A Balatoni Szövetség szerdai konferenciáján a strandok fejlesztése állt a fókuszban. A 121 éves civil szervezet célja az volt, hogy a balatoni települések vezetői és strandüzemeltetői megoszthassák egymással tapasztalataikat, és közösen dolgozzanak a minőségi fürdőhelyek kialakításán.
Ezt a TASZ jogásza mondta az RTL Híradónak. Az intézet igazgatójának ügyeiről beszámoló gyermekvédelmi szakember a Válasz Online-nak nemrég arról beszélt: két magas rangú politikus védhette az igazgatót. Tuzson Bence igazságügyi miniszter szerint az ügyben nem merült fel kormánytag érintettsége.
Ezt az állami rádióban mondta a miniszterelnök. Magyar Péter szerint a Tisza semmilyen munkát terhelő adót nem akar emelni, de az 5 milliárd forint fölötti vagyonokat megadóztatná.
Egy ismert emberjogi aktivista felvonulását a trükköt sejtő rendőrség betiltotta volna, de a Kúria szerint megalapozatlan volt a gyanú, hogy pótpride készülődik. A Mi Hazánk is mozgolódik Pécsen.
Az álhírgyárnak bélyegzett médiumokat és újságírókat listázó táblát a Telex szúrta ki a miniszterelnök videójában. Sem a kormány, sem a Fidesz nem árulta el, mi alapján állítják ezt.
A gyászszertartáson a családtagok mellett részt vett Orbán Viktor miniszterelnök, Pintér Sándor belügyminiszter, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter, valamint több államtitkár is.
Emberi ürüléktől bűzlő csatornalé önti el rendszeresen Érd utcáit. Legutóbb a város egyik kedvelt bevásárlónegyedétől nem messze, több száz méter hosszan hömpölygött a csatornalé az utcán. Hozott magával mindent, aminek a csatornában a helye, és miután a víz levonult, összefüggő rétegben rakódott le az útra és a járdára a vécépapír, a vizelet meg a
A Győri Fellebbviteli Főügyészség a büntetés súlyosítását indítványozta abban az ügyben, amelyben két olasz és egy kolumbiai férfi hamis pénzt hozott forgalomba.
A hazai üzemanyagárak ezen a héten nem változtak nagy mértékbe, azonban szeptember 19. és 21. között bizonyos kutakon, akár literenként 20 forinttal is olcsóbban tankolhatunk.
Közösen adott interjút Hodász András és Pajor Tamás Veiszer Alinda műsorában. Korábban mindketten a véleményük miatt távoztak az egyházközösségükből, most pedig úgy látják, nehéz helyzetbe kerülhet az egyház a politika miatt.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Partos Bence júliusban bejegyzett cége szervezi a digitális polgári körök szombati találkozóját, amin beszédet mond Orbán Viktor. Bár próbálják civil kezdeményezésként eladni a programot, valójában a Fidesz kampányrendezvénye, amit kiszerveztek egy magáncégnek. Az Állami Számvevőszék a Fidesz esetében korábban nem kifogásolta ezt a gyakorlatot.
Csendes főhajtással és mécsesgyújtással emlékeztek péntek este a rendőrség épülete előtt a tragikusan elhunyt hódmezővásárhelyi vásárhelyi rendőrkapitányra
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken adott interjút az állami rádiónak, ahol több fontos politikai és társadalmi témát érintett. Politikai elemzők szerint a választások előtt a közbeszéd továbbra is hisztérikus és éles hangvételű lesz.
Az ősz és a szőlő olyan nálunk Magyarországon, mint a nyár és a napsütés, elválaszthatatlan. Roskadoznak a kertekben és a piacokon a fürtök, és a frissen elfogyasztott csemege mellett érdemes idén kipróbálnunk ezt a finom szőlőszörpöt is, amit a köztévé konyhatündér műsorvezetője, Borbás Marcsi ajánl nekünk.
Öngyilkossága előtt nem sokkal a helyi fideszes lapban jelent meg lejárató cikk róla, Márki-Zay Péter szerint ezek után felajánlotta a lemondását is Szabó Zsolt.
A Tisza Párt tanácsadója a hódmezővásárhelyi rendőrkapitány haláláról írt bejegyzésében a hatalom működését bírálta, történelmi párhuzamokat is említve.
Ilyenkor ősszel, amikor a hőmérséklet csökken odakint és egyre több az esős nap, sokan a lakásban kénytelenek teregetni. A friss ruhák illata azonban sokszor együtt jár a magas páratartalommal és a penészveszéllyel, ami sok bosszúságot okoz a háziasszonyoknak. Pedig néhány egyszerű, költséghatékony trükkel jelentősen csökkenthető a probléma. Mutatj
A volt katolikus pap és Pajor Tamás is arról beszélt, hogyan távolodtak el saját egyházuktól, és milyen következményekkel járt, hogy nyíltabban szólaltak meg közéleti ügyekben.
A virológus szerint idén enyhébb járványidőszak várhat ránk, mint tavaly vagy tavalyelőtt. A szakértő azt is elmondta, érdemes-e ismét beadatni az oltást, vagy elővenni a maszkokat.
A független országgyűlési képviselő szerint "tizenkét év után az ember valamennyire hozzászokik a mocskos propaganda lejáratásaihoz. Amit a Gázos vagy a felesége megengedett magának, az kicsit sok volt."
A hétvége és a hétfő igazi nyári időt hoz, sok napsütéssel és 30 fok körüli hőmérsékletekkel, kedden azonban nyugatra már megérkezik az eső, írja az Időkép.
Ma, azaz szombat délután tartják a Digitális Polgári Körök első nagyszabású találkozóját a Papp László Sportarénában, ahol Lázár János, Kocsis Máté és Orbán Viktor is beszédet mond, fellép Demjén Ferenc, Rubint Réka és Kulcsár Edina is. A hivatalos közlés szerint rendezvényt nem a kormány szervezi, hanem a Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség
A promenad24.hu cikke ugyan eltűnt, de sokan lementették, és a Redditen és más közösségi oldalakon megtalálható. Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester már az első posztjában összefüggést vélt felfedezni a lejárató cikk és a rendőrkapitány öngyilkossága között.
A 30 ezer forintos élelmiszer-utalványt eddig 1 540 038 nyugdíjas kapta meg – közölte Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója szombaton a Facebook-oldalán.