészülni a híveknek az eseményre, valamint széles körben megismertetni azt, hogy egy keresztény embernek miért fontos ez az alk
Visszavág a Magyar Tudományos Akadémia: elnöki közleményben álltak ki két kutatójuk mellett, akikről azt írta a sajtó, hogy indokolatlanul jutottak a tudományos élet csúcsára. A két kutató ellen azt a vádat hozták fel, hogy közös munkáikért mindketten kiemelkedő elismerésben részesültek, míg külön munkáik ezt nem indokolják. A Magyar Tudományos Aka
A miniszter szerint a GDP növekedése és az infláció alakulása miatt újra kell tárgyalni a tavaly kötött bérmegállapodást. A dolgozók így akár havi ötezer forinttal is kevesebb emelést kaphatnak.
Ugyanazzal az indokkal tiltották be az október 4-ére meghirdetett rendezvényt, mint korábban a Budapest Pride-ot. A szervezők azt ígérik, megtartják a felvonulást.
Az államtitkár szerint napokon belül újra biztonságos lehet a víz. A Népegészségügyi Központ azonban nem adott választ arra, mikor engedélyezik ténylegesen a használatot.
A gyülekezési törvényre és az Alaptörvény 15. módosítására hivatkoznak. Pécs az egyetlen vidéki város, ahol megrendezik a Pride-ot, az idei lenne az ötödik.
Otthonról dolgozni sokaknak csábító lehetőség, mégis egyre többen keresnek más helyszíneket a munkához: a kávézók, közös irodák és több funkciós közösségi helyek egyre népszerűbbek. Ezzel szinte mintha visszatérne a múlt: a 19. században és a 20. első felében virágzott igazán a kávéházkultúra hazánkban. Akkor is szúrós szemmel nézték a pincérek, ha
Alig pár száz méter választja el vasárnap a Fidesz és a Tisza Párt rendezvényét Kötcsén. Magyar az ellenzéki szokásokat felrúgva megpróbálja ellopni a show-t Orbán elől, válaszul a miniszterelnök hagyományosan zárt körű beszédét most először élőben közvetítik. Ki tud nagyobbat mondani, és összecsap-e a két tábor? Feszült hangulatú politikai évadnyi